Hidegháborús fegyverkezési verseny

A hidegháború egyik fontos jellemzője a fegyverkezési verseny a NATO (főleg az Amerikai Egyesült Államok) és a Szovjetunió között. A versengés technológiai és katonai téren is folyt, amely sok tudományos felfedezést eredményezett. Kiváltképpen a rakéták fejlesztésében történt hatalmas előrelépés, amely az űrversenyhez vezetett. Az első űreszközöket indító hordozórakéták legtöbbjét katonai rakétákból építették meg.

Egy amerikai LGM–118A Peacekeeper („békefenntartó”) interkontinentális ballisztikus rakéta indítása

Más területek, ahol jelen volt a fegyverkezési verseny: sugárhajtású repülőgépek, bombázó repülőgépek, felderítő repülőgépek, felderítő műholdak, nukleáris fegyverek, vegyifegyverek, biológiai fegyverek, légvédelmi rakéták, hagyományos tüzérség, levegő-levegő rakéták (az SRBM-et is beleértve), interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM), ballisztikus-rakéta elhárító rendszerek (ABM), páncélozott járművek, automata lőfegyverek, rakétameghajtású gránátok, tengeralattjárók, tengeralattjárókról indított ballisztikus rakéták (SLBM), elektronikus felderítés. A két nagyhatalom gyakran adott el fegyvereket a harmadik világ országainak, hogy kipróbálják, melyik fegyverrendszer erősebb.

Minden terület nagymértékű befektetéseket igényelt. Sok téren a nyugati fegyverek a digitális számítógépeknek köszönhetően fejlettebbek voltak, ezért a keletiek több fegyvert építettek meg, nagyobb mennyiségben.

A főleg ICBM-eken keresztül folytatott nukleáris fegyverkezési verseny egyik jellemzője a kölcsönös megsemmisítés volt (angolul MAD (Mutually Assured Destruction), amely szó szerint „őrült”-et is jelent). Ez azt jelentette, hogy egyik fél sem támadhatta meg a másikat, mert mindkettő megsemmisülne, és a bolygót kipusztítanák.

A Szovjetunió felbomlása után sok új, fejlett technológia került a napvilágra. Repülőgépek, rakéták, kis fegyverek és tömegpusztító fegyverek is tulajdonost cseréltek. Néhány esetben ezek a fegyverek a volt tagállamokban szóródtak szét, ahol nem tudják megfelelően tárolni és őrizni ezeket.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Nukleáris holokauszt