Wikipédia

Mandzsu restauráció

 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

A mandzsu restauráció a Csing-dinasztia restaurációja volt Kínában 1917. július 1. és július 12. között, amelyet a monarchista érzelmű Csang Hszün tábornok hajtott végre a Pekingben uralkodó kaotikus állapotokat kihasználva. Nagyon hamar kiderült, hogy a monarchia visszaállítása nem élvez jelentős támogatást, és nem sikerült még formálisan sem jogossá tenni azt, ugyanis Li Jüan-hung elnököt nem sikerült lemondatni. A tábornok csapatai segítség hiányában vereséget szenvedtek, és a dinasztia végérvényesen megbukott Kínában.

Csang Hszün és a monarchia támogatói az Ég temploma előtt a restauráció kikiáltása után

Előzmények szerkesztés

 
Pu Ji császári köntösben

Tuan Csi-zsuj kormánya 1917-ben megszakított minden diplomáciai kapcsolatot a Német Birodalommal és az Osztrák–Magyar Monarchiával. Ezt követően Tuan az antant oldalán kívánt belépni az első világháborúba, hogy így Kína visszaszerezhesse Santungot, amely német koncessziós terület volt.[1] Valamint ezzel megszerezte volna az antant támogatását, és egy japán kölcsönt is, amiből az országot egyesítő belháborút finanszírozni tudta volna. A parlament azonban ehhez nem adta támogatását, és Li Jüan-hung elnök is a képviselőket támogatta. Tuant leváltották, aki Tiencsinbe menekült, és onnan próbált meg visszatérni a hatalomba a hadurak felbujtásával és katonák küldésével.[2]

Az események miatt káosz alakult ki a fővárosban, és több északi tartomány is kikiáltotta függetlenségét a Li elnök vezette kormányzattól. Ezt használta ki Csang Hszün tábornok, aki az 1911-es forradalom után sem vágta le copfját, és katonái sem a monarchia iránti elkötelezettség jeleként. Az elnököt sikerült Pekingbe csalnia, magát ajánlva békeközvetítőnek, majd június második felében csapatai élén északra indult. Június 12-én vonult be a városba több ezer fős „testőrségével”, akik azonnal elfoglalták a stratégiai pontokat. Csang még bevonulása előtt tanácskozott az északi militarista vezetőkkel, majd érkezése másnapján kényszerítette Li elnököt, hogy oszlassa fel a parlamentet.[3][4] Ezután július 1-jén a Tiltott Városban felkereste Pu Jit, az utolsó császárt, akit 1912. február 12-én mondattak le trónjáról.[5]

A restauráció szerkesztés

 
Köztársasági katonák a Tiltott Város keleti bejáratánál
 
Köztársasági katonák megrohanják a Tiltott Várost 1917. július 12-én

A városban hamar híre ment a régi rend visszatérésének, a rendőrség pedig szorgalmasan segédkezett, hogy minden házra kikerüljön a sárkányos Csing lobogó. Az utcákon pedig újra feltűntek a régi, császárkori köntösök, amelyeket a forradalom óta rejtegettek tulajdonosaik, és sokan lófarokból készítettek álcopfokat. A lakosság egy jelentős része papírból ragasztott zászlókat, mivel nekik nem volt otthon. Csang pedig a császárhoz ment, hogy felkérje a trónra való visszatérésre. Pu Ji először az illemnek megfelelően visszautasította a felkérést, majd másodszorra elfogadta azt. Ezután 9 ediktumot jelentett meg, amelyekben az elnök lemondásáról, az államtanács hét tagjának és a minisztériumok vezetőinek kinevezéséről intézkedett. Csang az államtanács tagja lett, és jelentős befolyást kapott.[6]

A császári kancellária hivatalnokai lázas munkába kezdtek, az udvar jó hangulata pedig egyre inkább nőtt. A hercegek azonban hamar elégedetlenné váltak, ugyanis Csang már másnap megtiltotta nekik, hogy politizáljanak. Ők ezért összegyűlve próbáltak valami válaszlépést kitalálni, ám a restauráció veresége ezt megakadályozta.[7] Li elnök azonban továbbra sem volt hajlandó lemondani, és bezárkózott az elnöki palotába. Július 3-án reggel aztán megszökött, és először egy francia kórházban keresett menedéket, majd a japán követségre ment, ahol elszállásolták. Ekkor kiderült az is, hogy Li elnök ezt megelőzően táviratot küldött Tuannak, és újra kinevezte miniszterelnökké, valamint Feng Kuo-csangnak, akit felkért arra, hogy ideiglenes gyakorolja az elnöki jogköröket, amíg ő akadályoztatva van.[8]

Tuan azonnal Tiencsinbe sietett, és átvette a parancsnokságot az ottani katonák felett, majd kiáltványt adott ki, amelyben kijelentette, hogy harcolni fog a köztársaságért. Július 5-én a köztársasági csapatok meg is indultak Peking felé, és Csang Hszün kijelentette, hogy harcol a végsőkig. Csapatait a Peking–Tiencsin vasútvonal mentén állította fel, ám a köztársaságiak túlereje rövid harc után meghátrálásra kényszerítette őket. Július 9-ére már teljesen bekerítették Pekinget.[9] A császár tanácsadói utolsó ötletként azzal álltak elő, hogy kérjék Csang Co-lin mandzsúriai hadúr segítségét, akiről tudott volt, hogy erősen monarchista érzelmű. A neki szánt ediktumot azonban nem tudták eljuttatni hozzá, ugyanis a futárt a városkapun kívül elfogták.[10] Bizonyossá vált, hogy a puccs és a monarchia visszaállítása elbukott, és ezért senki sem akart vérontást látni a főváros utcáin. A köztársaságiak elrettentésképpen légitámadást hajtottak végre a császári palota ellen, amely a legelső volt Kína történelmében, és nagy lélektani hatással járt, annak ellenére, hogy a három ledobott bombából csak kettő robbant fel, és azok is csak egy sérülést, és elhanyagolható anyagi kárt okoztak.[11]

Csang Hszün fejére 10 000 font sterling vérdíjat tűztek ki élve vagy halva, aki ezért még kevesebb hajlandóságot mutatott a megadásra. Július 12. hajnalán aztán pisztolylövés adott jelt az általános támadásra, és a köztársaságiak könnyedén benyomultak a városba. A copfos sereg főerői az Ég templomában barikádozták el magukat, és több napig is képesek lettek volna kitartani ott, ám pár óra után feladták a harcot és megadták magukat. Sokan vágták le a régi rendet jelképező copfjaikat, hogy így mentsék életüket. Csang a végsőkig történő harc helyett elmenekült, és a holland követségen keresett menedéket. A restaurációs erők vereségét követően Pu Ji császárt tizenegy nap uralkodás után ismét lemondatták.[12] A harcokban körülbelül 25 ember vesztette életét és mintegy 45 megsebesült, köztük külföldiek is.[13]

Következmények szerkesztés

A hercegeket nem vonták felelősségre a restauráció miatt, hiszen az adott időszakban nem politizálhattak. A Csing-dinasztia azonban rosszabb helyzetbe került, mint eredetileg volt. A restauráció eredményeképpen hatalomra jutó Tuan, aki miniszterelnök lett és Feng, aki átvette az elnöki tisztséget azonban nem kívánta a dinasztiát besározni, így Csangot tették meg bűnbaknak. Úgy állították be az eseményeket, mintha ő kényszerítette volna rá akaratát a fiatal császárra, aki ezt tehetetlenül végignézte. A kínai lapok később abban látták Csang bukásának okait, hogy elhitte, a többi hadúr támogatja őt, ám a restauráció időpontjában ők hátat fordítottak neki, és saját hatalmukat erősítették meg.[14] Li távozása az elnöki posztról lehetővé tette augusztus 14-én az első világháborúba való belépést is. A mandzsu dinasztiát ezután azonban már gyanakvóan figyelték, és ez hozzájárult ahhoz, hogy Feng Jü-hsziang kiűzze a lemondott császárt Pekingből 1925-ben.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ I. Jermasov, i. m. 199. o.
  2. ↑ Pu Ji, i. m. 113. o.
  3. ↑ Pu Ji, i. m. 113–114. o.
  4. ↑ The Times: History of the War, i. m. 123. o.
  5. ↑ Putnam Weale, i. m. 355. o.
  6. ↑ Pu Ji, i. m. 105–106. o.
  7. ↑ Pu Ji, i. m. 107. o.
  8. ↑ Putnam Weale, i. m. 360–363. o.
  9. ↑ Putnam Weale, i. m. 363–366. o.
  10. ↑ Pu Ji, i. m. 108–109. o.
  11. ↑ Putnam Weale, i. m. 367. o. és Pu Ji, i. m. 109–110. o.
  12. ↑ Putnam Weale, i. m. 367–368. o. és Pu Ji, i. m. 110. o.
  13. ↑ The Times: History of the War, i. m. 127. o.
  14. ↑ Pu Ji, i. m. 111–114. o.

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Mandzsu_restauráció&oldid=25561009”