Wikipédia

Karaburun-félsziget (Albánia)

albániai félsziget
Ez a szócikk az albániai félszigetről szól. Hasonló címmel lásd még: Karaburun (egyértelműsítő lap).

A Karaburun-félsziget (albán Gadishulli i Karaburunit) Albánia legnagyobb félszigete az ország délnyugati részén. Északnyugati kiszögellése, a Gjuheza-fok a szárazföldi Albánia legnyugatibb pontja, egyúttal az Adriai-tengert és a Jón-tengert elválasztó Otrantói-szoros keleti végpontja. A 62 km²-es félsziget gyakorlatilag lakatlan, közúthálózattal nem rendelkezik; természeti értékei gyalogtúrával vagy – Vlorából, Radhimából(wd) vagy Himarából – vízi úton közelíthetőek meg. Területe a Karaburun Natúrpark része, partvonalainak nagy része a Karaburun–Sazan Tengeri Nemzeti Park védelme alatt áll.

Karaburun-félsziget (Gadishulli i Karaburunit)
A félsziget északkeleti része a Vlorai-öböl felől
A félsziget északkeleti része a Vlorai-öböl felől
Közigazgatás
OrszágAlbánia
megyeVlora
községVlora
alközségOrikum
Népesség
Teljes népességismeretlen
Népsűrűség0 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület62 km²
Hosszúság17 km
Szélesség3-5 km
Tengerszint feletti magasság529 m
Legmagasabb pontKora-hegy (826 m)
IdőzónaUTC+01:00
Elhelyezkedése
Karaburun-félsziget (Albánia)
Karaburun-félsziget
Karaburun-félsziget
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 40° 22′, k. h. 19° 22′Koordináták: é. sz. 40° 22′, k. h. 19° 22′
A Wikimédia Commons tartalmaz Karaburun-félsziget témájú médiaállományokat.

Története szerkesztés

Az ókorban Cheraunia néven ismert félsziget jó minőségű, könnyen bányászható mészkövéről volt ismert. A félsziget keleti és nyugati oldalán is több bányát művelt a kor embere, az innen kifejtett építőkövet Apollónia és Epidamnosz középületeihez, templomaihoz egyaránt felhasználták. A félsziget bányái jelentősen hozzájárultak a közeli Órikosz felvirágzásához, amit az is igazol, hogy a bányák i. sz. 3. századi felhagyását követően a város virágkora leáldozott.[1] A félsziget ókori neve lett a névadója az Akrokerauni-hegyvidéknek, de magát a félszigetet is említették 20. századi magyar nyelvű írásokban is Akrokerauni-félsziget néven.[2]

Az oszmán hódoltság időszakában kapott új neve, a Karaburun jelentése törökül ’fekete fok’.[3] A 17. század elején a környező vizek rettegett kalózvezére, Haxhi Alia(wd) támaszpontja volt a félsziget északi része. A rejtekhelyéül használt, monumentális méreteiről híres Haxhi Alia-barlang (Shpella e Haxhi Alisë) ma turistalátványosság. A kalózvezér innen tört rá az Otrantói-szoroson átkelő oszmán, velencei és nápolyi hajókra, míg végül a velenceiek fiával együtt meggyilkolták.[4] Az elkövetkező évszázadok során állandó település nem alakult ki a zord félszigeten, egyedül a nyugati partvidék szikla- és kőtemplomai tanúskodnak arról, hogy a múltban a karaburuni öblöknek fontos szakrális szerepük lehetett.[5]

A 20. században stratégiai elhelyezkedésénél fogva elsősorban katonai szerepe volt jelentős. A második világháborúban Seaview néven a Special Operations Executive titkos támaszpontja működött a félszigeten.[6] Az államkommunizmus éveiben a félsziget délkeleti szegletében, Orikum közelében haditengerészeti támaszpontot hoztak létre Pashaliman néven, amely az 1960-as évekig a Varsói Szerződés adriai tengeralattjáró-bázisa volt. A félsziget egésze évtizedekre szigorúan elzárt katonai terület volt.[7]

A Karaburun-félsziget, ahogy az elmúlt századokban, úgy napjainkban is jóformán lakatlan. Pormentesített közút nem található a félszigeten, bár a pashalimani katonai támaszponttól rossz minőségű katonai makadámutak vezetnek a félsziget csúcsa felé.[8]

Földrajza és geológiája szerkesztés

A délkelet–északnyugati csapásirányú félsziget hossza 17 kilométer, szélessége 3 és 5 kilométer között váltakozik. Területe 62 km².[9] A félsziget az Akrokerauni-hegyvidékhez tartozó Rrëza e Kanalit északnyugati, alacsony középhegységi és dombsági nyúlványa. Délnyugatról a Jón-tenger mossa partjait, a félsziget északnyugati pontjától, a Gjuheza-foktól – régi nevén Linguetta-foktól – északra pedig már az Adriai-tenger hullámzik. A két tenger közötti határt kijelölő Otrantói-szoros a Gjuheza-fok és az olaszországi Otranto között mintegy 72 kilométer széles. A Karaburun-félszigettől északra található Albánia legnagyobb szigete, a Sazan-sziget. A közöttük lévő kb. 5 kilométeres tengerszoros neve Mezokanal, ezen keresztül zajlik a vlorai kikötőbe irányuló és onnan induló hajóforgalom. A félszigetet északkeletről és keletről a Vlorai-öböl(wd) határolja. Délkeleten a Rrëza e Kanalit hegységtől a Bristan-patak völgye és az azonos nevű Bristan-hágó (Qafa e Bristanit, néha Qafa e Brisanës, 631 m) választja el.[10]

A Karaburun-hegység főbb csúcsai
Hegy (magyarul) Hegy (albánul) Magasság (m) Koordináta
Kora-hegy Maja e Korës 826 é. sz. 40,3787°, k. h. 19,3627°
Hilqe-hegy Maja e Hilqes 732 é. sz. 40,4088°, k. h. 19,3259°
Dardha-hegy Maja e Dardhës 696 é. sz. 40,4034°, k. h. 19,3322°
Bitër-hegy Maja e Bitrit 691 é. sz. 40,3973°, k. h. 19,3469°
Forrás: Soviet military 1:50,000 scale topographic maps. Москва: Военно-топографическое управление Генерального щаба. 1977–1983.  
 
Haxhi Alia barlangja

Vonulatainak tengerszint feletti magassága jellemzően 300 és 800 méter között váltakozik, legmagasabb pontja a Kora-hegy (Maja e Korës, 826 m). Nyugati, a Jón-tenger felé eső oldala nagyon meredeken ereszkedik a tengerszintig, keleti hegylába némileg lankásabb, a hegység mindkét oldalát mély eróziós barázdák szabdalják.[11] Szerkezeti szempontból a Sazan-övhöz tartozó, relatíve fiatal, felső kréta vagy paleogén mészkőből és dolomitból épül fel. Karsztformákban gazdag terület, különösen a Ravena-fennsík (Pllaja e Ravenës) vidékén, ahol a felszín alatt több zsomboly és barlang is található. A kőzetsorozatot helyenként kisfokú metamorfózis érte, a kőzettestekben a deformáció során jellemzően klivázs alakult ki.[12] A félsziget legnagyobb barlangja az északi partvidéken található, a tengerre nyíló Haxhi Alia-barlang (Shpella e Haxhi Alisë), amelynek hossza 30, szélessége 10 méter, magassága pedig 10 és 60 méter között váltakozik.[13] A Karaburun délnyugati részén mintegy húsz további barlang található, legtöbbjük csak a tenger felől megközelíthető, közülük nevezetesebbek a Dukë Gjon-barlang (Shpella e Dukë Gjonit), a Medve-öböl barlangja (Shpella e Gjirit së Ariut), a Galambok barlangja (Shpella e Pëllumbave), a Mély-barlang (Shpella e Thellë), valamint az Ángolok barlangja (Shpella e Inglizit). Ez utóbbi nevét onnan kapta, hogy a második világháborúban a brit Special Operations Executive angol ügynökei itt alakították ki logisztikai és tengerészeti bázisukat.[14]

Éghajlata és élővilága szerkesztés

 
Part menti erdőfolt fölött macchiabozótos

A mediterrán éghajlatú terület éves középhőmérséklete 13-15 °C között alakul, ez júliusban a 24-25 °C-ot is eléri. A hőmérsékleti minimum -5 és -7 közötti. A Karaburun-félszigetet érő évi csapadékmennyiség 1500 mm, a 24 órás maximum 183 mm körüli. Az őszi évnegyedben erős viharokkal és heves záporokkal a térségbe benyomuló óceáni légtömegeknek leginkább kitett albániai terület. Az uralkodó szélirány északnyugati és nyugati, az átlagos szélsebesség 9 km/h.[15]

Az uralkodó növényzet a jellemzően örökzöld macchiabozótos, amelyet helyeként mediterrán erdőfoltok tagolnak. Jellemző növényfajai a karmazsintölgy, a nagypikkelyű tölgy(wd), a híoszi pisztáciafa(wd), a cserjés macskahere(wd), a cserjés hanga, a közönséges mirtusz, a seprűjeneszter, az egybibés galagonya, a tengerihagyma, a tengerikömény(wd), a tövises kapri és a nagyvirágú kakukkfű(wd). Az endemikus fajok között tartanak számon egy orbáncfűfajt, a Hypericum haplophylloidest(wd), valamint a nyúlfarkfüvek közé tartozó Sesleria tenuifoliát(wd).[16]

Természetvédelmi területei szerkesztés

A Karaburun-félsziget egésze a Karaburun Natúrparkhoz tartozik, amelynek déli része a Rrëza e Kanalit vonulatait foglalja magában. Turistautak csak a félsziget déli részén, a Bristan-hágó és a Ravena-fennsík karsztvidékén találhatóak. A part menti öblök, strandok és merülőhelyek vízi úton megközelíthetőek.[17]

2010-ben hozták létre az ország első – és mindmáig egyetlen – tengeri természetvédelmi területét, a Karaburun–Sazan Tengeri Nemzeti Parkot, amely a part menti vízi élőhelyek és természeti értékek oltalmát biztosítja a partoktól mért mintegy 1,9 kilométeres sávban. A nemzeti park – a Sazan-sziget és a Rrëza e Kanalit mellett – a Karaburun-félsziget mintegy 25 kilométeres partvonalára terjed ki az északkeleti Shën Vasil-foktól egészen a félsziget déli végpontjáig, és magában foglalja a félsziget teljes, 15 kilométeres Jón-tengeri partvonalát.[18]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Nagel 1989 :100.; Ceka 2013 :85., 115., 323.; Gilkes 2013 :232., 235.
  2. ↑ Somogyi 1955 :167.
  3. ↑ Nagel 1989 :100.
  4. ↑ Parqet kombëtare 2018 :242.
  5. ↑ Dienes 2017 :74.
  6. ↑ Pearson 2005 :314.; Elsie 2013 :380.
  7. ↑ Dienes 2017 :77.
  8. ↑ Pasha 2006 :33.; Dienes 2017 :74.
  9. ↑ Parqet kombëtare 2018 :242.
  10. ↑ Somogyi 1955 :167.; Pasha 2006 :32–33.; Parqet kombëtare 2018 :242.; Llogara 2019 .
  11. ↑ Nagel 1989 :100.; Pasha 2006 :33.; Sheme & Mara 2017 :57.; Parqet kombëtare 2018 :242.
  12. ↑ Sheme & Mara 2017 :57.; Parqet kombëtare 2018 :242.
  13. ↑ Parqet kombëtare 2018 :242.
  14. ↑ Parqet kombëtare 2018 :242.
  15. ↑ Somogyi 1955 :177.; Parqet kombëtare 2018 :248.
  16. ↑ Parqet kombëtare 2018 :248–249.
  17. ↑ Sheme & Mara 2017 :173.
  18. ↑ Parqet kombëtare 2018 :242.; Llogara 2019 .

Források szerkesztés

  • ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • ↑ Dienes 2017: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. 4. kiadás. Budapest: Hibernia. [2017]. = Varázslatos Tájak, ISBN 9789637617638  
  • ↑ Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • ↑ Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • ↑ Llogara 2019: Parku Kombëtar Llogara. Tiranë: NaturAL. 2019. térkép (1:15 000)  
  • ↑ Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • ↑ Parqet kombëtare 2018: Parqet kombëtare të Shqipërisë (’Albánia nemzeti parkjai’). Drejt. Latif Ajrullai, Rita Petro. Tiranë: Albas. 2018. ISBN 978-9928-282-38-5  
  • ↑ Pasha 2006: Myslim Pasha: Gjeografia ushtarake. Tiranë: Instituti Gjeografik Ushtarak i Shqipërisë. 2006. arch Hozzáférés: 2019. június 26.  
  • ↑ Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • ↑ Sheme & Mara 2017: Selman Sheme – Valbona Mara: Gjeografia 11. Tiranë: Albas. 2017. ISBN 9789928028631  
  • ↑ Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Karaburun-félsziget_(Albánia)&oldid=26675506”