Káel Csaba

(1961) magyar filmrendező

Káel Csaba (Miskolc, 1961. június 8. –) Kossuth- és Nádasdy Kálmán-díjas magyar filmrendező, érdemes művész,[1] a Müpa vezérigazgatója.

Káel Csaba
Stekovics Gáspár felvétele
Stekovics Gáspár felvétele
Született1961június 8. (62 éves)
Miskolc
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
FoglalkozásaFilm- és színházi rendező, producer, a Müpa vezérigazgatója
Iskolái
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Káel Csaba témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett diplomát szerkezet-építőmérnökként. 1989-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tv-rendező szakán végzett, tanárai Makk Károly, Szabó István, Gazdag Gyula, Ragályi Elemér és Illés György voltak.

1989 és 1991 között a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségi tagja, majd 1990 és 1993 között a Novofilm Kft.-nél dolgozott. 1990-ben részt vett a londoni East-West Producers Seminar képzésén, ahol tanárai Lynda Myles[1] és David Puttnam [2] voltak. 1991-ben alapítója, később kreatív igazgatója a Happy End Reklámügynökségnek. 1995 és 1998 között a Független Magyar Producerek Szövetségének tagja. 1997-ben alapítója és executive producere a Z+ Magyar Zenei Televíziónak. 2001 és 2002 között a Millenáris Teátrum és tévéstúdió művészeti tanácsadója, az intézmény alapkoncepciójának kidolgozója. 2002-től két éven át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA képzésen vett részt, 2005-től a Művészetek Palotája művészeti tanácsadójaként az operaprogramok szerkesztője. 2006 és 2007 között a Novus Művészeti Iskola osztályvezető tanára, 2008-tól tanít a Werk Akadémián. 2011. március 17-től a Müpa vezérigazgatója. 2013 és 2020 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke volt.[2] 2014-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja.[3] 2019. szeptember 1-től a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, vezetése alatt hozták létre a Nemzeti Filmintézetet.[4][5][6] Kormánybiztosi megbízása alatt 2022-ben a Magyarországon készített filmprodukciók regisztrált költése meghaladta a 250 milliárd forintot, ami mintegy 20%-os növekedést jelent az előző évhez képest.[7] 2020-ban a „televíziós Oscar-díjként” is emlegetett Nemzetközi Emmy-díjról döntő Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémiája (The International Academy of Television Arts & Sciences) tagjává választották.[8] A 2021-ben létrehozott Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek és a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál alapítója.[9]

Nős, három gyermek édesapja.

Filmográfia szerkesztés

  • 1986 Fradika (dokumentumfilm)
  • 1987 Nem – Humdrum (kisjátékfilm)
  • 1987 Hagyományainkból (táncfilm a Kodály Táncegyüttessel)
  • 1988 A másik szoba – The Other Room (tévéjáték)
  • 1989 Az új generáció választása – Choice of the New Generation
  • 1991 What about H? (dán–magyar kisjátékfilm)
  • 1991–1993 Novomoda (divatműsor-sorozat az MTV 1 televízióban)
  • 1993 Elindultam szép hazámból (portréfilm Tokody Ilona operaénekesről)
  • 1994 Kötéltáncos a szocializmusban (portréfilm Liska Tiborról)
  • 1995 Szól a világ (táncfilm Bartók Béla Román népi táncok című darabjára)
  • 2000 A Hannoveri Világkiállítás magyar pavilonjának Magyarország-filmje
  • 2002 Bánk bán (játékfilm)
  • 2005 Bartók 2005 (dokumentumfilm Bartók Béláról)
  • 2006 Orgona Ünnep – Párizs (dokumentumfilm)
  • 2006–2007 Szalon – kulturális divatsorozat a Duna Televízióban
  • 2007 Mester és a tanítványok (hatrészes dokumentumfilm-sorozat Illés György operatőrről és tanítványairól)
  • 2008 Mert én itt születtem (dokumentumfilm)
  • 2008 Kézjegy – Dubrovay László (portréfilm)
  • 2010 A Sanghaji Világkiállítás magyar pavilonjának imázsfilmje
  • 2013 Munkácsy (dokumentumfilm két részben)
  • 2015 Gyurika – Egy pólós vallomásai (portréfilm Kárpáti György vízilabdázóról)
  • 1987–2010 Több mint 600 reklámfilm, 28 videóklip

