Szaturnusz-díj a legjobb fiatal színésznek

A legjobb fiatal színésznek járó Szaturnusz-díjat évente adja át az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films szervezet. A díjjal a sci-fi, fantasy és horror-szerepléseket jutalmazzák, az 1985-ös, 12. díjátadó óta.

Szaturnusz-díj a legjobb fiatal színésznek (Saturn Award for Best Performance by a Younger Actor)
Xolo Maridueña, a 2023-as díjátadó nyertese
Xolo Maridueña, a 2023-as díjátadó nyertese
Szervezet neveAcademy of Science Fiction, Fantasy and Horror Films
OrszágAmerikai Egyesült Államok
SzékhelyLos Angeles
Díjátadók
Első díjátadó1985. június 9.
Legutóbbi díjátadó2024. február 4.

A legtöbb győzelmet, három egymás utáni alkalommal Tom Holland szerezte meg Pókember megformálásáért.

A legtöbb jelölést Moretz és a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe kapta – mindkettőjüket öt alkalommal jelölték a kategóriában, de Radcliffe egyszer sem nyert díjat. Freddie Highmore négy jelölésből egy győzelmet tudhat magáénak.

Elijah Wood, Kirsten Dunst és Tobey Maguire fiatal színészként, majd később felnőtt kategóriában is vihetett haza Szaturnusz-díjat.

Győztesek és jelöltek szerkesztés

(MEGJEGYZÉS: Az Év oszlop az adott művek megjelenési évére utal, a tényleges díjátadó ceremóniát a következő évben rendezték meg.)

A győzteseket félkövér betűtípus és kék háttérszín jelzi.

1980-as évek szerkesztés

Év Színész(nő) Magyar cím Eredeti cím Szerep
1984
(12. díjátadó)
  Noah Hathaway Végtelen történet The NeverEnding Story Atreyu
Drew Barrymore Tűzgyújtó Firestarter Charlene 'Charlie' McGee
Jsu Garcia Rémálom az Elm utcában A Nightmare on Elm Street Rod Lane
Corey Feldman Szörnyecskék Gremlins Pete Fountaine
Jonathan Ke Quan Indiana Jones és a végzet temploma Indiana Jones and the Temple of Doom Picúr (Short Round)
1985
(13. díjátadó)
  Barret Oliver D.A.R.Y.L. – A múltnélküli fiú D.A.R.Y.L. Daryl
Fairuza Balk Visszatérés Óz földjére Return to Oz Dorothy Gale
Jeff Cohen Kincsvadászok The Goonies Lawrence 'Chunk' Cohen
Ilan Mitchell-Smith Különös kísérlet Weird Science Wyatt O'Donnelly
Amelia Shankley Álomgyermek Dreamchild fiatal Alice Liddell
1986
(14. díjátadó)
  Carrie Henn A bolygó neve: Halál Aliens Rebecca 'Newt' Jorden
Joey Cramer Gyermek az időben Flight of the Navigator David Freeman
Lucy Deakins Repül a haverom The Boy Who Could Fly Amelia 'Milly' Michaelson
Scott Grimes Rémecskék Critters Brad Brown
Jay Underwood Repül a haverom The Boy Who Could Fly Eric Gibb
1987
(15. díjátadó)
  Kirk Cameron Apja fia Like Father Like Son Chris Hammond / Dr. Jack Hammond
Scott Curtis Cameron's Closet Cameron Lansing
Stephen Dorff A kapu The Gate Glen
Andre Gower A szörnycsapat The Monster Squad Sean Crenshaw
Corey Haim Az elveszett fiúk The Lost Boys Sam Emerson
Joshua John Miller Alkonytájt Near Dark Homer
1988
(16. díjátadó)
  Fred Savage Egymás bőrében Vice Versa Charlie Seymour / Marshall Seymour
Warwick Davis Willow Willow Willow Ufgood
Rodney Eastman Halálfegyver Deadly Weapon Zeke
Lukas Haas A fehérruhás hölgy Lady in White Frankie Scarlatti
Corey Haim Gyilkos kísérlet Watchers Travis Cornell
Jared Rushton Segítség, felnőttem! Big Billy
Alex Vincent Gyerekjáték Child's Play Andy Barclay
1989/90
(16. díjátadó)
  Adan Jodorowsky Szent vér Santa Sangre fiatal Fenix
Thomas Wilson Brown Drágám, a kölykök összementek! Honey, I Shrunk the Kids Russ Thompson, Jr.
Gabriel Damon Robotzsaru 2. RoboCop 2 Hob
Jasen Fisher Boszorkányok The Witches Luke Eveshim
Charlie Korsmo Dick Tracy Dick Tracy Kölyök/Dick Tracy Jr.
Bryan Madorsky Hús a húsból Parents Michael Laemle
Robert Oliveri Drágám, a kölykök összementek! Honey, I Shrunk the Kids Nick Szalinski
Jared Rushton Drágám, a kölykök összementek! Honey, I Shrunk the Kids Ron Thompson
Faviola Elenka Tapia Szent vér Santa Sangre fiatal Alma

1990-es évek szerkesztés

Év Színész(nő) Magyar cím Eredeti cím Szerep
1991
(18. díjátadó)
  Edward Furlong Terminátor 2. – Az ítélet napja Terminator 2: Judgment Day John Connor
Jonathan Brandis Végtelen történet 2. – Egy újabb fejezet The NeverEnding Story II: The Next Chapter Bastian Bux
Chris Demetral Dolly, a gyilkos szellem Dolly Dearest Jimmy Wade
Corey Haim Prayer of the Rollerboys Griffin
Candace Hutson Dolly, a gyilkos szellem Dolly Dearest Jessica Wade
Joshua John Miller Robotvadászok And You Thought Your Parents Were Weird Josh Carson
Justin Whalin Gyerekjáték 3. Child's Play 3 Andy Barclay
1992
(19. díjátadó)
  Scott Weinger Aladdin Aladdin Aladdin (szinkronhang)
Brandon Adams Rémségek háza The People Under the Stairs Poindexter 'Fool' Williams
Edward Furlong Kedvencek temetője 2. Pet Sematary Two Jeff Matthews
Robert Oliveri Drágám, a kölyök marha nagy lett! Honey, I Blew Up the Kid Nick Szalinski
Christina Ricci Addams Family – A galád család The Addams Family Wednesday Addams
Daniel Shalikar Drágám, a kölyök marha nagy lett! Honey, I Blew Up the Kid Adam Szalinski
Joshua Shalikar Drágám, a kölyök marha nagy lett! Honey, I Blew Up the Kid Adam Szalinski
1993
(20. díjátadó)
  Elijah Wood A jófiú The Good Son Mark Evans
Jesse Cameron-Glickenhaus Őrült hajlam Slaughter of the Innocents Jesse Broderick
Manuel Colao Az ártatlan futása Flight of the Innocent Vito
Joseph Mazzello Jurassic Park Jurassic Park Tim Murphy
Austin O'Brien Az utolsó akcióhős Last Action Hero Danny Madigan
Christina Ricci Addams Family 2. – Egy kicsivel galádabb a család Addams Family Values Wednesday Addams
Ariana Richards Jurassic Park Jurassic Park Lex Murphy
1994
(21. díjátadó)
  Kirsten Dunst Interjú a vámpírral Interview with the Vampire Claudia
Luke Edwards Világverők Little Big League Billy Heywood
Miko Hughes Rémálom az Elm utcában 7. Wes Craven's New Nightmare Dylan Porter
Joseph Gordon-Levitt Angyalok a pályán Angels in the Outfield Roger Bomman
Jonathan Taylor Thomas Az oroszlánkirály The Lion King kölyök Simba (szinkronhang)
Elijah Wood Világgá mentem North North
1995
(22. díjátadó)
  Christina Ricci Casper Casper Kathleen 'Kat' Harvey
Kirsten Dunst Jumanji Jumanji Judy Shepherd
Bradley Pierce Jumanji Jumanji Peter Shepherd
Max Pomeranc Kutyavilág Fluke Brian Johnson
Hal Scardino Indián a szekrényben The Indian in the Cupboard Omri
Judith Vittet Elveszett gyerekek városa The City of Lost Children Miette
1996
(23. díjátadó)
  Lucas Black Pengeélen Sling Blade Frank Wheatley
Kevin Bishop Muppet Kincses Sziget Muppet Treasure Island Jim Hawkins
Lukas Haas Támad a Mars! Mars Attacks! Richie Norris
James Duval A függetlenség napja Independence Day Miguel Casse
Jonathan Taylor Thomas Pinokkió The Adventures of Pinocchio Pinokkió (szinkronhang)
Mara Wilson Matilda, a kiskorú boszorkány Matilda Matilda Wormwood
1997
(24. díjátadó)
  Jena Malone Kapcsolat Contact fiatal Ellie
Vanessa Lee Chester Az elveszett világ: Jurassic Park The Lost World: Jurassic Park Kelly Curtis
Alexander Goodwin Mimic – A júdás faj Mimic Chuy
Sam Huntington Dzsungelből dzsungelbe Jungle 2 Jungle Mimi-Siku
Dominique Swain Ál/Arc Face/Off Jamie Archer
Mara Wilson Csiri Bá! A Simple Wish Anabel Greening
1998
(25. díjátadó)
  Tobey Maguire Pleasantville Pleasantville David / Bud
Brad Renfro Stephen King: Az eminens Apt Pupil Todd Bowden
Katie Holmes Kísérleti patkányok Disturbing Behavior Rachel Wagner
Josh Hartnett Faculty – Az invázium The Faculty Zeke Tyler
Jack Johnson Lost in Space – Elveszve az űrben Lost in Space Will Robinson
Alicia Witt Rémségek könyve Urban Legend Natalie Simon
1999
(26. díjátadó)
  Haley Joel Osment   Hatodik érzék The Sixth Sense Cole Sear
Emily Bergl Düh: Carrie 2. The Rage: Carrie 2 Rachel Lang
Jake Lloyd Star Wars I. rész – Baljós árnyak Star Wars: Episode I – The Phantom Menace Anakin Skywalker
Natalie Portman Padmé Amidala
Justin Long Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés Galaxy Quest Brandon
Devon Sawa Kéz-őrület Idle Hands Anton Tobias

2000-es évek szerkesztés

Év Színész(nő) Magyar cím Eredeti cím Szerep
2000
(27. díjátadó)
  Devon Sawa Végső állomás Final Destination Alex Browning
Holliston Coleman Áldott a gyermek Bless the Child Cody O'Connor
Taylor Momsen A Grincs Dr. Seuss' How the Grinch Stole Christmas Cindy Lou Who
Spencer Breslin A kölyök Disney's The Kid Rusty Duritz
Jonathan Lipnicki The Little Vampire Tony Thompson
Anna Paquin X-Men – A kívülállók X-Men Marie D'Ancanto / Vadóc
2001
(28. díjátadó)
  Haley Joel Osment A. I. – Mesterséges értelem A.I. Artificial Intelligence David
Daniel Radcliffe Harry Potter és a bölcsek köve Harry Potter and the Philosopher's Stone Harry Potter
Emma Watson Harry Potter és a bölcsek köve Harry Potter and the Philosopher's Stone Hermione Granger
Justin Long Aki bújt, aki nem Jeepers Creepers Darry Jenner
Freddie Boath A múmia visszatér The Mummy Returns Alex O'Connell
Alakina Mann Más világ The Others Anne Stewart
2002
(29. díjátadó)
  Tyler Hoechlin A kárhozat útja Road to Perdition Michael Sullivan Jr.
Jeremy Sumpter Isten haragja Frailty fiatal Adam
Daniel Radcliffe Harry Potter és a Titkok Kamrája Harry Potter and the Chamber of Secrets Harry Potter
Elijah Wood A két torony The Lord of the Rings: The Two Towers Zsákos Frodó
Hayden Christensen Star Wars II. rész – A klónok támadása Star Wars: Episode II – Attack of the Clones Anakin Skywalker
Alexis Bledel Örök kaland Tuck Everlasting Winnie Foster
2003
(29. díjátadó)
  Jeremy Sumpter Pán Péter Peter Pan Pán Péter
Frankie Muniz ÖcsiKém Agent Cody Banks Cody Banks
Lindsay Lohan Nem férek a bőrödbe Freaky Friday Anna Coleman / Tess Coleman
Sosuke Ikematsu Az utolsó szamuráj The Last Samurai Higen
Jenna Boyd Az eltűntek The Missing Dot Gilkeson
Rachel Hurd-Wood Pán Péter Peter Pan Wendy Darling
2004
(31. díjátadó)
  Emmy Rossum Az operaház fantomja The Phantom of the Opera Christine Daaé
Cameron Bright Születés Birth fiatal Sean
Freddie Highmore Én, Pán Péter Finding Neverland Peter Llewelyn Davies
Daniel Radcliffe Harry Potter és az azkabani fogoly Harry Potter and the Prisoner of Azkaban Harry Potter
Perla Haney-Jardine Kill Bill 2. Kill Bill: Volume 2 B.B.
Jonathan Jackson A golyó Riding the Bullet Alan Parker
2005
(32. díjátadó)
  Dakota Fanning Világok harca War of the Worlds Rachel Ferrier
Freddie Highmore Charlie és a csokigyár Charlie and the Chocolate Factory Charlie Bucket
William Moseley Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe Peter Pevensie
Daniel Radcliffe Harry Potter és a Tűz Serlege Harry Potter and the Goblet of Fire Harry Potter
Alex Etel Milliók Millions Damian Cunningham
Josh Hutcherson Zathura – Az űrfogócska Zathura Walter Budwing
2006
(33. díjátadó)
  Ivana Baquero A faun labirintusa Pan's Labyrinth Ofelia / Moanna hercegnő
Ed Speelers Eragon Eragon Eragon
Go Ah-sung A gazdatest The Host Park Hyun-seo
Mitchel Musso Rém rom Monster House DJ Walters (szinkronhang)
Tristan Lake Leabu Superman visszatér Superman Returns Jason White
Jodelle Ferland Tideland Tideland Jeliza-Rose
2007
(34. díjátadó)
  Freddie Highmore A szeretet szimfóniája August Rush Evan Taylor / August Rush
Josh Hutcherson Híd Terabithia földjére Bridge to Terabithia Jesse Aarons
Dakota Blue Richards Az arany iránytű The Golden Compass Lyra Belacqua
Daniel Radcliffe Harry Potter és a Főnix Rendje Harry Potter and the Order of the Phoenix Harry Potter
Rhiannon Leigh Wryn Az utolsó Mimic The Last Mimzy Emma Wilder
Alex Etel Én kicsi szörnyem – A mélység legendája The Water Horse Angus MacMorrow
2008
(35. díjátadó)
  Jaden Smith Amikor megállt a Föld The Day the Earth Stood Still Jacob Benson
Brandon Walters Ausztrália Australia Nullah
Lina Leandersson Engedj be! Let the Right One In Eli
Dev Patel Gettómilliomos Slumdog Millionaire Jamal Malik
Catinca Untaru Zuhanás The Fall Alexandria
Freddie Highmore A Spiderwick krónikák The Spiderwick Chronicles Jared Grace / Simon Grace
2009
(36. díjátadó)
  Saoirse Ronan Komfortos mennyország The Lovely Bones Susie Salmon
Bailee Madison Testvérek Brothers Isabelle Cahill
Taylor Lautner Alkonyat – Újhold The Twilight Saga: New Moon Jacob Black
Kodi Smit-McPhee Az út The Road fiú
Brooklynn Proulx Az időutazó felesége The Time Traveler's Wife fiatal Clare Abshire
Max Records Ahol a vadak várnak Where the Wild Things Are Max

