Holland Roden

amerikai színésznő

Holland Marie Roden (Dallas, Texas, 1986. október 7. –) amerikai színésznő, legismertebb szerepe Lydia Martin a Teen Wolf – Farkasbőrben című sorozatban.

Holland Roden
Született1986. október 7. (37 éves)
Dallas
Állampolgárságaamerikai
Foglalkozása
  • színész
  • televíziós színész
  • filmszínész
Iskolái

A Wikimédia Commons tartalmaz Holland Roden témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Gyermekkora szerkesztés

Holland 1986. október 7-én született a texasi Dallasban. Már egészen fiatalon érdekelte a színészkedés, ám tanulmányaira nagyobb hangsúlyt fektetett. A Hockaday School intézményében tanult, ami egy csak lányoknak fenntartott bentlakásos iskola, innen az UCLA molekuláris biológia és női tanulmányok szakára került, ahol három és fél évig orvosi gyakorlatokra járt és tanult, hogy kardiológiai sebész legyen. Nappali tagozatra járt, de az időbeosztása miatt végül szakot váltott, a diplomáját viszont sikeresen megszerezte.

Pályafutása szerkesztés

Holland pályafutását az HBO-nál kezdte, a 12 Miles of Bad Road című sorozatban, ahol Bronwynt játszotta. 2008-ban Emily Locke-ot játszotta a Lost című sorozatban. 2008–2010-ben több szerepet is játszott, például a CSI: A helyszínelők, a Cold Case, a Weeds, a Community és a Gyilkos elmék sorozatokban.

2011 és 2012-ben több vendégszerepet is vállalt a Grace klinika, a Memphis Beat sorozatokban, továbbá játszott a House of Dustban is.

Holland Lydia Martint játszotta a Teen Wolf – Farkasbőrben című sorozatban, amely 2011 júniusában debütált. A sorozatban Tyler Posey, Dylan O'Brien, Tyler Hoechlin, Crystal Reed, Arden Cho, JR Bourne, Linden Ashby, Jill Wagne, Michael Hogan, Eaddy Mays, Seth Gilliam színészekkel játszott együtt.

Szerepei szerkesztés

Sorozatok
Év Eredeti cím Magyar cím Epizód Szerep
2007 CSI: Crime Scene Investigation CSI: A helyszínelők 8. évad 7. rész Kira Dellinger
2008 12 Miles of Bad Road - - Bronwyn
2008 Lost Lost - Eltűntek 4. évad 11. rész Emily Locke
2008 Cold Case Döglött akták 6. évad 4. rész Missy Gallavan
2009 Pushed - - Sascha
2009 Weeds Nancy ül a fűben 5. évad 1. rész Yogurt Peddler
2009 Community Balfékek 1. évad 10. rész Lány
2010 Criminal Minds Gyilkos elmék 5. évad 20. rész Rebecca Daniels
2010 The Event Az esemény 1. évad 6. rész A fiatal Violet
2011 Memphis Beat - 2. évad 3. rész Jill Simon
2011-2018 Teen Wolf Teen Wolf . Farkasbőrben Minden epizód Lydia Martin
2012 Grey's Anatomy Grace klinika 8. évad 11. rész Gretchen Shaw
2017 Channel Zero - 3. évad Zoe Woods
2017 Lore - 1. évad Bridget Cleary
Filmek
Év Eredeti cím Magyar cím Típus Szerep
2004 Consideration -Consideration Kisfilm Angela
2004 Back at the Ranch -Vissza a Ranch-ba Kisfilm Dawn Leatherwood
2009 Bring It On: Fight to the Finish Hajrá csajok: A nagy összecsapás Vígjáték Skyler
2011 Charlie Brown: Blockhead's Revenge - Kisfilm Peppermint Patty
2011ė Morning Love - Kisfilm Lány
2013 House of Dust Ház a fényben Horror Gabby
2016 Fluffy Kisfilm Leah Feeney

Elnyert díjak szerkesztés

2013: Young Hollywood Awards? a legjobb színészcsoportnak (megosztva Tyler Poseyval, Crystal Reeddel, Dylan O’Briennel és Tyler Hoechlinnel) - a Teen Wolf – Farkasbőrben sorozatban

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információ szerkesztés