Wikipédia

Sanghaji gettó

 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

A sanghaji gettó (kínaiul: 上海隔都, pinjin: Shànghǎi gédōu, népszerű magyaros: Sanghaj kotou, Wade–Giles: Shang-hai ko-tou), hivatalos nevén a hontalan menekültek zárt szektora (japánul: 無国籍難民限定地区, hagyományos kínai: 無國籍難民限定地區, egyszerűsített kínai: 无国籍难民限定地区, pinjin: Wú guójí nànmín xiàndìng dìqū, népszerű magyaros: vu kuocsi nanmin hszienting ticsü) egy négyzetmérföldes terület volt a Japán által megszállt Sanghaj Hungkou kerületében, ahol mintegy 23 000, a németek által megszállt Európából elmenekült zsidót szállásoltak el a második világháború előtt és alatt.

Sanghaji gettó
Ország Kína
TelepülésSanghaj
Elhelyezkedése
Sanghaji gettó (Kína)
Sanghaji gettó
Sanghaji gettó
Pozíció Kína térképén
é. sz. 31° 15′ 54″, k. h. 121° 30′ 18″Koordináták: é. sz. 31° 15′ 54″, k. h. 121° 30′ 18″
A Wikimédia Commons tartalmaz Sanghaji gettó témájú médiaállományokat.
A gettó egyik utcája 1943-ban

A város legszegényebb és legzsúfoltabb részében telepedtek le a menekültek, akik a helyi és amerikai zsidók adományaiból kaptak szállást, ételt és ruhát.[1] Bár a japán hatóságok egyre inkább növelték a korlátozásokat, a gettót nem vették körül fallal, a helyi kínai lakosság, amelynek életkörülményei gyakran hasonlóan rosszak voltak, nem hagyta el azt.[2][3]

Előzmények szerkesztés

Németországban az 1933-as nemzetiszocialista hatalomátvétel után az államilag támogatott antiszemitizmus részeként sor került a nürnbergi törvények elfogadására és a kristálytéjszakára, amik hatására egyre több zsidó akarta elhagyni az országot. Háim Weizmann 1936-os írása szerint „úgy tűnt a világ két részre oszlik: azokra a helyekre, ahol a zsidók nem élhetnek, és azokra, ahová nem léphetnek be.”[4] Ekkor terjedt el a híre annak, hogy Kínában van olyan hely, ahová nem kell vízum a beutazó zsidók számára.[5]

Az 1842-es nankingi szerződés értelmében jött létre Sanghajban a nemzetközi település, amely nem Kína, hanem a nyugati hatalmak igazgatása alatt állt. 1937-ben a második kínai–japán háború sanghaji csatájában Japán elfoglalta a várost, így nem volt szükség vízumra a beutazáshoz. Ekkorra már éltek itt bagdadi zsidók és orosz zsidók is, akik még a cár uralma idején menekültek el a pogromok elől.

A lengyel–litván zsidó közösség sok tagjának Csiune Szugihara kaunasi japán konzul mentette meg az életét, aki állítólag a lengyel hírszerzéssel működött együtt egy nagyobb lengyel–japán együttműködési terv részeként.[6] A menekültek vasúttal keltek át a Szovjetunión egészen Vlagyivosztokig, ahol hajóra szálltak és Kobébe érkeztek. 1940 augusztusa és 1941 júniusa között 2185 zsidó érkezett Japánba ilyen módon. Tadeusz Romer tokiói lengyel nagykövet utazóvízumokat szerzett Japánban, és menekültvízumokat Kanadába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Burmába, bevándorlási igazolásokat Palesztinába, valamint bevándorlási vízumokat az Egyesült Államokba és latin-amerikai országokba. Romer 1941. november 1-jén érkezett meg Sanghajba, hogy folytassa zsidómentő munkáját.[7] Ho Feng-san bécsi főkonzul szintén vízumokat bocsátott ki 1938 és 1940 között, felettese, a berlini nagykövet tiltása ellenére.

Askenázi zsidók érkezése szerkesztés

Az első német menekültek – huszonhat család, köztük öt jól ismert orvos – 1933 novemberében érkeztek meg. 1934 tavaszára nyolcvan orvos, sebész és fogász menekült Kínába. 1938. augusztus 15-én érkeztek meg az Anschluss utáni első menekültek egy olasz hajón. A tömeges menekülésre a kristályéjszaka után került sor. A hajón vagy szárazföldön érkező menekültek száma 1938-ban 1374, 1939-ben 12 089, 1940-ben 1988 és 1941-ben 4000 fő volt.[8] 1939–40-ben Lloyd Triestino több ezer német, osztrák és cseh menekültet szállított Sanghajba, 1941-ben pedig ezer litván zsidót is.[9] Köztük a miri jesiva összes tanszéke is kitelepült, mintegy 400 tanárral és diákkal, akik Csiune japán konzultól kaptak vízumot.[1] A japán hatóságok 1941 novemberére a teljes csoportot és a többi csoport nagy részét a sanghaji gettóba telepítették át.[10] A decemberi Pearl Harbor elleni japán támadásig mintegy 18 000 németországi, ausztriai és lengyelországi zsidó menekült érkezett Sanghajba.[11]

A nagyon szükséges segítséget nyújtó Európai Menekültek Nemzetközi Bizottságát Victor Sassoon és Komor Pál magyar üzletember hozták létre, míg Horace Kadoorie megalapította a Michael Speelman irányította Európai Zsidó Menekültek Segítésének Bizottságát. Ezek a szervezetek készítették elő a menekültek elszállásolását Hungkou kerületben, ahol ócska lakásokban és egy volt iskolában hat táborban helyezték el őket. A japán megszálló hatóságok hontalanként kezelték a Németországból érkező zsidókat.[12] 1943-ban a menekülteket egy háromnegyed négyzetmérföldes területen zsúfolták össze, ahol sokan „Heimat”-nak vagy „Kis Bécs”-nek nevezett lakásokban éltek együtt.[13]

Élet a gettóban szerkesztés

A hatóságok nem voltak felkészülve a tömeges bevándorlásra, így az érkező menekültek kemény körülmények közé kerültek az amúgy is szegény kerületben: tízen laktak szobánként, az éhezéshez közel, katasztrofális közegészségüggyel és alacsony foglalkoztatottsággal.

A bagdadi zsidók és később az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) némi segítséget nyújtott az elszállásolási és élelmiszerproblémák megoldásában. A nyelvi korlátok, a kirívó szegénység, a heves járványok és az elszigetelődés ellenére a menekültek képesek voltak egy jól működő közösséget kiépíteni. Virágzott a zsidó kulturális élet: iskolákat alapítottak, újságokat adtak ki, színházi előadások készültek, sportcsapatok edzettek és versenyeztek és a kabarék is sikeresek voltak.[14]

Az Ohel Mose Zsinagóga 1907 óta volt a városi orosz zsidó közösség vallási központja (ma a Shanghaii Zsidó Menekültek Múzeuma). 1941 áprilisában egy modern askenázi zsinagóga is épült, amelyet Új Zsinagógának is neveztek.[15]

Pearl Harbor után (1941–1943) szerkesztés

Miután a japánok megtámadták Pearl Harbort, a gazdag bagdadi zsidókat (akik közül sok brit alattvaló volt) internálták, az amerikai jótékonysági források pedig elapadtak. Mivel a kapcsolat megszűnt az USA-val, a munkanélküliség és infláció növekedni kezdett, és nehéz időszak következett a menekültek számára.

A JDC összekötője, Laura Margolis azzal próbálta stabilizálni a helyzetet, hogy engedélyt szerzett a japán hatóságoktól a pénzgyűjtés folytatására, és segítséget kért az oroszországi zsidóktól, akik 1937 előtt érkeztek a városba, így rájuk nem vonatkoztak az új korlátozások.[16][17]

Újabb korlátozások (1943–1945) szerkesztés

A második világháború előrehaladtával a németek nyomást gyakoroltak Japánra, hogy adja ki a zsidó menekülteket számukra. Szemtanúk szerint amikor a japán katonai kormányzó találkozott a zsidók vezetőivel, kíváncsiságból megkérdezte, miért gyűlölik őket a németek annyira. Shimon Sholom Kalish rabbi azt mondta a tolmácsnak: „mondd neki, hogy azért, mert keletiek vagyunk.” A kormányzó halványan elmosolyodott, és később megtagadta a német kérés teljesítését.[18]

1942. november 15-én elfogadták a behatárolt gettó létrehozásának ötletét. 1943. február 18-án jelentették be japán hatóságok a hontalan személyeknek kijelölt terület létrehozását, ahová minden 1937 után érkezett menekültnek át kellett tennie lakóhelyét, illetve vállalkozását három hónapon belül, május 15-ig. A hontalanoknak engedélyt kellett kérniük, hogy rendelkezzenk a tulajdonukról, másoknak a gettóba való beköltözéshez kellett ugyanezt kérniük. Bár a gettó területét nem vette körül fal vagy szögesdrót, kijárási tilalmat rendeltek el, őrjáratoztak az utcákon, az ételt fejadagra adták ki és engedély kellett a be-, illetve kilépéshez.[2]

A felszabadulás után szerkesztés

A gettót 1945. szeptember 3-án szabadították fel, némi késlekedés után, hogy Csang Kaj-sek hadserege politikai előnyt kovácsolhasson Sanghaj felszabadításából. Izrael 1948-as megalakítása és Csang polgárháborús veresége után majdnem az összes zsidó elhagyta a gettó területét. 1957-re alig százan maradtak, ma már csak páran élnek itt.[3]

Az izraeli kormány Világ Igaza kitüntetést adományozott Csiune Szugiharának 1985-ben és Ho Feng-sannak 2001-ben.[19][20]

Az Izrael és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok 1992-es felvétele után a zsidók és Sanghaj közötti kapcsolatot számos módon elismerték. 2007-ben a városban lévő izraeli főkonzulátus 26 izraeli cégtől 660 000 jüant adományozott a gettónak egykor helyt adó negyed közösségi projektjeire, ezzel elismerve a zsidóknak nyújtott menedéket.[21] Az egyedüli zsidó emlékmű a Hungkou negyedben lévő Housan Parkban található.[22]

Források szerkesztés

  1. ↑ a b Shanghai Jewish History. [2015. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 20.)
  2. ↑ a b Shanghai Ghetto Shows a Hidden Piece of WWII History Archiválva 2011. június 4-i dátummal a Wayback Machine-ben By Kimberly Chun (AsianWeek)
  3. ↑ a b The Jews of Shanghai: The War Years Archiválva 2005. március 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, Murray Frost.
  4. ↑ Manchester Guardian, May 23, 1936, cited in A.J. Sherman, Island Refuge, Britain and the Refugees from the Third Reich, 1933–1939, (London, Elek Books Ltd, 1973), p.112, also in The Evian Conference — Hitler's Green Light for Genocide Archiválva 2013. augusztus 27-i dátummal a Wayback Machine-ben by Annette Shaw
  5. ↑ Europe’s Harms to China’s Arms Archiválva 2013. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben by Sally Ogle Davis and Ivor Davis (Jewish Journal) October 4, 2002
  6. ↑ Palasz-Rutkowska, Ewa. 1995 lecture at Asiatic Society of Japan, Tokyo; „Polish-Japanese Secret Cooperation During World War II: Sugihara Chiune and Polish Intelligence,” Archiválva 2011. július 16-i dátummal a Wayback Machine-ben The Asiatic Society of Japan Bulletin, March–April 1995.
  7. ↑ [Krzysztof Kacperek]: Kanadyjska Fundacja Dziedzictwa Polsko-Żydowskiego - Tadeusza Romera Pomoc Żydom Polskim na Dalekim Wschodzie. Polish-jewish-heritage.org. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  8. ↑ Avraham Altman and Irene Eber. Flight to Shanghai, 1938-1940: The Larger Setting. p.2/32 (PDF). (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  9. ↑ Anthony Hughes. Sport and Jewish identity in the Shanghai Jewish Community 1938-1949 (PDF). [2011. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  10. ↑ Pamela Shatzkes. Kobe: A Japanese haven for Jewish refugees, 1940–1941. Japan Forum, 1469-932X, Volume 3, Issue 2, 1991, pp. 257–273. Informaworld.com, 1970. január 1. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  11. ↑ Return of a Shanghai Jew. Latimes.com, 2006. január 15. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  12. ↑ Péter Vámos. The Life of Central European Jewish Refugees in Shanghai During World War II. University of San Francisco. Pacific Rim Report No. 23, November 2001. Pacificrim.usfca.edu. [2010. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  13. ↑ Feature: Former Jewish refugees revisit Shanghai Ark. English.people.com.cn, 2005. november 11. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  14. ↑ The Ghosts of Shanghai by Ron Gluckman
  15. ↑ Encyclopedia of Diasporas. Immigrant and Refugee Cultures Around the World. Vol. I, Jewish Diaspora in China by Xu Xin, p.157, Ember, Melvin; Ember, Carol R.; Skoggard, Ian (Eds.), Springer 2004, ISBN 0-306-48321-1. Books.google.pl. Hozzáférés ideje: 2011. július 8. 
  16. ↑ Special Tributes. Laura Margolis, Rescuer of Jews Archiválva 2006. október 12-i dátummal a Wayback Machine-ben A Testimonial by Ernest G. Heppner, Author of Shanghai Refuge: A Memoir of the World War II Jewish Ghetto
  17. ↑ Forgotten Heroes of the Holocaust. Kimel.net. [2010. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  18. ↑ The Rabbi of 84th Street: The Extraordinary Life of Haskel Besser by Warren Kozak (HarperCollins, 2004) ISBN 0-06-051101-X p.177
  19. ↑ Visas to Japan – Chiune Sempo Sugihara. Yad Vashem. [2016. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 24.)
  20. ↑ Chinese Visas in Vienna – Feng-Shan Ho. Yad Vashem. [2015. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 24.)
  21. ↑ China News Agency. 2006-06-07 以色列企业捐款上海 感谢二战时接纳犹太难民 Archiválva 2016. január 15-i dátummal a Wayback Machine-ben (Israeli companies donate to Shanghai - gratitute for accepting Jewish refugees in World War II). People's Daily. Accessed 2006-06-07
  22. ↑ One Day Private Shanghai Jewish Culture Tour (PDF). [2011. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 8.)

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Shanghai Ghetto című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sanghaji_gettó&oldid=27039886”