III. Mikhaél bizánci császár

III. Mikhaél (görögül: Μιχαήλ Γ΄), (Konstantinápoly, 840. január 9. – Konstantinápoly, 867. szeptember 25.), uralkodott 842. január 20. – 867. szeptember 24., bizánci császár, Theophilosz és Theodóra gyermeke, az Amorioni-dinasztia tagja volt. Uralkodása alatt végleg leszámoltak a képrombolással, csapásokat indítottak az arabok ellen, illetve erre az időre tehető az ún. phótioszi egyházszakadás.

III. Mikhaél
A solidus előlapján az uralkodóként ábrázolt Theodóra anyacsászárné, a hátlapon pedig lánya, Thekla és a kiskorú III. Mikhaél látható
Ragadványneve	Részeges
Bizánci császár
Uralkodási ideje
842. január 20. – 867. szeptember 23./24.
Elődje	Theophilosz
Utódja	I. Baszileiosz
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Amorian dynasty
Született	840. január 19. Konstantinápoly
Elhunyt	867. szeptember 23./24. (27 évesen) Konstantinápoly
Nyughelye	Szent Apostolok temploma (Konstantinápoly)
Édesapja	Theophilosz bizánci császár
Édesanyja	Theodora
Testvére(i)	Maria Anastasia Constantine
Házastársa	Eudokia Ingeria Eudokia Dekapolitissza
Gyermekei	I. István konstantinápolyi pátriárka VI. León bizánci császár
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Mikhaél témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A régens árnyékában

A 840. január 19-én született Mikhaél helyett az édesanyja, a paphlagoniai Theodóra vezette régenstanács kormányzott. Ennek tagjai többnyire az anyacsászárné rokonai voltak: fivérei, Bardasz és Petrónasz, nagybátyja, Szergiosz Nikétiatész, illetve a pénzeken is ábrázolt lánya, az egyébként közügyekben részt nem vállaló Thekla. A legnagyobb befolyása Theodóra szeretőjének, Theoktisztosz logothetésznek volt, aki hamarosan az egyetlen tanácsadóvá vedlett át Bardasz ellenkezése ellenére. Theoktisztosz tehetséges és művelt politikus volt, intézkedéseivel jelentős aranytartalékot halmozott fel, illetve támogatta a tudományok oktatását.

Vallásügyek

Mihelyt a fanatikus ikonoklaszta Theophilosz meghalt, özvegye és hívei megkezdték a képtisztelet restaurációját. Leváltották a konstantinápolyi pátriárkát, VII. Jóannész Grammatikoszt, és utódjával, I. Methodiosszal karöltve egy zsinat kimondta a képtisztelet rehabilitációját 843 márciusában. A képrombolás felett aratott győzelem emlékére a nagyböjt első vasárnapja az ortodox egyházban az ortodoxia ünnepe: ekkor emlékeznek minden eretnekség feletti diadalra. Az eset további jelentősége, hogy bizonyos fokú autonómiája megmaradt az egyháznak.

Mivel Theodóra és kegyence igyekezett mértékletesen bánni a hajdani ikonoklasztákkal, kivívták a szélsőséges szerzetesi csoport, a zélóták haragját. Az ekkor Methodiosz ellen harcoló barátokat végül kiközösítették, ám a pátriárka 847-es halála után engedményképpen Ignatioszt, I. Mikhaél császár kasztrált és kolostorba vonult fiát tették meg a bizánci egyház fejévé, akinek erős kapcsolatai voltak a szerzetességgel.

Nagy gondot jelentettek a 8. századi képrombolók által támogatott anatóliai paulikiánusok. A keleti határ mentén olyannyira elszaporodott ez az eretnekmozgalom, hogy a 9. században már az ikonoklaszta császárok is kénytelenek voltak szembeszállni velük. Sokan a Meliténéi Emírségbe menekültek, és arab zsoldba álltak. Theodóra különös keménységgel folytatta a tisztogatásokat. Az üldözéseknek számos áldozata volt, és nagyon sok paulikiánus menekült a Boszporuszon túlra, Trákia területére.

Háborúk

Mutaszim kalifa 842-es halála után mód adódott az addig súlyos vereségeket okozó arabok elleni fellépésre. 843/844-ben rövid időre sikerült visszahódítani a kulcsfontosságú földközi-tengeri támaszpontot, Krétát, azonban 844-ben a mauropotamoszi ütközet ismét bizánci vereséggel végződött. A bagdadi kalifátus gyengélkedése azonban lehetővé tette a Lamosz határfolyó menti fogolycserét (845/846). A győzelmek felbátorították a konstantinápolyi vezetést, így történhetett, hogy 853-ban váratlanul bizánci flotta jelent meg Egyiptom partjainál, és lerombolta Damietta kikötőjét. (Az eset hatására intenzív hajóhadfejlesztés indult meg a Nílus deltájában.)

A balkáni szlávokkal is meggyűlt a császári adminisztráció baja. A nyugati themák minden erőfeszítésére szükség volt, hogy a peloponnésszoszi sztratégosz, Theoktisztosz Brüenniosz leverhesse a zavargókat, és adófizetésre kötelezhesse őket.

Az önálló császár

Theodóra mindeközben teljesen elhanyagolta fia, Mikhaél oktatását és nevelését, aki így (mint mellékneve is mutatja) felnőve elzüllött, részegessé vált, és anyai nagybátyja, Bardasz befolyása alá került – legalábbis ezt a képet sugározza az utókorra a Makedón-dinasztia politikáját kiszolgáló történetírás. Bár Mikhaél nem volt különösebben jelentős uralkodó, befolyásos kortársai (Bardasz és Phótiosz) révén egyeduralma alatt is történtek nagy horderejű események.

A puccs

A fiatal császár elégedetlen volt helyzetével, amit anyja kényszerített rá, és csak fokozta ellenállását, hogy anyja parancsára 855-ben elválasztották szeretőjétől, Eudokia Ingerinától, hogy Eudokia Dekapolitisszát adják hozzá. Mikhaél a hatalomból kirekesztett Bardaszhoz fordult, aki titokban visszatért Konstantinápolyba, majd 856-ban híveivel meggyilkoltatta Theoktisztoszt. Az ifjú uralkodó jelenlétében történt merényletet követően a szenátus elismerte Mikhaélt egyeduralkodónak. Lánytestvéreit zárdába küldték, és 858-ban a hatalmától megfosztott Theodóra is kénytelen volt apácának állni, miután fény derült szerepére egy Bardasz ellen elkövetett sikertelen merényletben.

Bardasz kora

856-tól kezdve az állam irányításában a császár caesari rangot kapott nagybátyja játszott központi szerepet. A jeles államférfi nevéhez kötődik a Magnaura-palotában működő egyetem megalapítása, illetve a tudós, de világi Phótiosz pátriárkai kinevezése Ignatiosz helyére 858. december 25-én. A kinevezés a bizánci zélótákkal és a római pápával, I. Miklóssal egyaránt konfliktushoz vezetett, ami az ún. phótioszi egyházszakadást eredményezte. Az államigazgatással és kulturális ügyekkel foglalatoskodó Bardasz mellett Mikhaél leginkább a hadügyekkel és a dorbézolással volt elfoglalva.

Arab háborúk

A muszlim arabok 813-ban foglalták el Palermo városát, megalapítva a Palermói Emírséget. Szicília ettől kezdve fokozatosan elveszett Bizánc számára: Mikhaél uralkodása végére mindössze Szürakuszai és Taormina maradt meg a császár felügyelete alatt, és a szaracénok átkeltek Dél-Itáliába is.

Keleten viszont sikert sikerre halmoztak Mikhaél és Bardasz hadai. A császár másik nagybátyja, Petrónasz már 856-ban bevette Szamoszata városát, majd Amida erődjét, és egészen Tephrikéig jutott. 859-ben Bardasz és III. Mikhaél közös hadjáratban ismét elfoglalta Szamoszatát, és a bizánci flotta Damietta egyiptomi kikötővárosát dúlta. Nagy gondot fordítottak az anatóliai erődrendszer felújítására (Anküra, Nikaia).

Fordulópontot jelentett a meliténéi emír, Umar 863. szeptember 3-án történt legyőzése Armeniakon és Paphlagonia thema határán. Az Amiszoszt elfoglaló emír alulmaradt Petrónasz seregeivel szemben, és maga is odaveszett. Ettől az időponttól kezdve indult meg Bizánci keleti terjeszkedése, ami a 10. században is folytatódott.

Szláv kapcsolatok

860-ban épp keleti hadjáraton volt Mikhaél és caesarja, amikor váratlanul megjelentek a varégok Konstantinápoly falai alatt. Hadjáratuk során elpusztították a főváros környékét, de a bevehetetlen falakkal nem tudtak mit kezdeni. Mikhaél és Bardasz minél hamarabb igyekezett hazatérni, de sokan még így is Szűz Mária közbelépésének tulajdonították a menekülést.

Az ezt követő időszak a térítés kora. A balkáni szlávokat már eddig is igyekezett a bizánci állam hű ortodox kereszténnyé nevelni, de most kitágult a láthatár. Az oroszok, illetve a velük szomszédos régi szövetséges, a Kazár Birodalom, illetve a Morva Fejedelemség egyaránt missziós célpontok voltak. Az időszak kiemelkedő személyisége Szent Cirill (eredetileg Kónsztantinosz, majd felvette a Kürillosz nevet) és fivére, Szent Metód (Methodiosz), akik kialakították a glagolita ábécét, megkezdték a Biblia ószláv nyelvre történő fordítását, majd Rasztiszláv morva fejedelem országában prédikáltak. Küldetésük azonban csak a keleti és a déli szlávok körében járt eredménnyel. Haláluk után a frankok római egyháza vette át helyüket a morva területeken, tanítványaikat pedig elüldözték.

A bolgárok megtérése

A morvákkal ellentétes utat járt be a még mindig pogány bolgárok régóta időszerű megtérésének folyamata. Ők kezdetben a frankokhoz fordultak I. Borisz bolgár kán vezetésével, amibe Konstantinápoly nem volt hajlandó belenyugodni. Miután az arabokat pacifikálták, 864-ben a bizánci hadsereg és a flotta Bulgária ellen vonult. Boriszt így sikerült meggyőzni, hogy a pápa helyett a pátriárkához forduljon. Keresztapja, a császár után a Mikhaél nevet vette fel, és a görög papok azonnal megkezdték a bolgár egyházszervezet kialakítását. Ennek etnikai szempontból is nagy jelentősége volt: a bolgár-türkök végleges elszlávosodának jele volt.

Borisz-Mikhaél leverte a vallásváltás miatt fellázadt bojárokat, és számos ellenkezőt kivégeztetett, ám nem volt elégedett Bizánccal, mivel az hallani sem akart önálló bolgár pátriárkátusról. A fejedelem ezért elfordult keresztapjától, és térítőket kért Rómából. Miklós pápa örömmel teljesítette kérését, és bár a lelkesen indult misszióknak nem volt nagy jövője, a 860-as években valóban úgy tűnt, hogy Phótiosz pátriárka elveszítette a potenciális veszélyforrást jelentő bolgárok lelki élete feletti ellenőrzést. Az eset tovább rontott az amúgy sem felhőtlen viszonyon pápa és császár közt, és 867-ben egy császári elnöklettel tartott zsinat kiközösítette a pápát.

Az új kegyenc

Mikhaél vesztét egy makedóniai paraszt okozta. A hatalmas testi erővel megáldott Baszileiosz istállófiúból emelkedett a császár bizalmasává, amit a hajdani szerető, Eudokia Ingerina feleségül vételével is megerősített. A mind nagyobbra törő kegyenc összetűzésbe került Bardasszal, és III. Mikhaél inkább mellette döntött. Egy Kréta elleni hadjárat során, 865. április 21-én Baszileiosz személyesen szúrta le a caesart, akinek oly sokat köszönhetett a birodalom.

Baszileiosz így hazatérésükkor, 866. május 26-án társcsászár lett, azaz a lehető legmagasabb rangot szerezte meg III. Mikhaél mellett. Mivel azonban a fiatal uralkodó viszonya hamarosan megromlott kegyencével, az nem habozott cselekedni: 867. szeptember 24-re virradóra a hálószobájában meggyilkoltatta egy lakoma után részegen fekvő Mikhaélt.

Források

• ↑ Ostrogorsky: Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963 389 383 6  

Előző uralkodó: Theophilosz

Bizánci császár 842 – 867

Következő uralkodó: I. Baszileiosz