OSINT

nyílt forrású hírszerzés

Az OSINT (Open Source Intelligence) a nyílt forrású hírszerzés nemzetközileg is elfogadott angol nyelvű rövidítése. A globális információs robbanás a 20. század végén, a 21. század elején gyökeresen átformálta a hírszerzés feladatrendszerét, mert a nyílt információk tömegében kell megtalálnia az ellenfél igazi titkait. Ezért a hírszerző központok fontos feladata lett a nyílt információk elemzése és feldolgozása is az érdeklődésükbe tartozó területeken. A nyílt forrású információk valószínűleg soha nem fogják helyettesíteni a titkokat, a minősített információkat, azonban segítséget nyújthatnak az elemzőknek ahhoz, hogy a titkos információgyűjtő tevékenységet arra koncentrálják, ami más módon nem szerezhető meg.[1] Egy magyar definíció szerint az OSINT a nyilvánosan. legális eszközökkel megszerezhető, vagy korlátozott körben terjesztett, de nem minősített adatoknak a hírszerzés szakmai szempontjai alapján történő felkutatását, gyűjtését, szelektálását. elemzését-értékelését és felhasználását jelenti.[2]

Története szerkesztés

A kémkedés, hírszerzés által megszerzett titkokat értelemszerűen mindig a nyílt forrásokból megszerzett ismeretek keretébe kellett elhelyezni. Ennek lehetőségét és fontosságát illusztrálja az az 1935-ös példa, amikor egy német újságíró 172 oldalas tanulmányt publikált a német hadsereg szervezetéről, a vezérkar és a hadműveleti szintű parancsnokságok vezető állományáról. A Gestapo letartóztatta, de az újságíró bizonyítani tudta, hogy mindent, amit könyvében leírt, a német napi sajtó közleményeiből vett.[3]

A hidegháborús katonai szembenállás időszakában az amerikaiak saját adataik szerint az információk 40%-át szerezték be nyílt forrásokból. Allen Dulles, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója viszont egy kongresszusi meghallgatás alkalmával már akkoriban is 80%-ra becsülte a nyílt forrásból származó információik arányát. A 21. század elejére ez a mutató 80-90% közé emelkedett.[4][5]

Forrásai szerkesztés

Az OSINT fő forrásait a NATO OSINT kézikönyve a következők szerint határozza meg:[6]

  • nyomtatott és elektronikus média;
  • internet, beleértve a láthatatlan web információit;
  • kereskedelmi (fizetős) online szolgáltatók tanulmányai, adattárai;
  • „szürke irodalom”, azaz nem publikált, de nem is minősített, szűk körben hozzáférhető, nyomtatott és digitális dokumentumok, tanulmányok;
  • tudományos előadások, konferenciák;
  • személyes tapasztalatok;
  • kereskedelmi műholdak felvételei. Ezek pontossága a 21. században gyakran megközelíti a katonai műholdak teljesítményét;
  • tudományos-kutató szervezetek, egyetemek.

A világ számos távoli, de fontos térségében, Afrikában, Ázsia sok országában gyakran előfordul, hogy alig szerezhetőek be publikált nyílt információk bizonyos helyszínekről és az azokat jellemző körülményekről. Ezeken a területeken a legjobb forrásnak a nemzetközi nem-kormányzati szervek (NGO) (Nemzetközi Vöröskereszt, Orvosok Határok Nélkül, Amnesty International, stb.) alkalmazottai, szakemberei számítanak, továbbá a kereskedők, utazó üzletemberek.

Amennyiben azonban a nyílt információkat a különböző helyszíneken a hírszerzés hivatásos tagjai, hálózati személyei gyűjtik be, akkor az már a HUMINT, azaz az emberi erőforrásokkal folytatott hírszerzés felé közelít.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Izsa 60. o.
  2. Lévay 6. o.
  3. Izsa 61. o.
  4. NATO Open Source Intelligence Reader. November 2002, 17. o.
  5. Izsa 62. o.
  6. Izsa 63. o.

Források szerkesztés

  • Izsa: Dr. Izsa Jenő: Nemzetbiztonsági alapismeretek (egyetemi jegyzet). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. 2009.  
  • Lévay: Lévay Gábor: OSINT (Open Source Intelligence) - Nyílt információs hírszerzés (egyetemi jegyzet). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. 2006.