Wikipédia

Porvooi országgyűlés

A poorvoi országgyűlés (finnül: Porvoon maapäivät vagy Porvoon valtiopäivä, svédül: Borgå landtdag) egy 1809 márciusa és júliusa között, I. Sándor orosz cár elnökletével megtartott országgyűlés volt a mai Finnországban található Porvoo városában. Az országgyűlés keretében a meghívott négy finn rend (nemesség, papság, polgárság és parasztság) hűségesküt tett a cárnak, aki szintén esküt tett a rendek előtt, hogy fenntartja a korábbi jogrendet, az evangélikus vallást és a rendi privilégiumokat, ezáltal perszonáluniót létrehozva a megalakuló Finn Nagyhercegség és Orosz Birodalom között, mely az utóbbi 1917-es bukásáig állt fenn.

I. Sándor orosz cár megnyitja az országgyűlést (Emanuel Thelning festménye)

Előzmények szerkesztés

 Bővebben: Finn háború

Az 1806-1807. között, I. Napóleon francia császár ellen vívott ún. negyedik koalíciós háború a tilsiti béke aláírásával ért véget, melynek egyik legfontosabb eredménye az addig egymással ellenséges Francia-és Orosz Birodalom közötti katonai szövetség megkötése és a két nagyhatalom érdekszféráinak egyeztetése volt. Napóleon sikeresen meggyőzte I. Sándor orosz cárt a Nagy-Britannia elleni kontinentális zárlathoz való csatlakozásról, és hogy külpolitikai törekvéseit elsősorban az Oszmán Birodalom és Svédország gyengítésére fordítsa. Ezzel a cár gyakorlatilag szabad kezet kapott arra, hogy egy hódító hadjárat keretében elfoglalja az ekkor még svéd uralom alatt lévő finn területeket.[1] Az orosz támadás 1808. február 21-én indult meg a finn területek ellen, a belső ellentétek és a gondatlan katonai vezetés következtében a svéd erők visszavonulásra kényszerültek. 1808. március 20-án az orosz cár manifesztumában hirdette ki a finn területek elfoglalását („...Mi fegyvereink által lett meghódítva, s amelyet mi mostantól az Orosz Birodalommal örökre egyesítünk...”[2]), májusban szinte harc nélkül az oroszok kezére került Sveaborg (a mai Suomenlinna). Ennek ellenére a támadó hadműveletek elhúzódtak, melynek egyik oka a megszállók elleni parasztfelkelések sorozata volt Dél-Pohjanmaaban, az Åland-szigeteken és Észak-Karjalában, melyek jelentős katonai erőket kötöttek le.[3]

A finn ellenállás olyan tényező volt, melyet a cár nem hagyhatott figyelmen kívül, ezért igyekezett megteremteni a megszállt területek stabilitásának feltételeit, amiben segítségére voltak olyan Oroszországba szökött finn függetlenségpárti politikusok is, mint Georg Magnus Sprengtporten. Sprengtporten még március 30-án kérte írásában a cártól, hogy teljesítse a finnek azon óhaját, hogy biztosítsa számukra a saját országgyűlés és kormányzati autonómia jogait, mely kérését az elkövetkező hónapokban is többször megismételte mondván, hogy csak ezáltal lehet „...stabilizálni az elfoglalt területek lakosságának lojalitását”.[4] Ezen szempontok is nyomot hagytak már az uralkodó Június 5-én kiadott manifesztumában, melynek a területek pacifikálásának előmozdítása volt a fő célja. Ebben a cár immár az elfoglalt területekre mint „Finn Nagyhercegségre” hivatkozott, alattvalóinak a birodalom többi népével azonos jogokat kínált, felvirágzást és védelmet ígért.[2] Ezen nyilatkozata mellett a cár nem sokkal később bejelentette, hogy egy küldöttség Szentpétervárra való küldését kéri a finn rendektől, amelynek tagjai mind a négy rendet kell hogy képviseljék. A Carl Erik Mannerheim vezette küldöttség 1808 novemberében érkezett meg az orosz fővárosba, tagjai a cárral való találkozásuk alkalmával igyekeztek hangoztatni, hogy nincs felhatalmazásuk arra, hogy a rendi parlament képviseletében járjanak el, de I. Sándor biztosította őket, hogy a lehető legrövidebb időn belül hajlandó összehívni a finn országgyűlést.[5][6]

Az országgyűlés lefolyása, eredményei szerkesztés

 
I. Sándor 1809. március 27-én elmondott beszédjének nyomtatott példánya

I. Sándor 1809. január 20-án kelt utasításában a stockholmi országgyűlés finn rendjeit a porvooi székesegyházba hívta, ahova országgyűlést hívott össze "az ország alkotmányának megfelelően", megszervezését Sprengtportenre bízta, akit még 1808. december 1-én Finnország főkormányzójává nevezett ki.[2][7][8] A helyszín kiválasztásában szerepet játszottak többek közt a még mindig zajló harctéri összecsapások, melynek következtében az orosz határtól messze fekvő Turku és Hämeenlinna városai nem jöhettek szóba, ahogyan a mai Helsinki városa sem, melyet az országgyűlést megelőző évben súlyos tűzvész sújtott. Ezzel szemben a döntően svéd lakosságú Porvoo (svédül Borgå) viszonylag közel feküdt az orosz határhoz, az ülések számára reprezentatív tárgyalótermeket tudott biztosítani, továbbá a városi székesegyház és a gimnázium épülete alkalmasak voltak konferenciák megtartására. Az országgyűlés menetét úgy szerkesztették meg, hogy a programok a püspöki székesegyház és a tanintézmény között oszoljanak meg.[9][10]

A rendek képviselői 1809. február 1-én kapták meg hivatalos meghívójukat a porvooi rendi parlamentre. Az országgyűlés munkájában összesen 134 rendi képviselő vett részt, de mindegyikük nem volt jelen a tárgyalások egész időtartama alatt. A képviselők magánlakásokban kerültek elhelyezésre, összesen nyolcvanhét házban, melyekben 43 nagyobb terem és 164 szoba állt a rendelkezésükre.[9] I. Sándor cár 1809. február 27. reggelén érkezett meg népes kíséretével a városba, akit díszsortűz-, harangzúgás-és a város előkelő polgárai köszöntöttek. Az országgyűlés munkája 1809. március 28-án kezdődött meg a székesegyházban megtartott ünnepélyes protestáns istentiszteletet követően, melyen maga a cár is részt vett, aki az imádságokat követően a gimnázium egyik tantermében elmondott rövid üdvözlőbeszédjével megnyitotta az országgyűlés munkáját. Másnap a székesegyházban sor került az uralkodó, majd a megjelent rendek esküjére. A cár utasítására Sprengtporten olvasta fel svédül a cár esküjét tartalmazó fogadalmi okmányt, melyben az uralkodó ígéretet tett az alkotmány és az alaptörvények rendelkezéseinek megtartására és elismerte a rendek politikai létezését. A cár fogadalmát a rendek esküje követte.[9][11][2][12]Az előző napon kiadott, majd áprilisban megerősített manifesztuma értelmében a cár megerősítette a Finn Nagyhercegség jogait, amelyek a III. Gusztáv svéd király által 1772-ben megalkotott alkotmányon nyugodtak. Ennek értelmében megtartja a korábbi jogrendet, az evangélikus vallást és a rendi privilégiumokat. Szintén ezen az országgyűlésen nyújtották be véleményezésre az ún. kormányzati tanács (hallituskonselji) működési szabályzatát, mely a Finn Nagyhercegség legfelsőbb kormányzati szerveként funkcionált (1816-tól szenátus – senatii).[13] Az országgyűlés zárónapján, 1809. július 19-én elmondott beszédében a cár úgy beszélt a finn népről, mely „mostantól fogva a nemzetek rangjára emeltetett, és saját törvényei szerint kormányozzák...”.[14]

Az országgyűlés lezajlásának idején még folytak a svéd-orosz küzdelmek, ezért a tanácskozások során elfogadott finn alkotmányt és a kialakuló államszervezetet a nemzetközi jog szempontjából még nem lehetett megszilárdultnak tekinteni, az csak a háborút befejező békeszerződés után vált teljes mértékben elfogadottá. A Finn Nagyhercegség végleges határait az orosz–svéd háborút lezáró haminai vagy fredrikshammi béke rendezte. A békeszerződés értelmében a svéd uralkodó elismerte a finn területeken végbement változásokat, a békeszerződésben jelzett provinciákat az Orosz Birodalom részeként ismerte el, azokra nem tart igényt és soha vissza nem követeli, továbbá a volt alattvalóit feloldozta a svéd koronára tett hűségesküjük alól.[15] A svéd–finn határt a Muonio- és Tornio-folyók között jelölték ki, az addig Svédországhoz tartozó Åland-szigetek szintén finn birtokba kerültek.[16][17]

Résztvevők szerkesztés

Az I. Sándor által összehívott porvooi országgyűlésre az uralkodó a korábban a stockholmi országgyűlésen részt vevő finn képviselőket hívta meg, akik négy rendbe (nemesség, papság, polgárság és parasztság[18]) tömörültek.

  • hetvenöt képviselővel jelent meg a finn nemesség, vezetőjük (Lantmarskalk) Robert Wilhelm de Geer gróf volt
  • nyolc képviselővel jelent meg a papság, vezetőjük Turku lutheránus püspöke, Jakob Tengström volt
  • a polgárság húsz képviselővel vett részt az országgyűlésen, szószólójuk a szintén turkui kereskedő, Kristian Trapp volt
  • harmincegy képviselővel jelent meg a parasztság rendje Pehr Klockars vezetésével

A finn nemesség kétszázöt családjából százharminc pénzügyi okokból vagy az új hatalommal szembeni óvatosságból nem vett részt az országgyűlés munkájában, a résztvevő nemesek közül is hatvanan csak a megnyitó ünnepséget követően csatlakoztak a tanácskozáshoz. Többségük (ötvenhét fő) tiszt volt, sokan nyugállományúak, akik az 1780-as-és 1790-es években fejezték be az aktív szolgálatukat a Svéd Királyi Hadseregben, és vonultak vissza birtokaikra. A tisztek közül tízen az ún. Anjalai Szövetség (svédül Anjalaförbundet, finnül Anjalan liitto)[19] tagjai voltak. A polgárság képviselőit többségében kereskedők alkották.[20]

Emlékezete szerkesztés

  • 1959-ben a rendi gyűlés 150. évfordulóján a finn posta emlékbélyeget adott ki az esemény emlékére.[21]
  • 2009-ben a finn állam „Finnország autonómiájának 200. évfordulója” alkalmából 2 eurós emlékérmet bocsátott ki, amin a székesegyház homlokzata látható, fölötte az „1809”-es évszámmal.[22]
  • Az országgyűléshez egy romantikus történet is kapcsolódik. A parlament megnyitó ünnepségéhez táncmulatság is tartozott, ahol egy nemes hölgy, Ulrika Möllersvärd együtt táncolt a fiatal cárral, és a legenda szerint románc alakult ki közöttük.[23] A történet tovább élt a helyi szájhagyományban, számos irodalmi művet és filmet ihletett meg. A történet szolgál alapjául Mika Waltari Tanssi yli hautojen című regényének, melyből 1950-ben film is készült.[24]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Gombos, i. m. 33. o.
  2. ↑ a b c d Gombos, i. m. 36. o.
  3. ↑ Jutikkala-Pirinen, i. m. 219. o.
  4. ↑ Gombos, i. m. 34. o.
  5. ↑ Jutikkala-Pirinen, i. m. 223-24. o.
  6. ↑ Dolmányos, i. m. 196. o.
  7. ↑ Jutikkala-Pirinen, i. m. 225. o.
  8. ↑ Sprengtporten, Georg Magnus (1740-1819) (angol nyelven). kansallisbiografia.fi. (Hozzáférés: 2017. november 1.)
  9. ↑ a b c Porvoon valtiopäivärakennukset 200 vuotta sitten ja nykyään (finn nyelven). porvoo.fi. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 1.)
  10. ↑ Dolmányos, i. m. 197. o.
  11. ↑ Valtiopäivien tapahtumia (finn nyelven). porvoo.fi. [2015. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 1.)
  12. ↑ Dolmányos, i. m. 199. o.
  13. ↑ Jutikkala-Pirinen, i. m. 227. o.
  14. ↑ Gombos, i. m. 37. o.
  15. ↑ Gombos, i. m. 33-34. o.
  16. ↑ Jutikkala-Pirinen, i. m. 226. o.
  17. ↑ Dolmányos, i. m. 200. o.
  18. ↑ A többi európai hatalommal ellentétben Svédországban a mezőgazdaság sosem feudalizálódott igazán, ezáltal létrejöhetett egy önálló szabad paraszti réteg. Ezen réteg társadalmi helyzetének erősségét mutatja az is, hogy negyedik rendként képviselhette érdekeit az országgyűlésen.
  19. ↑ Egy finn tisztek által, Georg Magnus Sprengtporten kezdeményezésére létrehozott szövetség volt. Ellenezték III. Gusztáv svéd király abszolutista törekvéseit és a szerintük jogtalan, Oroszország ellen vívott háborút (1788-90), ezeken felül pedig törekvésük volt Finnország autonómiájának létrehozása orosz fennhatóság alatt.
  20. ↑ Members of the Estates (angol nyelven). 1809.fi. [2015. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 31.)
  21. ↑ Postimerkkiluettelo Suomi - Ahvenanmaa 2013 (finn nyelven). datafun.fi. (Hozzáférés: 2017. november 14.)
  22. ↑ A pénzforgalomban részt vevő euroérmék új nemzeti előlapja: A Finnország által kibocsátott új kéteurós forgalmi emlékérme nemzeti előlapja (magyar nyelven). Európai Unió Kiadóhivatala. (Hozzáférés: 2018. november 28.)
  23. ↑ Möllersvärd, Ulrika (1791 - 1878) (finn nyelven). kansallisbiografia.fi. (Hozzáférés: 2017. november 1.)
  24. ↑ Tanssi yli hautojen (1950) (finn nyelven). elonet.fi. (Hozzáférés: 2017. november 1.)

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Porvooi_országgyűlés&oldid=27065973”