Norman Lockyer
Sir Joseph Norman Lockyer (1836. május 17. – 1920. augusztus 16.) a Királyi Természettudományos Társaság tagja, angol fizikus, amatőr, majd hivatásos csillagász. Pierre Janssen francia tudóssal párhuzamosan mutatta ki a hélium színképvonalát a Nap légkörében, és ő ismerte fel, hogy a vonalat egy új elem okozza. Lockyer volt a neves tudományos magazin, a Nature folyóirat egyik alapítója és első szerkesztője.
| Norman Lockyer | |
 | |
| 1909-ben | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1836. május 17. Rugby (Anglia, Warwickshire) |
| Elhunyt | 1920. augusztus 16. (84 évesen) Salcombe Regis, Anglia, Devon |
| Sírhely | St Mary and St Peter Churchyard |
| Ismeretes mint |
|
| Nemzetiség | brit |
| Házastárs | Winifred James |
| Gyermekek | William James Stewart Lockyer |
| Pályafutása | |
| Szakterület | csillagászat |
| Jelentős munkái | a hélium felfedezése |
| Szakmai kitüntetések | |
| |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Norman Lockyer témájú médiaállományokat. | |
Élete szerkesztés
A Warwickshire megyei Rugby-ben (Rugby kerület székhelyén) született. Iskolai tanulmányai után Svájcba és Franciaországba utazott. Néhány évig a brit hadseregben, majd a Hadügyminisztériumban dolgozott, mint tisztviselő. Miután feleségül vette Winifred Jamest, Dél-Londonban, Wimbledonban telepedett le.
Szenvedélyes amatőr csillagász volt, különösen a Nap jelenségei izgatták. Nem elégedett meg az egyszerű észlelő szerepével, hanem szorgos tanulással hivatásos csillagásszá képezte magát.
Az 1860-as években Lockyert elbűvölte az elektromágneses spektroszkópia, mint az égitestek kémiai összetételének elemzésére alkalmas eszköz.
Csillagászati megfigyeléseit új otthonában, West Hampsteadben is folytatta azzal a 16 cm-es távcsővel, amit Wimbledonban is használt.[1]
1881-ben nevezték ki a londoni King's Collegeban az asztrofizika professzorává. 1885-ben lett a South Kensingtonban álló napfizikai obszervatórium (Solar Physics Observatory) igazgatója. 1913-ban vonult nyugdíjba, ezután az otthonától nem messze csillagászati obszervatóriumot hozott létre Salcombe Regisben (Devon megye). A kezdetben Hill Observatory néven ismert hely Lockyer halála után a Lockyer Observatory and Planetarium nevet kapta. Egy ideig az Exeteri Egyetemhez tartozott, napjainkban a kelet-devoni kerületi tanács tulajdona, és a Norman Lockyer Observatory Society működteti.
1920-ban, otthonában halt meg. A helyi St Peter and St Mary templomkertben temették el.[2][3]
Tudományos munkássága szerkesztés
Az 1860-as években spektroszkópiai módszerekkel kimutatta, hogy a napfoltok azért sötétebbek környezetüknél, mert ezek hidegebb foltok a Nap légkörében. 1868-ban módszert dolgozott ki arra, hogy figyelhetők meg a Nap protuberanciái olyankor, amikor nincs napfogyatkozás.
Ugyancsak 1868. augusztus 18-án egy napfogyatkozás alkalmával Pierre Janssen francia csillagász (aki külön ezért utazott Indiába) a Nap széléről készített spektrumban egy erős sárga vonalra figyelt fel az 588 nm hullámhossz környékén. Ennek hullámhossza alig valamivel kisebb, mint a nátrium ún. „D”-vonalaié. Rájött, hogy ez a vonal annyira erős, hogy észleléséhez nincs szükség napfogyatkozásra. Lockyer, aki otthon maradt és nem tudott Janssen felfedezéséről, így látta meg a vonalat október 20-án. Felfedezésüket meglepően hamar, már 1868. október 26-án ismertették a Francia Tudományos Akadémián.
Mivel a vonalat egyik ismert kémiai elem sem okozhatta, Lockyer rájött, hogy ez ismeretlen kémiai anyag csak a Napban található meg. Éppen ezért a hélium nevet adta neki Héliosz görög napisten után. Ez az állítása nagy vitát váltott ki; ellenzői szerint ezt a vonalat a hidrogén bocsáthatja ki a Földön nem reprodukálhatóan nagy hőmérsékleten és nyomáson. Csak 1895-ben sikerült William Ramsay-nek a Földön is kimutatnia a héliumot, és megállapította, hogy azt az urán bocsátja ki. A hélium azonosítása érdekében Lockyer együtt dolgozott Edward Frankland kémikussal.[4] Janssent és Lockyert a hélium közös felfedezőinek tekintik.
Hogy megkönnyítse a különféle tudományágak közötti információáramlást, Lockyer 1869-ben létrehozta az általános tudományos folyóiratot, a Nature-t. A folyóiratot a következő ötven évben (haláláig) ő szerkesztette.
Az 1870-es évektől különösen az érdekelte, hogy milyen hatással van a nap tevékenysége a földi időjárásra. Nyolc expedíciót vezetett napfogyatkozások megfigyelésére, például Szicíliába 1870. december 22-ére, Indiába 1871. december 12-ére és 1898. január 22-ére,[1] Egyiptomba 1882-ben.
A legelső olyan, angolul beszélő tudósok egyike között volt, akik tudományos módszereket alkalmaztak őskori maradványok csillagászati vonatkozásainak vizsgálatára.
Idősebb korában érdekelni kezdte az ókori egyiptomi templomok esetleges csillagászati tájolása; többüket fel is mérte. Eredményeit 1894-ben publikálta The Dawn of Astronomy („A csillagászat hajnala”) című művében. Megállapította, hogy néhány templomot gondosan a földrajzi irányokhoz tájoltak úgy, hogy az év adott napján a Nap vagy egy fényes csillag egy keskeny résen át a templom egy bizonyos helyét világítsa meg.
Az ötletet később sokan átvették és alkalmazták, például az Írországban lévő Newgrange-nél is. Lockyer a Nagy-Britanniában található több tucat megalitikus maradvány földrajzi felmérésével is foglalkozott. Eredményeit 1906-ban jelentette meg Stonehenge and Other British Stone Monuments Astronomically Considered címmel („Stonehenge és más brit kőmaradványok csillagászati vonatkozásai”). A megalitikus csillagászat alapművévé vált munkája az amatőr archeo-csillagászok több generációját ösztönözte.
Kevéssé ismert, hogy 1909-ben jelent meg Surveying for Archaeologists („felmérés régészek számára”) című műve, ami az első, ilyen témájú munka volt.
Fontosabb publikációi szerkesztés
- Norman Lockyer. Elementary Lessons in Astronomy. Macmillan and co. (1889) (1868–94)
- Questions on Astronomy (1870)
- Norman Lockyer. Contributions Contributions to Solar Physics. Macmillan and co. (1874)
- Joseph Norman Lockyer. The Spectroscope and Its Applications. Macmillan and Co. (1873)
- Norman Lockyer, George Mitchell Seabroke. Stargazing. Macmillan and co. (1878)
- Norman Lockyer. Studies in spectrum analysis. C. K. Paul (1878)
- Report to the Committee on Solar Physics on the Basic Lines Common to Spots and Prominences (1880)
- Joseph Norman Lockyer, Norman Lockyer. The Movements of the Earth. Macmillan and co. (1887)
- Norman Lockyer. The Chemistry of the Sun. Macmillan and co. (1887)
- Norman Lockyer. The Meteoritic Hypothesis. Macmillan (1890)
- Penrose, F.C., (communicated by Joseph Norman Lockyer), The Orientation of Greek Temples, Nature, v.48, n.1228, 11 May 1893, pp. 42–43
- Norman Lockyer. The Dawn of Astronomy. Cassell (1894)
- The Rules of Golf: Being the St. Andrews Rules for the Game (1896), with William Rutherford
- Norman Lockyer. The Sun's Place in Nature. The Macmillan company (1897)
- Recent and Coming Eclipses (1900)
- Norman Lockyer. Inorganic Evolution as Studied by Spectrum Analysis. Macmillan and co., limited (1900)
- Norman Lockyer. On the Influence of Brain Power on History. Macmillan and Co., Limited (1903)
- Stonehenge and Other British Stone Monuments Astronomically Considered (1906; second edition, 1909)
- Norman Lockyer, Joseph Norman Lockyer. Education and National Progress. Macmillan and co. (1906)
- Norman Lockyer, Joseph Norman Lockyer. Surveying for Archaeologists. Macmillan and co., limited (1909)
- Norman Lockyer, Winifred Lucas Lockyer. Tennyson, as a Student and Poet of Nature. Macmillan (1910)
Tisztségek, díjak, elismerések szerkesztés
- A Royal Society tagja (1869)
- Janssen-díj, Párizsi Tudományos Akadémia (1875)
- A Bath lovagrend parancsnoka (1897)[5]
- British Association elnöke (1903–1904)
- Lockyer kráter a Holdon és a Marson
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Cortie, A. L. (1921). „Sir Norman Lockyer, 1836 – 1920”. Astrophysical Journal 53, 233–248. o. DOI:10.1086/142602.
- ↑ Jacobson, Walter: Around the Churches of East Devon. [2008. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 30.)
- ↑ Edwards, D. L. (1937). „Report of the Proceedings of the Sidmouth, Norman Lockyer Observatory”. Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 97, 309–310. o. (Hozzáférés: 2008. január 30.)
- ↑ Hearnshaw, J. B.. The Analysis of Starlight. Cambridge University Press, 84–85. o. (1986). ISBN 0-521-25548-1
- ↑ Meadows, A. J.. Science and Controversy. Cambridge, Massachusetts: MIT Press, 237. o. (1972). ISBN 0-230-22020-7
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Norman Lockyer című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források szerkesztés
- Clive Ruggles: Ancient Astronomy – An Encyclopedia of Cosmologies and Myth ABC CLIO, 2005, ISBN 1-85109-616-7 (eBook)
- John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, 267 old. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
- Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 205–206. o. ISBN 963-9257-07-9
További információk szerkesztés
- Meadows, A. J.. Science and Controversy. Cambridge, Massachusetts: MIT Press (1972). ISBN 0-230-22020-7- A biography of Lockyer
- Wilkins, G. A. (1994). „Sir Norman Lockyer's Contributions to Science”. Quarterly Journal of the Royal Astronomical Society 35, 51–57. o.
- Norman Lockyer Observatory & James Lockyer Planetarium
- Archives of the Norman Lockyer Observatory (University of Exeter)
- Norman Lockyer Observatory radio station in Sidmouth
- Certificate of candidacy for Lockyer's election to the Royal Society[halott link]
- Brief biography of Lockyer by Chris Plicht Archiválva 2012. március 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Prof. Tim Naylor, Norman Lockyer Professor of Astrophysics
- Astrophysics Group, University of Exeter
- The 1871 solar eclipse
