Hamvas Béla

magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23.Budapest, 1968. november 7.)[3] Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.

Hamvas Béla
Szüleivel Újlipótvárosban, az 1920-as évek végén
Szüleivel Újlipótvárosban, az 1920-as évek végén
Született1897. március 23.
Eperjes
Elhunyt1968. november 7. (71 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaAngyal Ilona (h. 19291936)
Kemény Katalin (h. 19371968)
SzüleiHamvas József
Foglalkozásaíró
filozófus
könyvtáros
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (1919–1923)
Halál okaagyvérzés
SírhelyeSzentendre
Filozófusi pályafutása
nyugati filozófia/keleti filozófia
XXI. század
Iskola/Irányzattradicionalista iskola
zen
Érdeklődésesztétika
Akik hatottak ráFriedrich Nietzsche
Carl Gustav Jung
Fontosabb nézeteigenius loci
Fontosabb művei Unicornis
Karnevál (1985)
Az öt géniusz (1988)
Írói pályafutása
Jellemző műfajokesszé
Alkotói évei19101968
Első műveHárom nap Dunán túl (1912)
Fontosabb műveiA babérligetkönyv (1930–45)
Az öt géniusz (1988) stb. (lásd Művei szakaszban)
Irodalmi díjaiKossuth-díj (posztumusz; 1990)
Magyar Örökség díj (posztumusz; 1996)
Hatással voltSzőcs Géza
Gángoly Attila
Novák Valentin

Hamvas Béla aláírása
Hamvas Béla aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz Hamvas Béla témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
…csak akkor lehettem volna boldog, ha egy lettem volna a tizenkettő közül, és őt hallottam volna.
– Hamvas Béla: Unicornis
A pácban mindenki benne van.
– Hamvas Béla: Karnevál
Ahol nincs hagyományos forma, sem vallás, sem művészet nem bontakozhat ki.
– Hamvas Béla: Az öt géniusz

Élete szerkesztés

Gyermek- és ifjúkora (élete 1897-től 1927-ig) szerkesztés

A felvidéki Eperjesen, evangélikus lelkész, Hamvas József és Sedivy Jolán gyermekeként született. Édesapja 1898-ban hivatásától megválva magyar–német szakos tanári állást vállalt a pozsonyi Evangélikus Líceumban, ezért a családja oda költözött.[4] Tíz éves korától zongorázott, később komponált is, olyan elhivatottsággal, hogy szülei sokáig úgy vélték, zenei pályára lép majd. Középiskolás éveiben Hamvas Béla mindemellett már írogatott, és e korai próbálkozásai között akadt olyan, ami meg is jelent.[5]

Érettségi után rövid nyugat-európai körutazást tett édesapjával, aztán 1915-ben hazafias lelkesedéstől fűtötten, korábbi diáktársaival együtt „testületileg” önkéntes katonának jelentkezett. Másfél év kadétiskolai kiképzés után 1916 nyarán saját kérésére az ukrán frontra vezényelték. A Bruszilov-offenzíva során kibontakozó súlyos harcokban idegsokkot kapott, hadikórházba került, majd felépülését otthon, szülei házában folytatta. 1917-ben iglói rokonuknál kitanulta a cukrász-mesterséget. Még ugyanebben az évben újra behívták, az észak-olaszországi frontra tartó csapatszállító szerelvényét Szlovéniában bombatalálat érte, őt a légnyomás maradandóan megsebesítette.[6]

Hátországi lábadozása során nagynénje ótátrafüredi családi panziójában könyvek akadtak a kezébe: Kantot, Rimbaud-t, Dosztojevszkijt, Schopenhauert és mindenekelőtt Nietzschét kezdett olvasni. Erről az időszakról írta több évtized múlva a Patmoszban: „…Kierkegaardnak Az idő bírálata című tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkodás, nincs vallás, ami van romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot… Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt…”[7]

Édesapja 1919 novemberében megtagadta a csehszlovák hűségesküt, ezért a családot kiutasították Pozsonyból, és Budapestre költöztek.[8] Hamvas Béla 1919 és 1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója,[9] emellett zeneelméleti előadásokat látogatott, sőt alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. 1919–20-ban jelennek meg első írásai a pozsonyi Tavasz folyóiratban, majd 1923-tól három évig újságíró a Budapesti Hírlapnál[10] és az Ullain Ferenc alapította, Bajcsy-Zsilinszky Endre által szerkesztett Szózatnál.[11]

A könyvtáros (élete 1927-től 1945-ig) szerkesztés

Hamvas Béla 1927-ben a Fővárosi Közlöny szerkesztőségének munkatársa volt, majd 1928 és 1948 között könyvtárosként dolgozott a Fővárosi Könyvtárban,[12] mindössze két év megszakítással, amikor a Központi Lakáshivatal és a Fővárosi Népművelési Központ dolgozója. Közben tanulmányokat, esszéket, kritikákat és recenziókat publikált, összesen közel háromszáz írást mintegy huszonöt folyóiratban.[13]

Bár csak utal rá, és név szerint nem nevezi meg egyik írásában sem,[14] tudható, hogy ebben az időben Jakabfalvy Dénest tekintette mesterének, szellemi beavatójának, aki mind tudásanyagával, mind a felvetődő kérdések szokatlan megközelítésével irányt adott kibontakozásának, és lelki válságain is átsegítette.

Hamvas Béla első felesége a római katolikus vallású, 1903-ban született Angyal Ilona,[15] akivel 1928. június 29-én kötött házasságot Budapesten, a Józsefvárosban[16] és akitől, bár kapcsolatuk már a házasság első heteiben megromlott, csak 1935-ben vált el.[17] Másodszor 1937-ben kötött házasságot Kemény Katalin (19092004) írónő, művészettörténésszel, akivel a párkapcsolaton túl alkotói közösséget is megvalósított.

1928–29-ben született Ördöngösök című regénye,[18] a művel azonban elégedetlen volt, és már akkor elhatározta, hogy ötvenéves korában újra fogja írni. 1929–31 között készült a Nehéz nem szatírát írni című elbeszélésgyűjteménye. 1928-tól 1939-ig rendszeresen Dalmáciában, a tengerparton nyaralt, találkozása a tengerrel, a ragyogó napfénnyel, a mediterrán „pogány” életörömmel – mindezen élményei átszüremlenek gondolkodásába, és megjelennek első jelentős szellemi ars poeticájában, a Magyar Hyperion leveleiben, továbbá A babérligetkönyv kötetcímmel összegyűjtött esszéiben.

1935-ben Kerényi Károly és Hamvas Béla alapították a Sziget-kört, azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Prohászka Lajos, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. A kör elképzeléseik szerint a preraffaeliták, vagy még inkább a George-kör magyar változatának indult, ám három kötetből álló kiadványuk (Sziget, 1935–36) megjelenése során kiderült, hogy a szellemi közösség, a Hamvas által megálmodott értelemben,[19] megvalósíthatatlan. Keserű tapasztalatairól a Magyar Hyperionban így számolt be: „Itt vagyok ebben a népben, ezen a földön, minden szándékom eredménytelen, minden szavam hiábavaló, minden tervem összetört, megbuktam, észrevétlenül, fölöslegesen és fel nem ismerve.”

1936–45 között Hamvas Béla az Esztétikai Társaság, 1940–1944 között a Magyar Társadalomtudományi Társulat tagja. 1937-ben elkészítette a krízisirodalom filológiai pontosságú feldolgozását, ami bibliográfiával kiegészített tanulmányként A világválság címmel jelent meg.[20] A könyvtár vezetése olyannyira elégedett volt tanulmányával, hogy dr. Enyvvári Jenő igazgató pénzjutalomra[21] terjesztette elő, amit Hamvas meg is kapott.

A második világháború alatt háromszor hívták be katonának, de ez nem akadályozta abban, hogy fordítson, többek között Lao-ce, Jakob Böhme, Hérakleitosz, Konfuciusz, Henoch műveit. 19431944-ben írta a Scientia Sacra I. című könyvét, amely második írói korszakát nyitotta meg. E könyvével bizonyos értelemben csatlakozott a tradicionalista iskolához, amelynek legjelesebb kortárs alakjai Julius Evola, René Guénon és Leopold Ziegler voltak. A háború alatt jelent meg első esszékötete, A láthatatlan történet (1943), és ekkoriban kezdett nagyszabású vállalkozásába, amelynek gyűjtőcíme: Az ősök nagy csarnoka, s amelyet a 60-as évekig folytatott. Műve a szent hagyomány legfontosabb könyveinek fordítása a hozzájuk írt bevezető kommentárokkal.

1942-ben a Szovjetunióban teljesített frontszolgálatot, itt írta A háború nagysága és az ember kicsinysége c. esszéjét. 1944-ben katonatisztként a rábízott zsidó munkaszolgálatosokat élete kockáztatásával hazaengedte. Németországba vezényelték, de megszökött menetszázadától, és az ostromlott Budapesten katonaszökevényként bujkált. A bevonuló szovjet alakulatok elfogták, és más foglyokkal együtt Szibériába akarták hurcolni, ám Hamvas ismét megszökött. A harcok során budai hegyoldalba épült, Remetehegyi úti bérelt lakásukat bombatalálat érte, ott tárolt kéziratai és könyvei megsemmisültek. Hamvas a Silentium egyik esszéjében írta: „A sötét esztendőben minden földi vagyonomat elvesztettem… Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele ment, de jó… Effektív létezés csak a birtoklás teljes felszámolása után lehet. Itt kezdődik a valóság.”

Szerkesztő és kertész (élete 1945-től 1951-ig) szerkesztés

Tábor Béla úgy tudja, hogy a háború után belépett a Magyar Kommunista Pártba, és közel három éven át tagja maradt.[22][23][24] Széles körű szellemi aktivitásba kezdett, az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel könyvsorozatot szerkesztett,[25] a több mint 30 füzetet megért sorozat első kötete Hamvas saját műve, A száz könyv volt. Aforizma-gyűjteményt („meditációs objektumot”) állított össze Anthologia Humana: Ötezer év bölcsessége címmel,[26] részt vett az újjá alakult Filozófiai és Esztétikai Társaság munkájában, továbbá Pán Imre és Kállai Ernő mellett a modern magyar képzőművészetet egyesítő Európai Iskola teoretikus irányításában is szerepet vállalt.

1945-től Hamvas, Szabó Lajos és Tábor Béla egyfajta „szellemi munkaközösséget” alapított, melynek tagjai a „létezés és élet olyan szélső pontjait fogják emberi kutató magatartásuk egészébe, melyeknek egységes megragadására” a korabeli szellemi életben nem történt kísérlet. Célként tűzték ki az egész korszituáció feltérképezését és értékelését. A rendszeressé vált, és 1948-ig tartott, úgynevezett „csütörtöki beszélgetéseken” mások mellett részt vett Kemény Katalin, Mándy Stefánia, Kotányi Attila és Kunszt György is, ugyanakkor ezek a találkozások alapvetően Hamvas, Szabó és Tábor közötti „trialógusok” voltak. Az eszmecserék termékenyítően hatottak minden résztvevőre, idővel mégis felszínre kerültek az ellentétek; Tábor és Szabó a hagyomány legjelentősebb szent könyvének az Ószövetséget, míg Hamvas a Védákat tartotta. A csütörtöki beszélgetések jegyzőkönyveként született a Biblia és romantika című írás. Hamvas emellett intenzív munkakapcsolatot tartott fenn Várkonyi Nándorral, Baránszky-Jób Lászlóval és Weöres Sándorral, utóbbi Hamvasnak, mint mesterének ajánlotta 1945-ben megjelent A teljesség felé című kötetét.

Még az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai elindítása előtt a tervekkel megkereste Lukács Györgyöt, és felkérte, hogy kapcsolódjon be a sorozat szerkesztésébe. Lukács elzárkózott a közreműködéstől, mondván, hogy időszerűtlen ilyen szerzőket kiadni – talán majd húsz év múlva. 1946-ban Hamvas (Kenyeres Imre szerkesztő kérésére) részt vett a Diárium folyóirat lapjain zajló A téma: Lukács György című vitasorozatban, itt közölt írásában csalódottságának adott hangot, hogy az érintett megrekedt a 25 évvel korábban képviselt ortodox marxista nézeteinél. Valószínűleg a személyes sértettségnek köszönhető, hogy Lukács 1948-ban vitairatban[27] politikailag károsnak minősítette Hamvas Béla (Kemény Katalinnal közösen írt) tanulmánykötetét, a Forradalom a művészetbent, és bár Hamvas még válaszolt Lukács támadására, a további polémiára nem nyílt lehetőség. Lukács mellé felsorakozott Keszi Imre, aki a Szabad Népben Hamvas Béla sorozatszerkesztői tevékenységét kifogásolta. Hamvast elnémították, B-listázták és kényszernyugdíjazták, ami egyben publikálási és szerkesztési jogának elvesztését jelentette.

Földműves igazolványt váltott ki, munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. A kert a Kőhegyen, a település külterületén feküdt, Hamvas eleinte itt lakott, néhány hónap után azonban Czóbel Béla, aki Párizsban tartózkodott, felajánlotta neki, hogy költözzön be üresen maradt villájába, a Leányfalusi útra. 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett, kertészkedett. A Karnevál című nagyszabású regényét ebben az időben, Szentendrén írta; 51 évesen valóban nekilátott az Ördöngösök újraírásának, és amikor három év múlva, a Rákosi-korszak mélypontján elkészült vele, gondosan elrakta az ágyneműtartóba, mint a „legbiztosabb” helyre. Párhuzamosan, 1948–49-ben vetette papírra a Regényelméleti fragmentum című tanulmányát, amely részben a Karnevál teoretikus megalapozásának tekinthető. Szintén Szentendrén születtek az Unicornis, a Silentium, a Titkos jegyzőkönyv és a Mágia szutrá című kötetei.

A raktáros (élete 1951-től 1964-ig) szerkesztés

Hamvas elvonultsága, hatósági szempontból kétes munkaviszonya idővel tarthatatlanná vált, ezért kénytelen volt elhelyezkedni. Raktáros és gondnok volt az ERBE (Erőmű Beruházási Vállalat) építkezésein előbb 19511954 között Inotán, majd 1954–1962-ben Tiszapalkonyán, végül 1962–1964 között Bokodon. Amikor csak lehetett olvasott, fordított és írt. Szanszkritül és héberül tanult, a raktárosi munka mellett éjszaka és hajnalban Az ősök nagy csarnoka fordításait készítette: Védák, Sankhya karika, Sepher Jezirah, Kathaka upanisad, Buddha beszédei… Ekkor született a Szarepta, a Szilveszter, a Nem mind arany, ami réz és utolsó írói korszakának legjelentősebb kötete, a Patmosz esszégyűjtemény.

Többször írásos vezetői figyelmeztetésben részesült, hogy munkaidőben olvas, de emellett dicséretek is szerepeltek a kartonján: vállalati ünnepségeken az Internacionálét, illetve Schumann és más klasszikusok darabjait adta elő zongorán az egybegyűlteknek. Az akkori munkahelyi viszonyokat jól jellemzi, hogy egyik főnökét ő készítette fel az érettségire.

1957-ben megpróbálta visszaszerezni állását a Fővárosi Könyvtárban, kérvényét azonban elutasították. Egykori barátai jobbnak látták, ha nem pártfogolják, egyedül Füst Milán vette szívére a sorsát, üzent neki, hogy az Írók Könyvtárában üresedés van, mire azonban Hamvas jelentkezett, már betöltötték az állást. Végül az Országos Széchényi Könyvtárban lett volna módja hivatalsegédként elhelyezkedni, de úgy döntött, inkább vidéki raktáros marad.

1963-ban Hamvas Béla fordításában adták ki Muraszaki Sikibu Gendzsi regénye című művét. Az 1948-as elhallgattatása után életében már csak egyetlen saját írása jelent meg, ebben az évben, a Horváth Béla szerkesztette Látóhatár folyóiratban, Az egzisztencializmus után címmel. A cikk megírására Fodor József vette rá, aki több más írást is rendelt tőle, mondván, hogy „hallgatásod már anakronizmus” és „azt írsz, amit akarsz”. A publikáció után Hamvas kilenc, különböző jellegű írást fejezett be, amelyeknek a megjelentetéséből azonban nem lett semmi.[28]

A nyugdíjas (élete 1964-től 1968-ig) szerkesztés

 
Hamvas Béla emléktáblája egykori lakhelyén, az Erzsébet királyné útja 11. szám alatt

1964-ben véglegesen, havi 760 forint ellátmánnyal nyugdíjazták.[29] Korábban csak hétvégenként járt fel az építkezésekről, most azonban hazaköltözött a feleségéhez Budapestre. Sikerült egy kis gyümölcsöst venniük – felesége műfordítói honoráriumából – Szentendrén, a Leányfalusi út mellett, Hamvas így visszatérhetett kedvenc településére, kora tavasztól késő őszig a kertet művelte, gyümölcsöket, virágokat telepített. A haláláig hátralévő négy évben írta a Scientia sacra II, Ugyanis, Öt meg nem tartott előadás a művészetről című műveit.

Röviddel visszaköltözése után megismerkedett Molnár Sándor festőművésszel, aki az ő hatására dolgozta ki, illetve fejlesztette tovább „festő-jóga” elméletét. Hamvas Molnáron keresztül került kapcsolatba a Zuglói Körrel, és innentől kezdve egészen 1967-ig rendszeres résztvevőjévé vált az új utakat kereső művészek rendezvényeinek, kiállításmegnyitóinak.

Élete utolsó évében sokat betegeskedett, alkotói lendülete megtört. Különböző ismerősei számára ekkor címzett leveleiben a kétség szólal meg, azt vizsgálta, életét sikerült-e írásaival összhangba hoznia, a gondolataiból a ténylegesen élt életében mennyit „realizált” (a realizálás Hamvas bölcseletének egyik kulcsfogalma). 1968. november 7-én, Budapesten halt meg agyvérzésben. Szentendrén temették el, sírját unokahúga, Nemoda Lászlóné (született Dániel Sára) kérése és Jókai Anna javaslata alapján nyilvánította védetté a Kegyeleti Bizottság.

Halála után felesége, Kemény Katalin gondozta (Dúl Antallal közösen) Hamvas Béla szellemi hagyatékát.[30]

Utóélete (műveinek útja a nyilvánosságig) szerkesztés

Az 1970-es évekig Hamvas művei csupán kéziratos/gépelt formában, többszörösen másolva, ezért sokszor roncsolódott szöveggel voltak hozzáférhetők. Halála után nyolc évvel, utolsó publikációja után tizenhárom évvel, 1976-ban az Új Írás közölte három rövid írását,[31] majd a nyolcvanas évektől indulhatott meg Hamvas nyilvános újrafelfedezése, 1982-ben a Kuczka Péter szerkesztette Galaktika folyóiratban A perui vázák esztétikája törte meg a csendet, majd hosszú évtizedek után az első önálló Hamvas-kötet, A világválság került kiadásra 1983-ban. Két év múlva, 1985-ben a nagyszabású regény, az akkor még enyhén cenzúrázott Karnevál is napvilágot látott[32] (a könyv 10.000 példányban jelent meg, és napok alatt elfogyott). Döntő lökést adott Hamvas széles körű befogadásának a szombathelyi Életünk folyóirat 1987-es Hamvas Béla emlékszáma, amelyben az első átfogó, illetve személyes értékelések is megjelentek.[33] A kilencvenes évek elején kezdődött el az életmű szerkesztett kiadása.

Munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség díjjal ismerték el.

Műveiből több színpadi és filmes feldolgozás készült, ezek közül az egyik legérdekesebb a Karnevál alapján írt Pác című előadás, melyet 2002-ben az Újvidéki Színház mutatott be.

Gondolkodói jelentősége szerkesztés

A módszer szerkesztés

Hamvas Béla számára az írás a mindennapi praxis része volt, ima és jóga-gyakorlat, az éberség megőrzésének számára legalkalmasabb eszköze. Műfajául az esszét választotta, ami kísérletet jelent; minden írása, a regényeket is beleértve, esszészerű.

Az esszé jelentőségét a személyessége adja, az írás hátterében láthatjuk a személyt, a gondolatok közlőjét, és ez mélyebben hitelesíti az előadottakat. A műfaj megengedi a konzekvens gondolkodás és a költői előadásmód vegyítését, és Hamvas élt is ezzel a lehetőséggel.

Nem dolgozott ki filozófiai rendszert, nem alapított iskolát, és nézeteit utólag is csak erőszakoltan lehet besorolni valamilyen „irányzatba”. Úgy gondolta, hogy a rendszerek csak búvóhelyek, és szükségszerűen bukásra vannak ítélve. „Nem rendszereket kell alkotni, hanem az ébresztő elemek folyamatos sorát biztosítani.”

Kulcsfogalmak szerkesztés

Az éberség mellett írói, gondolkodói és emberi létszemléletének meghatározó kulcsfogalmai az univerzális orientáció, transzparens egzisztencia, realizálás, alapállás, imagináció, derű, üdv és hagyomány.

A hagyomány (latin traditio; görög paradosis; szanszkrit páramparya) – e kifejezés általánosan felfogott és közhasználatú értelmétől erősen eltérően – az időtlen metafizikai szellemiség időben való fenntartottságát és továbbadását, áthagyományozását jelenti Hamvas Bélánál. Amikor a hagyományt értelmezi, a szellem időfeletti jelenlétéről ír, vagyis a „hyperboreus” időfeletti, metafizikai (természeten és létezőn túli) hatalmi–uralmi időbeliségbe vetültségéről. Hamvas életműve – azon belül is elsősorban a Scientia Sacra – tradicionális atmoszférát hozott létre, egy szellemi megismerés lelki bázisának a megteremtésével.

Az univerzális orientáció azt a szellemi szabadságot jelenti, amely a teljes emberi tudás irányában nyitott, és készen áll elfogadni minden utat és útmutatást, amely a létezés metafizikai alapjaihoz vezet. Mindez az elvektől, irányultságoktól, rögeszméktől – vagyis mindattól, amit a nyugati kultúrában a szaktudományok, kutatási és érdeklődési irányok, vallások, értelmezési és szelekciós kánonok, politikai irányzatok, részben pedig társadalmi szabályrendszerek is képviselnek – történő tudatos megszabadulást is jelenti.

A transzparens egzisztencia Hamvas sajátos kifejezése arra, amikor az emberi létezés áttetszővé válik, vagyis egyszerűvé, nyitottá és megszólíthatóvá. A transzparens egzisztencia lehet képes arra, hogy sorsával (sorsképletével) szembenézzen, és teljes és normális életet éljen.

Hamvas megfigyelése szerint az emberek belső, gondolati élete és a megélt élete között többnyire hatalmas hasadék tátong, a gondolataikból (ismeretek, tudás, felismerés) nem vonnak le konzekvenciákat, vagy ha mégis, azt nem igyekeznek a életvitelükben érvényre juttatni. A konzekvenciák átvitele az életvitelre jelenti a realizálást. Transzparens egzisztencia és realizálás hiányában nincs életrend, és a megélt élet kaotikus (démonizált, rögeszme- vagy álomszerű).

Az imaginációt Hamvas a lélek esszenciális életének tartja. Mivel az ember az imaginációval (melynek szó szerinti jelentése élet-képzelet) folyamatosan teremti a valóságot, ezzel a teremtéssel rongálhatja és tisztíthatja (rendezheti) is azt.

Emlékezete szerkesztés

 
A faültetés és kőtáblaállítás kultusza „Isten kertjében”

1988-ban Szilágyi Imre (ELTE filozófia tanszékének docense) és Szatmári Botond vezetésével megalakult a Hamvas Béla Kör.

A százhalombattai városi könyvtár 1999-től, a tiszaújvárosi városi könyvtár 2009-től, a Pest Megyei Könyvtár 2017-től a nevét viseli. Tiszaújvárosban a könyvtár előterében egy fotókból, idézetekből és az író hagyatékából származó, személyes tárgyakból álló kamarakiállítás tekinthető meg.

2000-ben Balatonfüreden Sava Babić kezdeményezésére és Kemény Katalin jelenlétében hársfát ültettek,[34] a Hamvas-hárs mellett a helyi Hamvas Béla Asztaltársaság minden évben megemlékezést tart.

A Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet 2000-ben alapította a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, melynek vezetője, haláláig,[35] Hankiss Ágnes volt.

Életművének „életrendszerű” feldolgozására 2003-ban létrejött a Hamvas Béla Collegium szabadegyetem.

2005-ben Mihály Gábor szobrászművész és Molnár Pál újságíró alapította a Hamvas-fürt borművészeti díjat, amelyet azóta minden évben kétszer adnak át. A díjat egy bronzkancsó jelképezi, amely Hamvas Béla arcvonásait viseli.

Hamvas Béla művei online jelenlétének előmozdítására, a hozzá kapcsolódó hírek összegyűjtésére, valamint a világon szétszórt Hamvashoz kapcsolódó szervezetek és személyek összefogására 2006-ban létrejött a HamvasBéla.org, a kolozsvári Vivarte Alapítvány kezdeményezésére.

2011-től a főváros III. kerületében közterület viseli a nevét (Hamvas Béla sétány). Szentendrén, a püspökmajori lakótelepen szintén találkozhatunk a nevével (Hamvas Béla utca).

2012-ben Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája Hamvas Béla nevét vette fel (Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola).

2021 nyarán többek között a veszprémi Utas és Holdvilág Antikvárium és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt kezdeményezésére létrejött helyben a Hamvas Béla Kör.[36]

Hatása szerkesztés

A kortárs magyar irodalomban Hamvas művei közül leginkább a Karnevál hatása mutatható ki, Szőcs Géza Limpopo és a Gángoly AttilaNovák Valentin szerzőpáros Zsír Balázs olajra lép című pikareszk regénye említhető erre példaként.

Emellett személyének hatása is fellelhető, Molnár Antal életrajzi regényében, A halállátóban Boethius alakját részben Hamvas Béláról mintázta.

Művei szerkesztés

Fiatalkori művek (1912-1919) szerkesztés

Cím Műfaj Keletkezés ideje Megjelenés helye és ideje Helye a Hamvas Életműsorozatban (kötetszám)
Három nap Dunántúl dolgozat 1912 Hamvas Béla első nyomtatásban megjelent írása. : Szövétnek. Ifjúsági lap. Szerk.: Rácz Kálmán VIII. évf. (1913-14.) 1-20. sz.
A növényvilág Jókai regényeiben dolgozat 1912
Honvédelmünk fejlődése 1301-1526 dolgozat 1912
Báró Eötvös József irodalmi reformjai tanulmány 1913. szept. 20.
Gárdonyi élete és munkái tanulmány 1913
A természeti és lelki tünemények mitológiai magyarázata tanulmány 1913
Első világháborús levelek levelek 1916-17 25
[Levél édesanyjának] levél 1916. IV. 22. 25
[Levél édesapjának] levél Uscie, 1916. IV. 27. 25
[Levél ,,Édes Baba” címzéssel] levél Sniatyn, 1916. V. 2. 25
[Levél ,,Édes Baba” címzéssel] levél Uscie, 1916. V. 4. 25
[Levél édesanyjának] levél Uscie, 1916. V. 8. 25
[Levél ,,Édes Baba” címzéssel] levél Sniatyn, 1916. V. 14. 25
[Levél édesapjának] levél Sníatyn, 1916. V. 18. 25
[Levél édesapjának] levél Sniatyn, 1916. V. 20. 25
[Levél édesanyjának] levél Sniatyn, 1916. V. 26. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VI. 3. 25
[Levél édesanyjának] levél 1916. VI. 30. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VII. 1. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VII. 2. 25
[Levél édesanyjának] levél 1916. VII. 4. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VII. 7. 25
[Levél édesanyjának] levél 1916. VII. 11. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VII. 19. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VII. 20. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VIII. 2. 25
[Levél a családnak] levél 1916. VIII. 16. 25
[Levél édesapjának] levél 1916. VIII. 17. 25
[Levél édesapjának] levél Baja, 1916. VIII. 21. 25
[Levél édesapjának] levél 1917. máj. 12. 25
[Levél édesanyjának] levél Debrecen, 1917. máj. 30. 25
Az elhagyott kert vers korai évek
Milezoszi leányok vers korai évek

Publicisztikai korszak és szatírák (1919-1930) szerkesztés

Cím Műfaj Keletkezés ideje Megjelenés helye és ideje Helye a Hamvas Életműsorozatban (kötetszám)
1919
Csokonai és Kisfaludy Sándor lírája szemináriumi dolgozat 1919
Irodalmunk legújabb irányai tanulmány 1919 Tavasz, 1919. aug. 10., 24., 31.
Ady Endre pályája tanulmány       1919 Tavasz, 1919. szept.
Kosztolányi Dezső egyénisége tanulmány 1919 Tavasz, 1919. okt.
Babits Mihály mint a modernek klasszikusa tanulmány 1919 Tavasz, 1919. nov.
1920
Szabó Dezső útja tanulmány 1920 Tavasz, 1920. máj.
Szomaházy István tanulmány 1920 Tavasz, 1920. jún.
A modern irodalom elmélete tanulmány 1920 Tavasz, 1920. júl.
Knut Hamsun művészetéről tanulmány 1920 Nemzeti újság, 1920. júl. 1-2.
Géza vezér elbeszélés 1920 Hamvas Béla első műve. Elveszett (?)
1921
Modern világirodalom (Benedek Marcell könyve) könyvismertetés 1921 Nemzeti újság, 1921. júl. 29.
Otto Ernst als Realromantiker dolgozat (német nyelven) 1921
1922
Olbrin Joachim csodálatos utazása elbeszélés 1922 Később Hamvas Béla a Babérligetkönyve sorolta. Hamvas Béla művei – 5.
1923
Zenetörténeti hangverseny művészetkritikai írás 1923 Budapesti Hírlap. 1923. márc. 30.
Vasárnap a Dunán – Saját tudósítónktól riport 1923 Budapesti Hírlap, 1923. júl. 17.
Tamás Mihály: Novelláskönyv cikk 1923 Budapesti Hírlap, 1923. júl. 29.
A fehér csikó elbeszélés 1923. nov.
Két kiállítás cikk 1923 Budapesti Hírlap, 1923. nov. 20.
Magyar Grafikusok kiállítása cikk 1923 Budapesti Hírlap, 1923. dec.
Holló László kiállítása művészetkritikai írás 1923 Budapesti Hírlap, 1923. dec. 2.
A Várszínház ma este mutatta be Georg Kaiser német írónak Reggeltől éjfélig c. drámáját kritika 1923 Budapesti Hírlap, 1923. dec. 8.
Két kiállítás. Fényes Adolf az Ernst Múzeumban. – A Benczur Társaság kiállítása cikk 1923 Budapesti Hírlap, 1923. dec. 8.
Barabás Atola kiállítása cikk 1923 Budapesti Hírlap, 1923. dec. 22.
Kassner:Tűzvész az operaházban kritika 1923 Budapesti Hírlap, 1923. dec. 28.
1924
Szőnyi István cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jan. 12.
Blattner Géza gyűjteményes kiállítása művészetkritikai írás 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jan. 6.
Két kiállítás [Czillich Anna és Nikolszky Jenő] cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jan. 20.
Vaszary János gyűjteményes kiállítása az Ernst múzeumban cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. febr. 2.
Négy kiállítás cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. febr.
Kunffy Lajos kiállítása művészetkritikai írás 1924 Budapesti Hírlap, 1924. febr. 2.
Grandguignol délután Forgács Rózsi Kamaraszínházában kritika 1924 Budapesti Hírlap, 1924.
Bemutató előadás Forgács Rózsi Kamaraszínházában kritika 1924 Budapesti Hírlap, 1924. márc. 4.
Bemutató a Művész Színpadon (Kelemen Viktor: Menybemenetel) kritika 1924 Budapesti Hírlap, 1924. márc. 7.
Lyka Károly előadása a magyar művészetről művészetkritikai írás 1924 Budapesti Hírlap, 1924. márc. 13.
Kiállítás (Korda Vince festő – Mindszenti Ferdel Lajos szobrász) művészetkritikai írás 1924 Budapesti Hírlap, 1924. márc. 23.
Négy festő cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. ápr.
Elvek és emberek esszé 1924
Akácvirág karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. máj. 27.
Kivonatok karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. máj. 29.
Szerencsejáték karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jún. 4.
Ha visszajönne, 1. rész karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jún. 5.
Nyaralás karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jún. 7.
Ha visszajönne, 2. rész karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jún. 8.
Iskola után karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jún. 15.
A fizetés elmélete karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jún. 17.
Az ember kalibere polemikus írás 1924 Budapesti Hírlap, 1924. jún. 22.
Mi lesz a lesüléssel? karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 1.
Nincs már zsidó Pesten (Az új Feld-revü bemutatója) cikk 1924. júl. 3.
A tollas gárda cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 5.
A Dobogókőn riport 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 9.
Árpád sírja Alsó-Ausztriában? riport 1924(?)
Diagnózis cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 10.
Vörösbor elbeszélés 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 11.
Bánk bán színházi írás 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 12.
Piski-utca 2. karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 15.
Az élet vámszedői cikk 1924 Budapesti hírlap, 1924. júl. 17.
A naptár-reform karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 22.
Az ocsú karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 25.
Buksy Míra karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 25.
A háború cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. júl. 31.
Az aranyparitás karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. aug. 1.
A gázsi-szüret színházi írás 1924 Budapesti Hírlap, 1924. aug. 30.
A kenyeresről sanzon 1924 Budapesti Hírlap. 1924. aug. 6.
1924 karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. aug. 14.
Kultúrfölény a nappaliban karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. aug. 28.
Karma. Egy titkos rendőr feljegyzéseiből (1) elbeszélés (detektív történet) 1924 Szózat, 1924. szept. 5.
Noé fiai szatíra 1924 Budapesti Hírlap, 1924. szept. 6.
Elvek és emberek cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. szept. 7.
Hajnali szekérzörgés publicisztikai mű 1924 Budapesti Hírlap, 1924. szept. 14.
Kettős szoba karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. szept. 21.
Családi irodalom cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 2.
A kávéház jobban tudja karcolat dialógus formában 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 3.
Részletfizetésre karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 8.
Vasárnap cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 19.
A hiba. Egy titkos rendőr feljegyzéseiből (2) elbeszélés (detektív történet) 1924 Szózat, 1924. okt. 10.
A festőiskolában cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt.
A belföldi tényező karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 11.
Az amerikai hús karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 17.
A frázisok magasiskolája cikk 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 18.
Túl a stráfon karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 24.
A meghűlés karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. okt. 30.
Egy siker története karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. nov. 6.
A kéjgáz karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. nov. 8.
Az úr a levegőben karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. nov. 11.
Az amerikai mogyoró és társai karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. nov. 19.
Az állam orvosa szatíra 1924 Budapesti Hírlap, 1924. nov. 30.
Kelet és nyugat publicisztikai mű 1924. dec. 17.
Mozaik – Beszélgetések a villamoson karcolat 1924 Budapesti Hírlap, 1924. dec. 30.
1925
Különös eset elbeszélés 1925 Szózat, 1925. jan. 31.
Raymond Radiguet a húszéves zseni cikk 1925 Szózat, 1925. febr.
A villámoskörte szatíra (Detektívtörténet) 1925 Szózat, 1925. márc. 19.
1925 a démonok esztendeje. A japáni és az amerikai katasztrófák asztrológiai megvilágításban riport 1925 Szózat, 1925. ápr. 5.
Fiatal magyar irodalom. 1920-1925 tanulmány 1925 Szózat, 1925. ápr. 12.
Interjú a kis diákkal, aki megszökött hazulról riport 1925 Szózat, 1925. máj. 9.
Öngyilkossági járvány az ókorban tanulmány 1925 Képes Krónika, 1925. máj. 17.
Egy milliárdos koldus története riport 1925 Szózat, 1925. jún. 8.
Haukland Andreas cikk 1925 Szózat, 1925. jún. 10.
Te meg én. Paul Géraldy verseskönyve magyarul recenzió 1925 Szózat, 1925. jún. 19.
Kiss Ida: Kalászcsorduláskor recenzió 1925 Szózat, 1925. júl. 29.
Idegen istenek. Tamás Ernő verseskönyve recenzió 1925 Szózat, 1925. júl. 29.
Egy családírtás története… vagy hogyan lett rendes ember a részeges suszterből riport 1925 Szózat, 1925. júl. 29.
Budapest a koldusok városa riport 1925 Szózat, 1925. aug. 2.
Maupassant hetvenötödik születésnapját ünneplik Franciaországban cikk 1925 Szózat, 1925. aug. 7.
Egy titkosrendőr feljegyzéseiből, 3-4. rész elbeszélés 1925
1926
Gyulai Pál, 1826-1926 tanulmány 1926 Szózat, 1926. jan. 2.
Előjáték elbeszélés 1923-26 elveszett
Ismeretlen szerző elbeszélés(?) 1923-26 elveszett
Jávorka kisregény 1923-26 elveszett
Erdőirtás elbeszélés 1923-26 elveszett
Szabad ég alatt elbeszélés 1923-26 elveszett
Szombaton vége kisregény 1923-26 elveszett
Pater Theodor elbeszélés 1923-26 elveszett
1927
Tavaszi vallomás kritika 1927 Protestáns Szemle, 1927. febr.
A beszélő furulya mese 1927 Képes Luther-naptár, 1927.
Szent János éjszakája kisregény 1927 elveszett
Simon György szerencséje kisregény 1927 elveszett
1928-1929
Ördöngösök regény 1928-29 Hamvas Béla művei – 28.
A gyanakvó porkoláb elbeszélés 1929 Kincses Kalendáriom, 1929
1929-1931
Juregia szatíra 1929-31 (Hamvas később ciklusba rendezte Nehéz nem szatírát írni címmel.) Hamvas Béla művei – 29.
A nagy ember szatíra 1929-31 (Hamvas később ciklusba rendezte Nehéz nem szatírát írni címmel.) Hamvas Béla művei – 29.
Ruvenzori szatíra 1929-31 (Hamvas később ciklusba rendezte Nehéz nem szatírát írni címmel.) Hamvas Béla művei – 29.
A hazugság diadala szatíra 1929-31 (Hamvas később ciklusba rendezte Nehéz nem szatírát írni címmel.) Hamvas Béla művei – 29.
Jubileum szatirikus monológ 1929-31 (Hamvas később ciklusba rendezte Nehéz nem szatírát írni címmel.) Hamvas Béla művei – 29.
A káposztáskert szatíra 1929-31 (Hamvas később ciklusba rendezte Nehéz nem szatírát írni címmel.) Hamvas Béla művei – 29.
Oidipusz szatíra 1929-31 (Hamvas később ciklusba rendezte Nehéz nem szatírát írni címmel.) Hamvas Béla művei – 29.
1930
Beszélgetés az Akropoliszon „szatíra-dráma-költemény-tanulmány” 1930 29
Túlvilági kalauz szatíra 1930 (?) Később Hamvas Béla A babérligetkönyve c. kötetbe sorolta. 5
James Joyce Ulyssese recenzió 1930 Nyugat, 1930. máj.
[Levél Babits Mihálynak] levél Budapest, 1930. máj. 26. 25
Raven, Alice: The theory of a murder [magyarul: Alice Raven: Egy gyilkos elmélet] recenzió 1930 Társadalomtudomány, 1930. máj. – aug.
Aldous Huxley és a véleményregény művészeti írás 1930 Nyugat, 1930. aug. 27
Bizonyos tekintetben regény 1930
[Levél Babits Mihálynak] levél 1930. 25
Dreiser Theodore és az ,,amerikai tragédia” cikk 1930 Nyugat, 1930. szept.
Russel B.: The prospect of industrial civilization [magyarul: B. Russel: Az ipari társadalom jövője] recenzió 1930 Társadalomtudomány, 1930. szept. – dec.
A ballanreaei földesúr. Stevenson Robert Louis regénye recenzió 1930 Nyugat, 1930. dec.
Nietzsche-jubileum esszé 1930 Nyugat, 1930. dec. 30
Freud: Rossz közérzet a kultúrában ismertető esszé 1930 Megjelent a Nyugatban

Publicisztikai korszak II. (1930-1940) szerkesztés

Cím Műfaj Keletkezés ideje Megjelenés helye és ideje Helye a Hamvas Életműsorozatban (kötetszám)
1930-1945
A babérligetkönyv

1.     A babérligetkönyv

2.     Meditáció a hegytetőn

3.     A virágszedés lélektana

4.     Reggeli feljegyzés

5.     Aranynapok

6.     Antik és modern tájkép

7.     Túlvilági kalauz

8.     Paidokratia

9.     Kierkegaard Szicíliában

10.  Ízek

11.  Téli terv

12.  A magányos király könyve

13.  A tamariszkusz alatt

14.  A jövő könyve

15.  A konyhakert

16.  Íróasztalkultúra

17.  Imaginárius könyvek

18.  Fák

19.  Olbrin Joachim csodálatos utazása

20.  Thoreau

21.  Faragott fejek

22.  Az utazótáska

23.  A madarak éneke

24.  Csillagok

25.  Álom

esszégyűjtemény 1930-45 5
1931
Wolf Solent esszé 1931 Nyugat, 1931. jan.
Cabell Jürgenje esszé 1931 Nyugat, 1931. jan.
[Levél Babits Mihálynak] levél Budapest, 1931. febr. 6. 25
Romain Rolland: Goethe és Beethoven esszé 1931 Protestáns szemle, 1931. febr.
E. E. Dwinger háborús könyvei két könyv recenziója 1931. ápr.
James Joyce: Anna Livia Plurabelle esszé 1931 Nyugat, 1931. máj.
Osbert Sitwell művészeti írás 1931 Nyugat, 1931. nov. 16. 27
Berda József: Irgalmas szegénység esszé 1931 Protestáns szemle, 1931. dec.
1932
Új középkor. Nyikolaj Bergyajev történetfilozófiája esszé 1932 Protestáns Szemle, 1932. jan. 30
Pásztor József: Az atyafiak recenzió 1932 Protestáns Szemle, 1932
Tretjakov, Sergej: Feldherre. Kampf um eine Kollektivwirtschaft [magyarul: Sergej Tretjakov: Földesurak. Harc egy kollektív gazdaságért] recenzió 1932 Társadalomtudomány, 1932. jan. – márc.
Galsworthy művészeti írás 1932 Napkelet, 1932. márc. 27
Szabó Dezső: Megered az eső könyvrecenzió 1932 Protestáns szemle, 1932. márc.
Lewis Silclair: Wren urunk. Regény esszé 1932 Protestáns szemle, 1932. ápr.
Dallos Sándor: Betegek. Regény recenzió 1932 Protestáms Szemle, 1932.
Olosz Lajos: Barlanghomály. Versek recenzió 1932 Protestáns Szemle, 1932.
Babits Mihály: Új anthológia recenzió 1932 Napkelet, 1932. máj.
Norvég elbeszélések esszé 1932 Nyugat, 1932. máj.
Új orosz regények esszé 1932 Nyugat, 1932. máj.
Suarés művészeti írás 1932 Napkelet, 1932. máj. Hamvas Béla művei – 27.
Aranyborjú-művészet (Upton Sinclair: Mammonart) esszé 1932 Napkelet, 1932. jún.
Axel Munthe: San Michele recenzió 1932 Napkelet, 1932. jún.
Ernest Hemingway regényei művészeti írás 1932 Napkelet, 1932. szept. Hamvas Béla művei – 27.
Magyar elbeszélők svéd nyelven esszé 1932 Napkelet, 1932. szept.
Az angol háborús nemzedék regénye (Sasoon és Graves) két könyv recenziója 1932 Napkelet, 1932. okt.
Marczell Mihály: A bontakozó történet recenzió 1932 Protestáns szemle, 1932. okt.
Egy amerikai Bourget művészeti írás 1932 Napkelet, 1932. nov. Hamvas Béla művei – 27.
Berda József: Örökkévaló lobogással esszé 1932 Protestáns szemle, 1932. nov.
John Galsworthy művészeti írás 1932 Napkelet, 1932. dec. Hamvas Béla művei – 27.
1933
A ,,42. szélességi fok” és ,,Ezerkilencszáztizenkilenc” (John Dos Passos regénye) esszé 1933 Napkelet, 1933. jan.
A négyszáz éves Montaigne esszé 1933 Debreceni Szemle, 1933. jan. Hamvas Béla művei – 30.
Szakáts László: Külföldi irodalom recenzió 1933 Napkelet, 1933. jan. – jún.
A „sötét nap” költője: David Herbert Lawrence tanulmány 1933 Új Auróra, 1988. febr. Hamvas Béla művei – 27.
Vázlat egy apokaliptikus történetfilozófiához esszé 1933 Független Szemle, 1933. márc. Hamvas Béla művei – 30.
Öt angol regény magyarul esszé 1933 Napkelet, 1933. márc.
Galsworthy esszé 1933 Napkelet, 1933. márc.
Nikolaj Berdjajew: Le christianisme et la lutte des classes recenzió 1933 Protestáns Szemle, 1933
Szalaccsy Imre: A fekete ember recenzió 1933 Protestáns Szemle, 1933
Meschendörfer Adolf: Corona, Regény recenzió 1933 Protestáns Szemle, 1933
Az arany sólyom – egy névtelen siker esszé 1933 Napkelet, 1933. máj.
Három kép a magyar írás galériájából művészeti írás 1933 Független Szemle, 1933. jún. – szept. Hamvas Béla művei – 27.
Aldous Huxley, a homéroszi angol tanulmány 1933 Napkelet, 1933. júl. Hamvas Béla művei – 27.
Benzinkút (Sinclair Lewis Free air c. regénye) recenzió 1933 Napkelet, 1933. júl.
Angol könyv a magyar földről és népről: Lovina Steward Smith: Hungary, land and people recenzió 1933 Napkelet, 1933. aug.
Egy új Ady-revízió tanulmány 1933 Független szemle, 1938. nov. 27
1934
Remenyik Zsigmond: Mese habbal könyvrecenzió 1934 Független szemle, 1934. febr.
A 42. szélességi fok esszé 1934 Független szemle, 1934. márc.
A XX. század angol regényírói művészeti írás 1934 Protestáns Szemle, 1934. márc. 27
John Cowper Powys tanulmány 1934 Napkelet, 1934. ápr. 27
Papini Giovanni: Gog recenzió 1934 Protestáns Szemle, 1934
Ráttkay R. Kálmán: Modern országépítés recenzió 1934 Protestáns Szemle, 1934
Természettudományos mitológia esszé 1934 Debreceni Szemle, 1934. máj. 30
A modern Amerika regénye művészeti írás 1934 Protestáns Szemle, 1934. jún. 27.
Inka kövek esszé 1934 Napkelet, 1934. júl. 7 (lásd: az Arkhai c. esszékötet részeként)
Eliot versei és tanulmányai művészeti írás 1934 Napkelet, 1934. júl. 27
Világirodalmi távlatok művészeti írás 1934 Napkelet, 1934. júl. 27
Az orosz emigráció történetfilozófiája esszé 1934 Társadalomtudomány, 1934. júl. – szept. 30
Három Goethe-töredék művészeti írás 1934 Független Szemle, 1934. aug. 27
És ami utána következik. Szekfű Gyula könyvéről recenzió 1934 Független szemle, 1934. aug.
A halhatatlanság híradása – Wordsworth tanulmány 1934 Kortárs, 2003. febr. 27
Schumann tanulmány 1934 Független Szemle, 1934. okt. 27
Bizánc esszé 1934 Válasz, 1934. okt. 30
Keyserling új könyve esszé 1934. okt. – dec.
Szerb Antal: A magyar irodalom története esszé 1934 Független szemle, 1934. nov.
1934-1939
Ars poetica. Igen is, meg nem is esszé 1934-39 Hamvas Béla művei – 30., 2017 30
1934-1937
Álarc és koszorú

1.     Dyonysos

2.     Nietzsche halála

3.     A vér és a verejték

4.     Új arisztokrácia

5.     Ephébos

6.     Az idill

esszégyűjtemény 1934-37 Hamvas Béla művei – 30., 2017 30
1935
Eliot esszé 1935 Válasz, 1935. jan. 27
A magány szociológiája esszé 1935 Társadalomtudomány, 1935. jan. – márc. 30
Sanctus Januarius művészeti írás 1935 Független Szemle, 1935. jan. 27
P. Eldridge: A bolygó zsidó önéletrajza könyvrecenzió 1935. febr.
Axel Munthe: Régi könyv emberekről és állatokról recenzió 1935 Protestáns Szemle, 1935
Gertrud Le Fort: A ghettóból jött pápa könyvrecenzió 1935 Napkelet, 1935. febr.
Szentkuthy Miklós: Prae könyvrecenzió 1935 Napkelet, 1935. febr.
Michael Gold: Zsidók pénz nélkül könyvrecenzió 1935 Napkelet, 1935. márc.
Julien Green: Az álmodó esszé 1935 Protestáns szemle, 1935. márc.
Ember művészet nélkül esszé 1935 Napkelet, 1935. ápr.
Egzisztenciafilozófia esszé 1935 Protesténs Szemle, 1935. ápr. 30
Modern apokalipszis esszé 1935 Társadalomtudomány, 1935. ápr. – szept. 30
Walpole Hugh: A Herries-család recenzió 1935 Napkelet, 1935. máj.
Eton Robert: Hajnaltól alkonyig recenzió 1935 Napkelet, 1935. máj.
Kultúrmorfológia esszé 1935 Protestáns Szemle, 1935. jún. 30
Sziget, 1. kötet 1935. aug.
Lernet-Holena művészeti írás 1935 Napkelet, 1935. okt. 27
Nyikoláj Bergyajev: Marxizmus és vallás könyvrecenzió 1935. okt. – dec.
Marr, Heinz: Die Massenwelt im Kampf um ihre Form [magyarul: Heinz Marr: A tömegvilág harca a maga formájáért] recenzió 1935 Társadalomtudomány, 1935. okt. – dec.
Az asztrológia újjászületése esszé 1935 Katolikus Szemle, 1935. dec. 30
1935-1936
Sziget

1.     Brueghel

2.     Az írás platonizmusa

3.     Rilke levelei

4.     Nietzsche és a George-kör

esszégyűjtemény 1935-36 18
Sziget 1935-36 Hamvas Béla Kiskönyvtár 2. (Medio Kiadó, 2020) A 258 szövegvariánsa; Hamvas Béla Kiskönyvtár 2.
1936
Bachofen esszé (?) 1935 – 1936. jan. Elveszett (?)
Bevezetés a butaságba esszé (?) 1935 – 1936. jan. Elveszett (?)
Az utószó a Tündérországhoz esszé (?) 1935 – 1936. jan. Elveszett (?)
[Levél Sárközi Györgynek] levél 1936. jan. 11.
[Levél Sárközi Györgynek] levél 1936. jan. 18. 25
Jean Giraudoux: Harc az angyallal esszé 1936 Protestáns szemle, 1936. jan.
Albert Schweitzer: Orvos az őserdőben recenzió 1936 Protestáns Szemle, 1936
A ,,Pour la Science” szociológiai kiadványai cikk 1936 Társadalomtudomány, 1936. jan. – jún.
Krízis és katarzis tanulmány 1936 Társadalomtudomány, 1936. jan. – jún. 31
Ludwig Klages: Grundlegung der Wissenschaft vom Ausdfruck recenzió 1936 Esztétikai Szemle, 1936
Jeffers tanulmány 1936 Válasz, 1936. febr. 27
Szellemi törekvések a magyar irodalomban (1900-1935) esszé 1936 Országút, 1936. márc. 6-9. 15
Prohács Margit: A zeneesztétika alapproblémái recenzió 1936 Válasz, 1936. márc.
Jelusich Mirko: Caesar recenzió 1936 Napkelet, 1936. márc.
Sziget, II. kötet 1935. ápr.
A jövő árnyéka (J. Huizinga könyve) esszé 1936 Protestáns szemle, 1936. máj. 31
A válság pszichológiája esszé 1936 Országút, 1936. máj. 31
Reizler Kurt: Traktat von Schönen recenzió 1936 Esztétikai szemle, 1936.
Az Aphaia-templom esszé 1936 Később belekerült az Arkhai c. esszékötetbe. 7
Modern szobrászat és művészetelmélet tanulmány 1936 Esztétikai szemle, 1936 26
A magyar Hüperión, 1. rész levélformában írt költői próza Az 1936-os szöveg részben Hamvas Béla által, részben Kemény Katalin által átdolgozott variánsa 15
A magyar Hüperión, 2. rész levélformában írt költői próza Az 1936-os szöveg részben Hamvas Béla által, részben Kemény Katalin által átdolgozott variánsa 15
Utóhang részlet A magyar Hyperion 1936-os első szövegváltozatából 1936 15
Vádirat a szellem ellen esszé 1936 14 (csak a 2. kiadásban szerepel)
Győrffy László: Asztrológia recenzió 1936 Protestáns szemle, 1936. jún.
Marconnay Tibor: Világtükör recenzió 1936 Protestáns szemle, 1936. júl. – szept.
Baktay Ervin: Szanátana dharma, Az örök törvény recenzió 1936 Protestáns szemle, 1936. júl. – szept.
Schlumberger Jean: A családfő. Regény recenzió 1936 Protestáns Szemle, 1936
[Levél Molnár Antalnak] levél Budapest, 1936. aug. 23. 25
Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé recenzió 1936 Napkelet, 1936. szept.
A közvélemény anatómiája esszé 1936 Országút, 1936. szept. – okt. 31
Huizinga krízis-könyve esszé 1936 Társadalomtudomány, 1936. szept. – okt. 31
Katolikus megújhodás tanulmány 1936. okt. Elveszett (?)
Liszt-jubileum művészeti írás 1936 Válasz, 1936. okt. 27
[Levél Sárközi Györgynek] levél Budapest, 1936. okt. 13. 25
Herakleitos múzsái vagy a természetről. Pontos irányítás az élet célja felé tanulmány 1936 ősz In: Herakleitos múzsái vagy a természetről. Pontos irányítás az élet célja felé (Kövendi Dénes bevezetésével, Hamvas Béla kísérőtanulmányával, Kerényi Károly jegyzeteivel, Stemma, 1936)
Az esztétikák szükségessége és hiábavalósága esszé 1936. nov.
Prohászka Lajos könyvéről – A magyar sorstudomány megalapítása esszé 1936 Társadalomtudomány, 1936. nov. – dec.
Rabelais magyarul esszé 1936 Napkelet, 1936. dec.
Tudományvallás és vallástudomány esszé 1936 Válasz, 1936. dec. 31
1937
Chesterton, Gilbert Keith: Father Brown bölcsessége esszé 1937 Protestáns szemle, 1937. febr.
Újkori emberarcok. A nagy szfinx recenzió 1937 Katolikus szemle, 1937. máj.
Az örökkévalóság esszé 1937 Katolikus szemle, 1937
Schütz Antal őrségváltása esszé 1937 Katolikus szemle, 1937
Bakony riport-esszé 1937 Napkelet, 1937. jún. 16
Kemenesalja tanulmány 1937 tavasza kiadatlan
Velázquez tanulmány 1937 Esztétikai szemle, 1937. 26
Marius és Kallista esszé 1937 Napkelet, 1937. dec. 31
Művészet és játék (Bradshaw, J. Williams: Play and art) esszé 1937 Esztétikai szemle, 1937. III./2-3. 113-117. o.; átdolgozott változata a Babérligetkönyv része lett. 31
A művész egyénisége (Pierre Paul jourdain: L’individualité de l’artiste) esszé 1937 Esztétikai szemle, 1937. III./4. 194-197. o.; átdolgozott változata a Babérligetkönyv része lett. 31
Művészet és élet (Hans Flügel: Kunst und Leben) esszé 1937 Esztétikai szemle, 1937. III./4. 198-201. o.; átdolgozott változata a Babérligetkönyv része lett. 31
Descartes és az egzisztenciafilozófia (Jaspers Descartes-könyve) esszé 1937 Megj.: az Atheneum c. folyóiratban. Hamvas Béla művei – 31. 31
Hamvas Béla vallomásai olvasmányairól – Válasz Kőhalmi Béla ,,Új Könyvek Könyve+ című kötetének körkérdésére cikk 1937 Megj.: Kőhalmi Béla: Az új könyvek könyve c. kötet részeként. 31
Szépség (Theodor Haecker könyve) recenzió 1937 Esztétikai szemle, 1937.
Bruno Goetz: Deutsche Dichtung. Unrsprung und Sendung recenzió 1937 Esztétikai Szemle, 1937.
Aenoa, a halott város esszészerű útirajz 1937. dec. (elhangzott a rádióban) elveszett!
Hexakümion

I. Szellem és ókortudomány

1.     Nietzsche görögsége

2.     Wilamowitz – Rohde – Otto

3.     A George-kör

4.     Kerényi

II. A szcientizmus

5.     Hybris scientifica

6.     A szellem entrópiája

7.     Az egzisztencialisztikus fordulat

8.     A modern vallásosság értelme

III. La béte religieuse

9.     A vallásos ember világhelyzete

10.  Pszichológiai kitérés

11.  Hős és bűnös

12.  A paradoxon

IV. A hiteles görögség

13.  A görög valóság

14.  Az idő

15.  Hérosz és aranykor

16.  A világegyetem fia

V. A theiosz anthróposz

17.  Az isteni jelző használata az Iliászban

18.  Az alétheia

19.  A klasszika

20.  Zeusz három arca

VI. A görögség bírálata

21.  Az ókortudat elemzése

22.  Természet és szerelem

23.  Az agón

24.  Dionüszosz

esszégyűjtemény 1937 5
1938
A világválság előszó 1938. jan. 1. A Fővárosi Könyvtár Évkönyve, 1937 31
A válság irodalma bibliográfia 1938. jan. 1. A Fővárosi Könyvtár Évkönyve, 1937
A tömegek lázadása esszé 1938 Társadalomtudomány, 1938. jan. – jún. 31
Szeged tanulmány 1938 tavasza kiadatlan
Paul Hofmann: Sinn und Geschichte recenzió 1938 Athenaeum, 1938
Otto J. Hartmann: Erde und Kosmos im Leben des Menschen, der Naturreiche, Jahreszeiten und Elemente recenzió 1938 Athenaeum, 1938
A tükör esszé 1938 Napkelet, 1938. márc. 31
A XX. század Platón képe tanulmány 1938 Megj.: az Atheneum c. folyóiratban.. 31
A világnézetek lélektana. Noszlopi László könyve recenzió 1938 Katolikus szemle, 1938. jún.
Az ember az ellentmondásban esszé 1938 Katolikus szemle, 1938
,,A mai világ képe” (Szellemi élet) esszé 1938. jún. – szept.
Burkamp, Wilhelm: Wirklichkeit und Sinn [magyarul: Wilhelm Burkamp: Valóság és értelem] recenzió 1938 Athenaeum, 1938.
Sorokin szociológiája esszé 1938 Társadalomtudomány, 1938. júl. – dec. 31
Az olympiai Apollón esszé 1938 Napkelet, 1938. szept. 7 (lásd: Arkhai)
Szellem és hatalom esszé 1938 Országépítés, 1939. 31
1939
E. R. Jaensch: Der Gegentypus. Psychologisch-antropologische Grundlagen deutscher Kulrutphilosophie [magyarul: E. R. Jaensch: Az ellentípus. A német kultúrfilozófia lélektani-antropológiai alapjai] könyvrecenzió 1939 Társadalomtudomány, 1939. jan. – jún.
Werner Sombart: Vom Menschen. Versuch einer geisteswissenschaftlichen Anthropologie [magyarul: Werner Sombart: Az emberről. A szellemtudományi antropológia kísérlete] recenzió 1939 Társadalomtudomány, 1939. jan. – jún.
Christopher Dawson: Beyond politics könyvrecenzió 1939. jan. – jún.
Christopher Dawson: Európa születése recenzió 1939 Napkelet, 1939, márc.
Az észak-amerika petroglifák esszé 1939 Napkelet, 1939. febr. 7 (lásd: Arkhai)
Indián szőttesek esszé 1939 Napkelet, 1939. máj. 7 (lásd: Arkhai)
Heidegger exisztenciális filozófiája előadás 1939. máj. 9. Hamvas Béla hozzászólása Jánosi József a Magyar Filozófiai Társaság 1939. máj. 9-i vitaülésén azonos címen elhangzott előadásához. 31
Athén és Jeruzsálem esszé 1939 Katolikus szemle, 1939. júl. 31
Georg és Hofmannsthal levelezése esszé 1939 Napkelet, 1939. júl.
Finnegan ébredése esszé 1939 Napkelet, 1939. júl.
Szellem és háború esszé 1939. Társadalomtudomány, 1939. júl. – dec. 31
Philip Lindsay: A mirror for ruffians könyvrecenzió 1939. júl. – dec. Társadalomtudomány, 1939. júl. – dec.
Az öt géniusz előadás 1939 körül Az azonos című esszé eredeti változata.
A természet világa (A csillagos ég. – A légkör) esszé 1939 Napkelet, 1939. aug.
Lin Yutang: Mi kínaiak recenzió 1939 Napkelet, 1939. aug.
Kelemen Pál: Istenek csatatere recenzió 1939 Napkelet, 1939. aug.
Litai szabadvers 1939 33
Poetica Metaphysica tanulmány 1939 Esztétikai Szemle, 1939 27
A modern társadalom idolumai esszé 1939 Országépítés, 1939. 31
Egyéniség és sors előadás 1939 Elhangzott: 1939. okt. 10. 31
Híg magyar, jött magyar, mély magyar esszé 1939 Katolikus Szemle, 1939. nov. 15
Bepillantás a szovjet irodalomba esszé 1939 Magyarság, 1939. dec.

A hagyomány jegyében I. (1940-1950) szerkesztés

Cím Műfaj Keletkezés ideje Megjelenés helye és ideje Helye a Hamvas Életműsorozatban (kötetszám)
1940
A Taoteking-ből bevezetés és fordítás 1940 Napkelte, 1940. jan. 32
Janko Janeff: Dämonie des Jahrhunderts [magyarul: Janko Janeff: Az évszázadok démona] könyvrecenzió 1940. jan. – febr. Társadalomtudomány, 1940. jan. – febr.
Cyril M. E. Joad: Guide to modern wickedness [magyarul: Cyril M. E. Joad: Útmutató a modern gonoszsághoz] könyvrecenzió 1940. jan. – febr. Társadalomtudomány, 1940. jan. – febr.
A melankólia anatómiája. Robert Burton, a XVII, század egzisztencia-filozófusa esszé 1940 Pannónia, 1940. jan. – márc. 32
A két beszél. (Majthényi György könyve) recenzió 1940 Napkelet, 1940. febr.
Grehard Krüger: Einsicht und Leidenschaft. Das Wesen des platonischen Denkens recenzió 1940 Athenaeum, 1940
Walter Konrad: Der Untergang des Materialismus und die Grundlegung des biomagischen Weltbildes recenzió 1940 Athenaeum, 1940
A németség jelleme esszé 1940 Katolikus Szemle, 1940. márc. 32
Homo ludens. Huizinga Jan új könyve recenzió 1940 Társadalomtudomány, 1940. márc. – ápr. 32
A tanulmány (Matisse Joseph: Essai sur l’essai) recenzió 1940 Esztétikai Szemle, 1940 32
[Levél Gulyás Pálnak] levél kézbesítve: 1940. ápr. 3. Életműsorozat 25. (Levelek); Magyar Hüperión, I. évf. 1. szám (2013. máj. – júl.) 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél kézbesítve: 1940. máj. 22. 25
Harry Elmer Barnes: Az átalakuló társadalom. Egy változó kor kérdése recenzió 1940 Társadalomtudomány, 1940. máj. – jún.
Le Roy Newel Sims: A társadalmi változás kérdése recenzió 1940 Társadalomtudomány, 1940. máj. – jún.
Az öt géniusz földje nagyesszé 1940, átdolg.: 1959. szept. Hamvas Béla Kiskönyvtár 6. (Medio Kiadó, Bp. 2021.)
A hely és pillanat esszérészlet 1940 In: A valóságban felébredni. (Medio Kiadó, Bp. 2016.) részlet Az öt géniusz földjéből.
Molnár Antal esztétikája esszé 1940 Esztétikai szemle, 1940.
[Levél Gulyás Pálnak] levél kézbesítve: 1940. júl. 5. 25
Stonhenge, a szikla eksztázisa esszé 1940 Napkelet, 1940. júl. 7 (lásd: Arkhai)
Lin Yutang: A bölcs mosoly recenzió 1940 Napkelet, 1940. aug.
Ismertető Gulyás Pál: Költők sorsa Debrecenben c. kötetéhez ismertető esszé 1940. nov. – dec. Töredék. Megjelent: Polisz, 1989.
Leopold Von Wiese: Homo sun. Gondolatok egy átfogó antropológiához recenzió 1940 Társadalomtudomány, 1940. nov. – dec.
Michael Cakeshott: A jelenkori Európa társadalmi és politikai doktrínái recenzió 1940 Társadalomtudomány, 1940. nov. – dec.
Regény és költészet (Scott, Bentley Robert: Life and fate the english literature Aesthetics and philosophy of art series, no. 2) könyvismertetés 1940 Esztétikai szemle, 1940. 32
Szellem és exisztencia (Karl Jaspers filozófiája) nagyesszé 1940 Pannónia, 1940 32
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1940. XII. 13. 25
Poeta sacer tanulmány 1940 tele lásd: A láthatatlan történet 18
1941
[Ariadné] színmű 1940-41 körül Csak egyetlen dialógus készült el belőle.
Az örök filozófusról hozzászólás 1941
Közös életrend. A modern társalomtudomány egysége (Vázlat) esszé 1941 Társadalomtudomány, 1941. jan. – febr. 32
Tíz tanulmány tanulmánysorozat 1941. márc. elveszett? Lásd: Levelek, 59. old.
Robert Pöhlmann: A társadalmi kérdés és a szocializmus története az antik világban recenzió 1941 Társadalomtudomány, 1931. márc. – ápr.
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1941. ápr. 2. 25
Társadalmon kívül esszé 1941 Társadalomtudomány, 1941. máj. – jún. 32
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1941. jún. 16. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1941. jún. 28. 25
Magyarország kulturális szférái tanulmány 1941 Új magyarság és az új Európa, 1941. 32
Bevezetés a modern karakterológiába esszé 1941 In.: Bevezetés a modern karakterológiába (Pál Antal néven, Debrecen, Nagy Károly Grafikai Műintézete, 1941) 32
Michael Freund: Georges Sorel. Der revolutionäre Konservativismus könyvrecenzió 1941. szept. – okt.
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1941. dec. 11. 25
Scientia sacra. Írás és hagyomány tanulmány 1941 Athenaeum, 1941. dec. 32
A filozófia története [hozzászólás] 1941 Athenaeum, 1941. dec. 32
A láthatatlan történet

