SMS S 35

Az SMS S 35 a Császári Haditengerészet egyik rombolója – korabeli német meghatározás szerint nagy torpedónaszádja (Großes Torpedoboot) – volt. Az 1913-as költségvetési év egyik hat egységből álló hajóosztályának volt a tagja, melynek megépítésével a haditengerészeti minisztérium (Reichsmarineamt) az elbingi Schichau-Műveket bízta meg. A romboló 1916. május 31-én süllyedt el a skagerraki csata során teljes legénységével együtt.

S 35
Egyik testvérhajója, az S 56
Hajótípus	romboló (nagy torpedónaszád – Großes Torpedoboot)
Névadó	Schichau hajógyár sorozatszámmal
Tulajdonos	Kaiserliche Marine
Hajóosztály	S 31-osztály
Pályafutása
Építő	Schichau Werke, Elbing
Megrendelés	1913
Építés kezdete	1914.
Vízre bocsátás	1914. augusztus 30.
Szolgálatba állítás	1914. december 4.
Szolgálat vége	1916. május 31.
Sorsa	legénységével együtt odaveszett a skagerraki csatában (1916. május 31.)
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	802 t (konstrukciós) 971 t (max.)
Hossz	79,6 m (teljes) 79,0 m (vízvonalon)
Szélesség	8,33 m
Merülés	3,6 m
Hajtómű	3 Marine-gőzkazán 2 Schichau-gőzturbina 2 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 2,5 m)
Üzemanyag	olaj (220 t)
Teljesítmény	24 000 le (17 760 kW)
Sebesség	33,5 csomó (62 km/h)
Hatótávolság	2040 km (1100 tmf) 20 csomós (37 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet	3 × 8,8 cm L/45 C/14 löveg (300 lövedék) 6 × 50 cm torpedóvető cső (8 torpedó) 24 akna (opcionális)
Páncélzat	–
Legénység	87 fő
Sablon • Wikidata • Segítség

Története

Az 1913-as évre a haditengerészeti minisztérium eltért attól a korábbi szándékától, hogy kisebb és olcsóbb rombolók (torpedónaszádok) beszerzésével próbálkozzon, mint ahogy azt tette az 1911-es évben. A tervek szerint az új egységeknek a brit rombolókkal megegyező méretűeknek kellett lenniük, azonban azokénál könnyebb fegyverzettel. A rombolók kapcsán még mindig élt az a Tirpitztől származó elképzelés, hogy azok fő fegyverzete a torpedó, és a tüzérségnek csak a védelmet kell szolgálnia. Hat 50 cm-es űrméretű torpedóvető csővel rendelkezett, melyek két dupla- és két szimpla platformon voltak elhelyezve. Lőszerkészletükhöz 8 torpedó tartozott. A tüzérségét három 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú löveg alkotta összesen 300 lövedékes készlettel.

Egyik testvérhajója, az S 63 megerősített, 10,5 cm-es ágyúkból álló fegyverzettel

Az 1913-as mintájú rombolók voltak a Császári Haditengerészet első olyan rombolói, melyek kazánjainak fűtéséhez már kizárólag olajt használtak fel. Mint ahogy az évszázad kezdete óta megszokott volt, a rombolókat a Kaiserliche Marine egymással rivalizáló magáncégekkel gyártatta le. Ezek az 1913-as rombolók esetén a stettini AG Vulcan és az elbingi Schichau-Werke voltak. A rombolók a gyártó cég nevének kezdőbetűje után kapták a nevüket (V ill. S) amit egy sorszám egészített ki. A stettini Vulcan a V 25-től V 30-ig terjedő számozással gyártott le egy félflottillát, míg a Schichau S 31-től S 36-ig tartóval.

Az S 35-öt egyik testvérhajójával, az S 36-tal együtt 1914 júniusában a hajógyárra hagyták és az eladásának a haditengerészeti minisztérium általi jóváhagyása után Görögországnak tervezték eladni, azzal a kitétellel, hogy a Schichau azonnal két egység építésének áll hozzá a pótlásukra. Erre azonban már nem került sor, mivel a minisztérium a világháború kitörésével 1914. augusztus 10-én mindkét naszádot lefoglalta és visszakapták eredeti megjelölésüket.

A csak a háború kitörése után, 1914. augusztus 30-án vízre bocsátott és gyorsított ütemben befejezett S 35-öt a tengerészet 1914. december 4-én vette át és került a IX. romboló-flottilla (IX. Torpedoboots-Flottille – IX. torpedónaszád-flottilla) állományába, mely ekkor épp felállítás alatt állt. Az S 31-gyel kezdett számozású testvérhajóival a 18. romboló-félflottillát alkották az ekkor sorhajóhadnagyi rangban szolgáló Werner Tillessen irányítása alatt. A IX. flottilla másik felét képező 17. romboló-félflottilla ugyanakkor a Vulcan által gyártott, V 25-től V 30-ig tartó számozással jelölt egységekből állt.

Alkalmazása

Az S 35-öt 1914. december 4-én állították szolgálatba Kielben és a Balti-tengeren teljesítette a próbajáratait. Modern és gyors hadihajók hiányában már a kiképzés keretében teljesített éles bevetéseket. Ezt követően mind az Északi-, mind a Balti-tengeren sor került az alkalmazására. Az 1915 januárjában lezajlott doggerbanki csatában Franz Hipper tengernagy csatacirkálóinak kíséretéhez tartozott. Februárban az Amrum-padnál aknára futott V 25 hajótöröttei után kutatott sikertelenül. Az év augusztusában a IX. rombolóflottilla kötelékében a Rigai-öbölben való előretörésben is részt vett, mely hadműveletben a Nyílt-tengeri Flotta egységei közül is több jelen volt támogatásként. Ennek során a Runö szigettől nyugatra aknára futott és elsüllyedt egyik testvérhajójának, az S 31-nek a legénységét mentette ki a V 184-gyel együtt. A Balti-tengeren való tevékenysége után új parancsnoka, Friedrich Ihn irányításával visszahelyezték az Északi-tengerre.

1915-1916-ban több a Skagerrak és a Kattegat irányába flottakötelékben végrehajtott felderítő előretörésben vett részt. Ezek során a semleges skandináv államok kereskedelmi hajóit vizsgálták át, hogy nem szállítanak-e kontrabandot. Ezek a tevékenységek csak csekély sikereket hoztak, mivel kevés az antanthatalmak tulajdonát képező árut találtak. Az 1916 áprilisi Yarmouth és Lowestoft elleni rajtaütés alkalmával is Hipper csatacirkálóit kísérte.

Elvesztése

Az 1916. május 31-én kezdődő skagerraki csata első napján a IX. flottilla hajói részt vettek a brit csatacirkálók ellen 17:26-kor (KEI) indított torpedótámadásban, amit azonban a brit rombolók ellenakciója meghiúsított. A V 29-et ennek során a Petardról indított egyik torpedó eltalálta és a legénységét a S 35 és a V 26 mentette ki mielőtt még elsüllyedt volna. Az S 35 29 tengerészt, köztük a parancsnokot, Erich Steinbrincket vette a fedélzetére. Az V 27-et az összecsapás alatt mozgásképtelenné lőtték és a V 26 süllyesztette el végül tüzérségi tűzzel. Brit oldalon a Nomad romboló vált mozgásképtelenné egy a géptermét ért találat következtében s süllyedt el később. 19:00 körül a IX. flottilla ismét torpedótámadást kísérelt meg a brit csatacirkálók ellen, amit a rossz látási körülmények és a brit rombolók támadása nehezített. 20:15-től S 35 részt vett a VI. és IX. rombolóflottillák brit csatasor ellen indított masszív torpedótámadásában, hogy ezzel fedezzék a csapdába került német csatahajók nyugati irányba történő elszakadását (Gefechtskehrtwendung). A német rombolók a brit csatahajók heves tüzébe kerültek. Az S 35 két torpedót lőtt ki a brit csatasorra, de ezután két nehézgránát találta el, melyek feltételezhetően a brit flotta zászlóshajójáról, az Iron Duke csatahajóról leadott egyik sortűz lövedékei voltak. A hajó kettétört és 20:23-kor az É 56° 56′, K 6° 4′ koordinátán elsüllyedt. A legénységének mind a 89 tagja és a V 29-ről kimentett mind a 29 ember odaveszett. A német torpedók közül egy sem talált célt, de az előlük keletnek kitérő brit csatahajók közül több épphogy csak elkerülte a találatot.

Emlékezete

A Kriegsmarine az S 35 elesett parancsnoka után nevezte el az egyik rombolóját (Z 14 Friedrich Ihn).

Linkek

• Großes Torpedoboot 1913
• Az S 35 maradványainak helyzete

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS S 35 (1914) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS S 35 (1914) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

• Harald Fock: Schwarze Gesellen. Bd. 2 Zerstörer bis 1914. Koehlers Verlagsgesellschaft mbH, Herford 1981, ISBN 3-7822-0206-6.
• Harald Fock: Z-vor! Bd. 1 Internationale Entwicklung und Kriegseinsätze von Zerstörern und Torpedobooten 1914 bis 1939. Koehlers Verlagsgesellschaft mbH, Herford 1998, ISBN 3-7822-0207-4.
• Gröner, Erich. Die deutschen Kriegsschiffe 1815–1945: Band 2: Torpedoboote, Zerstörer, Schnelleboote, Minensuchboote, Minenräumboote. Koblenz, Germany: Bernard & Graefe Verlag (1983). ISBN 3-7637-4801-6 
• Otto Groos: Die Krieg zur See 1914 - 1918. Der Krieg in der Nordsee. Band 5: Von Anfang Januar bis Juni 1916. E. S. Mittler & Sohn 1925.
• Paul Köppen: Der Krieg zur See 1914 - 1918. Die Überwasserstreitkräfte und ihre Technik. E. S. Mittler & Sohn 1930.
• Rollmann, Heinrich. Der Krieg in der Ostsee: Zweiter Band: Das Kreigjahr 1915, Der Krieg zur See: 1914–1918 (german nyelven). Berlin: Verlag von E. S. Mittler und Sohn (1929) 
• Campbell, John. Jutland: An Analysis of the Fighting. London: Conway Maritime Press (1998). ISBN 0-85177-750-3 
• Corbett, Julian S.. History of the Great War: Naval Operations: Vol II. London: Longmans, Green and Co. (1921) 
• Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. London: UCL Press (1994). ISBN 1-85728-498-4 
• Conway's All The World's Fighting Ships 1906–1921. London: Conway Maritime Press (1985). ISBN 0-85177-245-5 
• Groos, O.. Der Krieg in der Nordsee: Dritter Band: Von Ende November 1914 bis Unfang Februar 1915, Der Krieg zur See: 1914–1918. Berlin: Verlag von E. S. Mittler und Sohn (1923) 
• Massie, Robert K.. Castles of Steel: Britain, Germany and the Winning of the Great War at Sea. London: Vintage Books (2007). ISBN 978-0-099-52378-9 
• Monograph No. 32: Lowestoft Raid. 24–25 April, 1916, Naval Staff Monographs (Historical). The Naval Staff, Training and Staff Duties Division (1927)