Mong Attila

magyar újságíró

Mong Attila (Lovasberény, 1968–) magyar újságíró, a tényfeltáró újságírás egyik magyarországi képviselője.

Mong Attila
Déri Miklós felvétele
Déri Miklós felvétele
Született1968 (56 éves)
Lovasberény
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Gyermekkorában is újságírónak, pontosabban sportriporternek készült. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett. 1987-ben lett a Budapesti Külkereskedelmi Főiskola hallgatója. A főiskola közben részt vett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) újságíróképzésén, de annak színvonalával elégedetlen volt és ezért kimaradt. A főiskola elvégzése után Párizsban volt ösztöndíjas. Két évig üzleti témájú előadásokat hallgatott, de közben az Institut des Études Politiques de Paris főiskola kurzusait is látogatta.

Magyarországra visszaérkezvén két évig a reklámszakmában dolgozott. Ezután a Magyar Rádióhoz (MR) ment. A közrádiótól 1998-ban a Magyar Televízióhoz (MTV) került, ahol szerkesztő-riporter volt az Aktuális c. hírműsornál és szerkesztő-műsorvezető a Szabad Verseny című gazdasági magazinnál. Ez idő alatt állandó külsős szerzője volt a Figyelőnek, és dolgozott a Kreatív magazinnak is.

2000-től az InfoRádió műsorvezetője. 2005 és 2007 júniusa között a német Spiegel-csoporthoz tartozó Manager Magazin magyar kiadásának volt a főszerkesztője. A lap átalakítása[1] után az InfoRádióban vezette az Aréna című riportműsort. 2010 februárjától az MR műsorvezetője és riportere lett. Baló György helyét vette át a 180 perc című reggeli hírműsorban.[2]

2010. december 21-én egyperces némasággal tüntetett a 180 percben az Országgyűlés által aznap elfogadott, sok vitát kiváltó új médiatörvény ellen.[3] Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió adófőszerkesztője a történteket magánakciónak, a nárcizmus és az exhibicionizmus megnyilvánulásának minősítette. Az MR ezután felfüggesztette állásából és munkajogi eljárást indított ellene valamint a műsort szerkesztő Bogár Zsolt ellen. Később az eljárás megszüntették, ám mégis távozott az MR-től.[4]

2011. május 16-tól 2012. május 1-jéig az Origo internetes újság Komment.hu rovatát vezette.[5][6] 2012 áprilisától az Átlátszó.hu főszerkesztő-helyettesese.[7] 2012 szeptemberétől egy évig a Stanford Egyetem John S. Knight-ösztöndíjasa Kaliforniában.[8]

Művei szerkesztés

Díjai szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Felmondott a Manager Magazin teljes szerkesztősége Archiválva 2020. november 4-i dátummal a Wayback Machine-ben – Emasa.hu, 2007. június 4.
  2. Mong Attila váltja Balót a Kossuthon – Comment.blog.hu, 2010. február 9.
  3. MR1 Kossuth Rádió Egy perc csendYouTube-videó
  4. Mong Attila távozik a Magyar Rádiótól – Hvg.hu, 2011. május 11.
  5. Mong Attila az Origóhoz igazolt át – FigyelőNet, 2011. május 17.
  6. Mong Attila elmegy az Origótól – Index, 2012. március 26.
  7. Az atlatszo.hu-nál folytatja Mong Attila – Mandiner.hu, 2012. április 13.
  8. Attila Mong – John S. Knight Journalism Fellowships at Stanford (angolul)
  9. Tankönyv oknyomozó újságírásról – Cij.hu, 2009. november 9.

Források szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés