Sakk-csapatvilágbajnokság

Négyfős nemzeti sakkválogatottak 10 résztvevős világbajnoki döntője

A sakk-csapatvilágbajnokság a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által 1985 óta rendezett csapatverseny, amelyen az öt világrészt képviselő 10 legerősebb csapat vesz részt. A nemzeti válogatottak a sakkolimpián, illetve a kontinensbajnokságokon vívhatják ki a részvétel jogát.

A versenyre kezdetben négyévente került sor, 2011 óta kétévente, a páratlan években rendezik meg. 2007 óta a csapatvilágbajnokságot kétévente megrendezik a nők számára is. A női VB helyszíne és időpontja eltér a nyílt versenyétől.

A legtöbb alkalommal, négyszer, Oroszország csapata szerezte meg az első helyet, őket a Szovjetunió követi két aranyéremmel. A női versenyen Kína válogatottja három alkalommal győzött, Ukrajna és Grúzia egy-egy elsőséget szerzett.

A nyílt versenyen a magyar válogatott többször is bejutott a világbajnokság tízes döntőjébe, a legjobb eredményt az első alkalommal rendezett világbajnokságon érték el, amikor az ezüstérmet szerezték meg.

A világbajnokság résztvevői szerkesztés

A világbajnokság mezőnyét alkotó 10 csapatot az alábbiak alkotják:

  • Az előző sakk-csapatvilágbajnokság győztese
  • A versenyt közvetlenül megelőző sakkolimpia első három helyezettje
  • Négy kontinentális bajnok[1][2]
  • A szervező ország által meghvott csapat
  • A FIDE-elnök által meghívott csapat

A verseny lebonyolítása szerkesztés

Az egyes csapatok az első világbajnokságon hat főből, a továbbiakon négy főből álltak. A viadal körmérkőzéses rendszerben zajlik. A sorrendet 2007 óta a csapatpontszámok alapján állapítják meg, míg a korábbi játszmaarány szerinti sorrendet holtverseny esetén veszik figyelembe.

A viadalon az első három legjobb eredményt elért versenyző táblánként éremdíjazásban részesül. A magyar versenyzők közül így aranyérmet szerzett Ribli Zoltán, Sax Gyula, Pintér József és Grószpéter Attila, ezüstöt Csom István, bronzot Horváth József, Tolnai Tibor, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert és Balogh Csaba.

A világbajnokságok eredményei szerkesztés

A nyílt verseny érmesei szerkesztés

Év Helyszín
Arany Ezüst Bronz Magyar
eredmény
1985   Luzern   Szovjetunió
Anatolij Karpov
Artur Juszupov
Rafael Vaganjan
Andrej Szokolov
Alekszandr Beljavszkij
Vaszilij Szmiszlov
Alekszandr Csernyin
Lev Polugajevszkij
  Magyarország
Portisch Lajos
Ribli Zoltán
Sax Gyula
Pintér József
Adorján András
Faragó Iván
Csom István
Grószpéter Attila
  Anglia
Tony Miles
John Nunn
Jonathan Speelman
Nigel Short
Jonathan Mestel
Murray Chandler
James Plaskett
Glenn Flear
Csapat: 2. helyezés
Egyéni aranyérem:
Ribli Zoltán (2. tábla)
Sax Gyula (3. tábla)
Pintér József (4. tábla)
Egyéni ezüstérem:
Csom István (1. tartalék)
1989   Luzern   Szovjetunió
Anatolij Karpov
Alekszandr Beljavszkij
Jaan Ehlvest
Rafael Vaganjan
Vaszil Ivancsuk
Mihail Gurevics
  Jugoszlávia
Ljubomir Ljubojević
Predrag Nikolić
Petar Popović
Dragoljub Velimirović
Božidar Ivanović
Branko Damljanović
  Anglia
Nigel Short
Jonathan Speelman
John Nunn
Murray Chandler
Michael Adams
Julian Hodgson
Csapat: 4. helyezés
Egyéni aranyérem:
Grószpéter Attila (3. tábla)
Egyéni bronzérem:
Horváth József (4. tábla)
Tolnai Tibor (2. tartalék)
1993   Luzern   Amerikai Egyesült Államok
Gata Kamsky
Alex Yermolinsky
Boris Gulko
Gregory Kaidanov
Joel Benjamin
Larry Christiansen
  Ukrajna
Vaszil Ivancsuk
Volodimir Malanyuk
Oleg Romanyisin
Vlagyimir Tukmakov
Vjacseszlav Eingorn
Arthur Frolov
  Oroszország
Vlagyimir Kramnyik
Alekszandr Halifman
Jevgenyij Barejev
Szergej Dolmatov
Alekszej Drejev
Alekeszej Vüzsmanavin
1997   Luzern   Oroszország
Jevgenyij Barejev
Peter Szvidler
Alekszandr Halifman
Szergej Rubljovszkij
Alekszej Drejev
Vagyim Zvjagincev
  Amerikai Egyesült Államok
Alex Yermolinsky
Joel Benjamin
Boris Gulko
Nick De Firmian
Gregory Kaidanov
Larry Christiansen
  Örményország
Vladimir Hakobján
Rafael Vaganjan
Smbat Lputian
Artashes Minasian
Asot Anasztaszjan
Melikset Khachiyan
2001   Jereván   Ukrajna
Vaszil Ivancsuk
Ruszlan Ponomarjov
Vlagyimir Baklan
Vjacseszlav Eingorn
Oleg Romanyisin
Vagyim Malahatko
  Oroszország
Peter Szvidler
Alekszej Drejev
Alekszandr Griscsuk
Szergej Rubljovszkij
Konsztantyin Szakajev
Alekszandr Motiljov
  Örményország
Vladimir Hakobján
Rafael Vaganjan
Smbat Lputian
Karen Asrian
Asot Anasztaszjan
Artashes Minasian
Csapat: 5. helyezés
Egyéni bronzérem:
Gyimesi Zoltán (2. tábla)
Ruck Róbert (3. tábla)
2005   Beér-Seva   Oroszország
Peter Szvidler
Alekszej Drejev
Alekszandr Griscsuk
Alekszandr Morozevics
Jevgenyij Barejev
Szergej Rubljovszkij
  Kína
Pu Hsziang-cse
Csang Peng-hsziang
Ni Hua
Csao Csün
Csou Csien-csao
Liang Csung
  Örményország
Levon Aronján
Vladimir Hakobján
Karen Asrian
Rafael Vaganjan
Smbat Lputyan
Asot Anasztaszjan
2009[3]   Bursa   Oroszország
Alekszandr Griscsuk
Dmitrij Jakovenko
Alekszandr Morozevics
Jevgenyij Tomasevszkij
Vlagyimir Malahov
Nyikita Vityugov
  Amerikai Egyesült Államok

Nakamura Hikaru
Alexander Onischuk
Yuri Shulman
Varuzhan Akobian
Robert Hess
Ray Robson

  India
Pendjála Harikrisna
Surya Shekhar Ganguly
Krishnan Sasikiran
Geetha Narayanan Gopal
Subramanian Arun Prasad
Baskaran Adhiban
2011   Ningbo   Örményország

Levon Aronján
Szergej Movszeszjan
Vladimir Hakobján
Gabriel Szargiszjan
Robert Hovhannisyan

  Kína

Vang Hao
Vang Jüe
Li Csao
Jü Jang-ji
Ting Li-zsen

  Ukrajna

Vaszil Ivancsuk
Pavel Eljanov
Zahar Efimenko
Olekszandr Moiszejenko
Olekszandr Arescsenko

Csapat: 5. helyezés
Egyéni bronzérem:
Balogh Csaba (4. tábla)
2013   Antalya   Oroszország

Vlagyimir Kramnyik
Szergej Karjakin
Alekszandr Griscsuk
Jan Nyepomnyascsij
Nyikita Vityugov

  Kína

Li Csao
Ting Li-zsen
Vang Jüe
Pu Hsziang-cse
Jü Jang-ji

  Ukrajna

Vaszil Ivancsuk
Anton Korobov
Olekszandr Moiszejenko
Jurij Krivorucsko
Olekszandr Arescsenko

2015   Tsakhkadzor   Kína

Ting Li-zsen
Jü Jang-ji
Pu Hsziang-cse
Vej Ji
Vang Csen

  Ukrajna

Ruszlan Ponomarjov
Vaszil Ivancsuk
Pavel Eljanov
Jurij Krivorucsko
Olekszandr Moiszejenko

  Örményország

Levon Aronján
Gabriel Szargiszjan
Szergej Movszeszjan
Vladimir Hakobján
Hrant Melkumyan

Csapat: 6. helyezés
2017   Hanti-Manszijszk   Kína

Ting Li-zsen
Jü Jang-ji
Vej Ji
Li Csao
Ven Jang

  Oroszország

Peter Szvidler
Jan Nyepomnyascsij
Nyikita Vityugov
Makszim Matlakov
Vlagyimir Fedoszejev

  Lengyelország

Radosław Wojtaszek
Jan-Krzysztof Duda
Kacper Piorun
Mateusz Bartel
Grzegorz Gajewski

2019   Asztana   Oroszország

Szergej Karjakin
Jan Nyepomnyascsij
Alekszandr Griscsuk
Dmitrij Andrejkin
Vlagyiszlav Artyemjev

  Anglia

Michael Adams
Luke McShane
David Howell
Gawain Jones
Jon Speelman

  Kína

Ting Li-zsen
Jü Jang-ji
Vej Ji
Pu Hsziang-cse
Ni Hua

Női verseny szerkesztés

A magyar női válogatott a 2018-as sakkolimpián elért eredménye alapján először a 2019-es világbajnokságon szerepelhetett.[4]

