Kozmológiai állandónak az általános relativitáselméletben az Einstein-egyenletekben megjelenő állandót nevezik. Az űr energiasűrűsége, más néven vákuum-energia. Jele: Λ (lambda).

Az Einstein-egyenletek szerkesztés

Albert Einstein 1916-ban alkotta meg a gravitációt leíró általános relativitáselmélet alapegyenleteit:

 

Ezen egyenletek kozmológiai megoldásait Alexander Friedmann találta meg 1922-ben. Einsteinnek nem tetszettek a dinamikus megoldások.

A matematikai struktúra megengedte az egyenletek kibővítését egy a metrikus tenzorral arányos taggal, a következő alakban:

 

Az ebben szereplő, Λ-val jelölt arányossági tényezőt szokás kozmológiai állandónak nevezni. Az e tag bevezetésével bővített egyenleteknek már voltak a statikus univerzumhoz illeszkedő megoldásai. Ennek Einstein azért örült, mert az akkori világnézet szerint a világ statikus (változatlan) volt. Hamarosan kiderült azonban, hogy ezen megoldások instabilak. Ezért Einstein később a kozmológiai állandó bevezetését élete legnagyobb tévedésének nevezte.

Értéke szerkesztés

Az első tudományos cikk, mely megfigyelési adatok alapján a kozmológiai állandó nem nulla értékére való következtetést írt le, egy magyar kutatócsoport tagjainak a nevéhez fűződik.[1] Paál György, Holba Ágnes, Horváth István és Lukács Béla későbbi cikkekben további kozmológiai paraméterekre is becsléseket tett.[2][3]

Az 1990-es évek végén a Supernova Cosmology Project és a High-z Supernova Search Csoport kutatói hasonló eredményre jutottak,[4] mely felfedezésért 2011-ben Saul Perlmuttert, Brian P. Schmidtet és Adam Riesst fizikai Nobel-díjjal jutalmazták.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Hivatkozások szerkesztés

  1. Paál, G.; Horváth, I.; Lukács, B.: Astrophysics and Space Science, vol. 191, no. 1, 1992, p. 107-124. doi = 10.1007/BF00644200
  2. Holba, Agnes; Horváth, I.; Lukács, B.; Paál, G.: Astrophysics and Space Science, vol. 198, no. 1, 1992, p. 111-120. doi = 10.1007/BF00644305
  3. Holba, Agnes; Horváth, I.; Lukács, B.; Paál, G.: Once more on quasar periodicities. Astrophysics and Space Science (ISSN 0004-640X), vol. 222, no. 1-2, 1994, p. 65-83 doi = 10.1007/BF00627083
  4. S. Perlmutter et al. (The Supernova Cosmology Project) (1999). „Measurements of Omega and Lambda from 42 high redshift supernovae”. Astrophysical J. 517 (2), 565–86. o. DOI:10.1086/307221.