Roland-ének
| Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
A Roland-ének vagy régiesen Roland-dal (franciául: La Chanson de Roland) a franciák nemzeti eposza. A középkori lovagi epika kiemelkedő darabja.
| Roland-ének | |
 | |
| A Roland-ének egy 12. századi kéziratának egy lapja | |
| Műfaj | eposz |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Roland-ének témájú médiaállományokat. | |
A Nagy Károly korában élt Roland lovagról szóló monda alapján több népies költemény keletkezett a középkor során. A hastingsi csata (1066) előtt zengett ilyen dalt Taillefer Hódító Vilmos serege előtt. Hasonló dalok tették alapját az 1130 körül keletkezett Turpin-féle úgynevezett Krónikának és a Carmen de proditione Guenonis című költeménynek, de ugyanezen dalok alapján írta meg egy énekes a Chanson de Roland vagy De Roncevaux című francia nemzeti hőskölteményt. Az asszonáncokban írt művet a 12. és a 13. században többször átdolgozták. Tulajdonképpen ezt nevezik Roland-éneknek.
A Roland-éneknek több változata is van. Napjainkban az 1832-ben, egy oxfordi könyvtárban fölfedezett változatot tekintik a téma legtökéletesebb kifejtésének. (Általában ez, az ófrancia nyelven írott mű a külföldi fordítások alapja.) Az irodalomtudományban többséginek tekinthető az az álláspont, hogy ez a verzió úgy jött létre, hogy az évszázadok során szájhagyomány útján terjedő hősi éneket egy bizonyos Turoldus nevű, normann származású, klasszikus műveltségű pap formába öntötte és lejegyezte. Az írásba foglalás egyúttal a szöveg kanonizálásához is vezetett.
A mű 4002 sor terjedelmű.
Cselekménye
A Roland-ének történelmi magva Nagy Károly frank uralkodónak 778-ban a szaracénok (azaz az arabok) ellen folytatott harca – ám az eseményeket nem a történelmi hűségnek megfelelően, hanem regényesítve örökíti meg, s természetesen a keresztények és a pogányok összeütközését keresztény nézőszögből mutatja be.
Első rész
A mű kezdetén a már hét esztendeje Spanyolországban csatázó, s az ország egészét Zaragoza kivételével elfoglaló Nagy Károlynak, Zaragoza királya Marsile békeajánlatot tesz. Nagy Károly tanácsadói megosztottak a béke kérdésében. A többség a harc folytatása mellett foglal állást, de Ganelon, Roland mostohaapja meggyőzi Nagy Károlyt, hogy fogadja el a fölkínált békét.
Alig vonulnak el a francia főseregek, az általuk korábban birtokolt területeket megszállják a szaracénok, Marsile király katonái. Ganelon, akik gyűlöli a mostohafiát, azt javasolja a frank előkelők haditanácsában, hogy Roland a maga harcosaival hátulról biztosítsa a fősereget az ellenség támadásai ellen, majd elárulja a szaracénoknak, hogy Rolandék hol tartózkodnak, abban a reményben, hogy ezzel megszabadul az ifjú lovagtól.
Ilyen előzmények (Ganelon árulása) után a szaracénok rajtaütnek Rolandékon és véres mészárlást rendeznek. Olivier, Roland barátja és harcostársa arra kéri Rolandot, hogy fújja meg a kürtöt, azért, hogy Nagy Károly visszaforduljon a fősereggel és a segítségükre siessen. Roland azonban, a lovageszmény szellemében semmiképpen sem akar gyávának mutatkozni, és nem fújja meg a kürtöt.
A magára maradt utóvéd a szaracénok áldozatául esik. Nagy Károly tizenkét palotagrófját lekaszabolják. Már csak egyedül Roland van életben a sereg vezetői közül.
Amikor már teljesen felmorzsolódnak a frank erők, Roland mégiscsak megfújja a kürtöt. Kibuggyan a vér a torkán.
Szimbolikus jelentőségű, hogy Roland nem a szaracénok kezétől pusztul el, hanem a halántéka reped meg, amikor a kürtöt megfújva Nagy Károlynak jelt ad. A király meghallja a kürtszót, de Ganelon tovább folytatja ármánykodását, s azt állítja, nem kell figyelni a kürtszóra. Az nem vészjel. Roland csak kedvtelésből játszik a kürtön.
Roland utolsó erejével is tovább fújja a kürtöt. A király most már nem hallgat az álnok Ganelonra. Visszafordul, ám már késő. A frankok mind odavesztek. Olivier-t, Roland barátját is ledöfik. Maga Roland is haldoklik. Mielőtt meghalna, igaz lovag módjára példát mutat. Megvallja bűneit és a Mindenhatóhoz könyörög. Megbékélten búcsúzik a földi siralomvölgytől. Személyének és hősi helytállásának jelentőségét mutatja, hogy Roland lelkét Gábriel és Mihály arkangyalok viszik a mennybe.
Hatása
A francia eposz alapján írta meg a német Konrád pap 1131–1133 között a Roulandes liet című költeményét, amit egy alsó-rajnai költő dolgozott át a 12. század végén, a 13. század első felében pedig az osztrák Der Stricker. Francia forráson alapul a 16. századból származó töredékes angol költemény, az izlandi Karlamagnús saga, és több 16. századi kisebb töredék. A 14. századi Sostegno di Zanobi firenzei költő La spagna című olasz nyelvű feldolgozása nem közvetlenül francia forrásból származik, hanem olasz költemények alapján van lett megírva.
A Rolandról szóló spanyol románcok francia forrásokra vezetnek vissza, amelyek azonban régebbiek – legalábbis 13. századiak –, mint a legrégibb francia költemények. Ezeket a régi feldolgozásokat háttérbe szorították a monda ősalakjától eltérő olasz hősköltemények: Morgante maggiore Luigi Pulcitól, Boiardónak Orlando inamorato-ja, illetve a híres Ariosto-féle Orlando furioso.
Magyarul szerkesztés
- Turoldus: A Róland-ének; ford. Varga Bálint; Egyetemi Ny., Budapest, 1933
- Gábor Andor: Mirèio – Roland ének és kisebb műfordítások, 1-2.; sajtó alá rend., bev., jegyz. Diószegi András; Szépirodalmi, Budapest, 1957 (Gábor Andor összegyűjtött művei)
- Roland-ének. Ófrancia históriás ének egy oxfordi kéziratból; ford. Rajnavölgyi Géza; Eötvös, Budapest, 1996 (Eötvös klasszikusok)
Források szerkesztés
- Bokor József (szerk.). Roland-dal, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2017. július 11.
