Fábián Sándor (költő)

erdélyi magyar költő

Fábián Sándor (Nagyszalonta, 1937. június 16.Nagyvárad, 2018. június 17.[1]) magyar költő. Fábián Imre bátyja. Írói álneve: B. Zsolt Barbara.

Fábián Sándor
Született1937. június 16.
Nagyszalonta
Elhunyt2018. június 17. (81 évesen)
Nagyvárad
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaköltő,
orvos
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

Tanulmányait a nagyváradi klasszikus líceumban és a marosvásárhelyi OGYI-ban végezte. 1962 és 1966 között Sarmaságon bányaorvos, 1966 őszétől Nagyváradon üzemorvos. Orvosi és emberi hivatástudattól áthatott verseivel tűnt fel az 1960-as évek elején.

Tóth Árpádon iskolázott költői képekben a dolgos hétköznapokat, a tudatosan vállalt, derűs jövőt hitelesen szólaltatta meg Nehéz szépség c. Forrás-kötetében (Tóth István előszavával, 1964). Verstémáinak, metaforáinak valósághátterét orvosi élményei jelentették, legjobb költeményeiben a már-már riporteri jelenítést sikerült lírába oldania, általános emberi jelentéssé emelnie. Gyermekverseket is írt, humoros karcolataival az Utunk "Humorú Tükör" rovatának munkatársa.

1987-ben Vörös csuklyában címmel szamizdat kötete jelent meg négy példányban. Az 1990-es évek első felében Nagyváradon megszűnt a Kelet-Nyugat, helyébe 2002-ben Várad címen irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos negyedévi periodikát indított a nagyváradi Ady Endre Társaság, köztük Fábián Sándor, Indig Ottó, Zudor János, Varga Gábor, Gittai István, Dénes László, Balla D. Károly, Beke György, Toró Tibor.[2]

Verskötetei szerkesztés

  • Nehéz szépség. Versek; Irodalmi, Bukarest, 1964 (Forrás)
  • A földhöz tartozom (1967)
  • Több kék (Kolozsvár, 1972)
  • Nyármadár (Kolozsvár, 1976)
  • A piros labda pettyei (verses mesék óvodásoknak, 1979)
  • Tizenötsorosok. Versek; Dacia (Kolozsvár-Napoca, 1981)
  • Vörös csuklyában. Szamizdat kiadvány (Kecsmetion, 1987)
  • Az idő hintói. Versek; KecsmetionPress, Bp., 1998
  • Háttal az arcodnak térded felé dűlni, B. Zsolt Barbara álnéven megjelent erotikus szonettek, KecsmetionPress, 2000
  • Ars brevis vita idem. Válogatott és új költemények, műfordítások; Várad, Nagyvárad, 2015

Jegyzetek szerkesztés

  1. Bihari Napló Archiválva 2018. július 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2018. június 19.
  2. A Várad második száma júniusra várható. Feltámadás? Újjászületés? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2002. május 7.

Prózai kötete szerkesztés

  • Doktor Danyek esetei – humoros karcolatfüzér (Holnap Kulturális Egyesület, 2019, Nagyvárad)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés