Londinium
Londinium a római kori Britannia provincia fővárosa volt, London történelmi városrésze, a mai City of London helyén, amelynek határát a védelmi célokból épített London Wall jelölte ki. A rómaiak által 43 körül alapított Temze-parti város, kikötőjének köszönhetően Britannia legjelentősebb kereskedelmi központja volt egészen 410-ig, amikor a Római Birodalom meggyengülése miatt a római hadsereg kivonult Anglia földjéről.[1]
| Londinium | |
| London | |
 | |
| Londinium késő ókori térképvázlata | |
| Névváltozatok | Augusta Trinobantum, Legio secunda Augusti, Lundinium, Londinio, Londiniensi, Londiniensium |
| Alapítás | 43 |
| Megszűnés | 410 |
| Oka | barbár támadások |
| Lakói | rómaiak |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 250 m |
| Terület | 1,4 km² |
| Elhelyezkedése | |
 Londinium
Pozíció az Egyesült Királyság térképén
| |
 é. sz. 51° 51′ 55″, k. h. 0° 09′ 22″Koordináták: é. sz. 51° 51′ 55″, k. h. 0° 09′ 22″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Londinium témájú médiaállományokat. | |
Néveredet szerkesztés
Az elnevezés tulajdonképpen a mai London ősi neve. Első írásos említése Tacitus egyik feljegyzésében található először, amely 117-ből származik. Latinos hangzása ellenére a név nem valószínű, hogy a rómaiaknak tulajdonítható. Egyes nyelvészek szerint a kelta Londinos személynévből ered. Egy másik elmélet szerint a név egy a keltákat megelőző időkből származó Plowonida szóból keletkezett, ami körülbelül annyit jelent, hogy „település a széles folyó partján” , amely ez esetben a Temzére utal. Ebből aztán a kelta időkben Lowonidonjon és végül Londinium lett. Egy másik forrás szerint, a római időkben a legelterjedtebb családnevek a Londin és Lundin voltak, amelyekről talán eredeztethető a név, de nincs rá bizonyíték, hogy valóban ezekből származik. London egyik legismertebb eredetmítosza, a 12. században íródott. A brit történetírás egyik legnagyobb alakjának, bizonyos Geoffrey of Monmouth walesi papnak a krónikája, a Historia Regum Britanniae szerint a város neve egy a római kor előtti alak, Lud (Lud King) nevű királytól származik, aki egykor elfoglalta a várost és az ő tiszteletére Kaerlud-nak nevezték el. A név idővel Karelundein lett, ebből alakult ki később a London név. Geoffrey művét viszont, meglehetősen fantáziadús feltételezésre alapozottnak ítélték a kutatók. William Camden angol történész elmélete szerint, a London név talán a walesi „lhwn” (amelynek jelentése „grove” azaz liget), valamint az angol „town”, azaz város szóból származtatta az elnevezést, mint „Lhwn Town” amelynek jelentése: „Város a ligetben”. A név etimológiájára különböző feltételezések és elméletek léteznek, de eredetére nem sikerült meggyőző bizonyítékot találni.[2]
Története szerkesztés
A mai Nagy-Britannia területén, a római hódítás 41-ben kezdődött, amikor Claudius császár légiói áthajóztak a Csatornán és megtörték az ott lakó kelta népek ellenállását. A település jelentősége akkor kezdett növekedni, amikor Claudius 43-ban sikeres hadjáratot vezetett a britonok ellen. Kikötőt létesített a Temze-partján, ahonnan még több támadást intézett, amíg 44-ben Anglia Walesszel együtt a Római Birodalom részévé nem vált. Az új római provincia neve Britannia lett. Az akkori Londiniumot már Felső-Britannia (Britannia Superior) provincia fővárosának jelölték ki, és a mai London Bridge helyén hidat is építettek.[3] Az 1. század közepén viszonylag még kis alapterületű, alig 1,4 négyzetkilométernyi helyet foglalt el. Claudius császár uralkodásának idején, egy megerősített helyőrséget tartottak fenn ezen a területen, amely durván megfelelt, a mai Hyde Park méretének. Londinium viszonylag új városnak számított, de már akkor viruló kereskedelmi központ volt, melyet utazók, kereskedők és római hivatalnokok laktak.
A mai Norfolk területén élt kelta törzs, az icenusok királya Prasutagus volt, aki a rómaiakkal szövetséget kötve őrizhette meg évtizedekig területe függetlenségét. Halála (i. sz. 60) után azonban a rómaiak Prasutagus királyságát a Birodalomhoz csatolták. Tacitus krónikája szerint feleségét Boadiceát megkorbácsolták és lányait megerőszakolták. Emiatt 61-ben Boadicea vezetésével felkelés tört ki, melynek során a felkelők a római helyőrséget a település elhagyására kényszerítették, majd felégették az akkor már virágzó Londiniumot.[4]
A későbbi évtizedekben a város újjáépült, dinamikus fejlődésnek indult és az 1. század végére, mintegy 60 ezres lakossággal, a Brit-sziget legnagyobb városává nőtt. A római kori London fejlődését a 125 és 130 között pusztított hatalmas tűzvész törte meg, de a várost ismét újjáépítették.
190 és 225 között a rómaiak megépítettek egy védekező falat a város északi része körül. Londinium déli határa a Temze volt, amelyet délről egyetlen hídon lehetett megközelíteni. A fal volt az egyik legnagyobb megvalósított építkezés a római Britanniában. Az 1600 éves építmény – amely ma már csak maradványaiban látható – a későbbi századokban jelentős mértékben meghatározta a régi City of London területét.
A Római Birodalom belső hanyatlása következtében 410-ben, a rómaiak egyszerűen otthagyták Britanniát, miután Honorius császár megtagadta a katonai segítséget a támadó piktek és skótok ellen. Az 5. században az angolszászok rohama alatt összeomlott a birodalom legnyugatibb fellegvára Britannia is. A Nyugatrómai Birodalom bukása után, a 7. században Egy Lundenwic nevű száz város épült nem messze a mai Aldwych-től nyugatra. A régi római város a 9. században vagy a 10. század elején népesült be újra.[1][5]
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- ↑ Londonist: How London Got Its Name (angol nyelven). Londonist.com
- ↑ AHE.2013: Joshua J. Mark: Boudicca (angol nyelven). Ancient History Encyclopedia. [2017. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 8.)
- ↑ LND.hu: Anglia története. Londonanglia.hu
- ↑ London.eu: Korszakok – London történelme. london.eu5.org
