Fischer-Colbrie Ágoston

	Fischer-Colbrie Ágoston
Született	1863. október 16.; Zselíz
Elhunyt	1925. május 17. (61 évesen); Kassa
Állampolgársága	osztrák; magyar; csehszlovák;
Foglalkozása	katolikus pap; katolikus szerpap; katolikus püspök;
Tisztsége	címzetes püspök (1905. január 28. – ); apostoli kormányzó (1906. február 1. – ); kassai latin katolikus püspök (1907. május 22. – );
Sírhelye	Szent Erzsébet-dóm
	kassai püspök
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Vallása	római katolikus egyház
Pappá szentelés	1886. március 20. ; Bécs
Püspökké szentelés	1905. március 12.
Szentelők	Gennaro Granito Pignatelli di Belmonte (főszentelő); Belopotoczky Kálmán (társszentelő); Laurenz Mayer (társszentelő);
Hivatal	kassai koadjutor püspök
Hivatali idő	1904–1906
Hivatal	kassai püspök (1907-ig apostoli adminisztrátor)
Hivatali idő	1906–1925
Elődje	Bubics Zsigmond
Utódja	Csárszky József
	Társszentelt püspökök
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Lányi József	1906. december 8.
Várady Lipót Árpád	1911. június 18.
Mikes János	1912. január 7.
Bjelik Imre	1913. február 22.
Miklósy István	1913. október 5.
Novák István	1914. január 11.
Kheberich Márton	1916. február 20.
	Catholic Hierarchy;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Fischer-Colbrie Ágoston témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Fischer-Colbrie Ágoston vagy Ágost (Zselíz, 1863. október 16. – Kassa, 1925. május 17.) a római katolikus egyház kassai püspöke Magyarországon, majd később Csehszlovákiában.^[3]

Pályafutása szerkesztés

Apja Fischer-Colbrie Antal erdész, anyja Kovař Szerafína voltak. Gimnáziumi tanulmányait Kremsmünsterben, Pozsonyban és Esztergomban a bencéseknél végezte.^[3] 1879-ben az Esztergomi Szemináriumba került papnövendéknek. A teológiát 1882-től a bécsi Pázmáneumban, 1885. november 6-tól az Augustineumban tanulta, ahol Lackenbecher-díjat nyert kiváló arab fordításáért. 1886. március 20-án Bécsben szentelte pappá^[3] Simor János esztergomi érsek. 1888. június 25-én Bécsben teológiai doktorátust szerzett. Hét nyelven beszélt, köztük németül és szlovákul.^[3]

1888. július 9-től káplán Budapest-Belvárosban. Július 28-tól prímási szertartó és levéltáros Esztergomban.^[3] 1889–1890-ben érseki titkár. 1890-ben udvari kápláni címet kapott. Ugyanebben az évben, július 23-án kinevezték az Augustineum igazgatójává.^[3] 1892-ben rábízták Rudolf trónörökös lányának, Erzsébetnek a hitoktatását. 1894-ben pápai kamarás, majd 1899–1901 között dogmatikát adott elő a Pázmáneumban. 1902-ben kinevezték a dogmatika professzorává és az intézmény rektorává. Ezt a címet 1924-ig töltötte be. 1900-ban esztergomi kanonok és pápai protonotárius.^[3]

Püspöki pályafutása szerkesztés

1904. december 27-én Bubics Zsigmond kassai püspök mellé nevezik ki koadjutornak, teljes utódlási joggal. 1905. január 15-én részt vett Rómában a kassai vértanúk boldoggá avatásán. 1905. január 28-án kapott pápai megerősítést, egyúttal dometiopolisi címzetes püspöknek nevezték ki. Március 12-én szentelték püspökké. Hazatérése után április 5-től 1907-ig a kassai szeminárium rektora, majd 1906. február 1-jétől apostoli adminisztrátor.

1907. május 22-én nevezték ki kassai megyés püspökké. Legalább 5 évente felkereste egyházmegyéje minden egyházközségét. Ő szentelte pappá Jozef Tisót 1910-ben a bécsi Pázmáneum kápolnájában.1912-ben tagja lett a Bécsben megrendezett 23. Eucharisztikus világkongresszus magyar felkészítő bizottságának. 1915-ben a Szent István Akadémia tagja lett. 1917-ben egyházi földreformra tett javaslatot.^[3]

1919-ben, miután letette a hűségesküt a csehszlovák államra, a hatóságok a helyén hagyták.^[3] Az új államhatárok miatt Sátoraljaújhelyen vikariátust szervezett. 1920-ban aktívan közreműködött a Keresztényszocialista Párt létrehozásában.^[4] A csehszlovák hatóságok kritikusan néztek tevékenységére és feltehetőleg kísérletet tettek elmozdítására. 1921-ben redemptoristákat hívott Sztropkóra, akik a volt ferences kolostorban kaptak elhelyezést. A szlovákiai püspökök 1924. január 24-ei memorandumát is aláírta, amelyben az egyes egyházmegyékben a szalézi rend számára intézetek létrehozását javasolták. Fischer-Colbrie Ágoston volt az utolsó olyan szlovákiai püspök, aki a szlovákiai magyarságot is képviselte.

Temetését Francesco Marmaggi nuncius részvétele mellett Csárszky József rozsnyói adminisztrátor és Takács Menyhért jászóvári apát végezte, a Szent Erzsébet-dóm altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Munkássága szerkesztés

Nagy műveltségű férfi volt, napi négy órát töltött tanulással, sok könyvet írt. Még korához képest is igen sok (11) nyelven beszélt: angolul, magyarul, szlovákul, oroszul, franciául, olaszul, latinul, németül, arabul, héberül, ógörögül. Szorgalmazta, hogy egyházmegyéje papjai is legyenek tagjai az antialkoholista egyleteknek.

