Géppisztoly
A géppisztoly pisztolylőszert tüzelő, nagy tűzgyorsaságú, kis tömegű, egyes és sorozatlövések leadására alkalmas önműködő kézi lőfegyver. A nagy tűzgyorsaság elérése érdekében szabad hátrasiklású vagy késleltetett tömegzáras reteszelésű fegyverek. A lőszer kis tömege és csekély visszalökő ereje lehetővé teszi a csípőből és vállból való tüzelést egyaránt. Hatásos lőtávolságuk rendszerint 150–200 m, gyakorlati tűzgyorsaságuk 450–1500 lövés/perc[1] közötti. A kisebb csőtorkolati energiát biztosító pisztolytöltények alkalmazása a géppisztoly esetében egyszerűbb zárszerkezetet eredményez és kisebb szerkezeti tömeget tesz lehetővé.
A géppisztoly koncepciója először az első világháborúban jelent meg mint az állásharc követelményeinek megfelelően kifejlesztett, rohamelhárító közelharc-fegyver. Elsősorban közelharcra, vagy önvédelemre szolgál. Főként tagolt terepen és városi harc során alkalmazható eredményesen, ahol a pontos célzott lövésnél fontosabb szempont a nagy tűzsűrűség biztosította, a hatásos tűzcsapás. Kis méreténél fogva ideálisan használható lövészpáncélos vagy egyéb páncélozott szállító harcjármű belsejéből, rendőri erők, terrorelhárító szolgálatok, személyi és vagyonvédelmet ellátó testületek számára.
Története szerkesztés
Az első géppisztolyt az első világháború idején fejlesztették ki, a fejlesztések közvetlen oka a harcászat megváltozása, a lőtávolság drasztikus csökkenése és a gyorsan mozgó tömegesen felbukkanó alakulatok elhárítását követelő helyiségharc.
Egyesek szerint (lásd lent a hivatkozásokat): A legelső géppisztoly az olasz Abiel Bethel Revelli di Beaumont által tervezett Villar Perosa volt. A fegyver 9 × 19 mm Glisenti pisztolytöltényt tüzelt, a dupla csőhöz 25 darabos szekrénytár tartozott, csak sorozatlövést lehetett vele leadni és villaállványt is felszereltek rá. Az olasz fronton a fegyver sikeresnek bizonyult, így 1918-tól a Beretta gyár is elkezdte gyártani saját géppisztoly konstrukcióját, amit Tullio Marengoni szerkesztett. Ezt a típust az olasz hadsereg még a második világháborúban is használta. Az első világháborúban a géppisztolyok még nem álltak nagy mennyiségben rendelkezésre és nem is játszottak kiemelkedő szerepet, de a megszerzett tapasztalatok alapján egyre több hadsereg szerelte fel katonáit géppisztolyokkal.
Más nézetek és vélekedések szerint: Kevesen tudják, hogy ez a fegyver finn találmány. Aimo Lahti mérnök tervezte az 1920-as években, 1931-ben pedig már sorozatgyártásban készült a finn hadsereg számára. A folytatólagos háború idején, a második világháború alatt négyezer darab volt használatban, és nagyon hatékonynak bizonyult, olyannyira, hogy a szovjetek le is másolták. A második világháború egyik legsikeresebb fegyvereként tartják számon. Forrás: (M)ilyenek a finnek című kiállítás a Néprajzi Múzeumban. (2009–2010)
A világháború végére számos géppisztoly konstrukció készült, de többségük lekéste a harci alkalmazást. A háború utáni évek legnépszerűbb géppisztolya, az amerikai hadsereg számára kifejlesztett Thompson-géppisztoly volt. Merev fa válltámasszal és elülső pisztolymarkolattal készült, függőleges szekrénytárból, vagy 50 töltényt tartalmazó csigatárból tüzelt, Thompson 1928-as típusként került a polgári forgalomba. A szesztilalom idején népszerű gengszter-fegyver volt, tommy-gun („Tommy-puska”) néven. Ebből a típusból 1 400 000 darabot készítettek, gyártása a második világháborúban szűnt meg. Az amerikai hadsereg mellett számos szövetséges ország is használta. Több darabot a mai napig használnak, számuk azonban folyamatosan csökken az alkatrészutánpótlás hiánya miatt.
A német haderő első géppisztolya a Bergman MP18 volt, 1918-ban már kis mennyiségben a fronton volt, de széles körű alkalmazása a háború elvesztése miatt akkor nem valósult meg. A fegyver csigatárból tüzelt, amit bal oldalon rögzítették. A náci Németország új hadseregének már alap fegyverei közé tartoztak az MP38 és MP40 géppisztolyok, amit gyakran (tévesen) Schmeissernek is neveztek. Ezek a típusok csak sorozatlövéseket tudtak leadni.
Az angolok első géppisztolya, a Lanchester, a német MP28 másolata volt. Nagy-Britannia a második világháború során a 9 mm-es STEN típust gyártotta, ami olcsó és könnyen gyártható megoldásnak bizonyult.
Számos géppisztolyt gyártottak 1920 óta, napjaink legnépszerűbb és legtöbbet használt típusa a német Heckler & Koch által tervezett MP5, amit először 1970-ben mutattak be. Kilenc különböző változatban gyártják, a legkisebb változata, az MP5K mindössze 325 mm hosszú és női katonák is gond nélkül használhatják, SD változatát pedig integrált hangtompítóval gyártják, különösen alkalmas rejtetten végrehajtó feladatokhoz.
Működése szerkesztés
A géppisztolyok pisztolylőszer tüzelésére kifejlesztett fegyverek, a lövedék kis mérete és ereje miatt az elsütőszerkezet eltér a hagyományos puska, illetve köztes lőszert tüzelő fegyverektől. A legtöbb géppisztoly egyszerű tömegzáras rendszerű.
- Tömegzáras rendszer: Tüzeléskor a csőbe töltött lövedéket kizárólag a helyretoló rugó által előretolt zárszerkezet rögzíti. A reteszelő alkatrész nincs, csak a rugóerő, és a závárblokk tehetetlensége. A lőporgázok visszaható ereje hatására a hüvely a zárszerkezetet maga mögött tolva hátramozog (egyúttal a helyretoló rugó összenyomódik), és a hüvelykivetőnek ütközve - általában oldalra - kivetődik. (A zártest nagyon rövid ideig gyorsul, mozgási energiáját az alatt az idő alatt kapja, amíg a lövedék a csőben van, utána már csak a megszerzett lendület miatt mozog.) A závárblokk tömege késlelteti lövéskor a töltényűr nyitását és a hüvely kicsúszását, így a lövedék előbb hagyja el a csövet (és csökken le ekkor a csőben a nyomás), mint amennyi idő alatt hüvely veszélyes mértékben kicsúszhatna a töltényűrből. (Ha nem így lenne, a hüvely vékony fala, amelyet a töltényűr már nem támaszt meg, a nagy nyomás miatt szétrepedhetne.) A helyretoló rugó ezután állítja meg a zárat, majd előrefelé tolja azt, és a tárból egy újabb lőszerrel újra csőre tölti a fegyvert.
- A Király-géppisztolynak illetve variánsainak különleges félszabadon hátrasikló tömegzáras szerkezete van, ami komplikáltabb az egyszerű tömegzárnál, azonban a helyretolórugó gyengébb lehet, illetve kevéssé érzékeny annak kilágyulására.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Az MP 40 körülbelül 500 lövedéket lőhet ki percenként, a Micro Uzi 1200-at, az M1928 Thompson akár 1500-at is, a Villar Perosa 3000-et két csőből.
Források szerkesztés
- Hadtudományi lexikon I. (A–L). Főszerk. Szabó József. Budapest: Magyar Hadtudományi Társaság. 1995. 837. o. ISBN 963-04-5226-X
- Kováts Zoltán, Nagy István: Kézi lőfegyverek : típuskönyv, Budapest, Zrínyi K., 1986 ISBN 963-326-338-7
- Diagram Group (1990): WEAPONS - An International Encyclopedia from 5000 BC to AD 2000 (Fegyvertípusok Enciklopédiája - Hét évezred fegyvereinek kézikönyve). ISBN 963-8168-14-5
- McNab, Chris – Flower, Will (2002): Harci technikák kézikönyve (The Encylopedia of Combat Techniques.) Amber Books Ltd., ISBN 963-327-369-2