Fayer László

(1842–1906) jogtudós, egyetemi tanár

Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2.[1]Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, jogtudós, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (l. 1894).

Fayer László
Született1842. június 2.[1]
Kecskemét
Elhunyt1906. november 9.
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásajogász,
újságíró,
pedagógus
SírhelyeKozma utcai izraelita temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Fayer László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Kecskeméten született, apja Feuer Éliás zsidó kereskedő volt, édesanyja Schwarz Regina. Gimnáziumi éveit nagyrészt Kecskeméten töltötte. Egyetemi diplomáját a pesti tudományegyetem jogi karán szerezte 1870-ben. Fiatalkorában baleset érte, felépülése alatt gyorsírást tanult. Az egyetem elvégzése alatt gyorsíróként dolgozott. Miután végzett, az Országgyűlés gyorsíró irodájának tagja majd elsőrendű gyorsírója lett. A budapesti Magyar Gyorsíró-Egylet egyik alapító tagja és a Gyorsírási Évkönyv és Gyorsírászati Lapok szerkesztője volt. Sokat tett a gyorsírás fejlesztése érdekében.

1873-tól egyetemi magántanár, majd tanár, 1901-ben pedig a büntetőjog tudományának nyilvános rendes tanára lett. Büntetőjogot és bűnvádi eljárást oktatott. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője. Magántanárként szorgalmazta a szemináriumok létrehozását és alkalmazását, amiért rendkívüli tanári címet kapott. 1874-ben ügyvédi vizsgát tett, majd gyakorlatot folytatott és az ügyvédi kamara könyvtárosa lett.

1906-ban Budapesten hunyt el, a rákoskeresztúri izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította.

Munkássága szerkesztés

 
Fayer László sírköve a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben (5-1-7).

A Magyar Jogászegylet egyik alapító tagja, titkára, 1903-tól alelnöke volt. A Magyar Themis című jogi szaklap szerkesztője volt 1876-1880-ig. 1890-1906 között a Jogtudományi Közlöny főmunkatársa és később szerkesztője volt. A Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt. Összegyűjtötte, bevezetéssel és magyarázattal látta el az 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyaggyűjteményét. Az általa összeállított büntetőjogi monográfiák, egyetemi tankönyvek a magyar jogi irodalom alapművei.

Fő kutatási területei a büntetőjog, bűnvádi perrendtartás és a bűnvádi eljárásjog. Anyagi büntetőjogászként a klasszikus büntetőjogi iskolához, büntető eljárási jogászként a liberális iskolához tartozott. Jelentős tevékenységet fejtett ki a magyarországi bírói szervezet és a bűnvádi eljárás megreformálása terén. Írásaiban többször és határozottan fellépett a kínvallatás és a halálbüntetés ellen.

A Társadalomtudományi Társaság választmányi tagja, és 1894-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.

Művei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Fayer László digitalizált művei az Országgyűlési Könyvtárban.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.
  • Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968. (Aranyhomok Kiskönyvtár 2.)
  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
  • Makoldy Sándor: Magyar gyorsírók pantheonja. Kalauz a Budapesten eltemetett magyar gyorsírók életrajzához és sírjához. Szirt Gizella felvételeivel. Bp., Gyorsírási Ügyek M. Kir. Kormánybiztossága, 1940. 144 o. (Az egységes magyar gyorsírás könyvtára 184.)
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Bp., MTA Társadalomkutató Központ, 2003.
  • Nánási László: Fayer László. = Jogtörténeti Szemle, 2000. 4. szám. p. 47-55.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Szűts Márton: Fayer László. = Collega, 2000. IV. évf. 4. szám. p. 7-11.
  • Tolnai új világlexikona. Bp., Tolnai, 1926-1933.
  • Új Idők lexikona. Bp., Singer és Wolfner, 1936-1942.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.