Wikipédia

SM U–4 (Osztrák–Magyar Monarchia)

az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének Germania típusú tengeralattjárója

Az SM U-4 vagy U-IV a Császári és Királyi Haditengerészet Germania-típusú tengeralattjárója volt. A hajót az Osztrák–Magyar Monarchia megrendelésére kezdték el építeni 1907-ben a németországi Kiel városában, az ára akkori értéken 1 275 000 korona volt.

SM U–4
HajótípusGermania-típusú tengeralattjáró
ÜzemeltetőAz Osztrák-Magyar haditengerészet zászlaja Császári és Királyi Haditengerészet
Pályafutása
ÉpítőFriedrich Krupp Germaniawerft, Kiel
Építés kezdete1907. március 12.
Vízre bocsátás1908. november 20.
Szolgálatba állítás1909. augusztus 29.
SorsaA háború után Franciaországnak ítélték és szétbontották
Általános jellemzők
Vízkiszorítás240 t / 300 t
Hossz43,2 m
Szélesség4 m
Merülés3 m
Maximális merülési mélység50 m
HajtóműFelszínen két 8 hengeres petróleum motor
Víz alatt 2 db elektromotor
Sebesség12 cs / 8.5 cs.
Fegyverzet
  • 2 db 45 cm-es torpedóvetőcső az orrban
  • egy 45 cm-es torpedóvetőcső a farban
  • 1915-1916 között egy 3, 7 cm-es gyorstüzelő ágyú, 1916-tól egy 7 cm-es gyorstüzelő ágyú
Legénység21 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz SM U–4 témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A tengeralattjárót 1908. november 20-án bocsátották vízre és 1909-től állt a flotta szolgálatában. Az első világháború kitörését követően testvérhajójával, az SM U–3-al az volt a feladata, hogy fenntartsa az ellenséges Montenegró előtt kialakított tengeri blokádot és ellenőrizze a parti vizeket. Az első komolyabb hadi sikerét a hajó 1915. június 4-én érte el, amikor komoly sérüléseket okozva megtorpedózta a brit HMS Dublin könnyűcirkálót. Július 18-án az SM U-4 észlelt egy a Monarchia partvidékét bombázó olasz hadihajó-köteléket, majd megközelítve őket két torpedót lőtt ki a zászlóshajóra, a Giuseppe Garibaldi páncélos cirkálóra, amely rövid időn belül elsüllyedt.

A tengeralattjáró a háború további szakaszában is több küldetést hajtott végre és számos hadi sikert ért el, két másik búvárnaszáddal együtt részt vett az 1917. május 15-én zajló harmadik otrantói csata hadműveleteiben. A háború végéig összesen tizenkettő hajót, körülbelül 18 000 tonnányi hajóteret küldött a tenger fenekére. A hadi események 1918-as befejeződését követően jóvátételként Franciaországnak ítélték, ahol 1920-ban szétbontották.

Tervezése és építése szerkesztés

A német Germania-típus megvételére az Osztrák–Magyar Monarchia részéről az első kísérlet 1905-ben történt meg. Az ország küldöttsége a Balti-tenger mellett fekvő Kielbe utazott, azért, hogy a Germania Művenél tanulmányozzák ezt a típust. Az üzlet azonban meghiúsult a németek elutasító magatartása miatt. Az első tengeralattjárókat ezért a tengerészet az amerikai Simon Lake-től rendelte meg, majd csak ezt követően került sor a Germania Művekkel való megegyezésre, amikor a német cég 1906 júniusában felkereste a Császári és Királyi Haditengerészet vezetését és ajánlatot tett nekik tengeralattjárók építésére. A tervet november 25-én mutatták be, mely a legújabb típust tartalmazta, és ez (az amerikaitól eltérően) az akkori korszerű igényeknek is megfelelt.[1]

A hivatalos szerződést 1907. március 12-én kötötte meg a haditengerészet a Germania Művekkel két tengeralattjáró építéséről. A szerződést a monarchia közös hadügyminisztériuma március 28-án hagyta jóvá. Az első búvárnaszád, a jövendő SM U–3 ára 1 400 000 korona volt, míg a jövendő SM U-4 ára 1 275 000 korona körül mozgott. Mindkét hajó gerincfektetésére még márciusban sor került.[2] AZ SM U-4 építését március 12-én kezdték meg, 1908. november 20-án bocsátották vízre. Az elkészült tengeralattjárót 1909. augusztus 29-én állították szolgálatba. A hajón a sorszám eredetileg római számokkal íródott (U-IV), az arab számokkal való felcserélés pontos időpontja tisztázatlan.[2]

A vízrebocsátásukat követően és a próbajárataik során elért teljesítményeik alapján kijelenthető volt, hogy a Germania-típus felel meg a legjobban a flotta céljainak, ezért később, 1913-ban további öt tengeralattjárót rendelt meg a haditengerészet a Germania Művektől, ezeket a búvárnaszádokat azonban a világháború kitörését követően a Német Császári Haditengerészet állományába sorolták.

Szolgálata szerkesztés

A világháború előtt szerkesztés

Az SM U-IV első útja Polába vezetett, ahova a német Gladiator nyílttengeri vontatóhajó vontájában érkezett meg 1909. április 19-én. A következő hónapokban a hajó itt tartózkodott, több királyi herceg, köztük Ferenc Szalvátor főherceg és Ferenc Ferdinánd trónörökös is látogatást tett a tengeralattjárón. 1909. augusztus 29-én a tengeralattjáró hivatalosan is szolgálatba állt és gyakorlóutakra hajózott. 1910. január 11-17. között átépítésen esett át, és kísérletképpen megnövelték a hátsó mélységi kormányfelületét. Január 20-án kifutott Pólából és másnap megérkezett a Cattarói-öbölbe, ahonnan január 24-én Gravosába hajózott át.[3]

Január 27-én áthajózott Sebenicóba. Másnap Lussinba ment, majd áthajózott Pólába. Augusztus 26-ától szeptember 2-áig Sebenicóban tartózkodott, majd ismét Pólában kötött ki. Október 10. és november 21. között megnövelt felületű hátsó mélységi kormánnyal szerelték fel. 1911. június 27-én egy gyakorlóútja során megsérült mindkét hajócsavarja, ezért az javításra szorult. Augusztus 15-20. között ismét Sebenicóban horgonyzott. 1912. december 27-én a hajó ismét megsérült, a baloldali hajócsavar meggörbülése miatt ismét javításokra szorult.[3]

1914-15 szerkesztés

 
Az HMS Dublin könnyűcirkáló, melyet 1915. június 9-én rongált meg torpedójával az SM U-4
 
A Giuseppe Garibaldi pusztulása egy osztrák propaganda-képeslapon

1914 szeptemberében az U-4 a testvérhajójával együtt a brioni tengeralattjáró-bázison tartózkodott, majd átirányították őket a Cattarói-öbölbe. Az SMS Satellit vontájában szeptember 27-én érkezett meg az öbölbe. Itt feladataik közé tartozott Montenegró blokádjának fenntartása és a hazai partok védelme. 1914. november 28-án a tengeralattjáró elfogta a kockacukrot szállító Fiore Del Mare albán vitorlást és Cattaróba kísérte.[4] 1915. január 15-én az Otrantói-szoroshoz indult, a Fanno-sziget mellett járőrözött, de ellenséges hajókat nem észlelt. 1915. március 23-án az SMS Uskoke rombolóval Makarskába hajózott, majd innen a Gigant vontájában egy kisebb átépítésre Pólába indult. Itt kapott a tengeralattjáró egy új, 3,7 cm-es gyorstüzelő löveget.[3]

1915. április 9-étől a hajó parancsnoka Rudolf Singule sorhajóhadnagy lett.[5] Május 5-6 között a hajó ismét a Gigant vontájában hajózott, ezúttal a Cattarói-öbölbe. Május 14-15-én több albán vitorlást és a görög Margherita gőzöst vizsgálta át gyanús szállítmányokat keresve, de végül a hajókat útjukra engedték. Május 22-én, az olasz hadüzenet előestéjén a Drin-öbölben várakozott. Május 24-én sikertelen torpedótámadást hajtott végre egy Regina Elena-osztályú olasz csatahajó ellen.[3]

Május 28-án a tengeralattjáró megkísérelt elsüllyeszteni egy Regioni-osztályú olasz cirkálót, azonban mindhárom torpedót az olasz hadihajó sikeresen kikerülte. Az elkövetkező napokban az Adrián végzett járőrözést, majd június 9-én a hajó elérte első igazi sikerét. A francia-és olasz hajókat kísérő HMS Dublin könnyűcirkálóra az SM U-4 két torpedót lőtt ki, amelyből az egyik a cirkáló gépházába csapódott. A brit hadihajó túlélte a támadást, de súlyos károkat szenvedett és hónapokig nem tudott részt venni a tengeri hadműveletekben.[3][6][7]

Június 27-én az U-4-et az eltűnt L 43 jelű osztrák-magyar csónakrepülő keresésére küldték, amit másnap sikeresen megtalált Monopoli közelében, a pilótákkal a fedélzetén tért vissza a bázisra. Július 11-én a tengeralattjáró legénységét az SMS Monarch csatahajó fedélzetén tüntették ki a Dublin cirkáló megtorpedózásáért.[8]

Július 17-én egy nagyméretű olasz kötelék indult támadásra az osztrák-magyar partok felé. 18-án hajnalban a kötelék Raguza Vecchia elé érkezett és ágyútűzzel lőtték a vasútvonalat, a mólót és az őrházat. A támadást viszonylag rövid időt követően a hadihajók abbahagyták és déli irányba fordulva Cattaró felé indultak tovább. A Lagosta felé járőröző U-4 hajnali három óra húszkor, még a támadás megkezdése előtt észlelte a köteléket és teljes sebességgel az ellenséges hajók felé indult. Nemsokára az egyik nagyméretű olasz hadihajó kivált a kötelékből és a nyílt tenger felé fordult. Amikor a tengeralattjáró és az olasz hadihajó közötti távolság alig nyolcszáz méterre csökkent hirtelen megszólaltak a hadihajó gyorstüzelő ágyúi. Singule kapitány parancsára a tengeralattjáró jobb-, majd bal vetőcsőréből torpedókat indítottak az ellenséges cirkáló felé, majd a tengeralattjáró húsz méteres mélységbe merült. Alig félperccel később az első torpedó sikeresen eltalálta a Giuseppe Garibaldi páncélos cirkálót, majd két másodperccel később a második is sikeresen becsapódott. A cirkáló alig három perc alatt elsüllyedt, 578 fős legénységéből a helyszínre siető rombolóknak köszönhetően 525 főt sikeresen kimentettek.[3][7][9][10][11] A Garibaldi elsüllyedését követően olasz hadihajók a háború végéig nem hajtottak végre támadó hadműveleteket az osztrák-magyar partvidék ellen.[12]

„ Parancsnokunk már kedvező távolságra és helyzetbe jutott el. Gyorsan torpedót lőtt a vezérhajóra és azután teljesen a víz alá merült.

Néhány pillanatig izgalmas várakozás. Ekkor hevesen megremegnek a naszád falai. Nyomban utána még egy tompán hangzó lökés. Az öröm kiáltása tör ki minden torokból. A Garibaldin minden valószínűség szerint egy muníciós kamara levegőbe repült, ez sietteti a megsemmisítés művét. A három másik ellenséges cirkáló maximális erőkifejtéssel menekül, hogy kikerülje a vezérhajója sorsát. A Garibaldi süllyedőben van.

”
– Hivatalos jelentés a Garibaldi elsüllyesztéséről (megjelent: Délmagyarország, 1915. augusztus 7., p. 2.)[11]

A sikeres akciót követően a tengeralattjáró június 19-én befutott a Cattarói-öbölbe, majd az elkövetkező hetekben az olasz-és az albán partok előtt folytatott járőrözést. Augusztus 20-án Pólába érkezett, ahol nagyjavításnak vetették alá, pörgettyűs tájolót és új periszkópot kapott. A javítást követően az U-4 Brioniba hajózott, ahonnan október 31-én Comisa, majd Gravosa felé hajózott. November 5-én ismét a Cattarói-öbölben horgonyzott és innen futott ki az olasz partok felé. 1915. november 8-án észlelt egy brit cirkálót Brindisitől keletre és két torpedót lőtt ki rá, de eredménytelenül. A sikertelen akciót követően visszatért Cattaróba.[3]

December 2-án albán ügynököket tett partra a Mati folyó torkolatánál, majd másnap Albánia felé indult bevetésre. December 4-én sikertelenül lőtt ki két torpedót egy ellenséges cirkálóra. Az egyik kísérő romboló két vízibombát dobott a tengeralattjáróra, de az sérülésmentesen tért vissza a bázisra. December 8-án indult a hajó újabb bevetésre az adriai vizekre, ahol másnap átvizsgált két albán vitorlást, majd elengedte őket. Ugyanezen a napon, december 9-én találkozott két másik albán vitorlással, a Papagallo és a Gjovadje hajókkal. Az U-4 az előbbit elsüllyesztette, majd a Gjovadje-t legénységével együtt bevontatta Cattaróba.[3][13][14]

1916 szerkesztés

1916. január 3-án az U-4 elsüllyesztett egy kisméretű, okmányok nélküli vitorlást és vontába vette az albán Halil vitorlást, amit később átadott a 15-ös torpedónaszádnak.[15] Február 2-án Durazzótól hat kilométerre délnyugatra két torpedóval sikeresen elsüllyesztette a francia Jean Bart Ii tehergőzöst.[16] A sikeres akciót követően a hajó visszatért a cattarói bázisra. Február 7-én sikertelen támadást hajtott végre egy brit cirkáló ellen a Pali-fok közelében, az egyik kísérőromboló több vízibombát is dobott az U-4-re, de a tengeralattjáró sértetlen maradt.[3]

Február 6-án az SM U-4 és az SM U-14 tengeralattjárók közös portyára indultak az Otrantói-szorosba. A Laghi-fok közelében a két tengeralattjáró támadást hajtott végre a két olasz torpedónaszád kísérete mellett hajózó Duano gőzös ellen, de a támadás sikertelen maradt. A kísérő olasz Centauro és Albatros naszádok két vízibombát dobtak az osztrák-magyar tengeralattjáróra, de eredménytelenül.[3]

Március 30-án a Tarantói-öbölben sikeres támadást hajtott végre a brit John Pritchard vitorlás ellen, amely elsüllyedt.[17] Május 27-én Cattaróból Pólába indult, ahol javításokat hajtottak végre rajta, többek közt kapott egy új 7 cm/L26-os löveget. Június 30-án visszatért Cattaróba. Hamarosan kifut és augusztus 2-án sikertelen torpedótámadást hajt végre egy Nino Bixio-osztályú olasz hadihajó ellen.[3]

Augusztus 5-én egy ellenséges tengeralattjáró torpedójával megtámadta a járőröző U-4-et, de sikerült kikerülni az ellenséges torpedót. Augusztus 14-én Tarantótól negyven kilométerrel délre megtorpedózta az olasz Pantellaria motoros hajót, mely egy szállítóhajónak álcázott Q-hajó[18] volt.[19] Az olasz hajó elsüllyedt. Augusztus 16-án eredménytelen támadást hajtott végre egy gőzös ellen. Szeptember 9-én Santa Maria di Leuca közelében észlelt egy ellenséges gőzhajót, azonban torpedója elvétette a célt. Szeptember 13-án a Laghi-fok közelében egy brit tengeralattjáró támadást hajtott végre a hajó ellen, de torpedója elkerülte a hajót.[3]

Szeptember 14-én a Rizzuto-foktól 17 mérföldre az U-4 megtorpedózta a brit Inverbervie szénszállító gőzöst, majd ágyútűzzel megrongálta az olasz Italia gőzöst.[20][21] Szeptember 15-én az olaszországi Fano közelében két repülőgép és egy ellenséges naszád támadta meg, de sikeresen visszajutott a hazai vizekre. Október 13-án elsüllyesztette a Margaretha olasz gőzöst.[22] December 25-én az U-4 a Tarantói-öbölben támadást hajtott végre két romboló ellen, akik a sikertelen akciót követően huszonkét darab vízibombát dobtak a tengeralattjáróra. A támadást ezúttal is sikeresen átvészelte az osztrák-magyar hajó, amely az elkövetkező időben a Jón-tengeren végzett őrjáratozást.[3]

1917-18 szerkesztés

 
A francia, tatlöveggel felfegyverzett Italia gőzöst a tengeralattjáró 1917. május 30-án süllyesztette el

1917. május 4-én az U-4 sikeresen elsüllyesztette a Jón-tengeren hajózó olasz Perseo gőzöst.[23] Az U-4 két másik tengeralattjáróval, az osztrák-magyar U–27-tel és a német UC-25-tel együtt szerepet játszott az 1917. május 15-én zajló harmadik otrantói csata hadműveleteiben, melynek célja az otrantói tengerzár szétzúzása volt. A tervek szerint 04:00-ra kellett Valona (Vlora) bejáratától délre pozícióba állnia, és a beérkező illetve kifutó kisebb-nagyobb hajókat kellett támadnia.[24] Harci érintkezésbe nem került.

Május 30-án a hajó újabb győzelmet könyvelhetett el, amikor elsüllyesztette a tatlöveggel felfegyverzett francia Italia postagőzöst.[25] Június 16-án egy olasz torpedónaszád támadta meg három vízibombával. Június 19-én az olaszországi Gallipolitól tizenkét mérföldre elsüllyesztette a Cefira francia gőzöst és a Edouard Corbiere francia őrhajót.[3][26][27]

1917. július 12-én Squillacei-öbölben a tenger fenekére küldte a franciák által szolgálatba állított és felfegyverzett volt német gőzöst, a Berthilde-t.[28] A francia hajó kapitányát sikeresen elfogták, a hajótöröttek csónakját a tengeralattjáró egészen az olasz partok közeléig vontatta, ahol a Punta Stilo környékén elengedte. A küldetésről hazafelé tartó tengeralattjárón műszaki gondok adódtak, a hajó egészen száz méteres mélységbe süllyedt, és csak a fenéksúly elengedésével volt képes a felszínre emelkedni. Július 15-én tért vissza Cattaróba.[3]

Július 22-én a hajó javítások elvégzése végett Cattaróból Pólába indult, ahova július 28-án érkezett meg. Innen újabb útra csak 1918. január 7-én indult, Cattaróba január 11-én érkezett meg. Január 30-án bevetésre indult Taranto felé. Útközben észlelt egy ellenséges tengeralattjárót, de a két hajó kölcsönös rejtőzködése folytán szem elől tévesztették egymást. Február 1-én támadást indított egy gőzhajó ellen, de torpedója célt tévesztett. A teherhajó a tengeralattjáró ellen fordult és egy vízibombát dobott rá, de eredménytelenül. 1918. február 2-án egy ellenséges búvárnaszád megtámadta, de torpedója célt tévesztett. Június közepén a Cattarói-öbölből Pólába indult, ahonnan kifutva július 5-én megérkezett Novigradba, ahol a jövendő tengeralattjáró parancsnokok kiképzőhajójaként szolgált. Július 12-én egy balul sikerült támadási gyakorlat során a tengeralattjáró orra elgörbült és a Morlacca-csatornában megfeneklett. A sérült hajó ezt követően Fiumébe hajózott, ahol a háború végéig horgonyzott. November 30-ától parancsnoka Franz Rzemenowsky von Trautenegg lett.[3][5]

A háborút lezáró békeszerződések megkötését követően 1920-ban a hajót jóvátételként Franciaországnak ítélték, ahol hamarosan szétbontották. A világháború négy éve alatt az SM U-4 összesen tizenkét hajót, körülbelül 18 000 tonnányi hajóteret küldött a tenger fenekére, további kettőt súlyosan megrongált.

Parancsnokai szerkesztés

Név Rang Hivatal kezdete Hivatal vége[5]
Lothar Leschanowsky sorhajóhadnagy 1910. augusztus 29. 1910. szeptember 17.
Lothar Leschanowsky sorhajóhadnagy 1911. április 29. 1911. szeptember 21.
Rudolf Singule sorhajóhadnagy 1912. szeptember 21. 1913. július 7.
Hermann Jüstel sorhajóhadnagy 1913. július 7. 1915. április 2.
Edgar Wolf sorhajóhadnagy 1915. április 2. 1915. április 9.
Rudolf Singule sorhajóhadnagy 1915. április 9. 1917. november 30.
Franz Rzemenowsky von Trautenegg sorhajóhadnagy 1917. november 30. 1918. július

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Csonkaréti, i. m. 26. o.
  2. ↑ a b Csonkaréti, i. m. 27. o.
  3. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p Tengeralattjárók (magyar nyelven). kriegsmarine.hu. [2021. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 6.)
  4. ↑ Ships hit during WWI: Fiore Del Mare (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)[halott link]
  5. ↑ a b c WWI u-boats: k.u.k. U4 (angol nyelven). uboat.net. [2010. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  6. ↑ Ships hit during WWI: HMS Dublin (angol nyelven). uboat.net. [2010. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  7. ↑ a b Sárhidai, i. m. 41. o.
  8. ↑ Csonkaréti, i. m. 68. o.
  9. ↑ Csonkaréti, i. m. 69. o.
  10. ↑ Ships hit during WWI: Giuseppe Garibaldi (angol nyelven). uboat.net. [2010. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  11. ↑ a b A tengeri háború 1915 (magyar nyelven). bibl.u-szeged.hu. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  12. ↑ Csonkaréti, i. m. 71. o.
  13. ↑ Ships hit during WWI: Papagallo (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  14. ↑ Ships hit during WWI: Gjovadje (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  15. ↑ Ships hit during WWI: Halil (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  16. ↑ Ships hit during WWI: Jean Bart Li (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  17. ↑ Ships hit during WWI: John Pritchard (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  18. ↑ Semleges kereskedelmi hajónak álcázott, felfegyverzett hadihajó
  19. ↑ Ships hit during WWI: Pantellaria (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  20. ↑ Ships hit during WWI: Inverbervie (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  21. ↑ Ships hit during WWI: Italia (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  22. ↑ Ships hit during WWI: Margaretha (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  23. ↑ Ships hit during WWI: Perseo (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  24. ↑ Halpern, i. m. 73. o.
  25. ↑ Ships hit during WWI: Armed boarding steamer Italia (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  26. ↑ Ships hit during WWI: Cefira (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  27. ↑ Ships hit during WWI: Edouard Corbiere (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)
  28. ↑ Ships hit during WWI: Berthilde (angol nyelven). uboat.net. (Hozzáférés: 2015. június 11.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=SM_U–4_(Osztrák–Magyar_Monarchia)&oldid=27057077”