Férfi curlingtorna a 2014. évi téli olimpiai játékokon

versenyszám a XXII. téli olimpiai játékokon

A 2014. évi téli olimpiai játékokon a férfi curlingtornát Szocsiban az Ice Cube Curling Centerben rendezték február 10. és 21. között. A tornán 10 nemzet csapata vett részt. Az aranyérmet a kanadai csapat nyerte, Kanadának ez volt a 3. olimpiai aranyérme férfi curlingben.

Férfi curlingtorna
a XXII. téli olimpián
Adatok
HelyszínekIce Cube Curling Center, Szocsi
Dátumfebruár 1021.
Versenyzők50 résztvevő
10 nemzetből
Csapatok10
Érmesek
Aranyérem 
Ezüstérem 
Bronzérem 
Torna statisztika
Mérkőzések49

 ← 20102018 → 

Lebonyolítás szerkesztés

A 10 részt vevő csapat egyetlen csoportban szerepelt. A csoportban körmérkőzéseket játszottak a csapatok, minden csapat 9 mérkőzést, összesen 12 fordulóban. A csoport első négy helyezettje jutott be az elődöntőbe, ahol a csoportkör 1. helyezettje a 4. helyezettel, valamint a 2. helyezett a 3. helyezettel játszott. Az elődöntőből a két győztes jutott tovább a döntőbe, a két vesztes a bronzéremért mérkőzhetett.

Csapatok szerkesztés

  Kanada   Kína   Dánia[1]   Németország   Nagy-Britannia
Soo CA, Sault Ste. Marie

Skip: Brad Jacobs
Third: Ryan Fry
Second: E. J. Harnden
Lead: Ryan Harnden
Tartalék: Caleb Flaxey

Harbin CC, Harbin

Skip: Liu Rui
Third: Xu Xiaoming
Second: Ba Dexin
Lead: Zang Jialiang
Tartalék: Zou Dejia

Hvidovre CC, Hvidovre

Skip: Rasmus Stjerne
Third: Johnny Frederiksen
Second: Mikkel Poulsen
Lead: Troels Harry
Tartalék: Lars Vilandt

CC Hamburg, Hamburg

Fourth: Felix Schulze
Skip: John Jahr
Second: Christopher Bartsch
Lead: Sven Goldemann
Tartalék: Peter Rickmers

Curl Aberdeen, Aberdeen

Skip: David Murdoch
Third: Tom Brewster
Second: Greg Drummond
Lead: Scott Andrews
Tartalék: Michael Goodfellow

  Norvégia   Oroszország   Svédország[2]   Svájc   Egyesült Államok
Snarøen CC, Oslo

Skip: Thomas Ulsrud
Third: Torger Nergård
Second: Christoffer Svae
Lead: Håvard Vad Petersson
Tartalék: Markus Høiberg

Moszkvics CC, Moszkva

Fourth: Alekszej Sztukalszkij
Third: Jevgenyij Arhipov
Skip: Andrej Drozdov
Lead: Pjotr Dron
Tartalék: Alekszandr Kozirev

Karlstads CK, Karlstad

Skip: Niklas Edin
Third: Sebastian Kraupp
Second: Fredrik Lindberg
Lead: Viktor Kjäll
Tartalék: Oskar Eriksson

CC Adelboden, Adelboden

Skip: Sven Michel
Third: Claudio Pätz
Second: Sandro Trolliet
Lead: Simon Gempeler

Duluth CC, Duluth

Skip: John Shuster
Third: Jeff Isaacson
Second: Jared Zezel
Lead: John Landsteiner
Tartalék: Craig Brown

Csoportkör szerkesztés

Nemzet
Szkip Gy V P+ P- Gy
end
V
end
Üres
endek
Saját rabolt
endek
Lökés
%
  Svédország Niklas Edin 8 1 60 44 38 30 18 8 86%
  Kanada Brad Jacobs 7 2 69 53 39 36 14 7 84%
  Kína Liu Rui 7 2 67 50 41 37 10 5 85%
  Nagy-Britannia David Murdoch 5 4 51 49 37 35 15 7 83%
  Norvégia Thomas Ulsrud 5 4 52 56 36 34 18 5 86%
  Dánia Rasmus Stjerne 4 5 54 61 32 37 16 4 81%
  Oroszország Andrej Drozdov 3 6 58 70 36 38 13 6 77%
  Svájc Sven Michel 3 6 47 46 31 34 22 7 82%
  Egyesült Államok John Shuster 2 7 47 58 30 39 14 7 79%
  Németország John Jahr 1 8 53 74 38 39 10 8 75%
  • Nagy-Britannia és Norvégia azonos győzelem-vereség aránnyal állt 9 mérkőzés után, emiatt a továbbjutásról közöttük egy újabb mérkőzés döntött, amelyet Nagy-Britannia nyert meg.

A kalapács azt a csapatot jelzi, amelyik az első endben az utolsó követ lökte.

