G. Tóth László

hidrobiológus, limnológus, ökológus

G. Tóth László (Budapest, 1954. május 26. –) magyar hidrobiológus, limnológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora. Kutatási területe az édesvízi és tengeri zooplankton populációdinamikája, táplálkozásbiológiája, anyagcseréje, légzése, légzésének fiziológiája, és biokémiája, valamint a halak embrionális fejlődése, embrionális és lárvakori légzése. 2010-től a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára, valamint 2013-tól az Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet (MTA ÖK BLI) igazgatója.

G. Tóth László
Született1954. május 26. (69 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásahidrobiológus,
limnológus,
ökológus,
egyetemi oktató

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

A Medve utcai általános iskolában tanult, majd 1968-1972 között az Óbudai Árpád Gimnáziumban folytatta tanulmányait[1] 1974-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, majd itt szerzett biológus diplomát 1979-ben. Az egyetemi diploma megszerzését követően, 1980-tól az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója. 1980-ban természettudomány doktora, 1989-ben a biológiai tudományok kandidátusa (PhD), 2003-ban az MTA doktora (DSc), majd 2004-től a Pannon Egyetem habilitált professzora. Kutatóintézeti állása mellett, 1991–1992 között a Francia Oktatási és Kulturális Minisztérium posztdoktori ösztöndíjasa a Rennes-i Egyetem Sejtbiológiai Laboratóriumában, 1994–1996 között a Tudományos Haladást Előmozdító Japán Társaság posztdoktori ösztöndíjasa a Shinshu Egyetemen (Matsumoto, Japán), majd 2000–2001-ig ugyanezen Japán Társaság hosszútávú vendégkutatója, ugyanott. 2004–2006 között az Európai Bizottság Független Nemzeti Szakértője Olaszországban. 2003-tól az akkori MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadója, majd 2013-tól a kutatóintézet igazgatója. Emellett a Debreceni Egyetem, Pannon Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem vendégelőadója.

Oktatói és intézetigazgatói tevékenységei mellett a "Journal of Plankton Research" nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, az European Ecological Water Quality and Intercalibration (EEWAI) független nemzeti szakértője, továbbá számos nemzetközi társaság tagja.

Munkássága szerkesztés

Fő kutatási területe az zooplankton populációdinamikája, táplálkozásbiológiája, anyagcseréje, légzése továbbá a környezetszennyezés mindennapi kérdései.

Több mint százharminc tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője. Munkáit elsősorban angol nyelven publikálja. Kapott független hivatkozásainak száma 820 felett van.

Díjai, elismerései szerkesztés

  • JRC – 2005 Award – az EU – politika támogatásáért (megosztott)

Főbb publikációi szerkesztés

  • The importance of self-oxidation in decomposition and its dependence on the pH of the environment (1989)
  • Limiting effect of abioseston on food ingestion, postembryonic development time and fecundity of daphnids in Lake Balaton (Hungary) (1992)
  • Adaptation of the tetrazolium reduction test for the measurement of the electron transport system (ETS)-activity during the embryonic development of medaka (1995)
  • Toxic effect of the mosquito killer S-Deltamethrine on the development and on the respiratory electron transport system (ETS)-activity of the embryos of bream (Abramis brama L.), roach (Rutilus rutilus L.), barbel (Barbus barbus L.) and pike (Esox lucius L.) (1995)
  • Development of Eodiaptomus japonicus Burckhardt (Copepoda, Calanoida) reared on different sized fractions of natural plankton (1996)
  • The summer zooplankton structure and productivity in Lake Balaton (2003)
  • First steps in the Central-Baltic intercalibration exercise on lake macrophytes: where do we start? (2008)
  • Zooplankton community response to enhanced turbulence generated by water-level decrease in Lake Balaton, the largest shallow lake in Central Europe (2011)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • G. Tóth László. A Balaton kutatásról. videó[halott link]
  • Magyar Örökség díjas lett a Balatoni Limnológiai Intézet, a díjat az intézet igazgatója G. Tóth László vette át 2017-ben. videó
  • Magyar Tudományos Művek Tára. m2.mtmt.hu. (Hozzáférés: 2020. december 1.)