1.     A vízöntő

2.     Wordsworth vagy a zöld filozófiája

3.     Poszeidón

4.     Meteóra

5.     Milarepa

6.     A VII. szimfónia, és a zene metafizikája

7.     Poeta sacer

8.     A barátság

9.     Héloise és Abaelard

10.  Ünnep és közösség

esszégyűjtemény 1940-41 18
Lao-ce: Tao Te King fordítás 1941 vége – 1942 eleje részletek a 32. kötetben
1942
Balbino Giuliano: Latinität und Deutschtum könyvrecenzió 1942. jan. – febr. Társadalomtudomány, 1942. jan. – febr.
Magyarország kulturális szférái esszé 1942 Új magyarság és az új Európa, 1942 32
A mai filozófia előadás 1942 Athenaeum, 1942. febr. 32
René Guénon és a társadalom metafizikája esszé 1942 Társadalomtudomány, 1942. jan. – febr. 32
Oroszországi naplók naplófeljegyzések 1942 23-24
[Levél Demény Jánosnak] levél 1942. márc. 3. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. márc. 17. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1942. ápr. 30. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. ápr. 30. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. máj. 5. 25
Gulyás Pál: Utazás az ősi Kelet felé recenzió és fordítások a Tao Te Kingből 1942 Tiszántúl, 1942. máj. 32
Európa városi könyvtárai esszé 1942 Városi Szemle, 1942
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. jún. 8. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1942. jún. 12. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. júl. 4. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1942. júl. 26. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. aug. 1. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1942. aug. 13. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. aug. 13. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. aug. 26. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1942. szept. 6. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. szept. 6. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1942. szept. 21. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. szept. 21. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. okt. 3. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1942. okt. 23. 25
Naplók és jegyzetek, 1. rész feljegyzések 1942-1952 23
1943
A bor filozófiája esszé 1943 Híd, 1943. jan. 32
Dél és Nyugat géniusza tanulmány 1943 Sorsunk, 1943. jan. 32
[Levél Várkonyi Nándornak] levél Budapest, 1943. jan. 26. 25
A háború nagysága és az ember kicsinysége, oroszországi feljegyzések esszé 1943 Társadalomtudomány, 1943. jan. – ápr. 32
Ferdinand Fried: Társadalmi forradalom. A gazdaság és a társadalom átalakulása recenzió 1943 Társadalomtudomány, 1943. jan. – ápr.
[Levél Várkonyi Nándornak] levél Budapest, 1943. febr. 19. 25
Vallásbölcselet előadás 1943. márc. 2. 32
[Levél Várkonyi Nándornak] levél Budapest, 1943. márc. 6. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1943. ápr. 9. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél Budapest, 1943. máj. 3. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1943. máj. 17. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1943. máj. 17. 25
Santa Soledad esszé 1943 Ezüstkor, 1943. jún. 22 és 32
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1943. jún. 21. 25
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1943. jún. 27. 25
Platón összes művei (Hamvas a következő műveket fordította: Menon, A kisebb Hippias, A nagyobb Hippias) fordítások 1943 In: Platón összes művei [Faragó Lászlóval, Gyomlai Gyulával és Kövendi Dénessel közösen]
Sík Sándor esztétikája eszé 1943 Esztétikai szemle, 1943.
Hort Dezsó: Jellem és társadalom (Szociálkarakterológia) recenzió 1943 Társadalomtudomány, 1943. júl. – dec.
[Vallásbölcselet] hozzászólás 1943 Athenaeum, 1943. júl. – dec. 32
[A filozófia jövője] hozzászólás 1943 Athenaeum, 1943- júl. – dec. 32
Az archaikus közösség. – A teljes magyar Platón megjelenése alkalmából esszé 1943 Társadalomtudomány, 1943. júl. – dec. 32
Ősök útja, istenek útja

1.     Kényelmetlen közkérdések

2.     Ágis tragédiája

3.     Politika helyett misztika

tanulmányok 1943 (?) 15
A kubizmus művészeti írás 1943 Esztétikai szemle, 1943. 26
Mexikó tanulmány 1943(?) 22
Bevezetés a Véda szellemébe esszé 1943 19
A Véda huszonhat fejezete kommentár és fordítás 1943 19
[Levél Demény Jánosnak] levél 1943. aug. 21. 25
Scientia sacra I. – Az őskori emberiség szellemi hagyománya, 1. kötet

Első könyv: A hagyomány

Második könyv: Az archaikus ember

Harmadik könyv: Kultusz és kultúra

esszékötet 1943. aug. – 1944. febr. 8
Scientia sacra I. – Az őskori emberiség szellemi hagyománya, 2. kötet

Negyedi könyv: A beavatás

Ötödik könyv: Az analógia

Hatodik könyv: A király és a nép

esszékötet 1943. aug. – 1944. febr. 9
Kung mester beszélgetései (Konfu-ce: Lün Yi) esszé 1943 20
Kung mester beszélgetései (Konfu-ce: Lün Yi) fordítás 1943 20
[Levél Gulyás Pálnak] levél 1943. okt. 4. 25
Tibeti misztériumok esszé 1943. okt. – nov. 20
Tibeti misztériumok fordítás 1943. okt. – nov. Bibliotheca, Budapest, 1944 20
[Rádióelőadás] előadás 1943. nov. Lásd: Levelek, 103.
Olajos Alfréd O. S. B.: G. K. Chesterton esszé 1943 Forrás, 1943. nov.
[Levél Demény Jánosnak] levél 1943. nov. 10. 25
James Joyce esszé 1943 Forrás, 1943. nov. 27
Mályusz Elemér: A magyar történettudomány recenzió 1943 1943. nov.
[Levél Demény Jánosnak] levél 1943. nov. 24. 25
A négy első levél a Magyar Hüperion-ból esszé 1943 Diárium, 1943. dec. 32
[Levél Várkonyi Nándornak] levél Budapest, 1943. dec. 18. 25
[Levél Angyal Endrének] levél 1943. dec. 21. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1943. dec. 21. 25
1944
A medúza esszé 1944 Diárium, 1944. febr.
Főnagy Iván: Mágia recenzió 1944 1944. ápr.
[Levél Demény Jánosnak] levél 1944. máj. 15. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1944. máj. 21. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1944. jún. 18. 25
[Levél Weöres Sándornak] levél Szokolya, 1944. júl. 9. 25
[Levél Demény Jánosnak] levél 1944. júl. 23. 25
A tao virágai (Csuang-ce) tanulmány 1944 22
A tao virágai fordítások 1944 22
Franz Werfel utolsó regénye esszé 1944 Forrás, 1944. szept.
[Levél Demény Jánosnak] levél Szokolya, 1944. szept. 9. 25
Bhagavad Gítá fordítás 1944. szept. Töredék (?); elveszett (?)
Scientia sacra – II. rész esszékötet (?) 1944-45 körül Korai változat. Elveszett a háború alatt.
1945
Füstparipán esszé 1945 Diárium (Az 1945. év naplója)
A könyv és a szellem előadás 1945
Óda a XX. századhoz szatirikus esszé 1945 7
Részlet Hamvas Béla 1945. tavaszán a Magyar Esztétikai Társaság újjáalakító értekezletén mondott beszédéből beszéd 1945 tavasza 33
A száz könyv – a világirodalom fő vonalai esszé 1945 Egyetemi Nyomda, Budapest, 1945 27
[Levél Pál Antalnak] levél 1945. aug. 2. 25
Henoch apokalipszise esszé 1945 21
Henoch apokalipszise fordítás 1945 Bibliotheca, Budapest, 1945 21
A Magyar Esztétikai Társaság újjáalakító ülésén mondott beszéd beszéd 1945
Buzdítás a német könyvek likvidálására beadvány 1945. máj. 31.
1945-1947
A francia exisztencializmus irodalma esszé 1945-46 Athenaeum Új folyam, XXXI-XXXII.kötet, 1945-1946., 27–28. 33
Joó Tibor esszé 1945-46 Athenaeum Új folyam, XXXI-XXXII.kötet, 1945-1946., 36. 33
Biblia és romantika [az ún. „csütörtöki beszélgetések” jegyzőkönyve] esszé 1945-46 14
A ,,csütörtöki beszélgetések” és szemináriumi hozzászólások jegyzőkönyveiből és feljegyzéseiből feljegyzések 1945-47 14
1946
Orpheus fordítások (Orpheus himnuszaiból, töredékeiből) 1946. jan. 27. 33
Németh László tanulmánya: A tanügy rendezése esszé 1946. Embernevelés, 1946. jan. – febr. 33
A téma: Lukács György tanulmány 1946 Diárium (Az 1946. év naplója) jan. – márc. 33
A teljesség felé. Weöres Sándor könyve ismertető 1946 Diárium, 1946. jan. – márc.
Az európai iskola kiállítása művészeti írás 1946 Diárium, 1946. jan. – márc. 26
Filozófia (Tájékoztató előadás a legújabb filozófiai irodalomról) előadás 1946. febr. 15. elveszett?
,,Válság 1955” előadás 1946. márc. 3-7. 33
Művészet és társadalom esszé 1946. márc. 33
Megjegyzés André Breton új könyvéhez. (L’évidence surréaliste.) esszé 1946. márc.
[Ki a tettes?] jegyzet az antiszemitizmus kérdéskörének 1946. ápr. 8-ai megbeszéléséhez 1946. [?márc.] – ápr. Később átdolgozott változata az Óda a XX. századhoz c. nagyesszé része lett.
Válasz Keszi Imrének cikk 1946 Diárium, 1946. ápr. – szept. 33
Realizáció jegyzetek 1946. ápr. 7. – jún. 13. 33
Tibeti misztériumok és a modern lélektan előadás 1946. ápr. 13. elveszett?
A modern ízlés kérdései előadás 1946. ápr. 26. elveszett?
Beszéd a Magyar Esztétikai Társaság 1946. évi közgyűlésén előadás 1946. máj. 20. 33
Két kiállítás esszé 1946. jún. 33
A toltékok előadás 1946. jún. 26. kidolgozott változata a Mexikó c. tanulmány
Költészet 1946. esszé 1946 33
Az egzisztencializmus esszé 1946 33
Európa közepe előadás 1946. júl. 28. elveszett?
Empedoklés előadás 1946 kidolgozott változata az Empedoklés c. tanulmány
[Levél Demény Jánosnak] levél 1946. aug. 25. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1946. szept. 19. 25
Louis Lavelle: De temps et de l’éternité recenzió 1946
Weöres Sándor: A fogak tornáca recenzió 1946 Diárium, 1946 ősze
Takács Gyula: Se ég, se föld recenzió 1946 Diárium, 1946 ősze
Prohászka Lajos könyvéről – A magyar sorstudomány megalapítása esszé 1946 15
Egy költő apológiája esszé 1946 Sorsunk, 1946. okt. 15
[Levél Cs. Szabó Lászlónak] levél 1946. okt. 8. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1946. okt. 14. 25
Modern angol irodalom előadás 1946. okt. 15. elveszett?
Előadás a Forum Club-ban előadás 1946. okt. elveszett?
Májá esszé 1946 7
Maya esszé 1946 Hamvas Béla Kiskönyvtár. (megjelenés előtt) az 522 eredeti szövege;
Anthologia Humana bevezetés és fordításgyűjtemény 1946 1
Martyn Ferenc gyűjteményes kiállítása művészeti írás 1946 Sorsunk, 1946. 26
Bartók tanulmány 1946 A Magyar Esztétikai Társaság Évkönyve, 1946. 27
Kereszténység és demokrácia előadás 1946. nov. 2. 33
Marxizmus és logika. Fogarasi Béla könyve esszé 1946. dec. 33
A művész és kora előadás 1946. dec. 7. elveszett?
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1946. dec. 14. 25
Előadás a Magyar Képzőművészek Szabad Szervezetének kiállításán előadás 1946. dec. 15. elveszett?
Előadás Az Evangéliumi Diákszövetkezet konferenciáján előadás 1946 elveszett?
Az exisztencializmus előadás 1946 elveszett?
[Levél Pál Antalnak] levél 1946. dec. 30. 25
Jantra és absztrakció művészeti írás 1946-47 Index. Röpirat és vitairat könyvtár. Budapest, 1946/47 26
Szabó Lajos kritikai megjegyzéseihez esszé 1946 14, 31
Jakob Böhme – Psychologia vera esszé 1952 22
Jakob Böhme – Psychologia vera fordítás 1952 22
1947
A tradicionalizmus előadás 1947. jan. 7. elveszett
Vándorkiállítás Pécsett esszé 1947 Sorsunk, 1947. jan. 33
Anthologia humana esszé 1947. jan. 23. – febr. 21. 33
[Levél Kerényi Károlynak] levél 1947. jan. vége 25
[Levél Kerényi Károlynak] levél 1947. febr. 21. 25
Herbert Read: Szürrealizmus fordítás 1947 Index Röpirat – és vitairat-könyvtár 9., 1947 33
Forradalom a művészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon (Kemény Katalinnal közösen) művészeti írások 1947 Misztótfalusi, Budapest, 1947. 26
Hiedro Lascaro esszé 1947. márc.
A neorealizmus (Hamvas Béla hozzászólása 1947. márc. 19-én a Fókusz Galériában a realista és  abszktrakt művészeti irányzatokról rendezett vitadélutánon.) előadás 1947. márc. 19. 33
A láthatatlan történet esszé 1947. márc. 33
Lossonczy Tamás tíz táblája megnyitó beszéd/esszé 1947. ápr. 6. 33
Előadás az Országos Evangélium Hét rendezvényén előadás 1947. ápr. 24. elveszett?
Hérakleitosz helye az európai szellemiségben tanulmány 1947 (lásd még: 1936) 21
Hérakleitosz 131 mondata fordítás 1947 21, 33
[Levél Kerényi Károlynak] levél 1947. ápr. 29. 25
Empedoklész tanulmány 1947(?) 21
Püthagorasz tanulmány 1947(?) 21
Püthagorasz: Khrüszea epé – Az aranyeposz fordítás 1947(?) 1, 21
Meditáció. Gyakorlati tanács a meditációs objektum használatáról esszé 1947 Diárium 1947. húsvét 33
Weöres Sándor: Fogak tornáca recenzió 1947
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1947. máj. 6. 25
Beszélgetés az élő francia művészetről előadás 1947. máj. 11. elveszett?
Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon előadás 1947. máj. 14. elveszett?
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1947. máj. 16. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1947. máj. 22. 25
Szürrealizmus és az új művészeti irányzatok előadás 1947. máj. 22. elveszett?
Beszéd a Magyar Esztétikai Társaság 1947. évi közgyűlésén előadás 1947. máj. – jún. 33
[Levél Szepes Máriának] levél 1947. jún. 18. 25
Fekete művészet esszé 1947 nyara
Paradoxon az igazságtalanságról esszé 1947 nyara
Speak easy

1.     Óda a huszadik századhoz

2.     A fekete művészet

3.     Hidero Lascaro és a lascarizmus

4.     Paradoxon az igazságtalanságról

esszésorozat 1947
Seth: Tradition and Cristianity (A Seth. Kereszténység és hagyomány fordítása angol nyelvre) esszé (John Cowper Powysnak) 1947 kiadatlan
A kis Démokritos rövidebb írásokból összeállított sorozat 1947 elveszett?
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1947. jún. 27. 25
Előadás az Evangéliumi Diákszövetség konferenciáján előadás 1947. júl. 7. elveszett
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1947. júl. 16. 25
[Levél Weöres Sándornak] levél 1947. júl. 16. 25
[Levél Fülep Lajoshoz] levél 1947. júl. 24.
Levelek a Magyar Hüperion-ból esszé 1947 1947. júl. – aug. 32
Levelek a Magyar Hüperion-ból esszé 1947 Sorsunk, 1947. júl. – aug. 33
[Levél Weöres Sándornak] levél 1947. aug. 6. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1947. aug. 12. 25
[Levél Kerényi Károlynak] levél 1947. szept. 25. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1947. nov. 12. 25
[Levél Füst Milánnak] levél 1947. nov. 27. 25
A nevelés a béke szolgálatában esszé 1947. dec. Bizonyosság, 1947. dec. 7-8. 33
Jakob Böhme: De signatura rerum fordítás 1947. dec. 25. – 1948.  febr. 20. 33
Az egyiptomiak halotti könyvéről előadás 1947 tél elveszett?
1947-1950
Tabula smaragdina – a Tabula smaragdina és A tarot kommentárja fordítás és kommentárok 1947-50 6
1948
[Levél Várkonyi Nándornak] levél 1948. febr. 15. 25
Franz Werfel utolsó regénye recenzió 1948 1948. márc.
Haditerv az asztalfiókban cikksorozat 1948 elveszett?
[Levél Záhonyi Aladárnak] levél 1948. ápr. 2.
Tíz előadás a válságról, vagy a huszadik század uralkodó eszméi

I. Jelenkortudat

II.           Az extrémek százada

III.           Tőke és hatalom

IV.           Az esprit-ressentiment

V.           A vallás betegségei

VI.           Keresztények és nemkeresztények

számára

VII.         A zsidókérdés

VIII.       Szeretetigény

IX.           Psychologie macabre

X.           Kortársak

esszésorozat 1948. ápr. 18-ig elveszett?; a Tizenegy előadás a válságról (1949-50) c. esszésorozat korai változata.
Regényelméleti fragmentum nagyesszé 1948 tavasza 7
[Levél Záhonyi Aladárnak] levél 1948. máj. 22.
[Levél Záhonyi Aladárnak] levél 1948. jún. 22.
Böhme-napló feljegyzések 1948 nyár
Böhme-tanulmány

1.     A saturnusi szemlélet

2.     Inqualieren

3.     Geburt

4.     Ungrund

5.     A primordiális trinitás

6.     A hetes

tanulmányvázlat 1948. júl. 21. A lélekről szóló negyven kérdés elé írott tanulmány előképe.
Ez vagy te (Részben profán, részben hieratikus értekezés) esszé 1948. az Unicornus 2. szakaszának korai munkacíme.
Unicornis – Summa Philosophiae Normalis

1.     Beszélgetések

2.     Bolond, aki nem az örök életre

rendezkedik be

3.     Epilegomena

beszélgetések, gondolatok, feljegyzések 1948. júl. – szept. Az esszé eredeti címe:

Unicornus - (Lásd: Hamvas Béla Kiskönyvtár 1.)

