A hadúr olyan személy, aki egy nemzet vagy egy adott földrajzi terület felett gyakorolja a katonai és az igazgatási hatalmat, a hozzá hű helyi katonai erők támogatásával, névlegesen a központi kormányzat felé való elkötelezettséggel vagy esetleg annak nyíltan ellenszegülve.[1] A kifejezés használatos olyan értelemben is, mint a fegyveres erők teljhatalmú vezetője, a hadsereg főparancsnoka. A 4. század római császárai előszeretettel hívatták magukat a „földkerekség uralkodójának és győztes haduraknak”,[2] de a kifejezést a modern korban is használták. Az 1867-es kiegyezést követően Magyarországon az államfő egyben a legfelsőbb hadúr is volt,[3] a kifejezés használata Horthy Miklós kormányzó idejében is megmaradt, és 1945-ben szűnt meg.[4]

Ueszugi Kensin japán daimjó a hadakozó fejedelemségek korának egyik legerősebb hadura volt

A szót a kínai történelemben, a Csing-dinasztia bukását követő időkre, különösen a Jüan Si-kaj halála és az északi hadjárat közötti időszakra is alkalmazzák.[5] A Kínai Köztársaság történetének ezen éveit hadurak korának is nevezik, mikor a központi kormányzat egész tartományok felett veszítette el az ellenőrzést, és azok hadúri klikkek irányítása alá kerültek, akit adót szedtek a helyi lakosságtól és besorozták őket seregeikbe, ám egyéb módon nem igazán szóltak bele területük életébe.[6] A kifejezést használják még a Japán hadakozó fejedelemségek korának daimjóinál, a kínai három királyság koránál és a szomáliai polgárháborúnál.

Források szerkesztés

  1. Warlord, The Free Dictionary. (Hozzáférés: 2011. december 11.)
  2. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet, Osiris, Budapest, 2000, ISBN 963-379-669-5, 177. oldal
  3. Katonai Lexikon, főszerk. dr. Damó László, Budapest, 1985, 241. oldal
  4. Dombrády Lóránd: A legfelsőbb hadúr és hadserege. (Hozzáférés: 2011. december 11.)
  5. J.A.G. Roberts: Warlordism in China. (Hozzáférés: 2011. december 11.)
  6. Jung Chang, Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Kiadó, Bp., 2006, ISBN 9630781581; 21., 50. old.