Poggiomarino

község Olaszország Campania régiójában, Nápoly megyében

Poggiomarino község (comune) Olaszország Campania régiójában, Nápoly megyében.

Poggiomarino
Közigazgatás
Ország Olaszország
RégióCampania
MegyeNápoly (NA)
FrazionékFlocco, Fornillo
VédőszentPáduai Szent Antal
Irányítószám80040
Körzethívószám081
Forgalmi rendszámNA
Népesség
Teljes népesség22 216 fő (2023. jan. 1.)[1]
Népsűrűség1545 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság26 m
Terület13,3 km²
IdőzónaCET (UTC+01:00)
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′Koordináták: é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′
Elhelyezkedése Nápoly térképén
Elhelyezkedése Nápoly térképén
Poggiomarino weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Poggiomarino témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Fekvése szerkesztés

Nápolytól 25 km-re keletre fekszik. Határai: Boscoreale, Palma Campania, San Giuseppe Vesuviano, Scafati, Striano és Terzigno.

Története szerkesztés

Poggiomarino története 1592-ben kezdődött, a Conte di Sarno nevű csatorna építésével, ami a Tuttavilla család birtokainak vízellátását szolgálta. A Vezúv 1631-es kitörése után a környező településekről ide, a Sarno folyó partjára menekültek miatt megnőtt a lakosok száma. Ekkorra a csatorna már épülőben volt és a folyó is szabályozva volt, az egykori mocsaras területek pedig eltűntek. Kezdetben egyszerű faházakban éltek és csak évekkel később épültek fel az első kőépületek és jöttek létre az első utcák. A 18. század első felében a település Giacomo de Marinis márki tulajdonába került, aki palotát is építtetett Poggiomarinóban. Neve a latin Podio (padka, amely segített a nemeseknek lóra ülni) és Marino (De Marinis család) szavakból alakult ki. 1742-ben épült fel a város első temploma Páduai Szent Antal tiszteletére. 1810-ben vált önállóvá Joachim Murat adminisztrációs reformjainak köszönhetően. A 20. század elején épült ki a várost Nápollyal összekötő vasút, amely ma a Circumvesuviana hálózat része.

Népessége szerkesztés

A népesség számának alakulása:

Fő látnivalói szerkesztés

  • Régészeti emlékek – a 20. század második felében végzett ásatások a felszínre hozták egy görög eredetű település romjait. Az egykori telepesek jó vízmérnökök voltak, ugyanis az általuk kiépített zsiliprendszer segítségével sikerült szabályozniuk a Sarno folyót, emiatt a történészek gyakran „kis Velencének” nevezik.
  • Palazzo Cristallo – 1738-ban épült Don Cristoforo Nunziata nápolyi nemes számára, aki szenvedélyes porcelán és kristálygyűjtő volt. 1831-ben egy földrengés súlyosan megrongálta a palotát és elpusztította a gyűjtemény nagy részét. Az épület akkori tulajdonosa Don Giacinto Nunziata úgy döntött, hogy a cserepeket és porcelándarabokat beépítteti a felújított palota falaiba, ami által egyedi kinézetet kölcsönzött az épületnek. Innen származik megnevezése is: Kristálypalota.
  • Palazzo Carotenuto – a 19. század végén épült a De Marinis hercegek helytartói számára.
  • Palazzo Giugliano – szintén a 19. században épült
  • Trulli Vezuviani – falusi házak sora a település határában. Négyszögletesek, kupolatetővel, amelyeket a Vezúv kitörései elleni védelem figyelembevételével építettek.
  • Ss. Rosario di Flocco-templom – a 18. században épült
  • San Antonio da Padova-templom – 1753-ban épült
  • Santa Maria del Carmelo-templom – a Nunziata család építette a 18. században.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés