Szabó Kálmán (közgazdász)

(1921–2007) közgazdász, politikus

Szabó Kálmán (Bogyoszló, 1921. november 20.Budapest, 2007. május 25.) magyar közgazdász. Felesége, Sz. Jónás Ilona jeles középkortörténész volt.

Szabó Kálmán
Született1921. november 20.
Bogyoszló
Elhunyt2007. május 25. (85 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1970. május 24. – 1990. március 16.)
IskoláiMagyar Közgazdaságtudományi Egyetem (–1948)
KitüntetéseiAkadémiai Díj (1962)
Munka Érdemrend arany fokozata (1973)
Apáczai Csere János-díj (1992)
SablonWikidataSegítség
1950-2002 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított

Életpályája szerkesztés

Felsőfokú tanulmányait még a Műegyetem közgazdasági karán kezdte, majd az abból 1948-ban létrejött Közgazdaságtudományi Egyetemen fejezte be, és szerzett diplomát. 1950-ben a Közgazdaságtudományi Egyetemen aspiráns lett, valamint tanársegéd a gazdaságtan tanszéken. 1953-ban a Társadalmi Szemle című folyóirat munkatársa volt. Az 1954–56-os években az Országos Tervhivatalban dolgozott. A „Petőfi Kör” közgazdászvitájának egyik vitavezetője volt.[1] 1959-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (mai nevén Corvinus Egyetem) docense, majd 1968–1973 között rektora. 1966-tól az új gazdasági mechanizmust előkészítő bizottság tagja. 1973-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1970–1990 között országgyűlési képviselő. Segített megőrizni a gazdasági reform vívmányait, valamint annak folyamatos fejlődését is igyekezett biztosítani.

Művei szerkesztés

  • Szocializmus politikai gazdaságtana 5. füz. A szocialista népgazdaság fejlődésének tervszerűsége 2. évf. délelőtti és levelező, valamint államvizsgázó hallgatók számára; MKKE, Budapest, 1960
  • A szocialista tervszerűség elméleti kérdései (1960)
  • A szocialista termelés alapvető vonásai (1964)
  • A vállalati gazdálkodás jelenlegi helyzete és feladatai; in: Országos Agitációs és Propaganda Tanácskozás. 1970. febr. 5-7.; Kossuth, Budapest, 1970
  • A termelőerők és termelési viszonyok fejlesztésének kérdései; Kossuth, Budapest, 1976
  • Arányossági elv és érték a modern gazdaságban; Akadémiai, Budapest, 1985
  • Vagyonérdekeltség, reform; szerk., előszó Szabó Kálmán; Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1987 (Időszerű közgazdasági kérdések)
  • A Közgazdaságtudományi Egyetem első megvalósult reformjáról. Visszaemlékezés; BKTE Alapítvány, Budapest, 2000 (Memoria rerum Universitatis)

Emlékezete szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. al&tartalom=718675 Ki kicsoda[halott link] „Sz” betűnél Szabó Kálmán (hozzáférés:2012.05.02.)
  2. Szabó Kálmán Tehetségprogram. szabokalmantehetsegprogram.hu. (Hozzáférés: 2021. március 17.)

Források szerkesztés

  1. Sipos Béla. Honoris causa doktorok a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Statisztikai Szemle, 1993. 8-9. sz.