Sierra Leone oktatási rendszere

Második osztály Koiduban

Története szerkesztés

 
Egy koindúi iskola maradványai Sierra Leone-i polgárháborút követően, amelyet a Forradalmi Egyesített Front felkelő seregei romboltak le.

A 19. század folyamán Sierra Leone úttörőnek számított Fekete-Afrikában a nyugati stílusú oktatási rendszer átvételében. A Fourah Bay College-t, a régió első felsőfokú oktatási intézményét 1827-ben, míg a régió első fiúiskoláját, a Sierra Leone Grammar Schoolt 1845-ben első lányiskoláját, az Annie Walsh Memorial Schoolt 1849-ben alapították. Az ország a tanár-, orvosképzés, valamint a közigazgatásban dolgozók taníttatásának egyik fontos központjának számított a 19. század első felében egész Nyugat-Afrikában.[1]

A Sierra Leone-ban a 19. és 20. század folyamán kialakult oktatási rendszer stílusa nagyban hasonlított a brit oktatási rendszeréhez. Elsősorban elitista természetű a rendszer, melynek fő célja a városi középosztály azon részének tanítása volt, mely intellektuálisan alkalmas a felsőoktatásba történő továbbtanulásra, és a kormányzatban betöltendő közigazgatási munkakörök betöltésére. Ebben az időszakban a lakosság nagy része nem részesült oktatásban, vagy csak néhány évet töltöttek el az alapfokú oktatás intézményeiben. Mikor 1961-ben Sierra Leone kikiáltotta függetlenségét, az 5-11 éves gyermekeknek csupán 15, míg a 12-16 éveseknek mindössze 5%-a járt iskolába.[2]

A függetlenedést követően az oktatási rendszer megváltoztatását célzó erőfeszítések történtek, azonban ezek a törekvések csupán az 1990-es években érték el azt a szintet, hogy foglalkozni kellett vele, s mely változásokat hozott a rendszerben. Olyan reformokat javasoltak, melyek hatásaként az oktatási rendszer a szociális piacgazdaság igényeit jobban ki tudta elégíteni. Az újítások fő lényege az oktatási rendszerben a részvétel növelése és a technikusi valamint a szakmunkásoktatásra való nagyobb hangsúly fektetése volt. 1993-ban a kormány elfogadott egy négy célból álló célrendszert, és felállította az Alapoktatási Nemzeti Bizottságot.[2] Az 1990-es években a Sierra Leone-i polgárháború hátráltatta ezen célok elérését, mivel az ország infrastruktúrájának nagy részét, így az oktatási intézmények nagy részét is – köztük 1270 általános iskolát – megsemmisítette.[3] Ennek hatására iskolahiány lépett fel, mellyel a tanárok hiánya is párosult, s így nehézzé vált a mindenkire kötelező közoktatás biztosítása. A háború végén, 2001-ben az iskolás korú gyermekek 67%-a nem járt iskolába.[3]

Szerkezete szerkesztés

 
Középiskola Pendembuban

Sierra Leone oktatási rendszere négy részre tagozódik: az alapfokú oktatás hat évig tart, a középfokú oktatás alapfokú szintje három, míg ennek felsőfokú része valamint a technikusi vagy szakoktatás szintén három, míg az egyetem vagy más felsőoktatási képzés négy évig tart.[4] A 2004-es oktatási törvény az alapfokú oktatásban mindenkinek, míg a középfokú oktatásban az ország északi és keleti részeiben tanuló lányoknak eltörölte a tandíjat. Szintén eltörölték az általános iskola végén leteendő nemzeti alapfokú oktatási vizsga (NPSE) díját, melynek következtében míg 2001-ben 26.000-en, 2005-ben 78.000-en tették le a vizsgát. Az NPSE-t a Nyugat-Afrikai Vizsgabizottság állítja össze, s a középfokú oktatásba való bekerülésnek előfeltétele ezen vizsga teljesítése.[5]

Alapfokú oktatás szerkesztés

Bár a polgárháború 2007-es befejezése óta nagy mértékben növekedett az alapfokú oktatásban részt vevő gyermekek száma, még mindig több mint 240.000-en nem vesznek részt a rendszerben, mely az iskolás korúak 25-30%-át teszi ki. A gyermekeknek csupán 64%-a fejezi be az általános iskolát, s ez ez arány alacsonynak mondható. A lányok körében megmutatkozó alacsonyabb részvételi arány egyik oka az a Sierra Leone egyes részein elterjedt nézet, mely szerint a lányoknak nem feltétlenül kell iskolába járniuk.[6]

2007-es általános iskolai területenkénti statisztikák
Mérések Bo[7] Bombali[8] Bonthe[9] Kailahun[10] Kambia[11] Kenema[12] Koinadugu[13] Kono[14] Moyamba[15] Port Loko[16] Pujehun[17] Tonkolili[18]
Number of primary schools 462 437 141 310 294 559 278 236 438 463 291 489
Schools in good condition 302 274 100 119 ismeretlen 302 57 195 ismeretlen ismeretlen 95 144
Primary enrollment 148.538 121.731 40.728 87.124 45.653 171.885 69.424 67.907 93.497 144.858 71.120 113.926
Male enrollment 77.473 66.237 21.238 45.992 ismeretlen 89.948 38.152 35.240 49.031 73.639 38.328 59.410
Female enrollment 71.065 57.232 19.490 41.132 ismeretlen 81.937 31.272 32.667 44.466 71.219 32.792 54.516
Number of primary teachers 1597 2.212 632 1624 ismeretlen 3.135 907 710 1918 1595 1001 2.379
Qualified primary teachers 1293 898 213 698 ismeretlen 1589 163 255 582 838 300 683

Felsőoktatás szerkesztés

Két egyetem van Sierra Leone-ban. Ezek a University of Sierra Leone, mely az 1827-ben alapított Fourah Bay College utódja, és a Njala University, melyet 1910-ben Njala Agricultural Experimental Station néven alapítottak, s mely 2005-ben lett egyetem.[19]

Felnőttképzés szerkesztés

Sierra Leone-ban a felnőttek körében kicsi az olvasni tudók aránya, 2006-ban ez az arány a lakosok körében csupán 37,1% volt. Jobb a helyzet a 15-24 éves korosztályt tekintve, ahol az arány 52,2%. Mindkét csoportban a nők mutatói sokkal alacsonyabbak a férfiakénál.[20] A jelenlét az oktatási rendszeren belül szintén alacsony, a férfiak körében a formális oktatás általában 4 év, a nőknél 2. [21]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Wang, Lianqin. Education in Sierra Leone: Present Challenges, Future Opportunities. World Bank Publications, 33 - 34. o. (2007). ISBN 0821368680 
  2. a b Wang, Lianqin. Education in Sierra Leone: Present Challenges, Future Opportunities. World Bank Publications, 34. o. (2007). ISBN 0821368680 
  3. a b "Sierra Leone" Archiválva 2013. november 2-i dátummal a Wayback Machine-ben. 2001 Findings on the Worst Forms of Child Labor. Amerikai Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma, Nemzetközi Munkaügyi Osztály (2002).
  4. Government of Sierra Leone: The Education Act 2004. Sierra Leone Encyclopedia, 2004. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 25.)
  5. Wang, Lianqin. Education in Sierra Leone: Present Challenges, Future Opportunities. World Bank Publications, 2-3 és 35. o. (2007). ISBN 0821368680 
  6. ActionAid. ActionAid Sierra Leone:KEY AREAS OF WORK…. Sierra Leone Encyclopedia, 3. o. (2007). Hozzáférés ideje: 2008. június 28. 
  7. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Bo District: Bo District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2008. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 28.)
  8. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Bombali District: Bombali District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2008. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 28.)
  9. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Bonthe District. Bonthe District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. Hozzáférés ideje: 2008. június 30. 
  10. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Kailahun District: Kailahun District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  11. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Kambia District: Kambia District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  12. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Kenema District: Kenema District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2008. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  13. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Koinadugu District: Koinadugu District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2009. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  14. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Kono District: Kono District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2009. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  15. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Moyamba District: Moyamba District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  16. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Port Loko District: Port Loko District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2008. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  17. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Pujehun District: Pujehun District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2009. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  18. Ministries, Departments and Agencies (MDAs) in Tonkolili District: Tonkolili District Statistics. Sierra Leone Encyclopedia. [2008. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  19. Njala University College (Nuc). Sierra Leone Encyclopedia, 2024. július 28. [2007. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 25.)
  20. UIS STATISTICS IN BRIEF:Education in Sierra Leone. UNESCO Institute for Statistics, 2006. [2007. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 25.)
  21. Wang, Lianqin. Education in Sierra Leone: Present Challenges, Future Opportunities. World Bank Publications, 24. o. (2007). ISBN 0821368680