Komancsok
A komancsok (komancs nyelven: Nʉmʉnʉʉ) észak-amerikai indián törzs. Hivatalos szervezetük a Comanche Nation (Komancs Nemzet), amelynek az oklahomai Lawtonban van a központja. A tagsághoz legalább az egyik dédszülő komancs származását kell igazolni.
| Komancsok | |
 | |
| Teljes lélekszám | |
| 16 372 (2016)[1] | |
| Régiók | |
Az  Egyesült Államok Oklahoma, Texas, Új-Mexikó államai | |
| Nyelvek | |
| komancs, angol | |
| Vallások | |
| kereszténység, hagyományos törzsi vallás | |
| Rokon népcsoportok | |
| sosonok | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Komancsok témájú médiaállományokat. |
Legközelebbi rokonaik a sosonok, akiktől 1700 körül váltak el. A 18. század végén kb. negyvenötezren tartozhattak a törzshöz.[1] Ekkoriban ők voltak az amerikai Nagy-síkság déli részének domináns népe. Ma a Comanche Nationnek 16 372 tagja van, melynek kb. fele él a szervezet területén.[2] Nyelvük a juto-azték nyelvcsaládba tartozik, egyes szakértők a soson nyelv dialektusának tartják.[3] A törzs tagjainak alig 1%-a beszéli a komancs nyelvet.[3][4]
Nyelv szerkesztés
A komancs megnevezés a jút indiánoktól származik: kɨmantsi, jelentése ellenség.[5] Saját magukat Nʉmʉnʉʉ (nemené) néven illetik.
A komancs nyelv a juto-azték nyelvcsalád numa csoportjába tartozik. Legközelebbi rokona a soson nyelv, amelytől 1700 körül vált el. Legkorábbi leírt szavai 1786-ból származnak, ezek alapján akkor még csak a soson egyik dialektusa volt. A 20. századra a hangtani változások miatt a sosonok és komancsok már csak nehezen értik meg egymást.[6][7] Mára a komancsok kevesebb, mint 1%-a beszéli a nyelvet, azok is többnyire idősek.[8] A 19. század végétől sok komancs (és egyéb indián) gyereket bentlakásos iskolába vittek, ahol csak angolul volt szabad beszélniük és anyanyelvük használatát szigorúan büntették.[8]
A második világháborúban az amerikai hadsereg a titkos üzeneteket többféle indián nyelven kódolta, hogy a németek ne tudják megfejteni őket. Ebben a munkában 17 komancs is részt vett.[9][10]
Történetük szerkesztés
A komancsok röviddel 1700 előtt jelentek meg különálló csoportként, amikor a wyomingi Platte folyó mentén élő sosonok egy része lovakat szerzett a puebló indiánoktól és a nagyobb mozgékonyság megváltoztatta életmódjukat.[11][12] A lovak központi szerepet játszottak kultúrájuk létrehozásában. Lehetséges, hogy ők voltak az első prérilakó indiánok, akik teljes mértékben kihasználták a lovaglás előnyeit és a többi szomszédjuk is tőlük vette át a lovaglás tudományát.[13]
A bölények (és feltehetően a spanyolok által tenyésztett lovak) utáni vándorlás során a Nagy-síkság déli részére érkeztek, az Arkansas-folyó és Közép-Texas közötti síkvidékre. 1700 körül értek a mai Új-Mexikó és Észak-Texas vidékére és miután 1723-ban a Wichita folyónál egy kilencnapos csatában legyőzték őket, délebbre szorították a lipan apacsokat.[14][15] Ezután létszámuk drámai módon megnőtt; részben a bölények bőségének köszönhetően, de újabb soson csapatok is csatlakoztak hozzájuk és hatékonyabb harcmodoruk miatt nőket és gyerekeket is raboltak a környező törzsektől. Becslések szerint több ezer mexikói, texasi és amerikai telepest is foglyuk ejtettek. A komancsok soha nem alkottak egységes irányítás alatt lévő törzset, körülbelül tucatnyi, azonos nyelvű és kultúrájú csoporthoz tartoztak, amelyek egymással csak nagyon ritkán harcoltak.[16]