17
Unicornus 1948 Hamvas Béla Kiskönyvtár, Medio, 2020.

(Hamvas Béla eredeti szövege.)

[Levél Pál Antalnak] levél 1948. aug. 16. 25
Az öt géniusz esszé 1959 16
Karácsony Sándor esszé 1946-48 33
A bor filozófiája

1.     Három

2.     Szájvilág

3.     Hieratikus maszkok

4.     Egy pohár bor: az ateizmus halálugrása

5.     Eszkatológiai kitérés

6.     Az olajok

7.     Utóhang a metafizikához /Apológia/

8.     Bor és idill

9.     Szőlő, bor, drágakő, asszony

10.  Borkatalógus /Vázlat/

11.  Szájharmóniák

12.  Mikor igyak, mikor ne? Hogyan igyak? Hol igyak? Res fortissima /pietistáknak és puritánoknak/

13.  Vita illuminativa /Az utolsó ima/

szatirikus nagyesszé 1946 az 1946-os eredeti szöveg későbbi, részben átdolgozott variánsa.

(Az esszé első, rövidítetlen szövegváltozatát lásd: Hamvas Béla Kiskönyvtár 7. Medio Kiadó, 2022.)

Hamvas Béla művei – 16.
Pert em heru – az egyiptomi halottak könyve esszé 1948 21
Pert em heru – az egyiptomi halottak könyve fordítás 1948 21
A Lukács-probléma naplójegyzet, esszé 1948. nov. 13.
1948-1950
Karnevál regény (3 kötetben) 1948-50 11-13
Arkhai

1.     Az esquilinusi Venus

2.     Az olimpiai Apollón

3.     Az Aphaia-templom

4.     A meloszi sejtház

5.     Inka kövek

6.     A perui vázák

7.     Indián szőttesek

8.     A halottasének

9.     Az északamerikai petroglifák

10.  Stonehenge, a szikla eksztázisa

11.  A willendorfi Venus

12.  A fügefahimnusz (elveszett)

esszégyűjtemény 1934-43 7
A fügefahimnusz esszé(?)/költemény(?) 1948-50 elveszett; lásd: Hamvas Béla művei – 7.
1949
[Levél Pál Antalnak] levél 1949. jan. 3. 25
[Levél Pál Antalnak] levél 1949. márc. 19. 25
Jakob Böhme: Mysterium magnum fordítás 1949. ápr. 33
Eckehart: Az odaadás fordítás és jegyzetek 1949. máj. 1. 33
Silentium

1.     Henoch

2.     Egy csepp a kárhozatból

3.     Jázmin és olaj

4.     Gyümölcsóra

esszégyűjtemény 1949. ősze Az esszé Kemény Katalin és Dúla Antal által átdolgozott kiadása.

(Hamvas Béla eredeti szövegét lásd: Hamvas Béla Kiskönyvtár 13., Medio Kiadó, 2023.)

17
Titkos jegyzőkönyv

1.     1962. február 4.

2.     Apokalyptikus monológ

3.     Arlequin

4.     Kései művek melankóliája

5.     Pythia

esszégyűjtemény 1948-51 17
[Regényvázlat] feljegyzések 1949
[Meditációs napló] naplójegyzetek 1949. nov.
1950
[Levél Pál Antalnak] levél 1950. jan. 28.
Mágia szútra – az életvezetés gyakorlata nagyesszé 1950 Az esszé Kemény Katalin és Dúla Antal által átdolgozott kiadása.

(A Hamvas Béla eredeti kézirata apján kiadott szöveget lásd: Magia-szutra. Hamvas Béla Kiskönyvtár 3., Medio Kiadó, 2021.)

6
Divat és ideológia esszé 1950 körül 33
[Levél Molnár Antalnak] levél Szentendre, 1950. febr. 26. 25
[Levél Pál Antalnak] levél 1950. márc. 26. 25
[Levél Pál Antalnak] levél 1950. márc. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Szentendre, 1950. aug. 27. 25
[Levél Szabó Irmának] levél 1950. dec. 7. 25

A hagyomány jegyében (1950-1968) szerkesztés

Cím Műfaj Keletkezés ideje Megjelenés helye és ideje Helye a Hamvas Életműsorozatban (kötetszám)
1951
Tizenegy előadás a válságról

1.     New Yorkban, a Wall Streeten

2.     Az oxfordi egyetemen

3.     A pszichoanalitikusok

kongresszusán

4.     Rómában, a bíborosok

kollégiumában

5.     Moszkvában, a bolsevik pártban

6.     Weimarban, a német

metafizikusoknál

7.     A rózsakereszteseknél

8.     Svájcban, a szociológusoknál

9.     A feministáknál

10.  Palesztinában, az államtanácsban

11.  Az Egyesült Nemzetek

Szövetségének közgyűlésén

esszésorozat [1949] – 1951. jan. elveszett?
[Levél Pál Antalnak] levél Szentendre, 1951. jan. 27. 25
A hagyomány antropológiája esszésorozat 1951 töredék; egyetlen kidolgozott fejezete, lásd: Az ikon (1951)
Az ikon művészeti írás 1951 26
[Levél Szabó Irmának] levél Inota, 1951.VII. 22. 25
A mámorok messze vannak háromsoros vers Kemény Katalinnak 1951. VII. 28. Naplók I., 327. old.
[Levél Szabó Irmának] levél 1951. szept. 16. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél 1951. szept. 16. 25
1951-1955
Sarepta esszénapló 1951-55 Az írás első megjelenése Kemény Katalin és Dúl Antal által erősen átdolgozott kiadása Szarepta címen.

(A Hamvas Béla eredeti gépirata apján kiadott szöveget lásd a 2018-as 2. kiadás Palkovics Tibor által teljesen átszerkesztett kötetében.

14
1952-1953
[Scientia Aeterna] esszék 1952 a Scientia sacra folytatása. Csupán terv.
[Levél Szabó Irmának] levél 1952. ápr. 11. 25
[Levél Pál Antalnak] levél 1952. okt. 18. 25
Széfer jecírá esszé 1952. okt. – 1953. febr. 21
Széfer jecírá fordítás 1952. okt. – 1953. febr. 21
[Levél Pál Antalnak] levél 1952. nov. 24. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1952 (?) 25
Naplók és jegyzetek, 2. rész feljegyzések 1952-68 24
[Levél Pál Antalnak] levél 1953. febr. 5. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1953 25
A titkos tanítások könyveiből esszé 1953(?) 19
A Véda 26 fejezete fordítás 19
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1953. jún. 9. 25
Katha-upanisad esszé 1953. júl. 19
Katha-upanisad fordítás 1953. júl. 19
[Levél Pál Antalnak] levél 1953. júl. 28. 25
[Levél Pál Antalnak] levél 1953. dec. 8. 25
1953-1954
Szúfi esszé 1953-54 21
Szúfi bevezető tanulmány és fordítás 1953-54 21
1954
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1954. jan. 4. 25
[Levél Szabó Irmának] levél 1954. márc. 25. 25
[Levél Páva Erzsébethez] levél Tiszapalkonya, 1954. ápr. 27. 25
Buddha beszédei fordítás 1954 19
Szánkhja kárká esszé 1954 19
Szánkhja káriká fordítás és kommentárok 1954 19
Patandzsali: Jóga szútra fordítás 1954 19
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1954. szept. 6. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1954. szept. 7. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1954. okt. 28. 25
[Levél Páva Erzsébetnek] levél Tiszapalkonya, 1954. nov. 17. 25
[Levél Páva Erzsébetnek] levél 1954 (?) 25
1955
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1955. jan. 7. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1955 25
[Levél Pál Antalnak] levél Tiszapalkonya, 1955. márc. 10. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél Tiszapalkonya, 1955. márc. 10. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1955. ápr. 23. 25
[Levél Pál Antalnak] levél Tiszapalkonya, 1955. máj. 7. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1955. júl. 4. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1955 (?) 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1955. júl. 25. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1955 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1955. aug. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1955. szept. eleje 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1955 25
Gyémántnál keményebb tanulmány 1955 19
Gyémántnál keményebb fordítás 1955 19
,,Az észt meghaladó tudás” szútrája (Szív-szútra) fordítás 1955 19
A tao virágai – Csuang-ce esszé 1955 20
Zen esszé 1955 20
Zen fordítás 1955 20
1956
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1956. jan. 4. 25
[Levél Páva Erzsébetnek] levél Tiszapalkonya, 1956. febr. 11. 25
[Levél Pál Antalnak] levél Tiszapalkonya, 1956. máj. 28. 25
Nem mind arany, ami réz vígjáték Budapest- Szentendre – Tiszapalkonya, 1956. aug. 30. – szept. 14., 1957. szept. 26. 29
1957
[Levél Pál Antalnak] levél Tiszapalkonya, 1957. febr. 11. 25
[Levél Pál Antalnak] levél Kékes, 1957. márc. 17. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Kékes, 1957. márc. 19. 25
Szilveszter regény 1957 2
[Hamvas Béla jegyzete a vonaton] jegyzet 1957. jún. 17.
[Levél az erőmű beruházási vállalat Munkaügyi Osztályának] levél Tiszapalkonya, 1957. okt. 23. 25
[Levél édesanyjának] levél Tiszapalkonya, 1957 [?], nov. 19. 25
Három levél Szabó Lajoshoz levelek 1958 14 (2. kiadás, 2017)
[Levél Veress Józsefhez] levél Tiszapalkonya, 1958. márc. 19. 25
[Levél Füst Milánnak] levél Szentendre, 1958. jún. 20. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1958(?) 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1950-es évek második fele 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1958(?) 25
Patmosz I.

1.     Direkt morál és rossz lelkiismeret

2.     Csontváry nagy cédrusa

3.     Elmélet és teória

4.     Humanizmus

5.     Németség

6.     A rántottleves

7.     Szabó Lajos, vagy az egyetlen

rendszer

8.     Messianizmus és diktatúra (Utóirat

Szabó Lajoshoz)

9.     Északi korona (Tiszapalkonya,

1962. jan. 19.)

10.  A mű elégetése

11.  Az ágy

12.  Korszenvedélyek utólagos

igazolása

13.  Zöld és lila (előadás)

14.  Várakozás

15.  Államok kialakulása

16.  Protektorátus

17.  Fiziognómia

18.  J. D. vagy a beavatás

(Tiszapalkonya, 1961. júl. 25.)

19.  Megrendelés

20.  A Waldstein szonáta

21.  Démoszthenész

22.  Interview

23.  Metapoiézisz

24.  A Jóisten uzsonnája

25.  Hódolat a megújulás előtt

26.  A vjeszij (Szigaljevizmus)

27.  A dolgokból elég (A szentség

elemzése)

28.  Tanguy, vagy a logisztika misztikája

29.  A kétzongorás szonáta

30.  Értekezés a közigazgatásról

31.  Függelék a középszerűségről

32.  Three points

33.  V. J. vagy a megvalósulás

34.  Orpheusz

esszégyűjtemény 1958-63 3
[Kétszáz lapnyi kidolgozott anyag a Scientia sacra II. részéhez] esszé 1959 tavasza – okt. Elveszett. Hamvas megsemmisítette.
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1959. jún. 29. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1959. júl. 7. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1959. szept. 7. 25
Az öt géniusz esszé 1959. szept. (lásd: 1940) gyökeres átdolgozás
[Száz lapnyi töredék a Scientia sacra II. részéhez] esszé 1959. okt. – 1960. eleje Elveszett (?). Hamvas megsemmisítette (?)
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1959. nov. 5. 25
[Levél Molnár Antalnak] levél Tiszapalkonya, 1960. jan. 22. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. febr. 10. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. febr. 16. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. márc. 7. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél 1960. márc. 10. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1960. márc. 19. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. márc. 19. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1960. ápr. 10. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. ápr. 10. 25
Orpheusz tanulmány 1960. ápr. 3, 21
Eksztázis tanulmány 1960. máj. 15. 22
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1960. máj. 18. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. máj. 18. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1960, jún. 1. 25
[Levél Németh Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1960. jún. 8. 25
[Levél Várkonyi Nándornak] levél Tiszapalkonya, 1960. jún. 8. 25
A dzsaináról (néhány lapnyi) jegyzet 1960. jún. nem készült el (?) Említve: Hamvas Béla művei – 25., 281. old.
Előadás Martyn Ferenc kiállításán előadás 1960. jún.
Eksztázistechnika esszé 1960. jún. Töredék. A Scientia sacra II. részéhez tervezve.
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1960. júl. 18. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1960 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. júl. 24. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1960. aug. 16. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1960. szept. 25
[Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1960. szept. 1. 25
Bizonyos tekintetben regény 1960-61 2
A kereszténység és a hagyomány (Scientia sacra II./1) esszé befejezve: 1960. nov. 13. 10
[Levél Várkonyi Nándornak] levél Tiszapalkonya, 1960. dec. 11. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél Tiszapalkonya, 1960. dec. 11. 25
Az evangélium és a levelek (Scientia sacra II./2) esszé befejezve: 1960. dec. 16. 10
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1960. dec. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1961. jan. 13. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1961 (?) 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1961. jan. 13. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1961 25
Kemény Katalin: Pedagógiatörténeti tanulmány [néhány fejezet kidolgozása] feldolgozás 1961. jan. – márc. Említve: Hamvas Béla művei – 25., 315. old.
Haszid-történetek fordítás (nem teljes) 1961. jan. – márc. Említve: Hamvas Béla művei – 25., 316. old.
Direkt morál és rossz lelkiismeret esszé 1961. febr. – ápr. lásd: Patmosz I. 3
[Zsoltár] (a Holt-tengeri tekercsekből) fordítás 1961. márc. körül Említve: Hamvas Béla művei – 25., 317. old.; végül nem készült el?
[Levél Veress Józsefnek] levél Tiszapalkonya, 1961. márc. 6. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1961. ápr. 10. 25
Értekezés a közigazgatásról esszé 1961. ápr. lásd: Patmosz I. 3
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1961. ápr. 24. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1961. máj. 25. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1961. máj. 25. 25
V. J., vagy a megvalósulás esszé 1961. júl. 23. lásd: Patmosz I. 3
J. D. vagy a beavatás esszé 1961. júl. 25. lásd: Patmosz I. 3
[Levél Szabó Edének] levél Tiszapalkonya, 1961. aug. 16. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1961. aug. 16. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1961. aug. 20. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1961. okt. 12. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1961. okt. 13. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1961. nov. 16. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Tiszapalkonya, 1961, nov. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1961 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1961. dec. 21. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1961. dec. 21. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Tiszapalkonya, 1962. jan. 3. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél Tiszapalkonya, 1962. jan. 10. 25
Az Antikrisztus (Scientia sacra II./3) esszé befejezve: 1962. jan. 19. 10
Északi korona esszé 1962. jan. 19. lásd: Patmosz I. 3
[Levél Szabó Irmának] levél Tiszapalkonya, 1962. jan. 28. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Tiszapalkonya, 1962. febr. 22. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Bokod, ERBE, 1962, márc. 30. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Bokod, ERBE, 1962, márc. 30. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Bokod, 1962. máj. 21. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Bokod, 1962. júl. 4. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Bokod, ERBE, 1962. júl. 5. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Bokod, 1962. okt. 31. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Bokod, 1962. nov. 30. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Bokod, 1962. dec. 1. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Bokod, 1962. dec. 1. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1962. dec. 13. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [1963.] jan. 3. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Bokod, 1963. jan. 11. 25
[Levél Szabó Irmának] levél Bokod, 1963. jan. 25. 25
[Levél Pál Antalnak] levél Bokod, ERBE, 1963. jan. 28. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél Bokod, 1963. febr. 25
Androgünosz (Scientia sacra II./4) esszé befejezve: 1963. febr. 22. 10
[Levél Veress Józsefnek] levél Bokod, 1963. márc. 18. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél 1963 (?) 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Bokod, 1963. ápr. 26. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Bokod, 1963. máj. 10. 25
Muraszaki Sikibu: Gendzsi regénye fordítás 1961-63 (megjelent 3 kötetben)
Moly Tamás és az epreskert tanulmány 1963 Kiadatlan.
Bruchstück (Töredék) vers (német nyelven) 1963
[Levél Szabó Irmának] levél Bokod, 1963. jún. 5. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Bokod, 1963. júl. 9. 25
[Levél Halasi Zoltán elvtársnak Az Erőmű Beruházási Vállalat vezérigazgatójának] levél Bokod, 1963. aug. 28. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél Bokod, 1963. szept. 11. 25
A Tao te king új fordítása esszé 1963-64 14 (1. kiadás)
Az egzisztencializmus után tanulmány 1963. dec. 14 (1. kiadás)
[Levél Dobes Lászlónak] levél Bokod, 1963. dec. 4. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Bokod, 1963. dec. 21. 25
Jean Grenier és az inegzisztencializmus esszé 1964 14 (1. kiadás)
Lázár miközöttünk esszé 1964 14 (1. kiadás)
Rudolf Kassner utolsó művei tanulmány 1964 14 (1. kiadás)
Kicsoda ön, festő vagy Georges Mathieu esszé 1964 14 (1. kiadás)
Logika és ellentmondás esszé 1964 14 (1. kiadás)
Hódolat William Shakespeare géniusza előtt tanulmány 1964 14 (1. kiadás)
Hubay Miklós hét színműve esszé 1964 14 (1. kiadás)
Cs. Szabó László legújabb könyvei esszé 1964 14 (1. kiadás)
Gulyás Pál esszé 1964 14 (1. kiadás)
Moly Tamás esszé 1964 14 (1. kiadás)
Egy-két kritikai megjegyzés Déry Tibor új regényéhez esszé 1964 14 (1. kiadás)
[Levél Dobes Lászlónak] levél 1964. jún. 1. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1964. júl. 16. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Szentendre, 1964. aug. 26. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Szentendre, 1964. szept. 7. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Budapest, 1964. nov. 13. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél Budapest, 1964. dec. 19. 25
Egységlokika (Scientia sacra II./5) esszé 1964 töredék (!) 10
Asztrológia (Scientia sacra II./6) esszé 1960-as évek vázlatok (!)
Sorselmélet (Scientia sacra II./7) esszé 1960-as évek vázlatok (!)
Sacra Dies, vagyis a Szent Hétköznap és a Zsoltárok (Scientia sacra II./9) esszé 1960-as évek vázlatok (!)
Patmosz II. nagyesszé 1964-66 4
Patmosz III.

