Pradnyápáramita

A pradnyápáramita (szanszkrit),^[1] azaz a tökéletes bölcsesség szútráit tudatosan összefüggő műveknek szánták, fő témájuk a „nagy szekér” (mahájána) buddhizmus új bölcsesség (pradnyá) fogalma. A pradnyápáramita a mahájána buddhizmus egyik legfőbb koncepciója, amelynek gyakorlása és megértése a bódhiszattva ösvény elengedhetetlen eleme. A pradnyápáramita legkorábbi szövegei kb. i. e. 1. század-i. sz 500 körül keletkezhettek.^[2]

E szövegek nem logikai érvelésekkel próbálják alátámasztani, hanem inkább kijelentik: minden dolog üresség. Viszont ez nem összetévesztendő a nihilizmussal, az ugyanis csak egy véglet, és nincs sok köze az itt szóban forgó ürességhez. A szövegek abszolút látásmódot képviselnek, és nem a hétköznapi értelemben vett relatív valóságét, ahol a világ jelenségei (dharmái) valós létezők érzetét keltik bennünk. Sajátos paradoxonokat állít elénk az abszolút és a relatív látásmód váltogatásával.^[3]

Kialakulása szerkesztés

E szövegcsoport fejlődésében négy stádiumot különböztetnek meg^[4]:

I. e. 100 – i. sz. 100: a Ratnagunaszamcsaja-gáthá és az Astaszáhaszriká-pradnyápáramita (8000 soros változat).
100–300: a kidolgozás időszaka, amelynek során a 18 000, a 25 000 és a 100 000 soros változat keletkezett (és esetleg a Vadzsraccshédika, avagy Gyémánt szútra).
300–500: a sűrítés időszaka, melynek során többek között a Szív szútra is keletkezett - bár bizonyos jelek arra utalnak, hogy éppen ezt a szöveget eredetileg kínaiul írták, és csak később fordították vissza szanszkritra.
500–1000: a tantrikus hatásokról tanúskodó szövegek keletkezésének időszaka.

A szövegek igen nagy időintervallumot fognak át, tükröződik ez terjedelmükben és változatosságukban is.