Molnár Ingo

magyar programozó, Linux-hacker

Molnár Ingo magyar programozó, Linux-hacker, a Red Hat munkatársa.[1] A Linux kernel O(1) futásidejű algoritmussal dolgozó processz ütemezőjével vált ismertté, majd megírta a Completely Fair Scheduler elnevezésű ütemezőt, amit 2007 júliusában Linus Torvalds be is olvasztott a rendszermagba. Emellett több biztonsági és teljesítménybeli javítás fűződik a nevéhez.

Molnár Ingo
Molnár Ingo a LinuxSymposium-on, 2005-ben
Molnár Ingo a LinuxSymposium-on, 2005-ben
Született20. század
nem ismert
BeceneveMingo
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaprogramozó, kernel-hacker
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem

SablonWikidataSegítség

Tanulmányai szerkesztés

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, programtervező informatikus szakon, vezette a Programozási környezet tantárgy Örökranglistáját.[2]

Munkássága szerkesztés

O(1) futásidejű processz ütemezője 2003-ban, a Linux kernel 2.6.0-s verziójának kiadásakor debütált, és annak a 2.6.23-as verzió kiadásáig része volt.

Ő írta meg az Exec Shield elnevezésű kernel-komponenst is, ami a puffertúlcsorduláson alapuló támadások ellen nyújt védelmet x86 architektúrán.

A 2.6-os Linux kernelt több kritika érte, hogy nem használható például audiovizuális szerkesztési munkákra, mert nagyon magas az ütemezési késleltetése. A probléma megoldása érdekében Molnár Ingo együtt dolgozott Thomas Gleixner-rel a realtime-preempt nevű patch-en, ami arra hivatott, hogy hasonlóan a valósidejű operációs rendszerek viselkedéséhez, garantálja a magas prioritású, felhasználói szintű processzek válaszidejének maximumát. Ezt a kontextus váltás maximális késleltetésének milliszekundumosról mikroszekundumos nagyságrendre történő leszorításával kívánták elérni. 2011-ben a patch beolvasztásra került a Linux-kernelbe.

2007. július 17-én, a Linux kernel 2.6.22-es változata részeként került kiadásra Completely Fair Scheduler nevű processz ütemezője, amelyet Con Kolivas ötlete nyomán készített el. Az ütemező arra törekedik, hogy a processzek a lehetőségekhez mérten azonos arányban részesüljenek a processzor időből.[3]

2000-ben lektorálta Molnár Hajnalka Tanuljunk Linuxot!,[4] majd 2010-ben Durcás a számítógéped?[5] című könyveit.

2012-ben kritizálta, hogy az otthoni felhasználóknak szánt Linux disztribúciók „nem elég szabadok”, a szoftverek frissítései és biztonsági javításai viszonylag nagy késéssel jelennek meg az egyes disztribútorok csomagkezelői hálózatán. Véleménye szerint a disztribútoroktól független telepítési módszerre lenne szükség (ilyen például az Autopackage), aminek segítségével egyetlen csomag az összes létező Linux disztribúción telepíthető lenne.

2022-ben A "Fast Kernel Headers" patchcsel 50-80%-kal gyorsította a Linux-kernel fordítását.

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben az Ingo Molnár című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. 2013. májusi adatok szerint.
  2. ProgKör Örökranglista. [2016. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 29.)
  3. Molnár Ingo: sched-design-CFS. (Hozzáférés: 2018. január 29.)
  4. Hajnalka, Molnár, Henczi Béla. Tanuljunk Linuxot!. Magyarország: Szerzői magánkiadás, 146. o. (2000). ISBN 963-640-565-4 
  5. Hajnalka, Molnár. Durcás a számítógéped?. Budapest: Ad Librum Kft., 278. o. (2010). ISBN 978-963-08-0086-0