Reichsparteitagsgelände
A Reichsparteitagsgelände (magyarul ~Birodalmi Pártgyűlések Területe) Nürnberg délkeleti előterében található, 16,5 km²-re kiterjedő nagyméretű terület, amelyen 1933 és 1938 között a Nemzetiszocialista Párt tartotta éves tömegrendezvényét, a Birodalmi Pártnapokat. A hatalmas terület különböző létesítményeit Albert Speer tervezte, legtöbbjük a második világháború kitörése miatt nem készült el. A befejezett épületek egy része napjainkban már romos, mások a város lakóit szolgáló közösségi funkciókat töltenek be.
| Reichsparteitagsgelände | |
 | |
| A Reichsparteitagsgelände alaprajza | |
| Település | Nürnberg |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1933-1938 |
| Lebontás éve | 1945- |
| Lebontás oka | háborús károk politikai örökség |
| Építési stílus | nemzetiszocialista építészet |
| Felhasznált anyagok | kő, beton, acél |
| Tervező | Albert Speer |
| Építész(ek) | Albert Speer |
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület | épületegyüttes |
| Tulajdonos | Nürnberg város |
| Alapadatok | |
| Teljes terület | 16 k m² |
| Elhelyezkedése | |
 Reichsparteitagsgelände
Pozíció Nürnberg térképén
| |
 é. sz. 49° 25′ 36″, k. h. 11° 07′ 03″Koordináták: é. sz. 49° 25′ 36″, k. h. 11° 07′ 03″ | |
 | |
| Reichsparteitagsgelände weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Reichsparteitagsgelände témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Története szerkesztés
Városi szabadidőpark: a Dutzendteich szerkesztés
Az 1933-at megelőző évtizedekben a Nürnberg délkeleti előterében fekvő Dutzendteich nevű terület fokozatosan a városi polgárok kikapcsolódását szolgáló pihenőhellyé alakult át. A 19. század végén sétányokat, strandfürdőt és kávéházakat építettek az erdős-ligetes területen. 1906-ban itt tartották a Bajorország gazdaságát és kultúráját bemutató országos kiállítást, ekkor épültek a tóparton 1936-ig álló világítótorony, illetve a kiállításnak helyet adó rendezvénycsarnokok. 1912-ben nyílt meg a nürnbergi állatkert. 1909. augusztus 28-án a Dutzendteictól délre ért földet Zeppelin gróf léghajója, amely azóta a Zeppelinfeld (Zeppelin-mező) nevet viseli. Az első világháború után a terület jó közlekedési kapcsolatainak és infrastruktúrájának köszönhetően tömegrendezvények kedvelt helyévé vált. A kiváló adottságú terület egyre inkább a város határain túlmutató vonzerőre tett szert. 1927-ben és 1929-ben itt tartották a Nemzetiszocialista Párt éves óriásrendezvényét, a Birodalmi Pártnapokat. A Dutzendteich környékét kiszemelték az 1936-os olimpiai játékok megrendezésére is, ám ezt a lehetőséget végül Berlin nyerte el. 1930-ban adták át az első világháborúban elesett német katonák emlékcsarnokát.
A nemzetiszocializmus idején szerkesztés
A Nemzetiszocialista Párt 1933-as hatalomra jutását követően a területet fokozatosan a Birodalmi Pártnapokat szolgáló hatalmas rendezvényközponttá építették ki. Az újonnan felépített létesítmények grandiózusak, méretükkel és megjelenésükkel is a párt által képviselt világképet jelenítették meg. A Reichsparteitagsgelände nevet kapó területen 1939-ig gyors iramban folytak az építkezések, a háború kitörését követően azonban fokozatosan leállították a munkálatokat. A területen elkezdődött több nagyszabású, a későbbiekben meghatározónak szánt épület kivitelezése is, ám ezek egy része soha sem készült el.
A háború után szerkesztés
A háború után a Birodalmi Pártnapok épületei használaton kívül maradtak. A terhes politikai örökség miatt a város és a kormányzat is tartózkodott attól, hogy bármire is használja a területet. A politikai elővigyázatosság mellett a létesítmények mérete is messze meghaladta azokat a léptékeket, amelyet egy polgári társadalom használ; az NSZK-ban nem tartottak katonai felvonulásokat, díszszemléket és harci játékokat, a pártok pedig kerülték a nemzeti érzéssel átfűtött tömegrendezvényeket. A terület kezelése igen kényes kérdés volt, hiszen az épületek lebontását a múlt elrejtésére tett kísérletként, míg azok felújítását, esetleges kiegészítését a nácikkal való azonosulásként értékelhette volna a közvélemény.
A terület egy részét hosszabb-rövidebb időre az amerikai csapatok sajátították ki, így az kiszorult a város életéből. Idővel a hatalmas terület egy-egy apró részének új funkciókat találtak, amelyek nem emlékeztettek annak egy polgári demokratikus köztársaság számára vállalhatatlan politikai múltjára. A Mars-mezőt építési területté nyilvánították, az korábbi felvonulási tereken koncerteket, autóversenyeket és miséket tartottak. 2001-ben a Kongresszusi csarnokban nyílt meg a Reichsparteitagsgelände múltjával foglalkozó ún. dokumentációs centrum. 2006 májusában adták át azt az információs táblarendszert, amely a terület múltját mutatja be az ide látogatóknak. A Reichsparteitagsgelände még meglévő része napjainkra Nürnberg vegyes, pihenést és szórakozást egyaránt szolgáló területévé strukturálódott át.
Létesítmények szerkesztés
Kongresszusi központ szerkesztés
A nürnbergi kongresszusi központ (Kongreshalle) a legnagyobb nemzetiszocialista épület Németországban, napjainkban műemlékvédelem alatt áll. Az óriási U betű alakú épületet Ludwig és Franz Ruff nürnbergi építészek tervezték a náci párt számára. A kongresszusi központ nagyobb része téglából épült, az U betű külső peremén végigfutó árkádsort a „Birodalom minden vidékéről származó” gránittömbökkel burkolták. Az épület a római Colosseumra emlékeztet, alapkövét 1935-ben tették le, ám az épület soha nem készült el teljesen, az létesítmény eredetileg tervezett magassága 70 méter volt, ebből csak 39 méter valósult meg. Az épület nyitva áll a látogatók előtt.
A Große Straße szerkesztés
A Große Straße (magyar „Nagy út”) a Birodalmi Pártnapok területén keresztül futó nagyméretű, katonai díszszemlék számára épített létesítmény. A terület gerincén végigfutó út Nürnberg város beépített területének határán végződött, az utca vonalának folytatásában a középkori császári vár állt. Az út délen a Mars-mezőre tervezett katonai bemutatóterületnél ért véget. A Reichsparteitagsgelände különböző létesítményei a Große Straße mellett sorakoztak. Az út tervezett hossza 2 kilométer, ebből 1,5 km készült el 1939-ben. Szélessége változó, a legtöbb helyen 40, a középtájon felépített lelátók mellett 60 méterre hízik. A betonozott útalapra szürke és sötétszürke gránitnégyzeteket fektettek, a sötétebb vonalak a felvonulások során segítették a katonákat az alakzatok megtartásában. A gránitlapok oldalhosszúsága 1,2 méter, amely megfelel két porosz díszlépés hosszának, így azok figyelésével a díszelgők nem csak mozgásuk vonalát és sebességét, de lépéseik hosszát is könnyebben hangolták össze.
A Große Straße az 1939-es pártnapokra készült el, így hivatalosan egyetlen katonai felvonulást sem tartottak rajta. 1945-ben az amerikai csapatok repülőtérnek használták. Az út egy szakaszán ma parkoló működik.
Luitpoldarena szerkesztés
A Luitpoldhain parkjainak helyén alakult ki 1933-tól kezdve a jól tagolt, 84 000 m² területű Luitpoldarena. Az első világháborús emlékcsarnokkal átellenben egy szónoki emelvény épült, amelyet egy széles gránittal kövezett út kötött össze az emlékcsarnokkal. A Luitpoldarena keretében megváltozott az emlékcsarnok jelentősége is, míg korábban a háború idején elesett német hősök emlékének szentelték, addig a nemzetiszocialisták az 1923-as, kudarcba fulladt puccs során meghalt párttársaik emlékhelyévé tették. A Luitpoldarenában került sor a Birodalmi Pártnapok alkalmával 150 000, az SA és az SS kötelékébe tartozó katona felvonulására. A létesítmény legfőbb funkciója egy sajátos zászlószentelési ceremónia elvégzése volt. A pártnapok alkalmával egy külön ünnepség keretében az SS és SA új lobogóit hozzáérintették ahhoz a „vérlobogónak” (német Blutfahne) nevezett ereklyéhez, amely alatt az 1923-as elbukott puccs során a nemzetiszocialisták meneteltek. A ceremónia funkciója az volt, hogy a régi zászlóknak és harcosoknak az erejét illetve szellemiségét az újaknak átadja.
Mars-mező szerkesztés
A Mars-mező (német Märzfeld) elnevezés a római Mars hadiistenre kívánt utalni, egyben megemlékezni az első világháború után eltörölt általános hadkötelezettség 1935-ös újbóli bevezetéséről. A 955×611 méteres hatalmas létesítményt a Wehrmacht számára tervezték, hogy az ott katonai bemutatókat tartson. A teret 150 000 fő befogadására alkalmas lelátók vették volna körbe, amelyek külső felülete erődre emlékeztetett. A lelátókat bástyaszerű fellobogózott tornyok tagolták volna. A Mars-mezőn elterülő gyakorlótér építése 1938-ban kezdődött, a 24 tervezett bástyából 11 készült el 1945 tavaszáig, a lelátók közül egy sem épült meg. 1966-ban a félkész és egyéb célokra nem használható létesítmény nagy részét visszabontották, ma már csak a tornyok alapjai láthatóak a Dutzententeich déli részén.
Zeppelin-mező szerkesztés
A Zeppelin-mezőn 1933-tól kezdve Birodalmi Pártnapok keretében a hadsereg és a Birodalmi Munkaszolgálat tartotta bemutatóit, de itt folyt a Nemzetiszocialista funkcionáriusok ünnepélyes felesketése is. 1935-ben kezdődött a terület infrastruktúrájának kiépítése. Albert Speer tervei alapján az addig üres terület köré lelátókat építettek. A Zeppelin-mező északi szélén építették fel a mező látképét uraló Zeppelin-főtribünt (németül Zeppelinhaupttribüne), amelyet a pergamoni oltárról mintáztak. A főtribün közepén elhelyezkedő dísztribün mögötti épületben egy 300 m² alapterületű 8 méter magas csarnok található, amely a mennyezet csillogó mozaikjai miatt az Arany Csarnok (németül Goldener Saal) nevet kapta. Az arany csarnok előtt helyezkedett el a különleges díszvendégek számára megemelt lelátó. A díszlelátó előtt, abból kissé előreugorva kapott helyet a szónoki emelvény, amelyről Hitler intézett beszédet az összegyűltekhez. Az Arany Csarnok tetején egy hatalmas horogkeresztet helyeztek el 1937-ben.
A főtribünhöz két szárnyán árkádok csatlakoztak, amelyek alá légvédelmi célokra tervezett fényszórókat telepítettek. A légvédelmi fényszórókkal megvilágított oszlopsor két végpontját egy oltárszerű kiugró fal zárta le, amelynek tetején egy fémből készített óriásedényben az ünnepségek alkalmával tűz lobogott. A Zeppelin-főtribün szerkezete betonból és téglából készült, amelyet márványlapokkal borítottak. A zeppelin-mezei létesítmény lelátóin 70 000, rendezvényterén 250 000 ember fért el. A mező adott teret a Birodalmi Pártnapok legmonumentásisabb tömegrendezvényeinek. A szinte szakralitásba hajló rituálék a Pártnapok központi eseményeivé nőtték ki magukat.
1945 áprilisában az amerikai csapatok foglalták el a létesítményt. Az amerikai katonák előbb jelképes győzelmi felvonulást tartottak a náci templomként aposztrofált épületben, majd felrobbantották a Zeppelin-főtribün tetején elhelyezett hatalmas horogkeresztet. Az elkövetkező években a létesítmény elhagyatottan állt. Az 1960-as években megvizsgálták az épület állapotát és arra jutottak, hogy a hanyag építkezés és az 1945 óta elégtelen állagmegóvás miatt a főtribün az összedőlés határán van. 1967-ben felrobbantották a főtribünhöz két oldalról csatlakozó oszlopsort.[1] Ez a megoldás azonban csak az életveszély elkerülésére volt elegendő. A 2000-es évekre újból az összedőlés határára került a főtribün megmaradt része. 2008-ban a nürnbergi városi tanács az épület gyors renoválásáról döntött. A munkák során eltávolították az 1967-ben belső lépcsőkön „ottfelejtett” bontási törmeléket, szigetelték az Arany Csarnok tetejét és megerősítették a tribün alapzatát.[2]
Luitpoldhalle szerkesztés
A Luitpoldhalle egy 180×50 méteres csarnok volt, amelyben kisebb ünnepi rendezvényeket tarthattak. Az eredetileg kiállítási csarnokként funkcionáló épület 16 000 ember számára kínált helyet. Az 1906-ban szecessziós stílusban épült létesítmény nem illeszkedett a szomszédos Luiopoldarena hatalmas nyílt teréhez és a nemzetiszocialista jegyeket magán viselő építészeti stílusához. A Luitpoldhalle túlságosan szűk térnek számított a monumentalitást kedvelő nácik számára, a szecessziós stílus pedig ellenkezett a puritánságra törekvő nemzetiszocialista építészettel. A rendezvények alkalmával a csarnok külső és belső felületeit ügyesen elhelyezett lobogókkal dekorálták, amelyeknek feladata nem csak az épület eredeti stílusjegyeinek eltakarása volt, de a hallgatóság tekintetét is a csarnok egyik végében elhelyezett díszemelvény felé irányították. A nemzetiszocialisták nem tüntették el a stílusidegen épületet, 1933 és 1936 között itt építették meg a Európa akkori legnagyobb orgonáját.[3] A Luitpoldhalle a háború végén egy bombázás alkalmával végzetes sérüléseket szenvedett. 1950-ben az épület maradványait lebontották, ma már csak a homlokzati lépcsősor látható. A csarnok helyén park, illetve a hozzá tartozó autóparkoló működik.
A Hitlerjugend Stadionja szerkesztés
Az 1926 és 1928 között épült Városi stadion (német Städtisches Stadion) az 1928-as amszterdami olimpián városi épület kategóriában aranyérmet szerzett. A kor legmodernebbjei közé tartozó létesítmény a náciktól új nevet kapott, Hitlerjugend Stadionja (német Stadion der Hitlerjugend) néven a Birodalmi pártnapok keretében sorra kerülő Hitlerjugend-nap központjaként lett a Reichsparteitagsgelände része. A közelében tervezett Német Stadion miatt gyakran említették „régi stadion” néven. A stadionban 50 000 ember foglalhatott helyet. A Bauhaus jegyeit magán viselő épületet a nácik két fatoronnyal egészítették ki. 1945 után a stadion a várost megszálló amerikai csapatok sportpályája lett, majd többszöri átépítéssel modernizálták. Utoljára az 1980-as években esett át nagyobb bővítésen, pályáján az 1972-es müncheni olimpiai játékok labdarúgó-tornájának, és a 2006-os labdarúgó világbajnokság küzdelmei küzdelmei is helyet kaptak.
