Pusztadaróc
Pusztadaróc (románul: Dorolț) falu Romániában, Szatmár megyében, Pusztadaróc község központja.
| Pusztadaróc (Dorolț) | |
 | |
| Nagy testvérek kúriája 1880 körül | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Partium |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Szatmár |
| Község | Pusztadaróc |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 447130 |
| Körzethívószám | 0261 |
| SIRUTA-kód | 137684 |
| Népesség | |
| Népesség | 1803 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 1476 |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 120 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 50′ 35″, k. h. 22° 48′ 41″Koordináták: é. sz. 47° 50′ 35″, k. h. 22° 48′ 41″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
Szatmár megye keleti részén, Szatmárnémetitől északkeletre a román-magyar határ közelében található.
Története szerkesztés
Pusztadaróc nevét 1220-ban említette először oklevél egy perrel kapcsolatban, Drancy (Draucy) formában, mikor többek között a daróci várnépeket; köztük Krasznát, Kötönyt és Visatát is megemlítik.
1262-ből való a telepítés újabb említése, ekkor Szirmai adatai szerint az elhagyott királyi darócok földjét V. István ifjabb király a Gutkeled nemzetségbeli Várdai Mihály fia Aladár ispánnak ajándékozta.
1314-ben Atya, Pócsa és Kosmota határjárásakor tűnik fel ismét, amikor a falu melletti Németiből Beregszászra vivő utat is megemlítik.
1320-ban a Gutkeled nemzetségbeli Daróci István fia János és annak László nevű fiának birtoka és Pete szomszédja volt.
1323-ban Károly Róbert király oklevele említi, Lázárt, a település tatárjárás utáni első birtokosát. Tőle származik a Bábonyi és Váraljai család, tőlük pedig a Daróczy, Csernavoday és Surányi családok.
1462-ig a település birtokosa a Lázár Daróczy család volt, ennek magvaszakadtával, 1462 után Nádasdy János, Drágfi Miklós és Szállási Erdélyi Péter kaptak rá királyi adományt.
1469-ben Csernavoday Egyed és Domokos foglalják el.
1493-ban Csernavoday Egyed itteni részbirtokát Matucsinay Miklósnak zálogosította el 400 arany forintért.
A 15. században a település nagy része a Derecsényi család tagjaié volt.
1526-ban a falut Derecsényi Péter és Pál kapták meg, de kisebb részeket kapott itt a Tárkányi, Ormós, Thegzes és Wethéssy család is.
1651-ben a Kállay lányok és Csalay László, 1652-ben Lónyay Zsigmond is birtokosok itt, 1687-ben báró Károlyi László is kap itt részbirtokot.
Az 1700-as években a Károlyiaké, a század végén pedig a gróf Barkóczy, Kanizsay, Nagy, Patay és Becsky családok.
A 20. század elején Jékey Ilona és Nagy László leszármazottaié.
A trianoni békeszerződés előtt Szatmár vármegye Szatmárnémeti járásához tartozott.
1910-ben 500 magyar lakosa volt, ebből 78 római katolikus, 159 görögkatolikus, 229 református volt.
Nevezetességek szerkesztés
- Református templom - 1887-ben épült
- Ember Géza-kúria[1]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Szatmári Magyar Hírlap: Közösségteremtő erő a pusztadaróci Ember-kúria (magyar nyelven). [2014. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 5.)
Források szerkesztés
- Szatmár vármegye. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1908.
- Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a XV. század elejéig. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum. 2008. ISBN 978-963-7220-63-0