Sitno Donje

falu Horvátországban, Šibenik-Knin megyében

Sitno Donje falu Horvátországban Šibenik-Knin megyében. Közigazgatásilag Šibenikhez tartozik.

Sitno Donje
Perković vasútállomása Sitno Donje területén
Perković vasútállomása Sitno Donje területén
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeŠibenik-Knin
KözségŠibenik
Jogállásfalu
Irányítószám22205
Körzethívószám(+385) 022
Népesség
Teljes népesség457 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság217 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 41′ 09″, k. h. 16° 07′ 47″Koordináták: é. sz. 43° 41′ 09″, k. h. 16° 07′ 47″
A Wikimédia Commons tartalmaz Sitno Donje témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Fekvése szerkesztés

Šibeniktől légvonalban 19, közúton 25 km-re keletre, Dalmácia középső részén a Daniloi-mezőtől keletre, az Unešićet Perković-csal összekötő út mentén fekszik. A völgyet, amelyben a település található délről a 485 méter magas Trovr-hegy lejtői, északról a Lučića umac és a 480 méretes Mrčelin umac határolják. Itt halad át az A1-es autópálya és a Zágráb-Split vasútvonal is melynek Perković vasútállomása Sitno Donje területén található. Sitno Donje településrészei Jakelići (Donji és Gornji), Njavrčići, Čatrnje (Donje és Gornje), Kunčići és Selo (Rakići, Praženi, Lučići, Arambašići, Vranjići, Ilići és Serajlići nevű telepeivel).

Története szerkesztés

Sitno Donje és Sitno részei annak a Sitnica („Sichnicha”) nevű történelmi településnek, melyet IV. Béla király említ 1251. november 22-én kelt oklevelében, melyben megerősíti Šibenik város északi és keleti határait, újabb említése pedig a šibeniki püspökség alapítása idején 1298-ban történik. Következő említését Šibenik város statútumának megváltoztatásakor 1401-ben, majd ennek kiegészítésekor 1430-ban találjuk. 1434-ben Velencei Köztársaság és Ivan Nepilićnek az akkori Magyar Királysághoz tartozó birtokai közötti határvita során említik. A történeti Sitnica szétválása Sitno Donje és Sitno (Gornje) részekre már a 15. században megindult. Régi és új részeinek külön említése „Vetus et Nova” alakban ebből az időből származik. Miután a török 1498-ban kirabolta Sitnót ez a terület továbbra is az ellenőrzése alatt maradt, majd az 1537 és 1540 között folyt török-velencei háború után formálisan is a Klisszai szandzsák részeként a meghódított területekhez csatolták. Az 1684 és 1699 között a Zagora területével együtt a moreai háború során szabadult fel végleg a török uralom alól. A 17. század végén a velencei területek részeként Sitnica már különállóan Sitno Donje és Sitno Gornje, illetve igazgatási hovatartozása alapján Sitno trogirsko illetve Sitno drniško néven szerepel. Ezt erősíti a sitnói birtokok 1711-es összeírása, melyben néhány birtok neve mellett a „da Sitno Inf.” (alsó sitnói) jelzővel illetik. Egyházilag a török idők után mirlovići plébániához tartozott, majd a trogiri püspökség megszüntetése után 1830-tól a visokai plébánia része lett. A település 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. A falunak 1857-ben 223, 1910-ben 323 lakosa volt. Az első világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. Lakossága mezőgazdaságból, szőlőtermesztésből élt. A délszláv háború során a település mindvégig horvát kézen volt. 2011-ben 561 lakosa volt.

Lakosság szerkesztés

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
223 248 291 285 233 323 281 385 466 572 705 726 693 694 627 561

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Sitno Donje című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.