Német Stadion szerkesztés
A Német Stadion (németül Deutsches Stadion) volt a világ valaha tervezett legnagyobb sportlétesítménye. A 82 méter magas, 540×450 méter alapterületű létesítmény a nácik által tervezett Nemzetiszocialista Harci Játékok nevű rendezvény központi helyszíne lett volna. Az Albert Speer által tervezett stadionban egyszerre 405 000 néző foglalhatott volna helyet.[4] Az óriásaréna tervezésekor ókori létesítményeket tartottak szem előtt, mint a Circus Maximus vagy az olümpiai stadion. Az egyik oldalán nyitott stadionhoz előteréül egy 180×360 méteres nyitott térséget terveztek, amelyhez egy 150 fokból álló lépcsősor vezetett volna. Az épület monumentalitása lenyűgözte a pontosan erre vágyakozó nemzetiszocialistákat, Goebbels még személyes naplójában is méltatta a tervet. Az óriási épület arányait és biztonsági követelményeit maguk a tervezők sem tudták pontosan felmérni, ezért a Nürnberghez közeli Hirschbach-Oberklausen melletti hegyen felépítették három lelátó 1:1 arányú modelljét.[5] A hegyoldalba épített lelátómodellnek napjainkban már csak az alapjai láthatóak, 2002-ben hatóságilag védetté nyilvánították őket.
A Német stadion építése 1937. szeptember 9-én, a Birodalmi Pártnapok alkalmával kezdődött el. Már az alapozáshoz szükséges gödör kiásása is hatalmas erőket igényelt, a háború kitöréséig nem is végeztek vele. A leendő stadion köré az építkezést kiszolgáló vágányhálózatot építettek. 1939-ben az építkezést leállították, hogy az ország a háborús erőfeszítésekre koncentrálhasson. 1945-re az építési területet kitöltötte a feltörő talajvíz. A stadion helyén keletkező tavat Silbersee-nek (magyar Ezüst-tó) nevezte el a népnyelv. A tó mellé 1945 és 1963 között egy 35 méter magas törmelékből és ipari hulladékból álló hegyet emeltek, amelyből az évtizedek alatt kénvegyületek mosódtak a tóba. A Német Stadion építőgödrét kitöltő mérgező vizű Silbersee napjainkban Nürnberg egyik legsúlyosabb környezeti problémája.[6]
Csatlakozó létesítmények szerkesztés
A Reichsparteitagsgelände északi részén 1937-ben készült el az ún. KdF-város.[7] A KdF-városban állították fel az 1936-os Berlini olimpiai játékokon az olimpiára felépített ideiglenes kiállítócsarnokokat, amelyekben a Pártnapok idején a különböző német régiók termékeit állították ki és szabadidős programokat is tartottak. A faépületek egy 1942-es bombatámadást követő tűzben megsemmisültek.
A pártnapok idején a tömeg, az év többi részében pedig az építőanyagok szállítása jelentette a rendezők és építtetők legnagyobb problémáinak egyikét. A terület szerencsés helyen, két vasútvonal találkozásánál fekszik, így a pártnapokra igyekvők szinte közvetlenül úticéljuk mellett szállhattak le a vonatról. A pártnapok létesítményeit négy vasútállomás (Nürnberg Hauptbahnhof, Dutzendteich, Rangierbahnhof és az 1938-ban külön a pártnapok számára létesített Märzfeld) szolgálták ki. A háború után a vasútállomások környékét beépítették, így azok elővárosi funkciót kaptak, 1987-ben a nürnbergi tömegközlekedés átszervezése után megszűntek.