1.     Előszó a Bűn és bűnhődéshez

2.     A tapintatlan (Démon és idill)

3.     Mirázs

4.     Az életmű

5.     (Megjegyzés az életműhöz)

6.     Levél V. J.-hez

7.     Cseresznyét szedni

8.     A senki

9.     (Utószó a valakiről)

10.  Kiengesztelődés

esszégyűjtemény 1964-66 4
[Levél Dobes Lászlónak] levél Budapest, 1965. febr. 16. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1965. ápr. 12. 25
Öt meg nem tartott előadás a művészetről esszé 1965. jún. – júl. 26
[Levél Németh Ferencnek] levél 1965. júl. 11. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1965. aug. 3. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél 1966. febr. 9. 25
Halottaskönyvek (Scientia sacra II./8) esszé 1966. febr. Említve: Hamvas Béla művei – 25., 419-420. old.; töredék (!)
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1966. ápr. 9. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1966. máj. 15. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1966. dec. 11. 25
[Böhme-kommentárok] kommentár 1966. dec. Említve: Hamvas Béla művei – 25., 425. old.; csupán terv
[Böhme-tanulmány] tanulmány 1966. dec. Említve: Hamvas Béla művei – 25., 425. old.; csupán terv
[Levél ismeretlen személynek] levél 1967 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél 1967. jan. 14. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1967. jan. 29. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1967. febr. 22. 25
Egységlogia (Scientia sacra II/5), folytatás esszé 1967. márc. 10
[Levél Németh Ferencnek] levél 1967. márc. 18. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél 1967. márc. 18. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1967. márc. 21. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1967. márc. 26. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1967. márc. 26. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1967. ápr. 26. 25
[Levél Halmy Miklósnak] levél 1967. máj. 2. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1967. júl. 1. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Szentendre], 1967. júl. 17. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Szentendre, 1967. júl. 17, 25
[Levél Németh Ferencnek] levél Budapest, 1967. szept. 21. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1967. okt. 21. 25
Ugyanis regény 1967 2
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1968. febr. 29. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél [Budapest], 1968. febr. 29. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1968. márc. 5. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél [Budapest], 1968. márc. 17. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél [Budapest], 1968. márc. 17. 25
[Levél Németh Ferenchez] levél 1968. ápr. 5. 25
[Levél Veress Józsefnek] levél [1968.] ápr. 8. 25
[Levél Dobes Lászlónak] levél 1968. máj. 14. 25
[Levél Németh Ferencnek] levél 1968. máj. 14. 25
[Levél Szabó Irmának] levél 1968. máj. 14. 25
[Levél Németh Ferenc] levél 1968. júl. 11. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. 12. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. 16. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. 20. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. 24. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. 28. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. – aug. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. – aug. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. – aug. 25
[Levél Kemény Katalinnak] levél [Balatonfüred], 1968. júl. – aug. 25

Elveszett (lappangó), illetve kétes hitelességű művek szerkesztés

Egyszer vers ?
Útravaló vers ?
A pokol költői esszésorozat ? lappang.
Nin városa esszé ? lappang.

Önálló kötetei szerkesztés

 
Hamvas Béla: Szellem és exisztencia c., 1941-ben megjelent kötetének címlapja
  • A világválság (Fővárosi Könyvtár / Aktuális kérdések irodalma, 53. 1938)
  • Szellem és exisztencia / Karl Jaspers filozófiája (Philosophia, A M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem Filozófiai Intézetének Közleményei 1., Szeged, 1941)
  • A láthatatlan történet (Egyetemi Nyomda, 1943)
  • A száz könyv (Egyetemi Nyomda, 1945)
  • Anthologia humana: Ötezer év bölcsessége (Egyetemi Nyomda, 1946)
  • Yantra és absztrakció. Lossonczy Tamás képei (Index, Röpirat és vitairat könyvtár 7., 1946)
  • A világválság (Előszó és jegyzetek: Szigethy Gábor, Magvető, 1983)
  • Karnevál (Magvető, 1985)
  • Az öt géniusz (Mattheusz János tanulmányával, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1985)
  • Silentium – Titkos jegyzőkönyv – Unicornis (Vigilia, 1987)
  • Hamvas Béla 33 esszéje (szerk. Dúl Antal, Bölcsész Index, ELTE, 1987)
  • Szellem és egzisztencia (Pannónia könyvek, Pécs, 1987)
  • Az öt géniusz – A bor filozófiája (Életünk könyvek, Szombathely, 1988)
  • Közös életrend (Szerk. Báthory János, Darabos Pál, Kiss Jenő, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1988)
  • Scientia Sacra I. / Az őskori emberiség szellemi hagyománya (Magvető, 1988)
  • A bor filozófiája / Magyarország borvidékeinek térképével (Editio M Kiadó, Szentendre, 1998)
  • Eksztázis (Mérték füzetsorozat 1, Medio Kiadó, 1996)
  • Fák (Editio M Kiadó, Szentendre, 2000)
  • Világválság / Válogatás Hamvas Béla folyóiratokban megjelent írásaiból (Szerk. Darabos Pál, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, 2004)
  • Hagyomány / Válogatás Hamvas Béla folyóiratokban megjelent írásaiból (Szerk. Darabos Pál, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, 2011)
  • Litai (Szerk. Palkovics Tibor és Szakács Gábor. Budapest, 2015, Medio Kiadó.)
  • A valóságban felébredni (Szerk. Palkovics Tibor. Budapest, 2016, Medio Kiadó.)
  • Karneval I-VII. (Az eredeti, autorizált gépirat első kiadása. Szerk. Palkovics Tibor – Várhegyi Miklós. Budapest, Medio Kiadó, 2018)
  • Unicornus (/Hamvas Béla kiskönyvtár. Sorozatszerkesztő: Palkovics Tibor – Várhegyi Miklós/, Budapest, Medio Kiadó, 2020)
  • Sziget (/Hamvas Béla kiskönyvtár. Sorozatszerkesztő: Palkovics Tibor – Várhegyi Miklós/, Budapest, Medio Kiadó, 2020)

Társszerzőségben és antológiákban megjelent írásai szerkesztés

  • Herakleitos múzsái vagy a természetről. Pontos irányítás az élet célja felé (Kövendi Dénes bevezetésével, Hamvas Béla kísérőtanulmányával, Kerényi Károly jegyzeteivel, Stemma, 1936)
  • Hamvas Béla vallomása olvasmányairól (In: Kőhalmi Béla: Az új könyvek könyve, Gergely, 1937, 149. p.)
  • Poetica metaphysica (In: Mitrovics Gyula emlékkönyv, Egyetemi Nyomda, 1938, 370-384. p.)
  • Bevezetés a modern karakterológiába (Pál Antal[37] néven, Debrecen, Nagy Károly Grafikai Műintézete, 1941)
  • Magyarország kulturális szférái (In: Új magyarság és az új Európa, Bartha Miklós Társaság, 1942, 149-156. p.)
  • Forradalom a művészetben / Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon (Kemény Katalinnal közösen, Misztótfalusi, 1947)
  • Fák (In: Esszépanoráma, 1900–1944, 3. kötet, Szépirodalmi, 1978, 77-92. p.)
  • Kierkegaard Szicíliában (In: Esszépanoráma, 1900–1944, 3. kötet, Szépirodalmi, 1978, 92-104. p.)
  • Babits Mihály, mint a modernek klasszikusa (In: Babits Mihály száz esztendeje, Gondolat, 1983, 107-112. p.)
  • Hamvas Béla életmű-kiadás (szerkeszti: Dúl Antal)
1-6. kötet: 1990–1994, Szombathely, Életünk Könyvek
1. Anthologia humana / Ötezer év bölcsessége, 1990
2. Szilveszter (1957) – Bizonyos tekintetben (1960–1961) – Ugyanis (1966–1967), regények, 1991
3. Patmosz I. – esszék, 1. rész (1958–1964), 1992
4. Patmosz II-III. – esszék, 2. rész (1964–1966), 1992
5. A babérligetkönyv (1930–1945) – Hexakümion (1937), 1993
6. Tabula smaragdina (1947–1950) – Mágia szutra (1950), 1994
7-25. kötet: 1994–2013, Szentendre – Budapest, Medio Kiadó
7. Arkhai és más esszék (1948–1950), 1994
8-9. Scientia Sacra I. rész, 1-2. kötet / Az őskori emberiség szellemi hagyománya (1943–1944), 1995
10. Scientia Sacra II. rész / A kereszténység (1960–1964), 1996
11-12-13. Karnevál I-II-III. (1948–1951), regény, 1997
14. Szarepta (1951–1955) – 64-es esszék (1963–1964), 1998
14. Sarepta (1951–1955), újraszerkesztett, átdolgozott, javított kiadás, 2018
15-16. A magyar Hüperion I-II.,[38] Az ősök útja és az istenek útja – Magyar vonatkozású esszék – Az öt géniusz – Bakony – A bor filozófiája, 1999
17. Silentium – Titkos jegyzőkönyv – Unicornis (1948–1951), 2000
18. A láthatatlan történet (1943) – Sziget (1935–1936), 2001
19-20. Az ősök nagy csarnoka I. India; II. Kína – Tibet – Japán, 2003
21. Az ősök nagy csarnoka III. Egyiptom – Héber hagyomány – Iszlám – Görög hagyomány, 2005
22. Az ősök nagy csarnoka IV., 2013
23-24. Naplók I-II. (Naplók és jegyzetek. 1. rész: 1942–1952, 2. rész: 1952–1968), 2010[39]
25. Levelek / Első világháborús levelek, Levelek 1930-tól 1968-ig, 2011
26-33. kötet: 2014–2020, Budapest. Medio Kiadó[40]
26. Művészeti írások I.(Öt meg nem tartott előadás a művészetről), 2014
27. Művészeti írások II. (A halhatatlanság híradása), 2014
28. Ördöngösök (1928-29), regény, 2015
29. Nehéz nem szatírát írni (Nehéz nem szatírát írni, Beszélgetés az Akropoliszon, Nem mind arany, ami réz), 2016
30. Álarc és koszorú (Esszék, tanulmányok, előadások hozzászólások I. [1930–1935]), 2017
31. Krízis és katarzis (Esszék, tanulmányok, előadások hozzászólások II. [1936–1939]), 2019[41]
32. Közös életrend (Esszék, tanulmányok, előadások hozzászólások III., [1940-44]), 2019[42]
33. A világ hazahívása (Esszék, tanulmányok, előadások hozzászólások IV. [1945-1950]), 2020[43]
  • Hamvas Béla Kiskönyvtár
  1. Unicornus (2020)
  2. Sziget (2020)
  3. Magia-szutra (2021)
  4. Platón-fordítások (2021)
  5. Az ősök útja és az istenek útja (2021)
  6. Az Öt Géniusz földje (2021)
  7. A bor filozófiája (2022)
  8. Speak Easy (2022)
  9. Fiatalkori írások 1. (2022)
  10. Fiatalkori írások 2. (2022)
  11. A világválság (2022)
  12. A magyar Hyperion (2023)
  13. Silentium (2023)
  14. Öt meg nem tartott előadás (2023)

Fordításai szerkesztés

  • Kung Fu-ce: Lun yü. Kung mester beszélgetései, bevezetéssel (Bibliotheca, 1943)
  • Platon összes művei I-II. (Faragó Lászlóval, Gyomlay Gyulával, Kövendi Dénessel és másokkal közösen, Magyar Filozófiai Társaság, 1943)
  • Tibeti misztériumok, bevezetéssel (Bibliotheca, 1944)
  • Henoch Apokalypsise, bevezetéssel (Bibliotheca, 1945)
  • Herbert Read: Szürrealizmus (Index, Röpirat és vitairat könyvtár 9., 1947)
  • Herakleitos 131 fennmaradt mondata (Index, Röpirat és vitairat könyvtár 17/18., 1947)
  • Jakob Böhme: A lélekről szóló negyven kérdés (1952) (Medio Kiadó, Bp. 2013. /Hamvas Béla művei 22./)
  • Muraszaki Sikibu: Gendzsi regénye (Európa Könyvkiadó, 1963)

Fordítások műveiből (válogatás) szerkesztés

  • Philosophie des Weins (Edition Marika Marghescu, 1999)
  • A bor géniusza – In memoriam Hamvas BélaSzél Ágnes fotóival / Idézetek négy nyelven: magyar, angol, német, francia (Medicina Kiadó, 2002)
  • The Philosophy of Wine (Magyarból fordította: Peter Sherwood, Medio Kiadó, Budapest, 2016)
  • Bäume (Editio M Verlag, 2003)
  • Filozofia vína (A bor filozófiája) (Magyarból fordította Karol Wlachovský, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2003)

Kiadatlan művei szerkesztés

  • Fiatalkori versek
  • A növényvilág Jókai regényeiben (1912/13)
  • Honvédelmünk fejlődése (1913/14)
  • Csokonai és Kisfaludy S. lírája (kb. 1920)
  • Otto Ernst als Realromantiker (1921)
  • Seth (Kereszténység és hagyomány) (1946)
  • [Az egyetlen anthropológia] (1951)
  • Napló (1946. Budapest – 1947-51. Szentendre)
  • Napló (1953. IX. Inota – 1954. VII. Tiszapalkonya)
  • Három megjegyzés Martyn Ferenc képeihez (kb. 1961-63)
  • Bruchstück (1963)
  • Unicornus (átdolgozott, rövidített esszé, 1963)
  • Regényelméleti fragmentum (átdolgozott változat, 1963)
  • Lexikon szócikkek (1964)
  • Molnár Sándor (1966)

Elveszett (lappangó) művei szerkesztés

  • Előjáték (elbeszélés)
  • Erdőirtás (elbeszélés)
  • Fügefahimnusz (esszé)
  • Géza vezér (elbeszélés)
  • Ismeretlen szerző (naplójegyzetek)
  • Jávorka (kisregény)
  • Oroszországi napló (naplójegyzetek)[44]
  • Pater Theodor (elbeszélés)
  • A pokol költői (tanulmánykötet)
  • Simon György szerencséje (kisregény)
  • Szabad ég alatt (elbeszélés)
  • Szent János éjszakája (kisregény)
  • Szombaton vége (kisregény)
  • Tíz meg nem tartott előadás (tanulmányok)

Online hozzáférhető művek (válogatás) szerkesztés


Irodalom szerkesztés

  • Ambrus Lajos (szerk.): Krízis és karnevál – Hamvas Béla emlékezete (Nap Kiadó, 2009)
  • Baka Györgyi (szerk.): A beváltás helye. A százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár előadóinak írásai Hamvas Béláról a 15 éves népfőiskolai képzés köszöntésére (Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, 2012)
  • Bódis Zoltán: Hamvas-írás. A hamvasi nyelvszemlélet megközelítése (Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1997)
  • Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig. A hamvasi hagyományértelmezés stádiumai (Életünk, 2007/2–3., 28–44.)
  • Czakó Gábor: Szótárkönyv A-Z (Hamvas Szótár) (Szerzői kiadás, 2001)
  • Danyi Zoltán: Kivezetés a szövegből. Hamvas Béla regényei (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2008)
  • Darabos Pál – Szathmári Botond (szerk.): A nevezetes névtelen – 30 éve hunyt el Hamvas Béla (Osiris, 1999)
  • Faragó Ferenc: Hamvas Béla kereszténységszemlélete (Koinónia, 2003. június–július)
  • Farkas Attila MártonMund Katalin: Rekviem egy elveszett mítoszért. A Hamvas-kultusz (Valóság, 2001/8. 51-64.)
  • Isztray Botond: Ugyanis Hamvas Béla (Napkút Kiadó, Káva-Téka Füzetek 78., 2013)
  • Kállay Kotász Zoltán: H (Napút-füzetek 106., 2016)
  • Kelemen Zoltán: A meseíró Hamvas Béla (Eső, 2001/2.)
  • Kelemen Zoltán: Pokoli riport (Új Forrás, 2003/1.)
  • Kelemen Zoltán: Töredék és remekmű. Hamvas Béla Karnevál és Regényelméleti fragmentum című műveinek összehasonlító elemzése (Forrás, 1994/4. 38-44. o.)
  • Kemény Katalin: Az ember, aki ismerte a saját neveit – Széljegyzetek Hamvas Béla Karneváljához (Akadémiai Kiadó, 1990)
  • Kemény Katalin: Élet és életmű (Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, 2009)
  • Kurucz Anikó: Hang, szó, személy - Hamvas Béla nyelv-gondolkodásának filozófiai és poétikai aspektusai (L'Harmattan, 2022)
  • Kurucz Anikó: Fellobbant horizontok - Hamvas Béla művészetszemlélete, tájpoétikája és tudományképe (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2021)
  • Keszi Imre: A füstparipa farka (Diárium, 1946)
  • László Ruth – Szathmári Botond (szerk.): Fényvaluta. 110 éve született Hamvas Béla (Helikon, 2007)
  • Lengyel András: „…szólj, Szokrates, van értelme még?” – Hamvas Béla filozófia-képe (Forrás, 2005/10.)
  • Lőrinczné dr. Thiel Katalin: Hamvas Béla és a "realizálás" (In: Alternatív tradíciók a magyar filozófia történetében.Fehér, M István (szerk.) ; Veres, Ildikó (szerk.) Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1999. 385-392.)
  • Lőrinczné Thiel Katalin: A hit lovagja és a "várakozó". Kierkegaard hatása Hamvas Bélára (Pro philosophia füzetek, 28., 2001, 143-151.)
  • Lőrinczné dr. Thiel Katalin: Maszkjáték (Humán Tudományokért Kiadó, Veszprém, 2002)
  • Miklóssy Endre: Hamvas Béla (Új Mandátum Könyvkiadó, 2002)[22]
  • Mórocz Zsolt: Öt Hamvas-mondat (Kortárs, 2005/5.)
  • Nyitrai Tamás: Hamvas Béla Karneváljának világirodalmi előzményei (Magánkiadás, Budapest, 2019/2021)[23]
  • Nyitrai Tamás Hamvas Béla Karneváljának helye a világirodalomban. 2020. [24]
  • Nyitrai Tamás „Minden az Egy varázslata” - Az egyetemes hagyomány Hamvas Béla Karneváljában. In: Hamvas Béla és a hagyomány (esszék, tanulmányok Hamvas Béla emlékére), Pannónia Kulturális Egyesület, Kaposvár, szerk. Farkas Szilárd, Szemes Péter és Zóka Péter, 2020.[25]
  • Nyitrai Tamás A kereszténység Hamvas Béla Karnevál című regényében. In: Hamvas Béla és a kereszténység (esszék, tanulmányok Hamvas Béla emlékére), Pannónia Kulturális Egyesület, Kaposvár, szerk. Farkas Szilárd, Szemes Péter és Zóka Péter, 2021 [26]
  • Nyitrai Tamás Hamvas Béla Karneváljának előzményei a magyar irodalomban (magánkiadás, Budapest, 2022)[27]
  • Odorics Ferenc: Hamvas Béla: posztmodern (Korunk, 2006/július)
  • Oravecz Barna: Rejtett struktúrák Hamvas Béla Karnevál című regényében (In: „…még onnét is eljutni túlra…” Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére, Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XXXIII., Tinta Könyvkiadó, 2004, 472–489.)
  • Palkovics Tibor: A kárhozattól a védtelenségig. (Hamvas Béla háborúfelfogásának megközelítéséhez.) (In: Tempevölgy, XX. évf. 2018, 1. sz., pp. 42-51.)
  • Palkovics Tibor: Hamvas Béla "aktualitása". (In: Napút, XX. évfolyam 10. szám, 2018 dec., pp. 5-6.)
  • Palkovics Tibor: "Minden ajtót kinyitni." (Hamvas Béla 1945 és 1950 közötti írásaihoz.) (In: Életünk, LVIII. évf. 2020, 10. sz., pp. 61-80.)
  • Palkovics Tibor: A boldogtalanság művészete. (In: Magyar Szemle, XXX. évf. 1-2. sz., pp. 62-69.)
  • Szántó F. István: Hamvas Béla és Hölderlin (Szempontok A magyar Hüperión olvasásához) (Új Forrás, 2003/1.)
  • Szántó F. István: Hamvas Béla „görög tárgyú” írásai és a Sziget-mozgalom (Kortárs, 2003/8.)
  • Szathmári Botond (szerk.): Gyémántnál keményebb – 100 éve született Hamvas Béla (Mont Humán Menedzser Iroda Kft., 1997)
  • Szathmári Botond: A hagyománytudat szerepe a XXI. században (Hamvas Béla nyomán) (Polisz, 2003/április-május)
  • Szepesi Attila: Hamvas Béla esszéi (Tiszatáj, 1995/4.)
  • Szentkuthy Miklós: Gyermek keresztes hadjárat (Magyarok, 1947. október)
  • Hamvas szókincstár, Szakács Gábor szerkesztésében
  • Veres, Ildikó: A bor mint hieratikus maszk – Hamvas Béla kérdésfeltevései az életvilág és a „bor filozófiája” közötti összefüggésekre pp. 135-147.In: Garaczi, Imre (szerk.) Érték és sors : Nemzetpolitika – kulturális örökség – identitás. Veszprém, Magyarország : Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, (2012) p. 449
  • Veres, Ildikó: Hiány és létteljesség, Budapest, Magyarország : L'Harmattan Kiadó (2017) , 220 p.
  • Veres, Ildikó: Protestáns magyar bölcselők emberképe 2. EGYHÁZTÖRTÉNETI SZEMLE 19. évfolyam 2. szám A. D. MMXVIII pp. 92-109. , 18 p. (2018)
  • Veres Ildikó: Hallgatás, hallgatólagos tudás, hazugság fogalomkörei Polányi Mihály és Hamvas Béla gondolatvilágában. ARC ÉS ÁLARC 3 : 1 pp. 197-219. , 22 p. (2019)
  • Veres, Ildikó: Valóság és imagináció néhány hazai művészetelméletben MAGYAR MŰVÉSZET: A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA ELMÉLETI FOLYÓIRATA VIII. : 1 pp. 82-87. , 6 p. (2020)
  • Weiner Sennyey Tibor: Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve (Esszék. Első kiadás. Orpheusz Kiadó. Budapest. 2019. Második kiadás. Magyar PEN Club. 2019.)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  3. Budapest XIV. kerületi állami halotti anyakönyv 1669/1968. folyószám
  4. Hamvasék a Rázgha Pál utcában (ma Holub utca) laktak, amely Pozsony villanegyedében, hegyoldalban feküdt.
  5. Első nyomtatásban megjelent műve valószínűleg a Három nap a Dunántúlon című elbeszélés, mely a Pápán kiadott Szövétnek ifjúsági folyóiratban jelent meg 1913-14 során három folytatásban, és amely írás a Magyar Turista Egyesülettől pályadíjat nyert.
  6. Hamvas hadapródként vonult be, majd előléptették zászlósnak, végül hadnagyként szerelt le. A háború végén bizonyos fokú rokkantságot állapítottak meg nála, rokonai és ismerősei javasolták neki, hogy folyamodjon rendszeres rokkantsági járadékért, ő azonban ezt visszautasította, mondván, hogy nem pénzért vett részt a háborúban.
  7. Hamvas, Béla. "Interview", Patmosz – Esszék, első rész (1958-64). Szombathely: Életünk Könyvek, 260.. o. [1992] 
  8. Valójában a család egy része, Hamvasné és a gyerekek már évekkel korábban átköltöztek, csak a családfő maradt Pozsonyban a líceumi tanári állása miatt. A kiutasítás után az egész család a krisztinavárosi Maros u. 8. alatti lakást foglalta el, amely előzőleg Hamvas Béla nagyanyjáé volt.
  9. Hamvas iratai a második világháborúban megsemmisültek, de családjának emlékezete szerint az utolsó vizsgáit nem tette le, így végzettséget nem szerzett.
  10. Hamvas József akkoriban Budapest polgármesterének, Sipőcz Jenőnek a külföldi sajtóreferense volt, és az ő segítségével tudta fiát munkához juttatni a Budapesti Hírlapnál, ahol egyébként ő is, már korábban és akkoriban is, publikált.
  11. Külső munkatársként Hamvas a Budapesti Hírlapban és a Szózatban összesen 105 cikket jegyzett, többségében szatirikus karcolatokat.
  12. Előbb havidíjas hivatalnok, majd 1936-tól (Ravasz László református püspök közbenjárására) II. osztályú, 1942-től I. osztályú könyvtártiszt, végül könyvtári főtiszt. (Közös életrend – Válogatás Hamvas Béla esszéiből, előszó, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1988, 5–7. o.)
  13. Hamvas írásai többek között az Athenaeum, Bizonyság, Debreceni Szemle, Diárium, Esztétikai Füzetek, Esztétikai Szemle, Ezüstkor, Forrás, Független Szemle (Thomas Mark álnéven), Híd, Katholikus Szemle, Magyar Kulturszemle, Napkelet, Nyugat, Országépítés, Országút, Pannonia, Protestáns Szemle, Sorsunk, Társadalomtudomány és Válasz lapjain jelentek meg.
  14. Feltételezhető, hogy saját kérésére nem írta le sehol Hamvas Jakabfalvy nevét. A megnevezéshez legközelebb a J. D. avagy a beavatás című esszéjében jutott (Patmosz I.), de nevének említése nélkül megidézi alakját például a Titkos jegyzőkönyv kötet Apokaliptikus monológjában és az Unicornis esszéi közül a Beszélgetésekben.
  15. Angyal Sándor és Mayer Anna lánya, akivel Hamvas még a Budapesti Hírlap szerkesztőségében ismerkedett meg, ahol Angyal Ilona könyvelőként dolgozott.
  16. A házasságkötés bejegyezve a Budapest VIII. ker. polgári házassági akv. 804/1928. folyószáma alatt. A templomi szertartást Hamvas édesapja, József vezette.
  17. A budapesti kir. tszék 37.818/4. 1935. sz. ítélete. Angyal Ilona haláláig viselte Hamvas nevét, és volt férje a háború végéig, 1945-ig „nőtartást” is fizetett neki.
  18. A mű eredeti címe Karnevál volt, Hamvas később változtatta meg (Dosztojevszkij regényére is utalva) Ördöngösökre, miután eldöntötte, hogy „nagy regényének” címe Karnevál lesz.
  19. A kör idealisztikus céljait Hamvas az Álarc és koszorú című tanulmányában foglalta össze.
  20. Első alkalommal munkahelyének, a Fővárosi Könyvtárnak 1937-es évkönyvében, majd 1938-ban különlenyomatként, végül 1983-ban önálló kötetként, de a bibliográfia elhagyásával, és két másik hasonló tematikájú esszével, a Modern apokalipszissel és a Krízis és katarzissal kiegészítve a Magvető Könyvkiadó „Gondolkodó magyarok” sorozatában, Szigethy Gábor szerkesztésében jelent meg a tanulmány.
  21. Hamvas 150 pengőt kapott, ami alig volt kevesebb akkori havi fizetésénél, 160 pengőnél.
  22. Hamvas párttagságának pontos kezdete, ahogy annak megszűnése (nemcsak idejét, hanem módját tekintve is) ismeretlen. Mivel a marxista-kommunista nézeteket korábban komoly kritikával illette. Így a késztetés is problematikus, csupán sejthető, hogy szerepet játszhatott a belépésében apósa, Kemény Gábor, illetve barátja, Szabó Lajos hatása, akik MKP tagok voltak.
  23. Titkosrendőr volt Hamvas Béla? – Weiner Sennyei tibor
  24. Ennek az állításnak semmiféle bizonyítékát nem találta meg Darabos Pál, ezért a Hamvas Béla életéről szóló háromkötetes monográfiájából ki is hagyta.
  25. A könyvsorozat gyűjteményes, új kiadása Európai műhely címmel 1990-ben jelent meg (Baranya Megyei könyvtár, Pannónia Könyvek sorozat).
  26. A kötet 1946 és 1948 között négy kiadásig jutott, ötödször 1990-ben, a Hamvas-életműsorozat nyitódarabjaként jelent meg (a korábbi kiadásokhoz képest csonkított formában).
  27. Lukács György: Az absztrakt művészet magyar elméletei (In: Új magyar kultúráért, Szikra, Budapest, 1948, 152-169 o.)
  28. A Kiadói Főigazgatóság azt kérte Hamvastól, hogy keresse fel a korábbi párttitkár, „kulturális felelős” Mesterházi Lajost. Mesterházi utalt arra, hogy mindenkinek, aki a közéletben valamilyen módon meg kíván jelenni, „le kell tennie a garast”. Hamvas válasza: „Úgy tudom, hogy itt csak én tettem le a garast”.
  29. Egyes adatok (pl. az 1968. november 15-én, az Esti Hírlapban közölt, Hamvas Béla elhunytáról beszámoló rövid gyászjelentés) szerint Hamvas 1964 után a Világirodalmi Lexikon szerkesztőségében dolgozott. Itteni munkájának jellege, rendszeressége, és általában az információ hitelessége is még vizsgálatra szorul.
  30. Hamvas halála előtt néhány hónappal Molnár Sándorra – aki őt mesterének, szellemi beavatójának tekintette – bízta kéziratainak nagyobbik részét. Kemény Katalin férje halála után visszakérte Molnártól a kéziratokat.
  31. Metapoiésis, A Jóisten uzsonnája, Three points (Új Írás, 1976. november)
  32. Kardos György, a Magvető Kiadó akkori igazgatója maga látta el a cenzori teendőket, kihúzott egy rövidebb részt (női hóhérképző intézet sztahanovista munkaversenyéről tudósító újságcikk) a regényből, aztán szabad utat adott a megjelenésnek.
  33. Életünk, 1987/11., szerkesztette Várhegyi Miklós és Kőszegi Lajos, a lapszám szerzői többek között Esterházy Péter, Spiró György, Szőcs Géza, illetve Kemény Katalin és Dúl Antal.
  34. A hársfát a Tagore sétányon ültették, alatta pedig táblát helyeztek el a következő szöveggel: „Az ember Isten kertjében él…”. Ezt a fát Hamvas Béla emlékére Sava Babic (Belgrád) ültette. 2000. március 22.
  35. Meghalt Hankiss Ágnes (magyar nyelven). Infostart.hu. (Hozzáférés: 2021. november 10.)
  36. Horváth Virág. „Megalakult Veszprémben a Hamvas Béla Kör”, VEOL (Hozzáférés ideje: 2023. április 29.) 
  37. A név álnév, a kötetet valójában Hamvas Béla és Kemény Katalin írta.
  38. Hamvas a hüperioni leveleket eredetileg a 30-as évek közepén írta, majd később átdolgozta őket, a második változat azonban részben elveszett. Az életműkiadás az első változatot tartalmazza, kihagyásokkal, illetve betoldásokkal a második változatból.
  39. Az életműkiadás 23-25. kötetét, a Naplókat és Leveleket Danyi Zoltán szerkesztette.
  40. Az életműkiadás 26-31. köteteit Palkovics Tibor szerkesztette. A 32-33. kötet szerkesztette Palkovics Tibor és Várhegyi Miklós.
  41. Krízis és katarzis - Hamvas Béla – MEDIO Kiadó, Hamvas Béla Alapítvány (magyar nyelven). hamvasbela.hu. [2019. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 7.)
  42. Szellem és exisztencia - Hamvas Béla – MEDIO Kiadó, Hamvas Béla Alapítvány (magyar nyelven). hamvasbela.hu. [2019. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 7.)
  43. A hagyomány antropológiája - Hamvas Béla – MEDIO Kiadó, Hamvas Béla Alapítvány (magyar nyelven). hamvasbela.hu. (Hozzáférés: 2019. május 7.)
  44. A napló keletkezésére és eltűnésére Dúl Antal is utal egy vele készített 2010-es interjúban (Weiner Sennyey Tibor: "Lehet koncentráltan élni" - Beszélgetés Dúl Antallal a Hamvas-naplók megjelenése alkalmából - Második rész (irodalmijelen.hu))

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Hamvas Béla témájú médiaállományokat.
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Hamvas Béla témában.