Év Helyszín
Arany Ezüst Bronz Magyar
eredmény
2007   Jekatyerinburg   Kína
Hou Ji-fan
Csao Hszüe
Sen Jang
Zsuan Lu-fej
Huang Csien
  Oroszország
Tatyjana Koszinceva
Nagyezsda Koszinceva
Jekatyerina Kovalevszkaja
Ekaterina Korbut
Elena Tairova
  Ukrajna
Katyerina Lahno
Anna Usenyina
Inna Gaponenko
Tatjana Vasilevich
Oksana Vozovic
2009   Ningbo   Kína
Hou Ji-fan
Csao Hszüe
Sen Jang
Csü Ven-csün
Huang Csien
  Oroszország
Tatyjana Koszinceva
Nagyezsda Koszinceva
Jekatyerina Kovalevszkaja
Marina Romanko
Valentyina Gunyina
  Ukrajna
Anna Usenyina
Natalija Zsukova
Inna Janovszka
Marija Muzicsuk
Natalija Zdebszkaja
2011   Mardin   Kína
Hou Ji-fan
Csü Ven-csün
Csao Hszüe
Tan Csung-ji
Csang Hsziao-ven
  Oroszország
Nagyezsda Koszinceva
Tatyjana Koszinceva
Alekszandra Kosztyenyuk
Valentyina Gunyina
Natalja Pogonyina
  Grúzia
Nana Dzagnidze
Lela Javakhishvili
Bela Khotenashvili
Nino Khurtsidze
Salome Melia
2013   Asztana   Ukrajna
Katyerina Lahno
Anna Usenyina
Marija Muzicsuk
Natalija Zsukova
Inna Gaponenko
  Kína
Csü Ven-csün
Huang Csien
Tan Csung-ji
Kuo Csi
Sen Jang
  Oroszország
Valentyina Gunyina
Alekszandra Kosztyenyuk
Natalja Pogonyina
Alisza Galljamova
Olga Girja
2015   Csengtu   Grúzia
Bela Khotenashvili
Lela Javakhishvili
Meri Arabidze
Nino Baciasvili
Salome Melia
  Oroszország
Valentyina Gunyina
Alekszandra Kosztyenyuk
Natalja Pogonyina
Alekszandra Gorjacskina
Olga Girja
  Kína
Csü Ven-csün
Tan Csung-ji
Sen Jang
Lej Ting-csie
Ting Jih-szin
2017   Hanti-Manszijszk   Oroszország
Alekszandra Kosztyenyuk
Jekatyerina Lagno
Valentyina Gunyina
Alekszandra Gorjacskina
Olga Girja
  Kína
Csü Ven-csün
Tan Csung-ji
Csao Hszüe
Lej Ting-csie
Kuo Csi
  Grúzia
Nana Dzagnidze
Lela Javakhisvili
Bela Kotenasvili
Nino Baciasvili
Salome Melia
2019   Asztana   Kína
Tan Csung-ji
Sen Jang
Huang Csian
Lej Ting-csie
Ting Ji-hszin
  Oroszország
Jekatyerina Lagno
Alekszandra Kosztyenyuk
Valentyina Gunyina
Alekszandra Gorjacskina
Olga Girja
  Grúzia
Bela Kotenasvili
Meri Arabidze
Lela Javakhisvili
Nino Baciasvili
Salome Melia
Csapat: 9. helyezés
2021   Sitges   Oroszország
Alekszandra Gorjacskina
Alekszandra Kosztyenyuk
Jekatyerina Lagno
Polina Suvalova
Alina Kaslinszkaja
  India
Drónavalli Hárika
Vaishali Rameshbabu
Tania Sachdev
Bhakti Kulkarni
Mary Ann Gomes
  Grúzia
Nana Dzagnidze
Nino Baciasvili
Meri Arabidze
Lela Javakisvili
Salome Melia

A nyílt verseny éremtáblázata szerkesztés

A sakk-csapatvilágbajnokság nyílt versenyén 2017-ig az egyes országok az alábbiak szerint szereztek érmeket.

H. Ország 1. hely 2. hely 3. hely Össz
1   Oroszország 5 2 1 8
2   Kína 2 3 1 6
3   Szovjetunió 2 0 0 2
4   Ukrajna 1 2 2 5
5   Amerikai Egyesült Államok 1 2 0 3
6   Örményország 1 0 4 5
7   Anglia 0 1 2 3
8   Magyarország 0 1 0 1
8   Jugoszlávia 0 1 0 1
10   India 0 0 1 1
11   Lengyelország 0 0 1 1

A női verseny éremtáblázata szerkesztés

A női sakk-csapatvilágbajnokságon 2017-ig az egyes országok az alábbiak szerint szereztek érmeket.

H. Ország 1. hely 2. hely 3. hely Össz
1   Kína 4 2 1 7
2   Oroszország 1 5 1 7
3   Grúzia 1 0 3 4
4   Ukrajna 1 0 2 3

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az afrikai kontinenst több alkalommal Afrika válogatottja képviselte
  2. Ausztrália az ázsiai kontinensbajnokságon vesz részt
  3. A versenyt 2010. januárban rendezték meg.
  4. Verőci Zsuzsa: Női válogatottunk először játszik a csapat-világbajnokságon, az orosz együttes a címvédő. sakkblog.reblog.hu. (Hozzáférés: 2019. március 5.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés