Szalai Tamás (csillagász)

magyar csillagász

Szalai Tamás (Sopron, 1985. május 30.–) magyar csillagász, a Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék tudományos munkatársa.

Szalai Tamás
Született1985. május 30. (38 éves)
Sopron
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásacsillagász
IskoláiSzegedi Tudományegyetem (2003–2008)
KitüntetéseiJunior Prima díj (2017)
SablonWikidataSegítség

Tanulmányai szerkesztés

Gyermekkorában paleontológus szeretett volna lenni a Jurassic Park című film hatására.[1] Középiskolai tanulmányait a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban végezte. (Itt volt tanára Lang Jánosné, akinek emlékét a 250526 Steinerzsuzsanna kisbolygó neve őrzi.) 2003-tól a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, ahol 2008-ban szerzett csillagász oklevelet. Doktori tanulmányait 2008 és 2011 között végezte a Szegedi Tudományegyetemen az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék doktoranduszaként. 2013-ban PhD fokozatot szerzett, témavezetője Vinkó József volt.[2]

Tudományos tevékenysége szerkesztés

Tudományos kutatásai során használta a 9,2 méter átmérőjű HET és SALT távcsövek, valamint a Spitzer űrtávcső adatait. Saját méréseket végzett a Szegedi Csillagvizsgáló, az MTA CSFK Piszkéstetői Obszervatóriuma és az ausztráliai Siding Spring-i Obszervatórium távcsöveivel. Szakmai látogatáson vett részt a bostoni Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Kutatóközpontban, a Sydney-i Egyetemen, továbbá az austini Texasi Egyetemen.

A tudományos ismeretterjesztésben is szerepet vállal. Rendszeresen tart előadásokat és távcsöves bemutatókat. A csillagaszat.hu csillagászati szakportál egyik szerzője, a Magyar Csillagászati Egyesület által kiadott Meteor című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. 20052010 között a soproni Fényi Gyula Csillagászati Szabadegyetem, 2011-ben az SZTE TTIK Energia Szabadegyetem főszervezője. 2011 óta az SZTE TTIK közkapcsolati titkára és a Fizikus Tanszékcsoport közkapcsolati felelőse.

Általa felfedezett égitestek szerkesztés

Díjak, kitüntetések szerkesztés

  • Sopron Város Ifjú Tehetsége (2007)
  • SZTE TTIK Kiváló Hallgatója (2008)
  • Sófi József Alapítvány fődíja (2007 és 2008)
  • Junior Prima díj - magyar tudomány kategória (2017)[3]

Publikációk szerkesztés

Magyar nyelven:

  • Kölcsönhatások és porképződés a szupernóvák környezetében. Robbanó csillagok vidéke, (társszerzőkkel), Természet Világa, 2018. 8. szám, 361-365. oldal
  • Porból lettünk, porrá leszünk - de honnan lett a por?, Meteor, 2013. 9. szám, 4-8. oldal, [3]
  • Nagy tömegű csillagok végállapotai: szupernóva-robbanásokhoz kötődő porképződés és az LS 5039 gammakettős vizsgálata (doktori értekezés), Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 2013, [4]
  • Fizikai Nobel-díj 2011: Szupernóvák és a gyorsulva táguló Univerzum, Fizikai Szemle, 2011. 11. szám, [5]
  • Újdonságok az exobolygók világából, (társszerzőkkel), Fizikai Szemle, 2011. 7–8. szám, [6]
  • Porgyártó(?) szupernóvák, Fizikai Szemle, 2010. 12. szám, [7]
  • Üstökös az asztalon – Hogyan „főzzünk” csillagászati demonstrációs eszközöket?, (társszerzőkkel), Fizikai Szemle, 2009. 7–8. szám, [8]

Angol nyelven:

  • The first year of SN 2004dj in NGC 2403, (társszerzőkkel), Monthly Notices of Royal Astron. Soc., 369, 1780-1796. [9]
  • Physical parameters and multiplicity of five southern close eclipsing binaries, (társszerzőkkel), Astronomy and Astrophysics, 465, 943-952. [10]
  • Mass outflow and chromospheric activity of red giant stars in globular clusters II. M13 and M92, (társszerzőkkel), Astronomical Journal, 137, 4282-4295. [11]
  • A search for new members of the beta Pic, Tuc-Hor and epsilon Cha moving groups in the RAVE database, (társszerzőkkel), Monthly Notices of Royal Astron. Soc., 411, 117-123. [12]
  • The gamma-ray binary LS 5039: mass and orbit constraints from MOST observations, (társszerzőkkel), Monthly Notices of Royal Astron. Soc., 411, 1293-1300. [13]
  • Dust formation in the ejecta of the Type II-P supernova 2004dj, (társszerzőkkel), Astronomy and Astrophysics, 527, A61 [14]
  • Structure and evolution of debris disks around F-type stars I. Observations, database and basic evolutionary aspects, (társszerzőkkel), Astrophysical Journal Suppl. Ser., 193, A4 [15]
  • Spin-orbit resonance, transit duration variation and possible secular perturbations in KOI-13, (társszerzőkkel), Monthly Notices of Royal Astron. Soc., 421, L122-L126 [16]
  • Improved distance determination to M51 from supernovae 2011dh and 2005cs, (társszerzőkkel), Astronomy and Astrophysics, 540, A93 [17]
  • The DWARF project: Eclipsing binaries - precise clocks to discover exoplanets, (társszerzőkkel), Astronomische Nachrichten, 333 (8), 754-766. [18]
  • Testing SNe Ia distance measurement methods with SN 2011fe, (társszerzőkkel), Astronomy and Astrophysics, 546, A12 [19]
  • A dozen type II-P supernovae seen with eyes of Spitzer, (társszerzőkkel), Astronomy and Astrophysics, in press [20]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Kávé mellé: beszélgetés Szalai Tamás csillagásszal Archiválva 2014. március 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, szegedcafe.hu
  2. Doktori védésének adatai az Országos Doktori Tanács adatbázisában: [1]
  3. Tíz fiatal tudóst díjazott a Magyar Fejlesztési Bank magyar tudomány kategóriában [2]

Források szerkesztés

További információk szerkesztés