Metronóm
A metronóm a zenében használatos tempójelző mérőeszköz. Nevét Johann Nepomuk Mälzel adta, aki 1816-ban elsőként szabadalmaztatta Párizsban az általa kifejlesztett óraművet. (Már Mälzel előtt is többen létrehoztak metronóm-szerű szerkezeteket, így E. Loulié (1696), J. Saveur (1701), L.L. Pajot (1735), J. G. E. Stöckel (1796), G. Weber (1813).)
A „Mälzel-féle metronóm” (németül: „metronom Mälzel”, rövidítve „M. M.”) olyan óramű volt, amelyet függőleges, alul rögzített, súllyal ellátott inga hoz működésbe. A mérőeszközhöz tartozik egy skála, amely alapján az inga sebességét 40 és 208 percenkénti ütés közötti értékre lehet beállítani. Maga az ingamozgás látható és hallható is, a metronóm háza rezonátorként működik.
A metronóm elterjedéséhez Ludwig van Beethoven is hozzájárult, aki elsőként alkalmazott néhány késői művében „M.M.” jelzést. (Ezzel szemben számos híres zeneszerző nem használt metronómot.) A klasszikus metronóm ütemszám-jelzését zeneszerzők ma is gyakran feltüntetik a kottákon.
Számos továbbfejlesztett, modern változata ismert; létezik zseb-, villogó- és elektromos metronóm. C. R. Blum 1926-ban színpadi és filmjelenetekhez használt kronométert fejlesztett ki.
Források szerkesztés
- Brockhaus- Riemann Zenei lexikon. 2. kötet 529 - 530. old.
További információk szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Metronóm témájú médiaállományokat.
