Metzi Chlodulf vagy Szent Chlodulf (605/610 k. – 696 vagy 697. május 8.) (egyéb ismert névváltozatok a Clodulphe és a Clodould) befolyásos frank nemes, 657 és 697 között a Metzi egyházmegye püspöke.

Metzi Chlodulf
Született605 és 610 között
Lotaringia
Elhunyt697. június 8.
Metz
Felekezetrómai katolikus egyház

Élete szerkesztés

Chlodulf 610-ben született, apja Szent Arnulf metzi püspök,[1][2] anyja feltehetően Doda.[3]

657-ben Metz püspökévé választották. A metzi püspökök listája szerint a 32. püspök volt és ezt a pozíciót 40 évig és 20 napig töltötte be.[4] Püspöksége alatt gazdagon díszítette a Szent István-katedrálist, illetve jó kapcsolatokat ápolt sógornőjével, Szent Gertrúddal, a nivelles-i kolostor főnökasszonyával.

Metzben halt meg és a helyi Szent Arnulf-templomban temették el. Szentté avatása után Nivelles-ben különös népszerűségnek örvendett, elsősorban Gertúdhoz fűződő kapcsolata miatt. Május 8-án tartották az ünnepnapját.

Családja és leszármazottai szerkesztés

Felesége Childa vagy Hilda,[5] akitől két gyermeke ismert:

    • Aunulf (? - 714. december 16. előtt) csak I. Ottó német-római császár egyik okleveléből ismert, amelyben egy olyan birtok adományozását hagyta jóvá, amely korábban Chlodulf, majd Aunulf tulajdona volt.[6]
    • Martin (? - ?). Létezésére csak egy 9. században készített családfa utal, amely mint Chlodulf fiát és Arnulf unokáját említi,[7] és állítólag megölte Ebroin neustriai majordomust. Egy 653-ra datált birtokadományozási dokumentumban szintén feltűnik a neve,[8] de az oklevél valódisága kétséges.

Források szerkesztés

  • Európa ezer éve: A középkor. Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2004. ISBN 963-389-820-X
  • Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy weboldalán [1] elérhető

Külső hivatkozások szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. A Gesta Episcoporum Mettensis nevezi meg Arnulf fiait (ebben a sorrendben): "duos filios Anschisum et Chlodolfum", akik még apjuk püspöki kinevezése előtt születtek törvényes házasságból ("iuventutis suæ tempore ex legitimi matrimonii copula"). Pauli Gesta Episcoporum Mettensis, MGH SS II, p. 264.
  2. Az Annales Xantenses szintén utal arra, hogy "Clodulfus" "Arnulfus" fia volt és hogy apja halála után elfoglalta a püspöki széket. Annales Xantenses 640, MGH SS II, p. 219.
  3. Erre vonatkozóan csak egyetlen forrás ismert, egy 11. századi krónika Chlodulf életéról, amely tartalmaz egy utalást "mater…Chlodulfi Doda"-ra. Ex Vita S. Chlodulfi Episcopi Mettensis, RHGF III, p. 542.
  4. Catalogus Episcoporum Mettensium, MGH SS II, p. 269.
  5. Settipani (1993), p. 149.
  6. "Clodulfus … filio suo Aunulfo". Die Urkunden Konrad I, Heinrich I und Otto I, Sickel, Th. (ed.) MGH Diplomatum regum et imperatorum Germaniæ, I.
  7. "Martinum", aki "Flodulfus" fia, aki "beatus Arnulfum" fia. Genealogiæ Karolorum I, MGH SS XIII, p. 245.
  8. "consanguinei nostri domini Martini filii Clodulphi filii Arnulphi ducis, ducis Austriæ Mosellanicæ ac Moselant". MGH DD Mer (1872), Diplomata Spuria I, no. 54, p. 172.