Mán-Várhegyi Réka

(1979) magyar író, szerkesztő

Mán-Várhegyi Réka (Szászrégen, 1979–) magyar író, szerkesztő.

Mán-Várhegyi Réka
Született1979 (45 éves)
Állampolgársága
Foglalkozása
  • író
  • szerkesztő
  • lapszerkesztő
SablonWikidataSegítség

Életrajza szerkesztés

1979-ben született. Gyerekkorát Marosvásárhelyen töltötte, jelenleg Budapesten él. Boldogtalanság az Auróra-telepen című kéziratára 2013-ban megkapta a JAKkendő-díjat. A könyv 2014-ben jelent meg a JAK-füzetek sorozat 185. köteteként a József Attila Kör és a Prae.hu gondozásában, ugyanebben az évben elnyerte a Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat[2] és a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat,[3] illetve képviselte Magyarországot a Kikinda Short nevű, kilencedik alkalommal megrendezett nemzetközi rövidpróza fesztiválon Szerbiában.[4] 2015-ben képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján,[5] illetve Margó-díjra jelölték, ahol bejutott a kuratórium (Péterfy Gergely, Gaborják Ádám, Kollár Árpád, Valuska László) által három legjobbnak ítélt végső jelölt közé.[6]

Könyvei szerkesztés

  • Boldogtalanság az Auróra-telepen, József Attila Kör, Prae.hu
  • A szupermenők. Szabó Marcellina titkos naplója; Tilos az Á Könyvek, Bp., 2015
  • Mágneshegy; Magvető, Bp., 2018
  • Vázlat valami máshoz; Magvető, Bp., 2022
  • Budapest Nagyregény. Budapest Brand Nonprofit Zrt., Bp., 2023 (társszerző)

Gyerekkönyvei szerkesztés

  • 2013: Szövegértés – Meseolvasó, Tesloff és Babilon (Tasnádi Emesével közösen)
  • 2013: Itt a nyár, csuda jó a Balaton!, Tesloff és Babilon (Kelemen Czakó Ritával közösen)
  • 2014: Szövegértés – Vidám történetek, Tesloff és Babilon
  • 2014: Dóri és Marci nyomoz, Tesloff és Babilon
  • 2015: Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök, Tesloff és Babilon

Díjai szerkesztés

Interjúk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  2. Mán-Várhegyi Réka kapja a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat
  3. A 2014. évi Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjpályázat eredménye. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 11.)
  4. Kikinda Sorry!
  5. Mán-Várhegyi Réka képviseli Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 11.)
  6. Margó-díj 2015: Babiczky, Mán-Várhegyi és Totth Benedek lehet a befutó. [2015. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 11.)
  7. Danyi Zoltán, Mán-Várhegyi Réka és Mariarosaria Sciglitano Déry-díjához. www.litera.hu (2018. október 22.) (Hozzáférés: 2018. október 23.)
  8. Mán-Várhegyi Réka elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját Archiválva 2021. december 21-i dátummal a Wayback Machine-ben (Litera.hu, 2019-05-22. Hozzáférés: 2019-06-11)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés