Gál Sándor (tábornok)

Gál Sándor (névváltozat: Alexander Gaal; Csíkszentgyörgy, 1817. szeptember 21. – Olaszország, Nuterina, 1866. június 17.) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd vezérőrnagya. A szabadságharc leverése után a magyar emigráció aktív tagja, és 1860-ban alapító tagja az olaszországi magyar légiónak. Az itáliai politikai csatározások során azonban eltávolodott a magyar emigrációtól, összetűzésbe került Kossuth Lajossal, majd ezek után a Nápolyi Királyság mellé állt, és élete vége felé börtönben raboskodott, ahol elborult elmével halt meg.

Gál Sándor
Itáliában
Született	1817. szeptember 21. Magyarország Csíkszentgyörgy,
Meghalt	1866. június 17. (48 évesen) Olaszország Nuterina,
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége
Rendfokozata	honvéd vezérőrnagy
Csatái	1848–49-es forradalom és szabadságharc,
A Wikimédia Commons tartalmaz Gál Sándor témájú médiaállományokat.

A nyergestetői ütközet emlékműve

Élete

Kézdivásárhelyen és Olmützben végzett tanulmányok után 1838-ban lépett be a császári hadsereg 37. (Máriássy) gyalogezredébe. 1842-ben alhadnagy, amikor átvezényelték a csíki 14. (első székely) határőrezredhez, ahol 1848-ra a hadnagyi rendfokozatba lépett.

Az 1848. március 15-ei forradalom után a magyar fővárosba utazott és felajánlotta szolgálatait az új magyar kormánynak. Megírta „A Pest városi nemzeti őrsereg ideiglenes oktatás-, gyakorlat- és szolgálati szabályzata” című munkáját, mely áprilisban nyomtatásban meg is jelent. Részt vett a nemzetőrség szervezésében, májustól az Országos Nemzetőrségi Haditanács gyalogsági osztályán segédtisztként szolgált. Számos szabályzatot írt a nemzetőrség és később a honvédség számára. Részt vett a Magyar Honvédség működési alapelveinek és szervezeti felépítésének kidolgozásában.

Még az unió szentesítése előtt Batthyány Lajos Klapka Györggyel és Hajnik Károllyal együtt őt küldte Erdélybe azért, hogy a székely haderőt a magyar kormány mellett mozgósítsa. Augusztustól főhadnagyként az erdélyi honvéd zászlóaljak egyik szervezője volt, majd a felállított székely haderő vezérkari főnöke lett. Miután Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak és kiszorította a magyar csapatokat Erdélyből, a székely haderő Háromszékre szorult vissza. Gál a háromszéki harcokban a székely csapatok szervezője és parancsnoka volt. A Székelyföld felszabadítása után, 1849 januárjában Bem ezredessé léptette elő és a székely haderő további szervezésével bízta meg. Február 4-én támadás érte a Brassót előzőleg megszálló cári különítmény részéről és a Szászhermánynál vívott ütközetben vereséget szenvedett.

Márciusig egy tízezer főből álló reguláris hadtestet állított fel és a nyári hadjáratban ennek a székelyföldi hadosztálynak nevezett alakulat parancsnokaként vett részt. Június 19-én és 20-án súlyos harcokat vívott a Tömösi-szorosnál. Lüders tábornok, az erdélyi cári haderő parancsnoka nem ismerte fel a Székelyföld katonai jelentőségét ezért csak egy kilencezer fős egységet indított útnak, ő maga pedig Nagyszeben felé támadott. Gál székely hadosztálya július 2-án a Kökös és Uzon között megtámadta a Székelyföld biztosítására hátramaradt cári csapatokat. Ebben az ütközetben esett el a székely hadosztály tüzérségi parancsnoka, Gábor Áron. A kökös-uzoni ütközet hírére Lüders seregével visszafordult és benyomult a Székelyföldre. Sepsiszentgyörgy mellett, a július 5-én vívott nyergestetői ütközetben a cári lovasságnak sikerült átkarolnia a magyar csapatok jobb szárnyát és Gál Sándor székely hadosztálya Csíkszeredába vonult vissza.

Július közepén az odaérkező Bemmel együtt ellentámadást indított és július 23-án Sepsiszentgyörgy mellett sikeres ütközetet vívott Eduard Clam-Gallas altábornagy tizenötezer fős császári hadtestével. Az osztrák-orosz csapatok általános támadása után, augusztus 1-jén a kászonújfalui ütközetben döntő vereséget szenvedett Clamm-Gallas hadtestétől. A vereséggel a Székelyföld teljes egészében az ellenség kezére került. Maradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz. Július 29-én előléptették tábornokká, de erről csak az emigrációban értesült. Augusztus 17-én Sárvásár közelében sikeres elhárító ütközetet vívott Urban ezredes csapataival. Kazinczy augusztus 24-ei zsibói fegyverletétele után egy ideig a Szatmár környéki mocsárvilágban bujkált, majd 1850 tavaszán sikerült külföldre szöknie.

Emigrációban

Szoros kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, Hamburgban és Londonban tevékenykedett, majd Kossuth Konstatntinápolyba küldte, és őt bízta meg az erdélyi szervezkedés katonai vezetésével. 1851 novemberében kinevezte az „erdélyi felszabadító hadsereg” főparancsnokává. Részt vett a Makk József, Jubál Károly és May János vezette függetlenségi szervezkedések előkészítésében. A török kormány akadályozta munkáját, ezért Kossuth a magyarországi letartóztatások után visszarendelte Londonba. 1860-ban alapító tagja volt az olaszországi magyar légiónak. Összeütközésbe került a piemonti politikával, és átállt a Nápolyi Királyság visszaállítására és a pápai hatalom megőrzésére rendelt ellenséges francia csapatokhoz. Elborult elmével halt meg.

Megtalált életrajzi leírás

2006. március 15-én a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadónál megjelent, magyar fordításban, Gál Sándor – eredetileg olasz nyelven –, Nápolyban, 1861-ben kiadott életrajza. Gál ellenszegült Kossuthnak, aki Nápolyban letartóztattatta, ahol börtönbe került. A könyv ebben az időben íródott: vagy Gál maga írta, vagy a könyvet amúgy jegyző három magyar (Schneider D. Antal ezredes, Halász Sándor őrnagy, Pécsváradi Viola Sándor őrnagy) lehet a szerző, előfordulhat azonban az is, hogy Gál tollba mondta talján írástudóknak. A magyar kormánytól kapott megbízása a székelyek toborzására, a forradalom eseményei, személyes hangú csataleírások képezik a könyv törzsanyagát. Gál szemszögéből jelenik meg 1848 története: a magyar hadvezetés vélt vagy valós hibáinak taglalása igen gyakran felmerül. A könyv szakmai lektorai, Egyed Ákos történész és Csikány Tamás hadtörténész megjegyzik, hogy a tényeknek nem minden esetben felel meg a könyv (időpontok, seregek, ágyúk létszáma), amire magyarázat lehet az eltelt bő tíz esztendő a forradalom és a nápolyi lét között, illetve a körülmények, hiszen börtönében aligha volt lehetősége forrásoknak utánanézni. Továbbra is nyitott kérdés marad Gál személyes sorsa a szabadulás után, illetve tényleges sírjának holléte.

Források

• Bona Gábor: Az 1848-49-es honvédsereg vezetői (Rubicon 1999/4)
• Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
• Erdély története (főszerkesztő: Köpeczi Béla), Akadémiai Kiadó – 1987, ISBN 9630546531
• Hermann Róbert: 1848–1849 – A szabadságharc hadtörténete, Korona Kiadó, Budapest – 2001, ISBN 9639376213
• A szabadságharc katonai története (szerkesztette: Bona Gábor), Zrínyi Kiadó – 1998, ISBN 9633273013
• Gál Sándor életrajza, avagy A székely ezredes, ki nem engedett a 48-ból; összeáll. Schneider D. Antal, Halász Sándor, Viola Károly, előszó Egyed Ákos, tan., kronológia Csikány Tamás, ford., utószó Zágoni Zsolt; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006 (Bibliotheca Transsylvanica) ISBN 9736651398

További információk

• Csíkszentgyörgy község blogja Gál Sándor életrajza: üzenet Nápolyból, 1861-ből (könyvismertető)
• ERDÉLY SZÉKELYFÖLD 2. NYERGESTETŐ 2009 08 04. YouTube. (Hozzáférés: 2011. február 6.)
• Németh György: Gál Sándor honvédezredes 1848-49-es tevékenysége; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008 (Bibliotheca Transsylvanica)