Sramana
A sramana (szanszkrit; páli: szamana, jelentése „kereső” (kutató)) indiai vallási mozgalom volt párhuzamosan, de függetlenül a történelmi védikus vallás mellett. A sramana hagyományok, úgy mint a dzsainizmus, a buddhizmus,[1] és az ádzsívika ugyanazokból a körökből fejlődött ki, amely a jógikus gyakorlatok kifejlődéséhez[2] és a legfőbb indiai vallásokban népszerű koncepciókhoz vezetett, mint például a szanszára (születések és halálok körforgása) és móksa (a körforgástól való megszabadulás).[3]
Etimológiája és eredete szerkesztés
A sramana kifejezés az i. e. 1. évezredben élt, világi életről lemondott, aszkéta hagyományok gyakorlóira vonatkozik.[4] Ezek a személyek kísérletezők voltak, más hagyományoktól és a társadalomtól függetlenek. A vallási vizázásokban szemben álltak a brahmin papokkal, akik a szövegek alapos elsajátítását és a szertartások alapos betartását részesítették előnyben.[4]
A sramana szó a sram tőből ered, melynek jelentése „erőt kifejteni” vagy „aszkézist folytatni”. Ezért a srámana az aki erőt fejt ki vagy aszkézist folytat.[5] Szigorúbb értelemben csak azokra használták ezt a kifejezést, akik teljes odaadással gyakoroltak és céljuk a megvilágosodás volt.[5] A sramana hagyományok képviselőit úgy is nevezték, hogy parivradzsaka, azaz hajléktalan vándor.[6] Az ősi Indiában a vándorszerzetesek története csak részben követhető nyomon. A parivradzsaka kifejezést feltehetően minden utazó szerzetesre használták Indiában.[7]
Az indiai nyelvészek egymás ellentéteként használják a sramana és a brahmin kifejezéseket, akiknek a vallási modellje különbözött egymástól.[4] A sramana hagyományok közül néhány megmaradt a hinduizmuson kívül, ugyanis nem fogadták el a védák autoritását. Ilyen például a dzsainizmus, a buddhizmus, az ádzsívika és egyéb vallási csoportok.[4] A sramana hagyomány egy része beolvadt a hindu dharmairodalomba.[4]
A mozgalmak szerkesztés
Több sramana mozgalom is létezett Indiában - már az i. e. 6. század előtt is -, amelyek hatással voltak az indiai filozófia ásztika és násztika hagyományaira egyaránt. A sramana mozgalom egyik legjelentősebb időszaka Mahávíra és Gautama Buddha idején volt, amikor a védikus szertartásosság volt domináns India középső részein. A sramanák alternatív módot kerestek a megvilágosodásra, miközben lemondtak a világi életről. Három jellemző tevékenységet űztek: mértékletesség, meditáció és kapcsolódó elméletek (világnézetek).
Mahávíra és Buddha a saját sramana rendjük tanítói voltak. A dzsaina ágamák és a buddhista páli kánon szerint voltak más sramana vezetők is akkoriban.[8] A Maháparinibbána-szuttában (DN 16) egy Szubhadda nevű sramana:
| „ | ...Gótama úr, itt van ez a sok ismert, híres törekvő és bráhmin, gázlókészítők, akiket sokan nagyra tartanak, mindegyiknek van közössége vagy csapata, aminek ők a mesterei – Púrana Kasszapa, Makkhali Gószála, Adzsita Készakambala, Pakudha Kaccsájana, Szancsaja Bélatthaputta, Nigantha Nátaputta. Vajon ők – ki-ki a saját tantételei alapján – mindannyian elérték a tudást, vagy egyikük sem érte el, esetleg némelyikük igen, mások nem?...[9][10] | ” |
A korai buddhizmus idején megváltozott a sramanák vándorlási szokása, akik vihárákba költöztek, először csak a vassza idejére (három hónapig tartó esős évszak), majd az év egészére. A középkorra a dzsainizmusból is eltűnt a vándorlás szokása, amely a 19. században éledt fel újra. Hasonló változások többször is történetek a buddhizmuson belül.
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Svarghese, Alexander P. 2008. India : History, Religion, Vision And Contribution To The World. p. 259-60.
- ↑ Samuel 2008, 8. o.
- ↑ Flood, Gavin. Olivelle, Patrick. 2003. The Blackwell Companion to Hinduism. Malden: Blackwell. 273-4. o.
- ↑ a b c d e The Illustrated Encyclopedia of Hinduism: N-Z, Volume 2 of The Illustrated Encyclopedia of Hinduism. The Rosen Publishing Group, 639. o. (2002)
- ↑ a b Archivált másolat. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 16.)
- ↑ Diamond Sutra: transforming the way we perceive the world. Wisdom Publications, 8. o. (2000)[halott link]
- ↑ History of the Parivrājaka, Issue 24 of Heritage of ancient India. Ramanand Vidya Bhawan, 1. o. (1991)
- ↑ Gethin (1998), 11. o.
- ↑ DN 16 Mahā-parinibbāna Sutta 1. A Teljes Ellobbanás (fordította: a páli fordítócsoport). A-Buddha-Ujja. (Hozzáférés: 2015. július 16.)
- ↑ Walshe (1995), p. 268
Források szerkesztés
- Bhaskar, Bhagchandra Jain (1972). Jainism in Buddhist Literature. Alok Prakashan: Nagpur.
- Fronsdal, Gil (2005). The Dhammapada: A New Translation of the Buddhist Classic with Annotations. Boston: Shambhala Publications. ISBN 1-59030-380-6.
- Gethin, Rupert (1998). The Foundations of Buddhism. Oxford: Oxford University Press. ISBN 0-19-289223-1.
- http://www.herenow4u.net/index.php?id=65998 Antiquity of Jainism : Professor Mahavir Saran Jain
- Ñāṇamoli, Bhikkhu (ford.) és Bodhi, Bhikkhu (szerk.) (2001). The Middle-Length Discourses of the Buddha: A Translation of the Majjhima Nikāya. Boston: Wisdom Publications. ISBN 0-86171-072-X.
- Rhys Davids, T.W. & William Stede (szerk.) (1921-5). The Pali Text Society's Pali–English Dictionary. Chipstead: Pali Text Society.
- Thánisszaró Bhikkhu (ford.) (1997). Samaññaphala Sutta: The Fruits of the Contemplative Life (DN 2).
- Walshe, Maurice O'Connell (ford.) (1995). The Long Discourses of the Buddha: A Translation of the Dīgha Nikāya. Somerville: Wisdom Publications. ISBN 0-86171-103-3.