Hans von Hentig

Hans von Hentig (Berlin, 1887. június 9. – Bad Tölz, 1974. július 6.) az Amerikai Egyesült Államokban élt német származású kriminológus, szociológus, pszichológus, a viktimológia megalapítója.

Hans von Hentig
Született	1887. június 9. Berlin
Elhunyt	1974. július 6. (87 évesen) Bad Tölz
Álneve	Hans Dankberg
Állampolgársága	német
Házastársa	Frederike
Foglalkozása	pszichológus jogász kriminológus forradalmár egyetemi oktató
Iskolái	Lajos–Miksa Egyetem Párizsi Egyetem Berlini Egyetem
Kitüntetései	a Német Szövetségi Köztársaság Rendjének nagykeresztje
Sírhelye	Bad Tölz
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete és főbb művei

Tekintélyes ügyvéd fiaként született. Münchenben, 1912-ben szerzett jogi doktorátust. Jogi tanulmányait természettudományi és orvostudományi ismeretekkel egészítette ki. Büntetőjogi szemelvények című első monográfiája 1914-ben jelent meg, amelyben széles területről gyűjtött össze tényeket a bűncselekmények oksági kérdéseinek tanulmányozásához.

Az első világháborúban tartalékos tisztként vett részt. Háborús naplója Mein Krieg (Az én háborúm) címmel 1919-ben jelent meg.

A családi vagyona anyagilag függetlenné tette, és lehetőséget adott számára, hogy 1929-ig magántudósként történelmi-szociológiai, politikai és patográfiai kérdésekkel foglalkozzon. Publikációi felismerhetővé tették, hogy szenvedélyes érdeklődéssel kísérte a háború utáni Németország politikai fejlődését. Több oldalról elemezte az 1918. novemberi német polgári demokratikus forradalom kérdéseit Írásművek a német forradalomról (1918), A forradalom elfajulása (1920) című tanulmányaiban. Rudolf Hessen keresztül ismeretségbe került Adolf Hitlerrel, aki személyesen kísérelte megnyerni őt a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak (NSDAP), vagyis a fasiszta náci pártnak. De Hentig ezt elutasította, még mielőtt felismerhetővé vált volna, hogy Németországot a katasztrófába sodorják. Ez időben megjelent írásai (Robeepler; A hatalomvágy pszichopatalógiája (1924); Tiberius; Császárok őrületéről; Machiavelli; Az államcsíny és az államérdek pszichológiájának tanulmányozása) figyelemre méltók.

Nyílt politikai állásfoglalására 1923. november 9-e után került sor, amikor is a Hitler elnökletével működő fasiszta náci párt sikertelen puccskísérletet hajtott végre a hatalom megszerzése céljából. Ez volt a müncheni sörpuccs. A szászországi és a türingiai kormány felkérésére, a tartományi rendőrséggel együttműködve egy védelmi köteléket állított fel a müncheni puccsisták esetleges észak felé történő előrenyomulásának megakadályozására. 1924-ben írt egy beszámolót, ez egyszersmind profetikus műve Bannberg-Berlin (A napóleoni bekerítési stratégia történetéről) címmel a közép-német munkásság csendes seregéről, amely a német felbomlás szellemét visszaküldi barlangjába. A nemzetiszocialisták sohasem felejtették el ezeket a tetteit.

1925-től 1933-ig Gustav Aschaffenburg (1866–1944) német pszichiáterrel együtt egy kriminálpszichológiával (kriminológiával) és büntetőjogi reformmal foglalkozó Monastsschrift für Kriminalpsyshologie und Strafrechtsreform című havi folyóiratot szerkesztett. Közben, 1930-ban magántanári képesítést szerzett. Egyetemi tanár lett a kieli, majd 1933-tól a Bonni Tudományegyetemen.

1933. január 30-án Adolf Hitler birodalmi kancellár, majd 1934. április 1-jén – magához ragadva az államfői tisztet is – führer lett. A fasiszták hatalomra jutása után Hentinget – náciellenes beállítottsága miatt – 1935. január 1-jén expresszlevél útján nyugdíjazták.

1937-ben, 43 éves korában Hentig feleségével együtt az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Különböző egyetemeken tanított. Rendszeresen megjelent tanulmányaiban a bűnözés szociológiai kérdéseivel foglalkozott, így többek között a szegény sorsú bűnözők védelmével, az amerikai négerek és az indiánok bűnözésének problémáival stb.

1940-ben jelent meg első műve, amelyben az elkövetők és az áldozataik kölcsönös egymásra hatásának szociálpszichológiai kérdéseit vetette fel. A viktimológiát mint új bűnügyi ismeretrendszert megalapozó The Criminal and His Victim című tanulmánya a bűnözők szociológiájáról 1948-ban jelent meg.

Hentig 1951-ben tért vissza a Német Szövetségi Köztársaságba. A Bonni Tudományegyetemen ugyanarra a tanszékre került, amelyről egykor száműzték. A jogi fakultás dékánja lett. A kriminológiai szemináriumain sokrétűen mutatta és vitatta meg a bűnözés problémáit. A résztvevők számát mindig kb. egy tucat hallgatóra csökkentette, hogy mind megalapozottabb kriminológussá képezhesse ki őket. 1955-től nyugdíjasként élt Bad Tölzben, ahol szinte kimeríthetetlen munkabírással, élénk gondolati telítettséggel és kritikusan írt a bűnözés sokrétű problémáiról.

Hentig 1954–1959-ben Az egyes bűncselekmények pszichológiája című művében a lopás, a betöréses lopás, a rablás, az emberölés, a csalás és a zsarolás komplex elemzése során részletesen kimutatta az áldozatok személyiségének, magatartásának szerepét a létrejövő bűnügyi szituáció folyamatában a káros eredmény bekövetkezésében.

1962-ben megjelent A bűnözés című műve második kötetében új ábrázolásban mutatta be az először 1948-ban kifejtett áldozatelméletét. E művében a bűnöző embert az idő és tér erőjátékában, a környezeti tényezők hatalmában szemlélte. Az áldozatról mint a bűnös ember (delikvens) környezetének egyik alkotórészéről szólt.

Hentig a bűnözéssel kapcsolatban írt, valamint az egyes bűncselekményekről (gyilkosság, rablás, zsarolás stb.) szóló tanulmányaiban szisztematikus vizsgálat alá vonta, rendszeresen tárgyalta a természetes személy sértettek számtalan vonatkozásait. Tárgyalta a rejtett bűnözés egyes jellemzőit, amelyet ő „sötét mezőnek” nevezett, így nem csak alapot teremtett, de hatalmas ösztönzést is adott a viktimológia keretében a viktimológia fejlődésének.

Személyisége és munkássága úgy értékelhető, hogy széleskörűen képzett, haladó gondolkodású kriminológusként járult hozzá a bűnözésről szóló ismeretek gazdagításához. Mindig fő törekvése volt, hogy összehangolja az elméletet a gyakorlattal, műveivel új utat kijelölve továbbfejlessze a kriminológiát.

A Német Kriminológiai Társaság 1964-ben, munkásságának magas fokú elismeréseként az Arany Beccaria-emlékéremmel tüntette ki.

Források

• Dr. Tóth Tihamér: A viktimológia ismeretelmélete; hozzáférhető: http://mek.niif.hu/04100/04169/html/index.htm
• Korinek László: Kriminológia I–II., Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2010. ISBN 9789639722842