2010-es évek szerkesztés

Év Színész(nő) Magyar cím Eredeti cím Szerep
2010
(37. díjátadó)
  Chloë Grace Moretz Engedj be! Let Me In Abby
Logan Lerman Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief Percy Jackson
Frankie és George McLaren Azután Hereafter Marcus és Jason
Kodi Smit-McPhee Engedj be! Let Me In Owen
Will Poulter Narnia Krónikái: A Hajnalvándor útja The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader Eustace Scrubb
Hailee Steinfeld   A félszemű True Grit Mattie Ross
Charlie Tahan Charlie St. Cloud halála és élete Charlie St. Cloud Sam St. Cloud
2011
(38. díjátadó)
  Joel Courtney Super 8 Super 8 Joe Lamb
Asa Butterfield A leleményes Hugo Hugo Hugo Cabret
Elle Fanning Super 8 Super 8 Alice Dainard
Dakota Goyo Vasököl Real Steel Max Kenton
Chloë Grace Moretz A leleményes Hugo Hugo Isabelle
Saoirse Ronan Hanna – Gyilkos természet Hanna Hanna Heller
2012
(39. díjátadó)
  Suraj Sharma Pi élete Life of Pi Pi Patel (16 éves)
CJ Adams Timothy Green különös élete The Odd Life of Timothy Green Timothy Green
Tom Holland A lehetetlen The Impossible Lucas Bennett
Daniel Huttlestone A nyomorultak Les Misérables Gavroche
Chloë Grace Moretz Éjsötét árnyék Dark Shadows Carolyn Stoddard
Quvenzhané Wallis   A messzi dél vadjai Beasts of the Southern Wild Hushpuppy
2013
(40. díjátadó)
  Chloë Grace Moretz Carrie Carrie Carrie White
Asa Butterfield Végjáték Ender's Game Ender Wiggin
Sophie Nélisse A könyvtolvaj The Book Thief Liesel Meminger
Saoirse Ronan Majd újra lesz nyár How I Live Now Daisy
Ty Simpkins Vasember 3. Iron Man 3 Harley Keener
Dylan Sprayberry Az acélember Man of Steel Clark Kent (13 éves)
2014
(41. díjátadó)
  Mackenzie Foy Csillagok között Interstellar Murph (10 éves)
Elle Fanning Demóna Maleficent Aurora
Chloë Grace Moretz A védelmező The Equalizer Teri
Tony Revolori A Grand Budapest Hotel The Grand Budapest Hotel fiatal Zero Moustafa
Kodi Smit-McPhee A majmok bolygója: Forradalom Dawn of the Planet of the Apes Alexander
Noah Wiseman A Babadook The Babadook Samuel Vannick
2015
(42. díjátadó)
  Ty Simpkins Jurassic World Jurassic World Gray Mitchell
Olivia DeJonge A látogatás The Visit Becca
James Freedson-Jackson Rendőrautó Cop Car Travis
Milo Parker Mr. Holmes Mr. Holmes Roger
Elias és Lukas Schwarz Jó éjt, anyu! Goodnight Mommy Elias és Lukas
Jacob Tremblay A szoba Room Jack Newsome
2016
(43. díjátadó)
  Tom Holland Amerika Kapitány: Polgárháború Captain America: Civil War Peter Parker / Pókember
Anya Taylor-Joy A boszorkány The Witch Thomasin
Julian Dennison Vademberek hajszája Hunt for the Wilderpeople Ricky
Lewis MacDougall Váratlan jóbarát A Monster Calls Conor
Neel Sethi A dzsungel könyve The Jungle Book Maugli
Ruby Barnhill A barátságos óriás The BFG Sophie
2017
(44. díjátadó)
  Tom Holland Pókember: Hazatérés Spider-Man: Homecoming Peter Parker / Pókember
Dafne Keen Logan – Farkas Logan Laura Kinney / X-23
Sophia Lillis Az It Beverly Marsh
Millicent Simmonds Wonderstruck Wonderstruck Rose
Jacob Tremblay Az igazi csoda Wonder August 'Auggie' Pullman
Letitia Wright Fekete Párduc Black Panther Shuri
Zendaya Pókember: Hazatérés Spider-Man: Homecoming Michelle 'MJ' Jones
2018/2019
(45. díjátadó)
  Tom Holland Pókember: Idegenben Spider-Man: Far from Home Peter Parker / Pókember
Evan Alex Mi Us Jason Wilson / Pluto
Asher Angel Shazam! Shazam! Billy Batson
Millie Bobby Brown Godzilla II - A szörnyek királya Godzilla: King of the Monsters Madison Russell
Jack Dylan Grazer Shazam! Shazam! Freddy Freeman
Shahadi Wright Joseph Mi Us Zora Wilson / Umbrae
Millicent Simmonds Hang nélkül A Quiet Place Regan Abbott
2019/2020
(46. díjátadó)
  Kyliegh Curran Álom doktor Doctor Sleep Abra Stone
Ella Jay Basco Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) Birds of Prey (and the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn) Cassandra Cain
Julia Butters Volt egyszer egy Hollywood Once Upon a Time in… Hollywood Trudi Fraser
Roman Griffin Davis Jojo Nyuszi Jojo Rabbit Jojo Bectzler
Lexy Kolker Szörnyszülöttek Freaks Chloe Lewis
JD McCrary Az oroszlánkirály The Lion King Fiatal Simba (hangja)

2020-as évek szerkesztés

Év Színész(nő) Magyar cím Eredeti cím Szerep
2021/2022
(47. díjátadó)
  Finn Wolfhard Szellemirtók – Az örökség Ghostbusters: Afterlife Trevor Spengler
Noah Jupe Hang nélkül 2. A Quiet Place Part II Marcus Abbott
Millicent Simmonds Regan Abbott
Madeleine McGraw Fekete telefon The Black Phone Gwendolyn "Gwen" Blake
Mason Thames Finney Blake
Jacob Tremblay Luca Luca Luca (hangja)
2022/2023
(48. díjátadó)
  Xolo Maridueña Kék Bogár Blue Beetle Jaime Reyes / Kék Bogár
Halle Bailey A kis hableány The Little Mermaid Ariel
Vivien Lyra Blair A mumus The Boogeyman Sawyer Harper
Jack Champion Avatar: A víz útja Avatar: The Way of Water Miles "Spider" Socorro
Violet McGraw M3GAN M3GAN Cady
Noah Schnapp The Tutor Jackson

Rekordok szerkesztés

Többszörös győzelmek szerkesztés

3 győzelem
2 győzelem

Többszörös jelölések szerkesztés

2 jelölés

3 jelölés

4 jelölés
5 jelölés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Saturn Award for Best Performance by a Younger Actor című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés