A fonalgrafika eredetileg különböző matematikai formák, sémák, minták előállítása fonallal egy bizonyos módszer szerint.

Fonalgrafika: papírkartonra hímzett grafikai minta (1. rajz)
Fonalgrafika: papírkartonra hímzett grafikai minta (2. rajz)
Fonalgrafika: Érintők és optikai görbület (3. rajz)

A fonalgrafika-varrásnak az egyik alapszabálya az, hogy a fonalnak mindig kereszteznie kell az előző szálat és mindig a varrás irányában az utolsó szál melletti lyukba kell ölteni. A hímzésből átvett mintáknál és a spirál-sokszögeknél például az a szabály, hogy a szálak egymás mellett vannak, nem keresztezik egymást, ráadásul gyakran visszalépünk ugyanabba a lyukba.

A minta aszerint alakul ki, hogy az összekötendő pontok (lyukak) milyen módon és sorrendben vannak összekötve. Sokszor térhatású, sokszor folytonos görbét látunk ott, ahol csak érintők követik egymást.

Története szerkesztés

A pókhálók mintáinak sokasága és érdekessége már régóta ihletet ad a művészeknek.

Egyes feljegyzések szerint Mary Everest Boole (18321916) volt az első matematikusnő, aki 1904-ben megjelent írásában felvetette a fonalgrafika matematikai elméletét, megismertetését és feldolgozását az iskolában.[1]

Az 1960-as, 1970-es évek hippi korszakában kezdett elterjedni a fonalgrafika. Népszerűsége azonban az 1980-as évek közepén a korszakkal együtt hanyatlott. Az utóbbi 10-15 évben a számítógépes rajzolás nagyot lendített a pontosságot igénylő minták kidolgozásában. Segített a fonalgrafika gyors elterjedésében, újra fellendült az iránta való kereslet.

Ágazatai szerkesztés

A hagyományos fonalgrafika szerkesztés

Ez tulajdonképpen kartonra hímzés. Három alágazata van:

  • a fonalgrafika eredeti geometriai mintái (1. és 2. rajz)
  • a hímzésből átvett minták [2]
  • szabadrajzok (festészet) alapján dolgozók (ritka)[3]

A spirelli szerkesztés

Művelői cakkozott szélű karton vagy műanyag sablonra viszik fel a fonalat [4]

A háromdimenziós fonalgrafika szerkesztés

  • az úgynevezett szegecses feldolgozás, itt egy falapba bevert szegek között húzódó fonal alakítja ki a mintát – akár több szinten. Ilyen technikával kevesebb mintát lehet készíteni. Kidolgozásuk is durvább, mint a kartonra hímzetteké, mivel a szegeket nem lehet túl közel verni egymáshoz: fában 5 – 8 mm, míg papírkartonon 1,2 – 3 mm lehet a lyukak közötti távolság.[5]
  • török és iráni fonalgrafika (másfajta szegecses fonalgrafika, ahol a szegecsek szorosan egymás mellett vannak) [6]
  • az erre a célra készített fém vagy fa rámára kifeszített fonalak.[7]
  • a drót és gyöngyök adta keretre készített fonalgrafikák [8]

Öltéstípusok szerkesztés

A fonalgrafika minták hímzése a következő öltéstípusok alapján lehetséges: szögvarrás, egyszerű körvarrás, keresztöltéses körvarrás, töltő varrás, satírozás, összevont öltések, huroköltés.

Példa: ugyanazok a pontok (lyukak) más-más varrással varrva különböző mintát adnak ki.

 
Fonalgrafika virág minta pontok
 
Fonalgrafika: Virág minta töltött varrás
 
Fonalgrafika: Virág minta hurok varrás
 
Fonalgrafika: Virág minta félhurok varrás

A papírkartonra hímzéshez szükséges eszközök szerkesztés

Lyukasztó felület, lyukasztó szerszám, gobelin vagy hímző tű, 160-210 g/m² vastagságú karton (névjegykátya karton), fonalak (gobelinszál, gépiselyem, fémes szál).

Mintakeresés az interneten szerkesztés

A következő kifejezések segítségével lehet mintákat keresni az interneten:

  • Magyarul: fonalgrafika (fonal-grafika), cérnagrafika (cérna-grafika), kartonhímzés
  • Románul: broderie pe carton, grafică brodată, pictură ’păianjen’
  • Angolul: stringart, curve stitching, paper embroidery/embroiding, threat art, stitched/embrioded cards, from-a-line stb.
  • Németül: fadengrafik
  • Hollandul: borduurkaarten
  • Spanyolul: hilorama
  • Törökül: filografi
  • Litvánul: simegrafija
  • Oroszul: изонить (ejtsd: izonyity)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Caliger 1996 291-299. oldal
  2. (1) http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/14.jpg[halott link], http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/17.jpg[halott link], http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/05.jpg[halott link], http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/31.jpg[halott link], http://cairnrescue.com/mall/nlol/7j_011.jpg[halott link], http://cairnrescue.com/mall/nlol/8f_031.jpg[halott link], http://www.augustsos.com/members/1637665/uploaded/Greeting.Cards.Large.Web.Snow.Drops.jpg Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, http://www.needlenthread.com/Images/Miscellaneous/Embroidery_on_Paper/embroidered_card_05.jpg, http://www.needlenthread.com/Images/Miscellaneous/Embroidery_on_Paper/Schwalm_Cards/Schwalm_Card_05.jpg, http://4.bp.blogspot.com/_CLNt2G6HoDc/SLJ8nb3S1tI/AAAAAAAAB-w/OkF0cubNT7E/s320/IM001009.JPG, http://1.bp.blogspot.com/-y2FpBDOdWeQ/TmxUSdKYbxI/AAAAAAAAAYs/y50hDNUBv9E/s1600/butterfly+card.JPG
  3. (2) http://stranamasterov.ru/files/imagecache/orig_with_logo2/i/leto.jpg, http://stranamasterov.ru/files/imagecache/orig_with_logo2/i/olen.jpg, http://img0.liveinternet.ru/images/attach/c/0/36/105/36105889_nitki2.jpg, http://botinok.co.il/sites/default/files/images/bb705fed7ca43190d541fce92d9f8314_DSC02085.jpg Archiválva 2015. április 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, http://s52.radikal.ru/i135/1010/8d/52f16c614169.jpg[halott link], http://s002.radikal.ru/i199/1010/2c/a7869393f0b9.jpg Archiválva 2014. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, http://data4.gallery.ru/albums/gallery/115515--33772318-m750x740.jpg
  4. (3) http://www.fidgetyfingers.co.uk/Spirelli%20samples%20001.JPG[halott link] http://1.bp.blogspot.com/_utx2TOgJeHM/SsQn5Eji83I/AAAAAAAAJ5w/oqLQU3LtKtg/s400/Orange.jpg http://images03.olx.in/ui/1/23/78/41421578_1.jpg[halott link] http://djsown.files.wordpress.com/2011/01/card-049.jpg
  5. (4) http://farm4.static.flickr.com/3628/3693132398_5812ab2cd3.jpg http://www.e-scoutcraft.com/string/star.jpg http://www.e-scoutcraft.com/string/circle.jpg
  6. (5) http://www.ozgunresimler.com/data/media/48/filografi9is.jpg Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben http://galeri.uludagsozluk.com/24/filografi_26837.jpg[halott link]
  7. (6) https://web.archive.org/web/20070318002954/http://real.uwaterloo.ca/~tkuchida/StringArt3D1.jpg http://kabriha.bizhat.com/string%20art%20gallery.htm Archiválva 2011. február 24-i dátummal a Wayback Machine-ben http://www.brasslanternantiques.com/lampstring1.htm
  8. (7) http://i027.radikal.ru/0803/77/b25ded810999.jpg Archiválva 2015. április 20-i dátummal a Wayback Machine-ben http://i028.radikal.ru/0803/11/f1cac4974c11.jpg Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben http://i032.radikal.ru/0803/0f/04dd184a9432.jpg[halott link] http://i010.radikal.ru/0803/03/d4f475ac6cc7.gif[halott link]

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Magyar nyelven szerkesztés

Más nyelveken szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés