Kováts Gyula (paleobotanikus)
Kováts Gyula (neve gyakran Kovács Gyula alakban is) (Buda, 1815. szeptember 15. – Buda, 1873. június 22.) paleobotanikus, botanikus. Gyűjtéseivel, leíró és rendszerező munkájával ő alapozta meg a magyar ősnövénytani kutatásokat. 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Kováts”.
| Kováts Gyula | |
.jpg) | |
| Született | Buda[2] |
| Elhunyt | 1873. június 22. (57 évesen)[1] Buda |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kováts Gyula témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Bár egy családi utazás alkalmával Budán jött világra, családja Marosvásárhelyen élt. Az erdélyi városban nőtt fel, s itt végezte gimnáziumi tanulmányait is. 1830-ban a pesti egyetemre iratkozott be bölcsésztudományokat hallgatni, de egy évvel később váltóláza miatt felfüggesztette tanulmányait. Két éven keresztül Marosvásárhelyen élt, és főként botanizálással, illetve entomológiával (rovartannal) foglalkozott. 1833–1835-ben a kolozsvári Királyi Akadémiai Líceumban jogot tanult, de apja halálhírére tanulmányait megszakítva hazatért Marosvásárhelyre, és ismét botanikával kezdett foglalkozni. 1841–1844-ben a bécsi egyetemen tanult orvostudományt, ám oklevelet ezúttal sem szerzett. Még hat éven keresztül élt a császárvárosban, botanizált és a Kárpát-medencei flórára vonatkozó növénytani-szakirodalmi gyűjtéseit rendezte sajtó alá. 1847-ben itt, Bécsben házasodott meg, Márton József szótáríró (1771–1840) leányát, Máriát vette feleségül.
1851-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi (ásvány-, növény- és állat-) tárának őrévé. Egészen 1865-ig végezte ezt a munkát, időközben a pesti egyetemen az 1861/1862-es tanévben az állattan, 1862/1863-ban a növénytan helyettes tanára is volt. A pesti évek alatt minden idejét botanikai, paleontológiai és ásványtani gyűjtőutaknak szentelte, fáradhatatlanul járta a magyarországi tájakat, s számottevő gyűjtéseivel gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeit. 1852-ben beutazta Máramaros és Bereg vármegyéket, 1853-ban Nagybánya és Rézbánya vidékét, 1854-ben a Börzsöny déli részén, 1856-ban pedig Veszprém vármegyében gyűjtött. 1857-ben nagyobb felvidéki körutat tett, amelyen végigjárta Pozsony, Trencsén, Árva, Liptó, Szepes és Abaúj vármegyéket. 1858-ban Fejér vármegye déli részén és a Bakonyban járt természetrajzi gyűjtőúton, 1859-ben a Velencei-tó vidékét, 1860-ban Zemplén vármegye északi részeit, a Vértest és a Bakonyt, 1862-ben Veszprém, Zala, Vas, Baranya vármegyéket, valamint Kassa és Eperjes vidékét és a Cserhátot térképezte fel. 1863-ban a növénytan nyilvános rendes tanárává nevezték ki, de a neki rendelt tanszékét hirtelen jött agyvérzése, és ennek következményeként haláláig tartó megbénulása miatt nem tudta elfoglalni.
Munkássága szerkesztés
Pályája elején kizárólag botanikával foglalkozott, figyelme 1850 körül fordult az ősnövénytan felé, de a növénytant, a florisztikai kutatásokat 1850-es–1860-as évekbeli vidékjárásai során sem hanyagolta el. Mindemellett életművének jelentősebb vonulata paleobotanikai munkássága, a Kárpát-medencei fosszilis flóra gyűjtése, leírása és tanulmányozása, amivel megalapozta a magyar ősnövénykutatást. Elsőként gyűjtötte össze és rendszerezte átfogóan Tokaj-Hegyalja megkövesedett növénymaradványait. Az Egyetemes magyar encyclopaedia számára mintegy négyszáz növény- és állattani szócikket írt meg. Brassai Sámuellel együtt készített, kéziratban maradt növénytani áttekintését (Új magyar füvészkönyv) halála után Brassai, illetve Kanitz Ágoston közölte szemelvényekben. Az állattan és az ősállattan is érdekelte, s e téren is kitüntette magát. 1846-ban az Aggteleki-barlangrendszerben ő fedezte fel azt a vak piócafajt, amelyet később az ő tiszteletére neveztek el (Typhlobdella kovatsii), az általa gyűjtött barlangimedve-csontokból (Ursus spelaeus) pedig egy komplett csontvázat rekonstruált.
Tudományos eredményei elismeréseként 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága állat-, élet- és növénytani szakosztályának 1845-től haláláig, a Magyarhoni Földtani Társulatnak 1850-től haláláig volt titkára, ez utóbbi társaság megszervezésében is jelentős szerepe volt. 1859–1861 között a Magyar Természettudományi Társulat alelnöki tisztét töltötte be.
Főbb művei szerkesztés
- Az ausztriai birodalom, különösen Magyarország és Erdély ritkább szárított növényei, Bécs, 1844–1850 (több füzetben)
- Ungarns fossile Flora, in: Jahrbücher der geologischen Reichsanstalt VIII. 1851–1860
- Petrefacte der Ofener Gegend, in: Jahrbücher der geologischen Reichsanstalt VIII. 1851–1860
- Erdőbényei ásatag virány, Pest, 1856
- Tállyai ásatag virány, Pest, 1856
Emlékezete szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/08538.htm, Kovács Gyula, 2017. október 9.
- ↑ a b Kováts, Julius (BLKÖ)
Források szerkesztés
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VI. (Kende–Kozocsa). Budapest: Hornyánszky. 1899.
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 988. o.
- Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 391. o. ISBN 963-9257-04-4
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 1157–1158. o. ISBN 963-547-414-8