A területet kezelők számára folyamatos problémát jelentett az építkezéseken dolgozó nagyszámú munkás, illetve a pártnapokra érkező vendégáradat elszállásolása. A Mars-mezőtől délkeletre elterülő hatalmas erdőben az egyes párt- és állami szervezetek saját sátortáborai kaptak helyet, itt volt a Hitlerjugend, az SA és az SS, és az NSKK sátortábora. E helyen ma már Nürnberg Langwasser nevű külvárosa áll. Tőlük délre, a mai Moorenbrunn városrész helyén a Wehrmacht és a Birodalmi Munkaszolgálat sátortáborai helyezkedtek el. A Reichsparteitagsgelände keleti oldalán 1939-ben nyílt meg az építkezésen dolgozó Német Munkafront nevű szervezet munkásszállója. A nyolc egymásba fonódó épületből álló komplexumot a második világháború idején lebombázták, 1945-ben a súlyos károk ellenére renoválták és amerikai laktanyaként, később idősek otthonaként működött tovább. Az épületcsoport legeldugottabb tagjait hajléktalanszállóként hasznosították 2009-ig.[8] 1936-ban az SS jelentette be igényét egy önálló laktanyára a rendezvényközpont közelében. A kongresszusi központ közelében felhúzott SS-laktanya 1940-re épült fel, a háború vége után amerikai csapatok bázisa lett. 1995 óta német állami szervek működnek benne, köztük a Német Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal.[9] A munkásszálló közelében áll az egész Reichsparteitagsgelände talán legjobb állapotában fennmaradt épülete, a Trafostation. A trafóállomást 1934-ben építették, hogy a pártnapi létesítmények áramellátásáról gondoskodjon. 1945-ben Nürnberg város tulajdonába került, amely működtetésre a helyi áramszolgáltatónak adta át. A trafóállomás egészen 1998-ig szolgálta a környék elektromos ellátását. Napjainkban szolgáltatóközpontként működik, egy tornaterem és egy gyorsétkezde működik benne.
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Reichsparteitagsgelände című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Külső hivatkozások szerkesztés
- Geoff Walden: The Third Reich in Ruins (angol nyelven). thirdreichruins.com, 2009. február 28. (Hozzáférés: 2009. június 30.)
- Dokumentationszentrum Reichsparteitagsgelände (német nyelven). Nürnberg város honlapja. [2009. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 2.)
- Arne Marenda: Bauten in Nürnberg 1933-1945 (német nyelven). www.bauzeugen.de. [2009. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 2.)
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Marko Puschner: Gefahr durch vergessenen Schutt (német nyelven). Nürnberger Nachrichten, 2007. október 23. [2007. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 5.)
- ↑ Andreas Franke: Zeppelinfeld: NS-Erbe wird zur Millionenlast (német nyelven). Nürnberger Nachrichten, 2009. január 30. (Hozzáférés: 2009. július 5.)[halott link]
- ↑ Esmond H. L. Rodex.: The organ in the Congress Hall, Nuremberg (angol nyelven) (PDF) pp. 1-6. walckerorgel.de, 1951. október 1. [2012. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 30.)
- ↑ Összevetésként: napjaink legnagyobb stadionja, a phenjani Május Elseje Stadion „csak” 150 000 néző befogadására képes.
- ↑ Martin Klar: Die Tribüne im Hirschbachtal (német nyelven). Lost Places, 2001. augusztus 12. (Hozzáférés: 2009. július 2.)[halott link]
- ↑ Dr. Alfons Baier: Zur Geschichte des Silbersees und Silberbucks (német nyelven). Universität Erlangen, 2008. szeptember 16. [2010. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 2.)
- ↑ KdF = német Kraft durch Freude „Erő az öröm által”; nemzetiszocialista szabadidős szervezet
- ↑ Ulrich Wallauer-Faderl: Aus für den Jugendtreff der Ärmsten (német nyelven). Nürnberger Nachrichten, 2009. június 26. (Hozzáférés: 2009. július 3.)[halott link]
- ↑ Dr. Manfred Michl: Die Geschichte des Dienstgebäudes der Zentrale in Nürnberg (német nyelven) (PDF). Bundesamt für Migration und Flüchtlinge, 1999. augusztus 1. (Hozzáférés: 2009. július 3.)[halott link]
