Gauss–Osztrohradszkij-tétel

matematikai állítás

A Gauss–Osztrohradszkij-tétel (divergenciatétel) segítségével az integrálegyenleteket differenciális alakra hozhatjuk. Maga a tétel egy vektor zárt felületre vett integrálja és ugyanezen vektor divergenciájának térfogati integrálja között teremt kapcsolatot. A tétel szerint tetszőleges F zárt felület által határolt V térfogatban definiált nem szinguláris V(x) vektormezőre fennáll, hogy V divergenciájának térfogati integrálja megegyezik a (normális) F felületelem és V skaláris szorzatának integráljával:

,

vagy (a merőleges komponens felírásval)

.

Más szavakkal a V vektortérnek a zárt F felületen átmenő skaláris fluxusa egyenlő V divergenciájának az F által bezárt V térfogatra kiterjedő integráljával.

Ugyanez komponensenként kiírva derékszögű koordinátákkal:



Ez a fizikai Gauss-törvényben a következőképpen jelenik meg. Vegyük a Gauss-törvény integrális összefüggését:

Alkalmazva a divergenciatételt, majd az egyenletet átrendezve az

egyenletet kapjuk.

Mivel a V térfogat tetszőleges, ezért az integrál csak akkor lesz zérus, ha az integrandus is zérussal egyenlő, azaz:

Ezzel tehát valóban megkaptuk az elektrosztatika Gauss-törvényének differenciális alakját.

Általánosítás szerkesztés

Legyen (M,g) egy legalább C^2 osztályú sokaság, N egy irányított peremes részsokasága N-nek, és legyen A egy kompakt tartójú dim(N)-1-forma a M-en! Ekkor fennáll az alábbi összefüggés:

 

ahol 'd' a külső deriválás operátor, továbbá egy topologikus térből vektor térbe érkező függvényt akkor mondunk kompakt tartójúnak, ha a zérushelyeinek halmaza relatív kompakt (a lezártja kompakt).

Ha a sokaság Riemann, akkor az 1-formák tere azonosítható a vektormezők terével, valamint, ha a sokaság 3 dimenziós, akkor a Reimann-struktúra segítségével a rotáció definiálható. Ekkor a fenti tétel az ismert integráltételek (Newton-Leibniz, Gauss, Stokes, Green) közös általánosításaként fogható fel.

Források szerkesztés