Szíjgyártók bástyája
A Szíjgyártók bástyája[1] (románul: Bastionul Curelarilor, németül: Riemerbastei) Brassó középkori városfalának északi sarokbástyája volt. A 15. században építették és 1887-ben bontották le, egykori helyén áll a Baiulescu-ház és a George Barițiu Megyei Könyvtár.
| Szíjgyártók bástyája | |
 | |
| A bástya a 19. században | |
| Ország | Románia |
| Település | Brassó  |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 15. század |
| Lebontás éve | 1887 |
| Típus | bástya |
| Elhelyezkedése | |
 Szíjgyártók bástyája
Pozíció Brassó belváros térképén
| |
 é. sz. 45° 38′ 44″, k. h. 25° 35′ 16″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 44″, k. h. 25° 35′ 16″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szíjgyártók bástyája témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Története szerkesztés
A bástya legelső konkrét említése 1525-ből származik, de valószínű, hogy már a 15. század végén létezett. 1537-ben átépítéséről adnak hírt. 1570-ben felújították a bástya melletti északkeleti, 1607-ben pedig az északnyugati falszakaszokat. Az 1689-es tűzvész nem tett kárt a bástyában. 1691-ben kisebb tűz tört ki az épületben, de időben eloltották.[2][3]
A Trausch-féle lexikon szerint 1830 körül Joseph Lamasch plébános „a katolikus templom mögötti bástya tornyában” (valószínűleg a Szíjgyártók bástyájáról van szó) támogatta egy csillagászati megfigyelőhely berendezését.[4]
Tekintettel arra, hogy a bástya a 18. századtól már nem töltött be védelmi szerepet, felújítását, megerősítését elhanyagolták, állapota erősen megromlott, és útjában állt a város terjeszkedésének. 1887-ben a város eladta Manole Diamandi román kereskedőnek, azzal a feltétellel, hogy bontsa le a bástyát. Diamandi 1888-ban házat építtetett a telken, melyben később Gheorghe Baiulescu, a város első román nemzetiségű polgármestere lakott.[2]
Leírása szerkesztés
A középkori várfal északi sarokbástyája alakját tekintve patkó formájú volt, hosszúsága 40 méter, szélessége 14 és 17 méter között váltakozott. Külső kerülete 102 méter, alapterülete pedig 303 m2. A falak magassága 15 méter, vastagságuk 4 méter volt az alapnál, 2,5 méter az első emeletnél, majd fokozatosan keskenyedett a fal felső része felé. Kiugró tetejét cserép fedte.[3]
Négy szintből és egy figyelőtoronyból állt. Messzire kiugrott a várfalból, így a védők szemmel tarthatták mind az északnyugati, mind az északkeleti várfalak nagy részét (a Graft-bástyáig, illetve a Kolostor utcai kapuig). Belsejében fa állványzat segítette a védőket, hogy elérjék a lőréseket és szuroköntő nyílásokat. A város fegyverzetének egy 1562-ből fennmaradt leltárából megtudhatjuk, hogy akkortájt a bástyában 31 szakállas puska, 5 kézi puska, és egy kisebb méretű ágyú volt; a raktárban másfél mázsa lőport tartottak.[2] A bástya mellett egy lőtér is volt.[3]
A bástya a belső és külső (északkeleten a középső és külső) várfalak közötti részt a szíjgyártók és a szűcsök zwingerére osztotta. A bástya és a falak lebontása után a Szíjgyártó-zwinger helyén épült fel a Római Katholikus Főgimnázium, a Szűcs-zwinger helyén pedig a Nyugdíjpénztár (ma a Transilvania Egyetem rektorátusa).[5]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Ziegler Bálint Ágnes: Erődítményrendszer, Brassó. Romániai Magyar Lexikon, 2010. március 31. (Hozzáférés: 2018. október 2.)
- ↑ a b c Nussbächer 46–48. o.
- ↑ a b c Jekelius 98–99. o.
- ↑ Trausch, Joseph. Schriftsteller-Lexikon oder biographisch-literärische Denk-Blätter der Siebenbürger Deutschen, 2. Brassó: Johann Gött & Sohn Heinrich, 321–322. o. (1870)
- ↑ Aldea 66. o.
Források szerkesztés
- ↑ Aldea: Aldea, Vasile. Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International (2016). ISBN 9789737706416
- ↑ Jekelius: Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum (1928)
- ↑ Nussbächer: Nussbächer, Gernot. Caietele Corona (román nyelven). Brassó: Aldus (2016). ISBN 9789737822949
.svg){kind=small}