A 19. század közepén a komancsok rendszeresen adtak el lovakat az amerikai telepeseknek, vagy a kaliforniai aranyláz idején a területükön áthaladó aranyásóknak. Emellett hírhedtek voltak, mint notórius lótolvajok és a későbbiekben tevékenységüket a szarvasmarhákra is kiterjesztették. Jószáglopásaik miatt rendszeresen összetűzésekbe keveredtek a mexikói és amerikai telepesekkel és a szomszédos indiánokkal. Szállásterületükön mintegy kétmillió vadló is élt, amelyeket igen ügyesen törtek be. A törzs létszáma 30-40 ezer ember körül volt, de 90-120 ezer lovat tartottak.[17] Ellenségeikre lóháton törtek, többnyire éjszaka, teliholdkor.[18]
Hagyományos szállásterületük, az ún. Comancheria (Nʉmʉnʉʉ Sookobitʉ, Komancsföld) a mai Közép- és Nyugat-Texasra, Kelet-Új-Mexikóra, Délkelet-Coloradóra és Délnyugat-Kansasra terjedt ki. Bár a 19. század közepéig számos európai eredetű járvány (feketehimlő, kanyaró, kolera) a törzs nagy részét elpusztította, az 1860-as évekig képesek maradtak territóriumuk megvédésére. Az amerikai kormány 1867-ben kezdte el a komancsok rezervátumokba zárását. Kezdetben 160 ezer km²-nyi terület átadásáért 13 ezer km²-es rezervátumot, iskolák és templomok építését, valamint a bölényvadászok megfékezését ígérték. Ezekből nem sok valósult meg. Miután 1874-ben a komancsok Adobe Wallsnál megtámadtak 29 bölényvadászt, a hadsereg a Red River-háború során bekényszerítette őket a rezervátumaikba. 1875-ben az utolsó, Quanah Parker vezette szabad csoport is megadta magát és bevonult a kormány által kijelölt helyére. Egy évvel később 170 harcos Fekete Ló vezetésével elhagyta a rezervátumot és több bölényvadász társaságot megtámadtak. Az indiánokat 45 bölényvadász űzte vissza; az ütközetben 35 komancs vesztette az életét. Néhány komancs lipan és meszkalero apacsokkal közösen még az 1880-as években is kitartott Észak-Mexikóban, de a mexikói és amerikai katonák rövidesen felszámolták függetlenségüket. Tíz éven belül a bölények a kihalás szélére kerültek és a régi komancs életforma nem volt többé fenntartható.
Miután a járványok, harcok és az éhezés megtizedelte a számukat, 1890-ben a Fort Sill rezervátumban már csak 1600 komancs élt (1140 kajovával és 326 kajova apaccsal együtt). 1892-ben a rezervátum területét 1900 km²-re csökkentették.
A második világháború környékén sok komancs elhagyta a rezervátumot és Kaliforniában és az amerikai Délnyugaton kerestek állást és jobb életlehetőségeket. Ma a Comanche Nation tagjainak kb. fele él a valamikori rezervátum környékén.
Kultúra és társadalom szerkesztés
A komancs társadalom négy szinten szerveződött:[19] a nukleáris család;[20] a nagycsalád (nʉmʉnahkahni);[20] a helyi csoport (spanyol szóval időnként rancheriaként említik; egy vagy több nagycsalád);[20] csoport vagy divízió (spanyolul nación vagy rama több helyi csoport, amelyek rokonok lehetnek és valamilyen okból (háború, vadászat, kereskedelem) közös érdekeik vannak.[20] Egy átlagos csoport kb. száz főből állt.
A csoportoknak nem volt állandó egyszemélyi vezetője. A törzsi tanácsnak legnagyobb tekintélyű tagja a „békebeli főnök” volt, többnyire egy idősebb férfi, aki köztiszteletnek örvendett és elfogadták tanácsait. Formális választást nem tartottak.[21] A tanács döntött arról, hogy merre vadásszanak, kivel háborúzzanak, melyik csoporttal legyenek szövetségben. Háborúban „háborús főnököt” választottak, aki általában egy tapasztalt, bátor harcos volt, akire a többiek felnéztek. Az ő parancsainak minden más harcos engedelmeskedett, a harcok végével azonban pozíciója megszűnt.[22]
A komancs férfiak vadásztak és háborúztak. Már fiatal korukban megtanultak lovagolni és elvárták tőlük, hogy merészek legyenek az összecsapásokban. A nők végezték a főzést, az elejtett állatok nyúzását, táborverést, gyereknevelést és a család ingóságainak szállítását.[23]
Születés után a csecsemőt bepólyálták és néhány napig az anyjával maradt a sátorban. Ezután anyja visszatért a munkájához, a gyereket pedig hátibölcsőben hordozta magával. A hátibölcső egy lapos deszkára erősített, elöl összefűzhető bőrzsák volt. A gyerek kb. tíz hónapos koráig maradt benne, utána már engedték kúszni-mászni.[24] Nevüket a csoport orvosságos embere (vagy más tekintélyes személy), ritkábban a szülők adták. A fiúk gyakran nagyapjuk, nagybátyjuk vagy más rokonuk után kapták a nevüket; a lányuk nevét többnyire az anyjuk választotta az apa valamelyik rokonáról. Amikor felnőttek bece- vagy csúfneveket is kaptak, tetteik, tulajdonságaik alapján.[25] A fiúk előbb tanultak meg lovagolni, mint járni, négy- ötéves korukra már elvárták, hogy ügyesen kezeljen egy lovat. Öt-hatévesen kezdték gyakorolni a nyilazást és a többi gyerekkel együtt madarakra vadásztak.
A férfivá avatás első lépése az volt, hogy egy vadászaton meg kellett ölnie egy bölényt.[26] A 15-16 kamaszoknak át kellett esniük a beavatási rítuson, ami több napos böjtölésből és a szellemvilággal való kapcsolatbalépésből állt. Ezután apjuk lovat adott nekik és készen álltak a hadba vonulásra. Ha bebizonyították, hogy jó harcosok, a tiszteletükre ajándékozási táncot rendeztek: ennek során szülei és rokonai ajándékokat (takarókat, lovakat szimbolizáló pálcákat) szórtak a többi csoporttag közé. Sokan ilyenkor minden vagyonukat elosztogatták.[26]
A lányok megtanulták felismerni és gyűjteni az ehető bogyókat, terméseket és gyökereket. Vizet hordtak és tűzifát gyűjtöttek, majd tizenkét éves korukban megtanultak főzni, sátrat és ruhát varrni, bőrt kikészíteni. Ha mindezeket a feladatokat jól el tudták végezni, készen álltak a házasságra.[27]
Amikor valaki meghalt, testét pokrócba csavarva valaki lovon kivitte a vadonba és keresett neki egy megfelelő sírhelyet, például egy barlangot. Miután kövekkel betakarta a holttestet, visszatért a táborba, ahol a gyászolók elégették az elhunyt minden tulajdonát és a legközelebbi rokon meghasogatta a karjait. Megtérítésük után a komancsok is áttértek a keresztény szokás szerinti koporsós temetésre.[28]
Életmódjuk szerkesztés
A komacsok tipikben, bölénybőrből készített sátrakban éltek. Egy tipihez átlagosan 14 bőrt használtak fel, de a nagyobbakhoz 22 is szükséges volt. A bőröket napon kiszárították, lekaparták róluk a maradék zsírt és a szőrt, majd több napra vízbe áztatták. Ezután zsír, velő és máj keverékével bekenték és egy kifeszített szíjon föl-alá húzgálták, hogy megpuhuljon. Tűz fölött megfüstölték, majd összeöltötték őket a végleges sátorformára. A könnyen összerakható és lebontható sátraknak köszönhetően egy komancs tábor húsz perc alatt menetkész tudott lenni.[29]
A komancsok eredetileg vadász-gyűjtögetők voltak, de a prérire költözésük után bölényvadásszá váltak. Kisebb mértékben vadlovakat, szarvasokat, medvéket is lőttek. A 19. század közepétől szarvasmarhákat is ettek, de ezeket jellemzően lopták, maguk nem tartották. Halat és madarakat csak éhínség idején fogyasztottak, bár ilyenkor mindent megettek a szkunkoktól a gyíkokon át a sáskákig. A nők vadon növő gyümölcsöket, magvakat, bogyókat, gumókat is gyűjtögettek, kereskedelem útján pedig kukoricát, babot, szárított tököt és dohányt szereztek be. Az ételt vagy sütötték, vagy megfőzték: földbe ásott lyukat bőrökkel vagy bölénygyomorral kibéleltek és a beletöltött vizet forró kövekkel felforralták. Később a spanyolokkal és angolokkal cserépedényeket és vasüstöket cseréltek, ami jelentősen megkönnyítette a főzést.[23]
Viseletük szerkesztés
A férfiak ruházata egy bőrövből, szarvasbőr ágyékkötőből, laza, szarvasbőr nadrágból, valamint bölénybőr talpú és szarvasbőr felsőrészű mokaszinból állt. Felsőtestükön csak télen hordtak bölény-, medve- vagy farkasbundát. A nők hosszú, széles ujjú és széles szoknyarészű szarvasbőr ruhát viseltek. A ruházatot gyöngyökkel, fémdarabokkal, állatszőrrel és emberi hajjal díszítették. A fiúk nyolc-kilencéves korukig meztelenek voltak meleg időben, míg a lányok ágyékkötőt hordtak, amint járni tudtak.[30] Hajukat hosszúra növesztették és középen homloktól tarkóig szétválasztva hordták. A választékot színes agyaggal kenték be. A hajukat két copfba fonták, amibe bőrszíjakat vagy szalagokat fontak és néha hódprémmel tekerték be. A fejtetőn egy hajfürtöt külön fontak be, amit szalagokkal, gyöngyökkel vagy egyetlen tollal díszítettek. A komancs férfiak ritkán hordtak bármit is a fejükön, csak a rezervátumba zárás után vették át a többi törzsre jellemző nagy tolldísz használatát. Hideg teleken karima nélküli bölénybőr kucsmát viseltek. Ha harcba mentek, időnként lenyúzott bölényfej bőrét tették a fejükre, amelyen rajta voltak a szarvak is: ez komancs jellegzetesség volt.[31]
A férfiak többnyire kilyukasztották a fülüket és kagylókból, ezüst vagy rézhuzalból készített fülbevalókat akasztottak bele. Arcukat, karjukat és mellkasukat mértani formákkal tetoválták, illetve bogyóléből és színes agyagból készített festékkel festették. A színeket illetően nem volt külön szokás, kivéve hogy háborúban fekete mintákat festettek magukra. Karjukon bőrből és fémből készült pereceket, szíjakat hordtak. A nők is tetoválták és festették az arcukat és karjukat. Kedvelt minta volt, hogy a fülük belsejét élénkvörösre festették, arcukra pedig nagy piros és narancsszínű köröket rajzoltak.[32]
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Comanche című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ McLynn, Frank. „Review of Pekka Hämäläinen, The Comanche Empire”, Literary Review. [2008. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. június 15.)
- ↑ The Official Site of the Comanche Nation ~ Lawton, Oklahoma. Comanchenation.com . (Hozzáférés: 2012. június 18.)
- ↑ a b Comanche – American Indians. Encyclopedia of Oklahoma History & Culture . [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 27.)
- ↑ Comanche Indians. TSHA Handbook of Texas
- ↑ szerk.: Bright, William: {{{title}}}. University of Oklahoma Press (2004. április 22.)
- ↑ McLaughlin (1992), 158-81
- ↑ McLaughlin (2000), 293–304
- ↑ a b Hämäläinen (2008), p.171
- ↑ Holm, Tom. The Comanche Code Talkers, Code Talkers and Warriors: Native Americans and World War II. Chelsea House Publications, 108–120. o. (2007). ISBN 978-0-7910-9340-5
- ↑ „Comanche Indians Honor D-Day Code-Talkers”, D-Day 70th Anniversary, NBC News, 2014. június 9.
- ↑ Meredith 30
- ↑ Comanche Timeline. Comanchelanguage.org. [2012. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 18.)
- ↑ Hamalainen 23, 37–38, 170
- ↑ Dunn, W. E., 1911," Apache Relations in Texas, 1718-1750," in Texas Historical Association Quarterly, Vol. 14, No. 3, p. 220
- ↑ Bolton, H. E., 1914, Athanase de Menzieres and the Louisiana-Texas Frontier, 1768-1780, Volume 1, Cleveland: The Arthur H. Clark Company, pp. 24-25
- ↑ Gaines, Richard. Comanche. Checkerboard Books, 6. o. (2000). ISBN 978-1-57765-372-1
- ↑ Hamalainen 240
- ↑ Wallace and Hoebel
- ↑ Kavanagh 41–53
- ↑ a b c d Meadows (2003) p.331
- ↑ Rollings, Deer (2004) pp. 15, 16, 17
- ↑ Rollings, Deer (2004) pp. 18, 19
- ↑ a b Rollings, Deer (2004) pp. 23–28
- ↑ Wallace and Hoebel (1952) p.120
- ↑ Wallace and Hoebel (1952) pp.122, 123
- ↑ a b Wallace and Hoebel (1952) pp.126–132
- ↑ Wallace and Hoebel (1952) pp.124, 125
- ↑ Kroeker
- ↑ Rollings, Deer (2004) pp. 29–30
- ↑ Rollings, Deer (2004) p. 31
- ↑ Rollings, Deer (2004) pp. 31, 32
- ↑ Rollings, Deer (2004) pp. 32, 33
Források szerkesztés
- Pekka Hämäläinen. The Comanche Empire. New Haven, CT: Yale University Press (2008. április 22.). ISBN 978-0-300-12654-9
- Kavanagh, Thomas W.. The Comanches: A History 1706–1875. Lincoln, Nebraska: University of Nebraska Press (1996. április 22.). ISBN 978-0-8032-7792-2
- Kroeker, Marvin E.. Comanches and Mennonites on the Oklahoma Plains: A.J. and Magdalena Becker and the Post Oak Mission. Fresno, CA: Centers for Mennonite Brethren Studies (1997. április 22.). ISBN 0-921788-42-8
- McLaughlin, John E. (1992. április 22.). „A Counter-Intuitive Solution in Central Numic Phonology” 58, 158. o.
- McLaughlin, John E. (2000. április 22.). „Language Boundaries and Phonological Borrowing in the Central Numic Languages”, Sonora, Mexico, Kiadó: Friends of Uto-Aztecan Universidad de Sonora, División de Humanidades y Bellas Artes, Hermosillo.
- Meadows, William C. Kiowa, Apache, and Comanche Military Societies: Enduring Veterans, 1800 to the Present. University of Texas Press (2003). ISBN 978-0-292-70518-0
- Meredith, Howard L.. A Short History of the Native Americans in the United States. Malabar, FL: Krieger Publishing Company (2001. április 22.). ISBN 1-57524-139-0
- Rollings, William H.. The Comanche. Chelsea House Publishers (2004). ISBN 978-0-7910-8349-9
- Swan, Daniel C.. Peyote Religious Art: Symbols of Faith and Belief. Jackson, Mississippi: University of Mississippi Press (1999. április 22.). ISBN 1-57806-096-6
- The Comanche: Lords of the Southern Plains. Norman, OK: University of Oklahoma Press (1952. április 22.). OCLC 1175397
- Nye, Wilbur Sturtevant. Carbine and Lance: The Story of Old Fort Sill, University of Oklahoma Press, Norman, 1983
- Leckie, William H.. The Buffalo Soldiers: A Narrative of the Negro Cavalry in the West, University of Oklahoma Press, Norman, 1967
- Fowler, Arlen L. The Black Infantry in the West, 1869-1891, University of Oklahoma Press, Norman, 1996
