Az SMS S 90[m 1] a Császári Haditengerészet egyik rombolója, korabeli német megjelölés szerint nagy torpedónaszádja (Großes Torpedoboot) volt. A Schichau hajógyár építette Elbingben és 1899-ben készült el. A bokszerlázadást követően a német ágyúnaszádpolitika keretében 1900-ban a kínai Csingtao kikötőjébe helyezték át, mely az egyetlen tengerentúli német haditengerészeti támaszpont volt.

SMS S 90
Hajótípusromboló
(GroßeS Torpedoboot – nagy torpedónaszád)
TulajdonosA Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
HajóosztályS 90-osztály
Pályafutása
ÉpítőSchichau Werke, Elbing
Építés kezdete1898.
Vízre bocsátás1899. július 26.
Szolgálatba állítás1899. október 24.
Szolgálat vége1914. október 17.
Sorsa1914. október 17-én személyzete partra futtatta Csingtao közelében
Általános jellemzők
Vízkiszorítás310 t (konstrukciós)
394 t (maximális)
Hossz63 m (teljes)
62,7 m (vízvonal mentén)
Szélesség7,0 m
Merülés2,83 m (max.)
Hajtómű3 × Schichau-Thornycroft vízcsöves kazán
2 × 3-hengeres kompaundgép
2 hajócsavar
Üzemanyagszén (93 t)
Teljesítmény5900 le (4300 kW)
Sebesség27 csomó (50 km/h)
Hatótávolság2185 km 17 csomós sebesség mellett
1275 km 20 csomó mellett
Fegyverzet3 × 5 cm-es löveg
3 × 45 cm-es torpedóvető cső (5 darab torpedó)

Legénység57 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS S 90 témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az első világháború kitörésekor a Csingtaót blokád alatt tartó antant hajók közül előbb augusztusban sikeres tűzharcot vívott a Kennet brit rombolóval, majd októberben a japán Takacsiho cirkálót torpedótalálattal elsüllyesztette. Még ugyanezen napon, 1914. október 17-én üzemanyaghiány miatt legénysége partra futtatta és felrobbantotta.

Tervezése – A nagy torpedónaszádok kifejlesztése szerkesztés

Az 1880-as évek közepétől a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) nagyszámú torpedónaszádot épített. A torpedónaszád-flottillák vezetésére kisebb számban valamivel nagyobb egységeket (ún. Divisionsbootokat) rendszeresítettek.

A Kaiserliche Marine az 1890-es évek közepétől tisztában volt azzal, hogy a jó tengerálló képességekkel rendelkező és más haditengerészeteknél szolgálatban lévőknél nagyobb torpedónaszádai révén egy esetleges háború esetén ütőképes fegyverrel rendelkezik, azonban ez az előny a megjelenő brit torpedórombolók (röviden: rombolók) miatt szertefoszolhat. A haditengerészetnél technikai és taktikai szempontok intenzív mérlegelése után egy olyan nagyobb méretű naszád megépítése mellett döntöttek, amely az újfajta rombolókkal szemben továbbra is offenzíven volt alkalmazható. Ehhez szükséges volt a méret növelése mellett az egy hajócsavaros megoldástól eltérni, valamint attól a gyakorlattól is, hogy hajónként csak egy tiszt teljesítsen szolgálatot. A kis torpedónaszádok (Kleine Torpedoboote) legutolsó osztályához képest az új egységek vízkiszorítását a duplájára növelték és a csúcssebességük is elérte már a 27 csomót. Ezzel együtt javult a tengerjáró képességük és a tengerállóságuk.

Az 1898-tól megépítésre kerülő első nagy torpedónaszád-osztály az S 90-osztály volt. Az új egységekre a Großes Torpedoboot illetve a Hochesee Torpedoboot (nagy torpedónaszád illetve nyílt-tengeri torpedónaszád) megjelölést alkalmazták. Méretük elég nagy volt ahhoz, hogy a flottillák vezetéséhez szükséges plusz személyzetnek helyet adjanak, így nem volt szükséges külön Divisionsbootok megépítésére. Habár méretük megegyezett más országok korabeli torpedórombolóéival, alapvetően még mindig főként torpedókkal végrehajtandó támadások végrehajtását tekintették a fő feladatuknak és emiatt viszonylag gyenge tüzérséggel rendelkeztek.[1][2] Ennek megfelelően az osztály tüzérségi fegyverei gyengébbek (kisebb űrméretűek) voltak a brit torpedórombolókénál, viszont eggyel több torpedóvető csővel rendelkeztek azoknál. A kor francia torpedórombolóival szemben minden tekintetben fölényben voltak.

A nagy torpedónaszádok első 12 darabból álló szériáját (jelölésük S 90S 101) a Schichau-művek építették a Kelet-Poroszországban lévő Elbingben, mely hajógyár 1898 és 1901 között Németország fő torpedónaszád előállító üzemének számított. Ezt 1907-ig további hasonló megrendelések követték.[3][4]

Építése szerkesztés

Az S 90-nek, az osztály névadó egységének a gerincét 1898-ban fektették le 644-es építési számmal. A vízrebocsátási ceremóniára 1899. július 26-án került sor és felszerelésével 1899. október 24-én végeztek.[4]

 
Az S 90 1901-ben

Az S 90 teljes hosszúsága 63,0 m, legnagyobb szélessége 7,0 m, legnagyobb merülése 2,23 m. Konstrukciós vízkiszorítása 310 t volt, ami teljes terhelés mellett 394 t-ra nőtt.[4] Míg a korabeli torpedónaszádok és rombolók előfedélzetének felépítménye púpos [turtleback forecastle) kialakítással rendelkezett, az S 90-osztály egységeinek rövid, emelt hajóorra volt, aminek révén jobb volt a tengerállóságuk.[5]

Három széntüzelésű, vízcsöves kazán látta el nagy nyomású (15 atm) gőzzel a két háromhengeres kompaund gőzgépét, melyek összteljesítményét 5900 lóerőre, a hajó által ezáltal elérhető maximális sebességét 26,5 csomóra becsülték. A raktáraiban 93 tonna szénnek volt hely, de ezt 130 tonnára tudták növelni, ha a gépházban is raktároztak el belőle. Ez a többletmennyiség azonban már stabilitási problémákat okozhatott, ugyanakkor a hatótávolságát 830 tengeri mérföldre növelhette 17 csomós, avagy 690 tengeri mérföldre 20 csomós sebességgel való haladás mellett.[4] Az 1899 novemberében megtartott sebességpróbák során teljesen felszerelve és 65 tonna szenet szállítva 26,4 csomós sebességet ért el.[5]

A fegyverzetét három darab 5 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelésű ágyú (5 cm SK L/40)[m 2] alkotta. Egyet-egyet elől a felépítmény két oldalán, egyet pedig hátul helyeztek el. Három különálló 45 cm-es torpedóvető csővel volt felszerelve, melyek közül az egyik a a hajóorr és a híd közötti résben, kettő pedig a hajó hátsó részén kapott helyet. Az ezekben tárolt torpedókon kívül kettőt tudott még szállítani.[3][4][5] A hajó legénysége 50 főből állt.[5]

Szolgálata szerkesztés

Békeidőben szerkesztés

 
A Taku, a Vorwärts és az S 90 (jobb oldalon) a csingatói dokkban

A bokszerlázadás következtében a nagyhatalmak megerősítették haditengerészeti jelenlétüket a kínai partok előtt. Ennek az erősítésnek a keretében a Kaiserliche Marine három modern torpedónaszádot küldött Kelet-Ázsiába. A Kelet-ázsiai Expedciós Hadtest számára kórházhajónak szánt Gera gőzhajót kísérve 1900. július 26-án futott ki az S 90 két testvérhajójával, az S 91-gyel és az S 92-vel együtt. A kis kötelék október 6-án érkezett Sanghajba. Az újonnan érkező torpedónaszádok a Kurfürst Friedrich Wilhelm csatahajót és a Kelet-ázsiai Hajórajt a kínai partok és a folyótorkolatok ellenőrzésében segítették. A konfliktus végével az S 91 és az S 92 vissza lett rendelve és 1902. március 6-án a Kaiserin Augusta cirkálóval indultak útnak vissza Németországba.

Az S 90 a szintén a Schichau által gyártott, kínaiaktól elkobzott Taku rombolóval Csingtaóban maradt és a támaszpont biztosítását látták el, de alkalmazták őket az állomáshely körzetén való szolgálatra is. Ennek során főként a Jangce folyón és a kínai partok előtt fordultak meg. 1913-ban a Taku feneke súlyosan megrongálódott, miután érintette a Kiaucsou-öböl medrét és emiatt végleg kiesett a szolgálatból. Eddigre az S 90 is jelentősen elhasználódott és a két hajót 1914-ben három új építésű egységgel tervezték leváltani.

Világháborúban szerkesztés

 
HMS Kennet

A világháború kitörésekor az S 90 Csingtaóban maradt a támaszpont biztosítási feladatainak ellátására, amit az Iltis ágyúnaszáddal közösen teljesítettek. Eközben biztosította a Csingtaóból az Ostasiengeschwader számára ellátmányt szállító hajók valamint az Emden könnyűcirkáló illetve a Prinz Eitel Friedrich és a Cormoran segédcirkálók kifutását. Augusztus közepétől a brit China Station hadihajói szorosabban ellenőrzésük alá vonták a Csingtaóból kivezető hajóutakat és több német hajót elfogtak. 1914. augusztus 22-én este egy három brit rombolóból álló brit kötelék észlelte az őrjáratozó S 90-et és megpróbálták elfogni. A Kennetnek sikerült lőtávon belülre kerülnie hozzá és tűz alá is vette, de a Csingtaóba visszatérni igyekvő S 90 viszonozta a tüzet és megrongálta erősebb ellenfelét, mely a partok közelébe érve a partvédelem ütegeitől tartva felhagyott az üldözéssel. (Lásd: Taikungtaui ütközet).

 
A Takacsiho japán cirkáló

Október közepén már látszott, hogy kiapadóban vannak a kolónia védelmének lehetőségei és emiatt az S 90 az egyik éjszakai őrjáratozása során megpróbált az antant hadihajók blokádján áttörni. E próbálkozás során 1914. október 17-én belebotlott a japán Takacsiho cirkálóba és kilőtt rá egy torpedót. A torpedó célba talált és elsüllyesztette a cirkálót. Legénységéből csak három fő maradt életben, 271 tengerész a hajójával együtt veszett oda. Ez volt Japán legnagyobb ellenséges behatásra történő embervesztesége az első világháború folyamán. A blokádot fenntartó közelben lévő rombolók az üldözésére indultak és miután az üzemanyaghiány miatt kilátástalannak tűnt, hogy el tudnának menekülni vagy visszatérhessenek a támaszpontra, a parancsnok, Paul Brunner sorhajóhadnagy a hajóját Csingtao közelében partra futtatta és felrobbantatta. A hajótörötteket a semleges Kína internálta.[6] Két héttel később, október 30-án a német tengerészek a nankingi internálótáborból szökést kíséreltek meg, de elfogták őket.[7]

Megjegyzések szerkesztés

  1. A hajónév előtt álló három betű (SMS) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
  2. A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Chesneau & Kolesnik 1979, pp. 262, 265
  2. Gardiner & Gray 1985, p. 164
  3. a b Chesneau & Kolesnik 1979, pp. 264–265
  4. a b c d e Gröner, Jung & Mass 1983, pp. 42–43
  5. a b c d Friedman 2009, p. 88
  6. Jelentés Archiválva 2017. augusztus 20-i dátummal a Wayback Machine-ben a New York Times-ban
  7. Interned German Crew: Escape and Recapture”, The Singleton Argus, 1914. november 3., 2. oldal 

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS S 90 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS S 90 című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom szerkesztés

  • Conway's All The World's Fighting Ships 1860–1905. London: Conway Maritime Press (1979). ISBN 0-85177-133-5 
  • Corbett, Julian S.. Naval Operations: Volume I: To the Battle of the Falklands December 1914, History of the Great War: Based on Official Documents. London: Longmans Green & Co. (1920) 
  • Friedman, Norman. British Destroyers: From Earliest Days to the Second World War. Barnsley, UK: Seaforth Publishing (2009). ISBN 978-1-84832-049-9 
  • Conway's All The World's Fighting Ships 1906–1921. London: Conway Maritime Press (1985). ISBN 0-85177-245-5 
  • Die deutschen Kriegsschiffe 1815–1945: Band 2: Torpedoboote, Zerstörer, Schnellboote, Minensuchboote, Minenräumboote (german nyelven). Koblenz: Bernard & Graef Verlag (1983). ISBN 3-7637-4801-6 
  • Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. London: UCL Press (1994). ISBN 1-85728-498-4 
  • Monograph No. 16: The China Squadron, 1914, Including the Emden Hunt, Naval Staff Monographs (Historical). Naval Staff, Training and Staff Duties Division, 17–116. o. (1922) 
  • Die deutschen Kriegsschiffe. Biographien – ein Spiegel der Marinegeschichte von 1815 bis zur Gegenwart (német nyelven). Ratingen o. J. 
  • Eberspächer, Cord. Die deutsche Yangtse-Patrouille. Deutsche Kanonenbootpolitik in China im Zeitalter des Imperialismus 1900–1914 (2004)