Fesztiválok szerkesztés

Alkotásai, munkái többek között a következő városokban voltak láthatók: Los Angeles, New York, Chicago, Palm Springs, Portland, Minneapolis, Cleveland, Philadelphia, Washington (USA); Palić (Szerbia); Jeruzsálem (Izrael); Szingapúr; Łódź (Lengyelország); Calcutta, Mumbai, Madras, Pune, Trivandrum (India); Isztambul (Törökország); Dhaka (Banglades); Barcelona (Spanyolország); Lima (Peru); Tokió (Japán); Sanghaj (Kína)

Prózai és zenés színpadi munkák szerkesztés

  • 1999 Mozart: Così fan tutte (Budavári Hilton Hotel, Dominikánus udvar)
  • 2000 Haydn: L’infedeltá delusa (Aki hűtlen, pórul jár) (Magyar Állami Operaház)
  • 2001 Gyöngyösi Levente: Gólyakalifa (Millenáris Teátrum)
  • 2001 Pinsuti: Mattea Corvino (Millenáris Teátrum)
  • 2001 Európa Operagála (Magyar Állami Operaház)
  • 2002 Erkel Ferenc: Bánk Bán (Magyar Állami Operaház)
  • 2002 Szilveszteri operagála José Curával (Magyar Állami Operaház)
  • 2003 Mozart: Szöktetés a szerájból (Magyar Állami Operaház)
  • 2005 Monteverdi: L’Orfeo (Müpa, Fesztivál Színház – nyitóelőadás)
  • 2005 Charpentier: Acteon
  • 2005 Purcell: Dido és Aeneas (Müpa, Fesztivál Színház)
  • 2006 Mozart: Varázsfuvola (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2006 Verdi: La Traviata (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2007 Verdi: Il trovatore (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2007 Rameau: Pygmalion (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
  • 2007 Verdi: A végzet hatalma (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Puccini: Pillangókisasszony (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Mascagni: Parasztbecsület, Leoncavallo: Bajazzók (Győri Nemzeti Színház)
  • 2008 Puccini: Bohémélet (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Puccini: A nyugat lánya (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Három tenor – Operagála (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
  • 2009 Rost Andrea – Operagála (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2009 Purcell: Tündérkirálynő - (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2009 Erkel Ferenc: Hunyadi László (Győri Nemzeti Színház)
  • 2010 Marlowe: Dr. Faustus (Budapesti Kamara Tivoli Színháza)
  • 2010 Donizetti: Szerelmi bájital (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2011 Mozart: Varázsfuvola (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely)
  • 2012 Bizet: Carmen (Győri Nemzeti Színház)
  • 2012 Händel: Hercules (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2012 Mozart: Szöktetés a szerájból (Királyi Operaház, Muscat)
  • 2012 Donizetti: Don Pasquale (Veszprém Fest)
  • 2012 Mozart: Figaro házassága (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely)
  • 2012 Ramón Vargas Operagála (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2012 Csajkovszkij: Anyegin (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2013 Ibn Battuta, az utazók hercege (Bahreini Nemzeti Színház, Manama)
  • 2013 Verdi: Attila (Sanghaji Nagyszínház, Sanghaj; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2013 Rameau: Hippolyte és Aricie (Magyar Állami Operaház)
  • 2013 Donizetti: Don Pasquale (gördülő opera) (Magyar Állami Operaház)
  • 2014 Verdi: Traviata (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely)
  • 2014 Händel: Nagy Sándor ünnepe (Litván Nemzeti Opera és Balettszínház, Vilnius; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2015 Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2015 Goldmark Károly: Sába királynője (Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Magyar Állami Operaház)
  • 2016 Donizetti: Don Pasquale (Erkel Színház)
  • 2016 Bartók: A kékszakállú herceg vára (CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál; Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál)
  • 2016 Rossini: A sevillai borbély (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely; Zempléni Fesztivál, Tokaj; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2018 Eötvös Péter: Senza sangue / Bartók: A kékszakállú herceg vára (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2018 Bartók: A kékszakállú herceg vára (Litván Nemzeti Opera, Vilnius)
  • 2018 Lehár Ferenc: A mosoly országa (Sanghaji Opera; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2018 Operettgála Kálmán Imre emlékére (Bolsoj Színház, Moszkva)
  • 2019 Puccini: Lidércek; Krizantémok (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem; Kodály Központ)
  • 2019 Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony; Örkény István – Tóth Péter: Tóték (Magyar Állami Operaház, Eiffel Műhelyház)
  • 2019 Puccini: Lidércek (65. Puccini Fesztivál, Torre del Lago)
  • 2019 Goldmark Károly: Sába királynője (Izraeli Operaház, Tel-Aviv; a Magyar Állami Operaház produkciója)
  • 2022 Tiszta forrás (Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek; Dubaji Világkiállítás)[10]

Operarendezőként szerkesztés

Operarendezőként többek között olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Plácido Domingo, Jonas Kaufmann, José Cura, Leo Nucci, Marton Éva, Ruggerio Raimondi, Renato Bruson, Miklósa Erika, Rost Andrea, Roberto Scandiuzzi, Joseph Calleja, Giuseppe Sabbatini, Komlósi Ildiko, Michaela Kaune, Elena Mosuc, Roberto Saccà, Marcello Giordani, Kurt Rydl, Ramón Vargas, Jevgenyij Nyesztyerenko, Pier Giorgio Morandi, Deborah Voigt, Christoph Eschenbach, Ferruccio Furlanetto. Több preklasszikus operát állított színre a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar előadásában, többek között a Müpa Fesztivál Színházának nyitóelőadását, Monteverdi L’Orfeo című művét.

Rendezvények, egyéb munkák szerkesztés

 
Plácido Domingo az Arénában

Díjai szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész), 2017. március 14. (MTI)
  2. A főváros értéket lát a Budapesti Tavaszi Fesztiválban, és meg fogja menteni (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2022. május 19.)
  3. Magyar tagokkal bővült az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia. www.mno.hu. [2018. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 19.)
  4. Káel Csaba lesz az új filmügyi kormánybiztos (magyar nyelven). Lokál, 2019. augusztus 23. (Hozzáférés: 2019. augusztus 23.)
  5. 9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok (magyar nyelven). hvg.hu, 2019. augusztus 23. (Hozzáférés: 2019. augusztus 23.)
  6. Januártól a Nemzeti Filmintézet venné át a Nemzeti Filmalap helyét. (Hozzáférés: 2020. június 10.)
  7. 2022 a rekordok éve volt a hazai filmiparban (magyar nyelven). NFI. (Hozzáférés: 2023. március 30.)
  8. Káel Csabát a nemzetközi tévéakadémia tagjai sorába választották. (Hozzáférés: 2020. június 10.)
  9. A Kormány 1927/2020. (XII. 17.) Korm. határozata. In: Magyar Közlöny, 2020. évi 281. szám. (Hozzáférés: 2022. május 19.)
  10. A MÁNE a Dubaji Világkiállításon járt. (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
  11. A 17. FINA Világbajnokság nyitó rendezvényeiről YouTube (4:04)
  12. FINA siker a Bea World - Best Event Awards díjátadó gáláján - Outdoor/indoor - Hírek - marketinginfo - marketing tudásportál. www.marketinginfo.hu. (Hozzáférés: 2018. december 19.)
  13. Budapest portál | Átadták a Budapest kulturális és turisztikai nagykövete 2018 díjat (hu-HU nyelven). budapest.hu. (Hozzáférés: 2018. május 31.)
  14. Átadták a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetéseket”, Híradó (Hozzáférés ideje: 2018. május 31.) (hu-HU nyelvű) 
  15. Káel Csaba a francia Becsületrend lovagja lett” (Hozzáférés ideje: 2018. május 31.) (magyar nyelvű) 

Források szerkesztés