Simomura Oszamu

Simomura Oszamu (japánul 下村 脩, Hepburn-átírással Shimomura Osamu; Fukucsijama, 1928. augusztus 27. – Nagaszaki, 2018. október 19.) japán szerves kémikus. 2008-ban Martin Chalfieval és Roger Tsiennel közösen elnyerte a kémiai Nobel-díjat a zöld fluoreszcens protein felfedezéséért.

Simomura Oszamu
Született	1928. augusztus 27. Fukuchiyama
Elhunyt	2018. október 19. (90 évesen) Nagaszaki
Állampolgársága	japán
Gyermekei	Simomura Cutomu
Foglalkozása	szerves kémikus
Iskolái	Nagoya University Nagasaki Medical College
Kitüntetései	kémiai Nobel-díj (2008)
Halál oka	végelgyengülés
Magassága	182 cm
A Wikimédia Commons tartalmaz Simomura Oszamu témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tanulmányai

Simomura Oszamu 1928. augusztus 27-én született a Kiotó prefektúrában fekvő Fukucsijama városában Simomura Chikara, a hadsereg századosa és Simomura Jukie első gyermekeként. 1933-ban apját a japán megszállás alatt lévő Mandzsúriába vezényelték; ezalatt a család az apai nagyszülőkhöz költözött a Nagaszaki prefektúrában lévő Szaszebo városba. Miután Mandzsúriában a japánok leverték a helyi felkelést és a helyzet biztonságosabbá vált, 1935-ben Oszamu családja apja után utazott három évre, amíg őt a szovjet határhoz nem küldték. Ezután újból visszamentek Japánba, a nagyszülőkhöz. Oszamu Szaszebóban járt iskolába, míg 1941-ben apját Oszakába küldték és a család követte őt. Oszamu gyerekkorában tuberkulózisban szenvedett; szeretett repülőmodelleket építeni, egyik művét egy boltban is kiállították.

A háború előrehaladtával apját Thaiföldre vezényelték, majd 1944 nyarán a család az amerikai bombázások elől az anyai nagyszülőkhöz költözött a Nagaszaki melletti Iszajahába. Szeptemberben iskola helyett az egész osztályát egy haditengerészeti repülőtérre küldték dolgozni. Két hónappal később a repülőteret szétbombázták; a 16 éves Oszamu ezután egy repülőgépmotorokat javító üzemben dolgozott.

1945. augusztus 9-én az üzemtől mintegy 15 km-re lévő Nagaszakira atombombát dobtak az amerikaiak. Oszamu visszaemlékezéseiben leírta, hogy még az épületen belül is fél percre elvakult és miután hazaindult, a szemerkélő "fekete esőben" fehér inge teljesen szürkére változott. A sugárzó nukleáris csapadék káros hatásaitól a hazaérkezése után vett fürdő védte meg. Másnap besorozták egy mentőcsapatba, de a megrongálódott utak és vasutak miatt nem érték el Nagaszakit.

Miután Japán kapitulált és véget ért a világháború, Oszamu több helyen is megpróbált továbbtanulni, de három főiskola is visszautasította, mert középiskolája utolsó évében egyáltalán nem kapott oktatást. Végül a bomba által elpusztított és ideiglenesen barakkokban elhelyezett Nagaszaki Gyógyszerészeti Főiskolára vették fel 1948-ban. Mostoha körülmények között tanult, a főiskolának nem volt pénze kémiai reagensekre és a diákok folyton éhesek voltak. Simomura 1951-ben osztályelsőként diplomázott és miután a főiskolát a Nagaszaki Egyetem gyógyszerészeti tanszékeként szervezték újjá, az egyetem felajánlott neki egy analitikai kémiai asszisztensi állást.

Munkássága

Simomura négy évig dolgozott itt, közben kapilláris-kromatográfiai kísérleteket végzett, majd a Nagojai Egyetemen Hirata Josimasza, a szerves kémia professzora vette magához munkatársként. Azt a feladatot kapta, hogy a Cypridina nevű, lumineszkáló tengeri rákból izolálja a luciferint a szerkezetmeghatározáshoz. Nehéz megbízás volt, amerikai egyetemek sem boldogultak az instabil vegyülettel, de Simomura tízhónapos kemény munkával sikeresen tisztította és kristályosította az anyagot, majd a professzorral együtt részlegesen meghatározták a szerkezetét.

1959 tavaszán vendégkutatói meghívást kapott Frank Johnsontól a Princeton Egyetemről. Utazása előtt Hirata segítségével megszerezte a doktori címet (bár formálisan nem volt doktori iskolában), mert így amerikai fizetése kétszeresére nőtt. Az első néhány hónapban bemutatta módszerét a Cypridinából való luciferin-extrakcióra, majd Johnsonnal (és Simomura feleségével, valamint asszisztensükkel Yo Saigával) együtt átautóztak a nyugati partra, hogy a Vancouver-sziget mellett az Aequorea victoria világító medúza biolumineszcenciáját tanulmányozzák. 1961 szeptemberében a gyűjtött mintákkal visszatértek a Princetonra, ahol Simomura a következő év februárjára sikeresen izolálta a medúza lumineszkálásért felelős anyagot: egy fehérjét, amely kalcium jelenlétében világított. Ezt aequorinnak nevezték el, majd a fehérje tisztítása közben elválasztottak egy kisebb, zölden fluoreszkáló fehérjét is, amely a zöld fluoreszcens protein (angol rövidítéssel GFP) nevet kapta. Ezek voltak az első ismert fénykibocsátó fehérjék. 1962 augusztusában tanulmányozta a bermudai világító tengeri gyűrűsférget, az Odontosyllis enoplá-t és luciferintermelését.

A 2008-as Nobel-díjasok, balról jobbra: Paul Krugman, Roger Tsien, Martin Chalfie, Simomura Oszamu, Kobajasi Makoto és Maszukava Tosihide

1963-ban visszatért Japánba, ahol a Nagojai Egyetem Vízkutató Intézetében docensi állást kapott. 1964-ben sikerült teljesen mértékben meghatároznia a luciferin szerkezetét. 1965-ben Új-Zélandon tanulmányozta a fénykibocsátó barlangi Arachnocampa luminosa légyfélét és a Latia édesvízi csigát, majd decemberben visszatért a Princetonra, hogy meghatározza az aequorin lumineszcenciájának mechanizmusát. A munka 12 évig tartott, csak 1972-re sikerült a fehérje kromoforszerkezetének feltárása, eközben minden nyáron a Vancouver-szigetnél töltöttek mintagyűjtéssel; naponta 3 ezer medúzát szedtek ki a tengerből. Emellett számos más organizmus világítási módszerét is tanulmányozta: a Latia csigáét, Meganyctiphanes rákét, a Chaetopterus gyűrűsféregét, a Watasenia scintillans lábasfejűét, ezenkívül űrbélűeket és baktériumokat is. A 70-es évek végén sikerült meghatároznia a GFP kromoforjának szerkezetét.

Frank Johnson 1977-ben nyugdíjba vonult és Simomura néhány évvel később szintén otthagyta a Princetont, hogy a massachusettsi Woods Hole-ban az ottani Tengerbiológiai Laboratórium kutatójaként dolgozzon a világító állatokkal; emellett a Bostoni Egyetemen is előadott.

A 70-es évektől kezdődően az aequorint egyre szélesebb körben kezdték alkalmazni a sejtbiológusok és fiziológusok a kalcium jelenlétének kimutatására. Simomura is részt vett ezekben a kutatásokban, 1988-ban harvardi kollaborációban mutációs analízist végeztek a fehérjén, 1995-ben röntgendiffrakcióval meghatározták általános szerkezetét, 2000-ben pedig teljes 3D-felépítését.

1994-ben Martin Chalfienak a Columbia Egyetemen sikerült E. coli baktériumban és C. elegans fonálféregben klónoznia a GFP-t, amely ezekben az élőlényekben is világított. A San Diegó-i Egyetemen Roger Tsien módosította a GFP kromoforját, hogy az ne csak zöld, hanem más színekben is lumineszkáljon. A GFP hamarosan a sejtbiológiai, élettani és orvosi kutatások és tesztek fontos alkotóelemévé vált.

Simomura 2001-ben nyugdíjba vonult, de házának alagsorában laboratóriumot rendezett be magának, ahol folytatta munkáját.

Díjai

Simomura Oszamu, Martin Chalfie és Roger Tsien 2008-ban kémiai Nobel-díjat kapott a zöld fluoreszcens proteinnel végzett munkájukért. Simomura ezenkívül 2004-ben megkapta a Pearse-díjat, 2005-ben az Emile Chamot-díjat, 2006-ban az Aszahi-díjat, 2012-ben az Aranyliba-díjat, 2008-ban pedig Kultúrarenddel tüntették ki. 2013 óta tagja az Amerikai Tudományos Akadémiának.

Családja

Simomura 1960-ban vette feleségül Okubo Akemit, akit hagyományos módon, házasságközvetítő révén keresett neki családja és akinek gyógyszerészi végzettsége volt. Fia, Simomura Cutomu fizikus lett.

Források

• Osamu Shimomura – Biographical Nobelprize.org
• Osamu Shimomura Notable Names Database
• Hans Fischer Encyclopedia.com
• Osamu Shimomura Encyclopaedia Britannica

További információk

• Hogyan ejtik ki Simomura Oszamu nevét japánul. forvo.com. (Hozzáférés: 2022. február 10.)