Sok szociális és kulturális intézményt alapított, köztük a Szent József Szegénygyermekek Otthonát, Kassai Patronage-t, Átmeneti Fiú Otthont, Leánymenhelyt, Katholikus Tanonc Otthont, keresztény iparosok és kereskedők fogyasztási szövetkezetét. A Farkas Edith által 1908-ban alapított Szociális Missziótársulatnak Szikszón ingatlant biztosított. 1907-ben részt vett a Szent Erzsébet nyomda létrehozásában, szorgalmazta a Felvidéki Újság kiadását (1919–1921 Esti Újság néven működött), melyben több publikációja jelent meg.

Az első világháború előtt jelentkező türelmetlen nemzetiségi politika sok idegen nyelvű pap üldözését is okozta. Ezt Fischer-Colbrie mindvégig visszautasította, papjai mellett kiállt. Politikai nézetei szerint a keresztényszocializmus állt hozzá a legközelebb. XIII. Leó pápa „Rerum novarum” körlevelét ő fordította magyarra. 1917-ben egyházi földreformot javasolt, 1918 után pedig több különböző tanulmányt jelentetett meg reformelképzeléseiről (a nők társadalmi helyzetéről, a munkásosztály problémáiról).

1919. október 25-én állami részről felkérték Fischer-Colbrie püspököt, hogy tartson egy díszmisét az egyéves Csehszlovákia fennállásának ünnepére, amire a püspök azt válaszolta, hogy gyászmisét szívesen tart, mivel Szlovákia katolikus lakosságát annyi sérelem érte az utóbbi egy évben, hogy nincs mit ünnepelni.

Díjai szerkesztés

Ferenc József 1915-ben a vaskereszt renddel, a I. Ferdinánd bolgár cár pedig 1909-ben a polgári törekvés rendjének nagykeresztjével tüntette ki.

1916-ban Rozsnyó város díszpolgára, 1917-ben belső titkos tanácsos lett, 1918-ban megkapta a polgári katonai rend 1. osztályát.

Művei szerkesztés

XIII. Leó p. Sapientiae Christianae kezdetű körlevele. Fordítás, Esztergom (1890)
Fragmentum apologeticum de criterio interno positivo divinae originis christianae religionis, Esztergom (1891)
Hora eucharistica, Bécs (1892)
Szent beszéd, amelyet 1894. VIII. 20-án mondott, Esztergom (1894)^[3]
Magyarország műemlékei (1908)
Gazdasági nőnevelés és megélhetés, Kassa (1910)
A kereszt császárja, Budapest (1913)
A vak grófné. Özv. gr. Zichy Jenőné emlékezete, Kassa (1915)
A modern filozófia és a kereszténység, Budapest (1917)
A munka, Kassa, 1919
Népjóléti kérdések, Kassa (1919)
Társadalmi problémák, Kassa (1919)
Spoločenské otázky (Társadalmi kérdések), Rózsahegy (1920)
Beszédei és beszédvázlatai, Kassa (1928)^[3]

Mindemellett rengeteg cikket írt a Közel-Keletről a héber-arab világról, ahogyan vallásukról és az ottani régészeti munkákról is.

Emléke szerkesztés

Fischer-Colbrie Ágostont mint szentéletű aszkétát írja le Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című művében: "A püspök úr is a főutcán lakott, finom, emeletes barokk palotában. De őt már ritkábban látta a nép, zárkózottan élt. Társaságba nem járt soha, s csak a külváros utcáin tűnt fel alkonyatkor törékeny, finom alakja, valamelyik kedves kanonokja vagy udvari papja kíséretében. Ez a püspök nagy úr volt. Főhercegeket nevelt, s az udvar nem feledkezett meg róla később sem, mikor elvonult e kisvárosba. Róma és Bécs meghallgatták véleményét, és respektálták tanácsait. Nagyúr volt és lelkes, szigorú aszkéta pap. Hosszú élete végéig elrejteződött a tömeg elől, nagy ünnepeken látták csak hívei, s akkor rendkívüli egyházi pompával jelent meg. Máskülönben láthatatlanul élt, katonai vaságyban aludt, mint a császár vagy mint a szegény, szigorú rendtartásra nevelt szerzetesek. Különös szabású főpásztori fövegben indult délutáni sétáira, valamilyen nagyon fényes, bársonyszerű kemény filcből készült, alacsony keménykalapban, melynek karimájáról hátul kis aranybojt lógott le a püspök tarkójára. Télen-nyáron kesztyűt viselt, s ha gyermekekkel találkozott, megállt, és kesztyűs kezével megsimogatta arcukat. A szegények negyedeiben sétált, elhagyott utcákon, s egyszer sokáig követtem. Vonzott a törékeny, előkelő jelenség, különösen kalapja és az az aranybojt csábított a követésére, mert senki más nem viselt ilyen föveget a városban. Az egyik utcasarkon észrevett, megállt, magához intett, megkérdezte nevemet, kézen fogott és hazakísért, mint egy elkalandozott bárányt. Ez a kitüntetés elmondhatatlan büszkeséggel töltött el, sokáig lázasan meséltem mindenkinek, aki hallani akarta, hogy a püspök, egy igazi püspök kísért kézen fogva haza. Rajongásomban el is határoztam, hogy hálából, szíves viszonzásul pap leszek."