Orsóférgek
Az orsóférgek (Ascarididae) a fonálférgek (Nematoda) egyik családja. A család valamennyi faja élősködő.
 | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Kifejlett nőstény orsóféreg (Ascaris lumbricoides)
| ||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||
| ||||||||||
| Alcsaládok | ||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Orsóférgek témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Orsóférgek témájú kategóriát. |
Származásuk, elterjedésük szerkesztés
Az összes szárazföldön megtalálhatók, még az Antarktiszon is.[1]
Életmódjuk, élőhelyük szerkesztés
Kifejlett példányaik madarak, emlősök, hüllők vékonybelében élő bélférgek. Rendkívül ellenállók lévén egyesek a gyomorba is bejutnak. A kisebbek a májba stb. is betévedhetnek. Az ürülékkel a szabadba jutó peték is rendkívül ellenállóak. Vízben vagy nedves talajon a peteburkon belül maradva kis, összetekeredett embriókká fejlődnek. Kicsinységük miatt változatos módokon (széllel, vízáramban stb.) terjedhetnek. A zöldségekre a leggyakrabban a trágyalével kerülnek.Brehm Alfréd: Az állatok világa I–IV. Bibliotheca Kiadó, Budapest, 1957.
Emlősökben élősködnek az Ascaris, madarakban az Ascaridia nembe tartozó fajaik.
Az Ascaris suum a sertés, az Ascarasis lumbricoides az ember orsóférge. A két faj felépítése, életmódja és fejlődési ciklusa igen hasonló. Az ember orsóférge a legnagyobb arányban gyerekekben fordul elő. A fertőzés általában nem jár jelentős klinikai tünetekkel, és így gyakran észrevétlen marad, de rontja a táplálék hasznosítását. Éhínség idején az orsóféreggel fertőzött gyerekek nagyobb arányban halnak éhen. Az emberiség jelentős hányada ma is fertőzött. A fertőzöttek számát világszerte 1,6 milliárdra becsülik, és évi több tízezer halálesetet közvetlenül orsóféreg-fertőzés okoz. A Kárpát-medencében mindkét faj gyakori. Más gazdafajokból sok más, hasonló életmódú faj ismert.
Lovakban él a Parascaris equorum, a házi tyúkot fertőzi az Ascaridia galli.
Az Ophidascaris robertsi általában pitonfélékben telepszik meg. Abszolút unikumként 2023-ban találtak egy 8 cm-es példányt egy ausztrál nő agyában.[2]
Fejlődési ciklusuk szerkesztés
Életciklusuk meglehetősen bonyolult.
Párzás után a megtermékenyített peték a gazdaszervezet ürülékével a külvilágba jutnak, és ott hosszasan fejlődnek. E fejlődési szakasz után az embrionálódott peték szájon át, a táplálékkal juthatnak be az újabb gazdaszervezet testébe. Ha a peték túlélték a gyomor savas közegét és a vékonybélbe jutottak, akkor a lárvák kikelnek. A frissen kelt lárvák azonban nem a bélben élnek, hanem meglehetősen hosszú és bonyolult vándorlásba kezdenek a gazda testében. A vándorút végén újra a bélcsatornába jutnak, és egyedfejlődésük lezárul. Váltivarúak, mindig ivarosan szaporodnak.
Megjelenésük, felépítésük szerkesztés
A hímek kisebbek, mint a nőstények.
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- Crompton DWT, Nescheim MC, Pawlowski ZS (eds.) 1985. Ascariasis and its Public Health Signifance. Taylor & Francis, London.
- Crompton DWT, Nescheim MC, Pawlowski ZS (eds.) 1989. Ascariasis and its Prevention and Cotrol. Taylor & Francis, London.
- Kassai T 2003. Helmintológia: az állatok és az ember féregélősködők okozta bántalmai. Medicina, Budapest. p. 368.
- Kotlán S, Kobulej T. 1972. Parazitológia. Mezőgazdasági Könyvkiadó. p. 503.
- Rózsa L 2005. Élősködés: az állati és emberi fejlődés motorja. Medicina, Budapest. p. 318.
