Péter Vass Ferenc

romániai magyar építész, szakíró

Péter Vass Ferenc (Kolozsvár, 1909. január 29.Kolozsvár, 1988. augusztus 16.) erdélyi magyar építész, szakíró.

Péter Vass Ferenc
Született1909. január 29.
Kolozsvár
Elhunyt1988. augusztus 16. (79 évesen)
Kolozsvár
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaépítész,
szakíró
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

Szülővárosa piarista gimnáziumában érettségizett, a budapesti Ybl Miklós Építészeti Főiskolán szerzett diplomát (1930). Tervező mérnöki és műszaki vezetői beosztásokban dolgozott; tanított a kolozsvári építészeti szakközépiskolában, majd a kolozsvári Tartományi Építkezési Tröszt vezető mérnöke nyugdíjazásáig (1969). Jelentősebb kivitelezett épülettervei: az aradi, lupényi és petrozsényi betegsegélyző rendelőintézetei, a kolozsvári porcelángyár ipari épülete, valamint az Armătura és Dermata gyár üzemrészlegei.

Munkássága szerkesztés

Első írása az új építési munkamódszerekről szól (1951). Szakcikkei A Hét és az Igazság hasábjain jelentek meg. A Korunk közölte Fatemplomok és haranglábak (1976/10), Valentiny-emlékek (1980/6) és Régi és új építészettörténeti művekről (1980/12) című tanulmányait; az 1980-as Korunk Évkönyv összefoglaló számbavételét Erdély parasztvárairól. Népi építészetünk értékei című vitát provokáló értekezésével a budapesti Élet és Tudományban jelentkezett (1982/24).

Források szerkesztés