1. forduló szerkesztés

  • február 10., 9:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Oroszország (Drozdov) 0 0 0 0 1 0 1 0 2 X 4
    Nagy-Britannia (Murdoch) 0 2 0 0 0 4 0 1 0 X 7
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Svájc (Michel) 0 2 0 0 0 1 0 0 2 0 5
  Svédország (Edin) 0 0 0 0 2 0 3 1 0 1 7
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Dánia (Stjerne) 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 4
    Kína (Liu) 0 2 1 0 0 0 0 3 0 1 7
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Németország (Jahr) 0 2 2 0 0 1 0 1 2 0 8
    Kanada (Jacobs) 2 0 0 3 2 0 2 0 0 2 11

2. forduló szerkesztés

  • február 10., 19:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Egyesült Államok (Shuster) 0 1 0 2 0 0 0 1 0 X 4
    Norvégia (Ulsrud) 2 0 3 0 0 1 1 0 0 X 7
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 VE
  Dánia (Stjerne) 0 0 2 0 3 0 2 0 3 0 1 11
    Oroszország (Drozdov) 2 3 0 1 0 1 0 2 0 1 0 10
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Kanada (Jacobs) 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 4
  Svájc (Michel) 0 0 0 0 3 0 1 0 1 0 5
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Svédország (Edin) 0 2 0 0 2 0 0 4 0 X 8
    Nagy-Britannia (Murdoch) 1 0 0 1 0 0 1 0 1 X 4

3. forduló szerkesztés

  • február 11., 14:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Kanada (Jacobs) 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 6
    Svédország (Edin) 0 2 0 0 2 0 2 0 0 1 7
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Egyesült Államok (Shuster) 0 1 0 2 0 1 0 0 X X 4
    Kína (Liu) 1 0 3 0 2 0 1 2 X X 9
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Nagy-Britannia (Murdoch) 1 0 0 0 2 0 2 0 1 0 7
  Németország (Jahr) 0 1 1 1 0 2 0 1 1 1 6
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Norvégia (Ulsrud) 2 1 0 2 0 2 0 2 0 0 9
  Oroszország (Drozdov) 0 0 1 0 2 0 2 0 0 3 8

4. forduló szerkesztés

  • február 12., 9:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Dánia (Stjerne) 3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 5
  Egyesült Államok (Shuster) 0 2 1 2 1 0 0 1 0 2 9
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Norvégia (Ulsrud) 2 0 0 0 2 0 1 0 0 3 8
  Németország (Jahr) 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 5
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Kína (Liu) 0 2 0 1 0 0 0 1 0 1 5
  Svájc (Michel) 0 0 2 0 1 0 0 0 1 0 4

5. forduló szerkesztés

  • február 12., 19:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Németország (Jahr) 0 1 0 2 0 2 1 0 1 0 7
    Kína (Liu) 2 0 3 0 2 0 0 1 0 3 11
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Svájc (Michel) 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2
    Nagy-Britannia (Murdoch) 0 0 1 1 0 1 0 0 0 1 4
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Oroszország (Drozdov) 0 1 0 1 0 0 0 2 0 X 4
  Kanada (Jacobs) 2 0 0 0 4 0 0 0 1 X 7
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Dánia (Stjerne) 1 1 0 0 4 0 0 0 2 X 8
  Svédország (Edin) 0 0 1 1 0 0 2 1 0 X 5

6. forduló szerkesztés

  • február 13., 14:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Svájc (Michel) 0 2 1 0 0 0 1 2 0 0 6
    Oroszország (Drozdov) 0 0 0 0 2 1 0 0 1 3 7
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Kanada (Jacobs) 0 1 0 2 0 2 0 1 0 1 7
    Dánia (Stjerne) 1 0 1 0 1 0 1 0 2 0 6
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Norvégia (Ulsrud) 0 0 1 0 0 0 2 0 0 1 4
    Svédország (Edin) 0 1 0 2 1 0 0 1 0 0 5
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Nagy-Britannia (Murdoch) 1 0 2 0 1 0 0 1 0 X 5
    Egyesült Államok (Shuster) 0 0 0 1 0 0 1 0 1 X 3

7. forduló szerkesztés

  • február 14., 9:00
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 VE
  Svédország (Edin) 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 1 6
    Kína (Liu) 0 2 0 1 0 1 0 0 0 1 0 5
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Egyesült Államok (Shuster) 0 0 4 0 0 0 4 0 0 X 8
    Németország (Jahr) 0 1 0 1 0 1 0 1 1 X 5
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Kanada (Jacobs) 0 1 0 2 0 0 4 0 3 X 10
  Norvégia (Ulsrud) 1 0 1 0 0 1 0 1 0 X 4

8. forduló szerkesztés

  • február 14., 19:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Nagy-Britannia (Murdoch) 0 0 0 1 0 3 0 2 1 1 8
    Dánia (Stjerne) 0 2 1 0 2 0 1 0 0 0 6
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Oroszország (Drozdov) 0 2 1 0 2 0 0 0 1 1 7
  Egyesült Államok (Shuster) 0 0 0 3 0 2 1 0 0 0 6
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Kína (Liu) 1 0 0 2 0 2 0 1 0 1 7
  Norvégia (Ulsrud) 0 0 2 0 1 0 1 0 1 0 5
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Svájc (Michel) 1 0 2 0 1 0 0 2 0 1 7
    Németország (Jahr) 0 2 0 1 0 2 1 0 2 0 8

9. forduló szerkesztés

  • február 15., 14:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Svédország (Edin) 0 1 0 2 2 0 1 0 2 X 8
  Németország (Jahr) 0 0 1 0 0 2 0 1 0 X 4
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Dánia (Stjerne) 0 0 0 0 2 0 1 0 X X 3
    Svájc (Michel) 4 0 0 0 0 2 0 3 X X 9
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Kanada (Jacobs) 1 0 0 3 0 0 1 0 1 1 7
  Nagy-Britannia (Murdoch) 0 1 1 0 2 0 0 1 0 0 5
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Oroszország (Drozdov) 0 0 2 0 1 0 1 0 2 X 6
    Kína (Liu) 2 1 0 2 0 2 0 2 0 X 9

10. forduló szerkesztés

  • február 16., 9:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Egyesült Államok (Shuster) 0 0 2 2 0 1 0 1 0 0 6
  Kanada (Jacobs) 2 1 0 0 2 0 0 0 2 1 8
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Nagy-Britannia (Murdoch) 0 2 0 1 0 0 1 0 2 0 6
  Norvégia (Ulsrud) 0 0 2 0 2 1 0 1 0 1 7
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Svédország (Edin) 0 2 0 1 0 2 0 2 1 X 8
  Oroszország (Drozdov) 0 0 2 0 1 0 1 0 0 X 4

11. forduló szerkesztés

  • február 16., 19:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Norvégia (Ulsrud) 0 1 0 1 0 1 1 0 0 1 5
  Svájc (Michel) 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 3
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 VE
  Kína (Liu) 0 0 2 0 3 1 0 0 0 2 0 8
    Kanada (Jacobs) 0 2 0 1 0 0 2 1 2 0 1 9
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Németország (Jahr) 0 0 2 0 0 1 0 0 0 X 3
    Dánia (Stjerne) 0 2 0 1 0 0 2 0 1 X 6
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Egyesült Államok (Shuster) 0 0 0 2 0 0 1 0 1 X 4
    Svédország (Edin) 0 3 0 0 1 1 0 1 0 X 6

12. forduló szerkesztés

  • február 17., 14:00
Sheet A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Kína (Liu) 1 0 0 2 0 0 1 1 0 1 6
  Nagy-Britannia (Murdoch) 0 1 1 0 0 1 0 0 2 0 5
Sheet B
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Németország (Jahr) 0 0 2 0 2 0 1 0 1 1 7
    Oroszország (Drozdov) 2 0 0 2 0 2 0 2 0 0 8
Sheet C
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Svájc (Michel) 1 1 0 0 1 0 2 1 0 X 6
  Egyesült Államok (Shuster) 0 0 0 1 0 1 0 0 1 X 3
Sheet D
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Norvégia (Ulsrud) 0 0 2 0 0 1 0 0 0 X 3
    Dánia (Stjerne) 0 1 0 2 0 0 0 0 2 X 5

Rájátszás szerkesztés

  • február 18., 9:00

Norvégia és Nagy-Britannia azonos győzelem-vereség aránnyal állt 9 mérkőzés után, emiatt a továbbjutásról közöttük egy újabb mérkőzés döntött.

Sheet
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Norvégia (Ulsrud) 1 0 1 0 2 0 0 0 1 0 5
  Nagy-Britannia (Murdoch) 0 1 0 1 0 0 0 2 0 2 6

Egyenes kieséses szakasz szerkesztés

Elődöntők szerkesztés

  • február 19., 19:00 (16:00)
Sheet
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Svédország (Edin) 0 0 2 0 0 0 1 0 2 0 5
  Nagy-Britannia (Murdoch) 0 1 0 0 1 1 0 1 0 2 6
Sheet
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
    Kanada (Jacobs) 1 0 2 0 1 0 3 0 3 X 10
  Kína (Liu) 0 1 0 1 0 2 0 2 0 X 6

Bronzmérkőzés szerkesztés

  • február 21., 12:30 (09:30)
Sheet
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Svédország (Edin) 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 2
  Kína (Liu) 0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0

Döntő szerkesztés

  • február 21., 17:30 (14:30)
Sheet
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 VE
  Nagy-Britannia (Murdoch) 0 1 0 0 1 0 1 0 X X 3
    Kanada (Jacobs) 2 0 3 1 0 2 0 1 X X 9


A 2014. évi téli olimpiai játékok férfi curlingtornájának olimpiai bajnoka
 
KANADA
3. cím

Jegyzetek szerkesztés

  1. Denmark announces Olympic curling teams. sochi2014.curlingevents.com, 2013. augusztus 24. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 3.)
  2. Sweden announces Sochi 2014 curling teams. sochi2014.curlingevents.com, 2013. május 15. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 3.)

Források szerkesztés

  • Curling Men Results (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
  • Curling, Men (angol nyelven). www.olympedia.org. (Hozzáférés: 2021. július 31.)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés